Hetilap kereső

Almási Miklós írása

Mostanában (újévkor meg utána egy darabig) mindenki fogadkozik, vagy csak magában, vagy be is jelenti (úgy biztosabb az eredmény, mert számon kérik). Mondjuk, leteszi a nagyesküt, hogy leszokik a cigóról. Isteni tapaszok vannak hozzá, plusz minimális akaraterő, és kész a siker. Esetleg arra adja a fejét, hogy lead tíz (öt) kilót. Vagyis koplal, eljár a fitneszbe, lépcsőzni fog, netán súlyt emel vagy fut.

Ez utóbbi jó dolog. Sokáig én is futottam – nyáron a hegyen, télen, a környéken. Kora hajnalban, amikor még jó a levegő. Aztán egyszer egy borízű basszus beszólt: „Szaladj, dagadt, kijutsz az olimpiára...!” – amin ugyan jót nevettem, de mostanában már inkább otthon biciklizem, meg emelek, így nem fikáznak. (Nem az igazi, tudom...)

Az is lehet, hogy kipróbálom a síbotos sétálást. Nordic walking a neve, és egyre többen síelnek így a kutyagumis utcán (érdekes, most senki sem nevet rajtuk, talán mert a divat Amerikából jött). Nem is érdemes mosolyogni, te is kipróbálhatod, a második keresztutcánál már le akar szakadni a karod, annyira kivesz. Közben persze fejleszti az izmokat is, csak bírd ki. (Ja, és itt nem kell félni a meredek lejtőktől.)

Haver azonban azt mondta, hogy nemcsak az izmokat kell fitneszbe járatni, hanem az agyat is illene tornáztatni, különben nemsokára a hamut is mamunak mondod. Igaz, már most az a helyzet, hogy egy-egy név felidézése olykor olyan lassan megy, hogy közben kinő a szakállam. Na látod, mondja a haver, először is vannak isteni agyfényesítők. (Adott is egyet, kipróbáltam, bevált. Csak nem írhatom ide, mert az reklám lenne.) Igen ám, de azt is mondta, hogy ezzel csak kezdők élnek, felejtsd el a bogyókat, merthogy a legjobb agytorna a brain fitness, vagyis olyan gyakorlatokat kell végeztetni a fejjel, amelyek fejlesztik (na jó, karbantartják) a szürkeállományt. A legjobb például megtanulni kínaiul (írni, olvasni). Na jó, azt azért mégsem, mert eszméletlen nehéz, pláne ötven felett. De aki erre adja a fejét, annak jó sokáig fog pörögni az agya. (Kodály – állítólag – görögül kezdett tanulni hetven felett. Igaza volt.) Régi, bevált módszer a keresztrejtvény is, eredményét látom azokon, akik ebben utaznak. (Még az NHL harmadik helyen álló csapatának a tartalékja is beugrik neki, mert csinálja.)

De a legjobb – mondja a haver –, ha valami olyasmit csinálsz, amit még életedben soha. Valamit, amire alaposan rá kell tanulnod. Például megtanulsz bal kézzel írni. Igaz, hogy belegebedsz, de a mozdulat nemcsak izmokat fejleszt, hanem az agyat is átprogramozza, ami olyan, mint amikor a laptopodat újraindítod. Szóval felfrissíti az állományt, és ami a legfontosabb, másutt is jobban bírja a gyűrődést.

Persze, a kettő – a test mozgatása és az agyfitnesz – öszszefügg. Ha nem mozogsz, bealszik a szürkeállomány is. Igaz, nem mindjárt veszed észre. Először csak rossz kedved lesz, azt hiszed, deprós vagy (ez most már majdnem divatbetegség nálunk), pedig csak az van, hogy a mozgáshiány nem élénkíti az agy jókedvcsináló hormonjait (szeratonin, dopamin – ha jól mondom). Mert mozogni – sétálni, futni, biciklizni – jó. (Ha közben esik, akkor szívni fogsz, de ha végigcsinálod, elfog a győzelmi mámor, miszerint te mekkora hős vagy, hogy ebben a rémes időben is végigcsináltad a penzumot. Hát, ezeken még gondolkozom, csak semmi hamarkodás.)

Ha listám volna, akkor valamelyik pontja az lenne, hogy jövőre nem veszek kütyüket. (Ilyen-olyan elektronikai – felnőtt – játékszereket.) Könnyen becsábulok, de valamiért imádom őket, pedig tudom: öt percig nagy öröm, aztán szép lassan megy a fiók mélyére. Szóval, nem. Habár. Habár például itt van a navigációs kütyü (GPS). Teszem azt, el kell mennem a Tömő utcába (gyalog), akkor mutatja, hogy hol van, hogyan jutok oda. (Autóban még hangosan diktálja is, hol kanyarodjak.) De mivel azt is megfogadtam, hogy gyalog megyek a dolgozóba, akkor meg minek?

Ha már fogadkozás, mi lenne, ha stressz elleni kúrára adnám a fejem. Egyre többet stresszelek, és nemcsak én vagyok így. Körülöttem – harminc felett – majd mindenki erre panaszkodik. Lehet, hogy valami van a levegőben a Kárpát-medence felett, az is lehet, hogy önszuggesztió, amit egymásba oltunk be – a lényeg az, hogy gyilkolja az ember agyát, szívét, idegrendszerét. A stressz. Egy német stresszkutató mindent elmagyarázott, hogy mi van, meg hogy van, a riporter a végén rákérdezett: és a professzor úr mit csinál stressz ellen? Ja kérem, én egy héten egyszer elmegyek jógázni egy jógaklubba. Hoppá! – mondtam magamban –, ennyit a tudományról. Szóval, hogy akkor a fogadkozás tárgya az lenne, hogy beletanulok a jógába. (Ez is divat, terjed, mint a nátha, csak jobb annál.)

Valaki majd beajánl valahová, ahol lehet, és ahol nem fogom elbliccelni a gyakorlatokat. Elméletben tudom, kábé mi a meditáció meg a légzés meg a lótuszülés, sőt azt is látom, hogy köröttem egyre többen csinálják, és olyan nyugodtak, mint egy Buddha-szobor, akkor is, ha a legnagyobb balhé tombol a szomszédjuknál. Szóval nem lenne rossz ezt ellesni-megtanulni. Kicsit stressz nélkül élni. A társadalmi (politikai) stresszcsinálókat úgyse tudom leállítani, valahogy mindig megszállják az agyamat, amitől aztán szúr a szívem. Szóval: én is megfogadok valamit.

De csak január végétől. Addig meg még az is lehet, hogy megfogadom, hogy soha semmit se fogadok meg az új esztendőre: valamiért úgyse tudom betartani a fogadalmaimat, akkor aztán azért stresszelek, hogy milyen gyenge is vagyok. Jobb nélküle. Gondolom. De azért az a jóga birizgálja a csőrömet. Jó lenne nyugiban élni.