Azt állítja a Magyar Nemzet,
hogy a szánktól vontuk el a falatot, ugyanis (8,2 százalékkal) kevesebbet költöttünk élelmiszerre 2008-ban, mint 2000-ben. A lap mindezt a KSH Statisztikai Tükör című kiadványa, illetve a távirati iroda ismertetése alapján közölte.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a szánktól nem vontuk meg a falatot,
a KSH kiadványából tudniillik kiderül, hogy a fogyasztás csökkenése a háztartások életmódjában bekövetkezett változásokkal függ össze. Például azzal, hogy jelentősen megnőtt a házon kívül fogyasztott élelmiszerekre költött kiadások összege. Az egy főre jutó vendéglátási kiadás 2008-ban (változatlan áron számolva) majdnem egynegyedével volt magasabb, mint 2000-ben, ami nyilván összefügg az étkezési utalványok, valamint az üdülési csekkek széles körű elterjedésével. Éppen emiatt radikálisan visszaesett a saját termelésű élelmiszerek fogyasztása: 2008-ban már csak a 2000. évinek a kétötöde volt. És a Magyar Nemzet cikkének a végéről egy adat: szabadidőre és kultúrára összehasonlítható áron 2008-ban 52,6 százalékkal költöttünk többet, mint 2000-ben. Ezek szerint a szánktól vontuk meg a falatot, hogy többet ehessünk kultúrából?
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ennyi hülyeséget összehordania felesleges.Ezt szófosásnak nevezik.Még hogy a cikk írójának a becsületét kezdi ki az az állitás,hogy Bolgár a baloldali médiától kapja a fizetést...hát ezek szerint ön biztosan tudja hogy honnan kapja.Persze én nem állítom hogy ön ostoba,vagy aljas,csak egyszerűen"okos" és"semleges szemlélő".
Vegyük már észre, hogy ez a sokbetűs véleményező bármilyen igazság is legyen mégcsak nem is a fideszes, hanem a jobbikos hülyeségeket szajkózza; mindennek ellentmond, amiről azt hiszi, hogy a baloldaliak egyetértenek. Nem kell őt komolyan venni, vagy pénzért csinálja, vagy ennyire ostoba.Egyébként hallottam és olvastam a cikkírótól baloldalt is kritizáló mondatokat - míg a MN -től soha a jobboldal felé _ de arról Bolgár György nem tehet, hogy a legnagyobb ferdítések, csúsztatások, pocskondiázások, aljas csúsztatások a jobboldal felől jönnek. Mint ez a sokbetűs véleményező sem tényeket közöl a cikk állításai ellenében, hanem az írójának a becsületét kezdi ki. Kérem az elfogulatlan véleményezőket, hogy az ilyen aljas célú véleményezőket ne vegyük figyelembe.
Viszont, Bolgár úr igazat mond és az mecsoda különbség!
mert a jobboldali ujságirók, ködösitésben, ferditésben a top legfelsö fokán vannak....
Hát mert ebből él.A baloldali médiát már csak nem cseszegetheti,hiszen onnan kapja a pénzt.
Kedves Bolgár úr !
Miért vesztegeti drága idejét egy ilyen "nyomdatermékre "?