Sokan úgy látják, hogy húsz év elteltével a magyar demokrácia politikai arculata változóban van. A változást egyebek mellett az példázza, hogy a legutóbbi EP-választáson a magyar szélsőjobb páratlanul jó eredményt ért el, hiszen nagyjából a szavazatok 15 százalékát szerezte meg. Természetesen más, érvelhető jelei is lehetnek az arculatváltozásnak, de én itt most leginkább a szélsőjobb előretörését emelném ki.
Nem vagyok politológus, ezért politikai elemzésre nem vállalkozom. Úgy vélem, hogy közelebb jutunk a politikai karakter megváltozásának okaihoz, ha nevet találunk a szélsőjobbnak, s ha a név találó, akkor ez részben rámutat azokra az okokra is, amelyek következtében a politikai jelenség előállhat.
Megítélésem szerint ugyan elfogadható a „szélsőjobb” megnevezés, de sokkal találóbbnak érzem a nemzeti bolsevizmus kategóriáját.
Bizonyos értelemben a modernitás történelmének közhelye az, hogy a politikailag szélsőjobbra pozicionált erők tartalmilag és logikailag ugyanazt a szerepet tölthetik be, mint a szélsőbal. Az 1920-as években például Bethlen István miniszterelnök – mintegy figyelmeztetve a szélsőjobbra tartó képviselőket – azt mondta: „Maguk addig mennek jobbra, míg egy napon észreveszik, hogy megérkeztek balra.”
De nemcsak Bethlent idézhetjük, hanem azokat a politikai gondolkodókat is, akik a 20. század tapasztalata nyomán sok vonatkozásban egyenlőségjelet tettek és tesznek a bolsevizmus és a nácizmus közé. Nézeteiket kritizálhatjuk, de nem tekinthetünk el attól, hogy az elmúlt század két nagy autoriter ideológiája igen sok strukturális és politikai hasonlóságot mutat. A mai magyar, megerősödőben lévő szélsőjobb esetében én sokkal kevésbé a nácizmussal, mintsem a bolsevizmussal való hasonlóságot emelném ki – annak ellenére, hogy mindkét autoriter gondolkodásmód forrásvidékként szolgál számára.
Tehát: miért nemzeti bolsevizmus?
Az első és legalapvetőbb eszmei vonulatuk a tőkeellenesség, a piaci verseny kiiktatása. Erről tanúskodik, hogy szívük szerint a több százezernyi embernek munkát adó multinacionális vállalatokat kitiltanák az ország területéről, s mindezt nemzeti érdekként kívánják láttatni. A „Magyarország a magyaroké” jelszó nem pusztán etnikai vagy faji értelemben értendő, hanem úgy is, hogy lehetőleg nagy, államosított elosztóközpontok („Turul-hálózat”) működjenek a különféle multinacionális kereskedelmi cégek helyett, illetve hogy a termelés tőkehátterében ne legyen nemzetközi komponens. Természetesen az Európai Unió körülményei közepette ez tökéletesen irreális követelés, de tartalmilag arról szól, hogy a tőkének ezt az elemét ki kell iktatni. Így tehát a követelés alapvetően a bolsevizmus „proletár” eszmevilágához közelít.
A második fontos elem az illuzionizmus. François Furet, a jeles francia történész a kommunizmus történetét egy illúzió történeteként láttatta – és illuzionizmusban a mai szélsőjobb híven követi a kommunista logikát. A kommunizmus egy olyan országot és társadalmat vizionál és vizionált, amely soha nem valósult meg, s minél inkább építették, annál inkább pusztult.
A mai szélsőjobb kíméletlen EU-ellenességével (az EU-ellenesség nem összekeverendő az Európai Unió kritikájával) egy olyan világot vizionál, amelyben az 1301-ben kihalt Árpád-ház szimbolikája az önazonosság-teremtő erő (szemben a polgári szabadságot is magában foglaló piros-fehér-zölddel, amely 1848 óta a modern magyar nemzetet azonosító színkombináció), s egy olyan országot tekint mértékadónak, amely 1918-ban megszűnt, s vélhetőleg vissza nem is állítható. A Nagy-Magyarország-szimbolika egyfelől igazi illuzionizmusról tanúskodik, másfelől – tényleges olvasatában – semmi mást nem mond, mint azt, hogy a magyar nacionalizmus azon formája, amelyet képviselt, pont olyan vesztessé vált, mint a szerb Miloševiè bolsevik nacionalizmusa.
A harmadik és – szerintem – ugyancsak a bolsevizmussal rokonítható sajátosság az, hogy a szélsőjobb nemcsak külső,
hanem belső ellenségképekben is gondolkodik. Nem ellenfélben, hanem ellenségben. Az ellenségképnek van egy rasszista vonulata (ez rokoníthat a nácikkal): elsősorban cigányok, zsidók, homoszexuálisok elleni. De ha valaki belső ellenségképben gondolkodik, akkor a határok módosíthatóak, s ma már teljes mértékben beleértődik az a politikai elit is, amely az elmúlt húsz évben Magyarországot különféle időszakokban irányította. A teljes politikai elitet fajilag nehéz stigmatizálni, de ez pusztán retorikai kérdés („Zsidesz”).
Mondanom sem kell, hogy akár a náci, akár a szerintem meghatározó bolsevik eszmei vonulatot emeljük ki, ez a logika mélyen nemzetellenes. Abban érdekelt, hogy a nemzetet mint politikai közösséget csonkolja, a „belső Trianon” világképét érvényesítse. Saját gondolatmenetéből következően folyamatosan és egyre táguló mértékben akar kizárni a nemzet fogalmából, és nemzetellenesnek láttatni mindenkit, aki nem ő.
A bolsevikok is azt gondolták, hogy ők az igaz ügy letéteményesei, mindenki mással szemben csak az osztályharc indokolt.

Kovalovszky Dániel felvételei
Talán ezt tekinthetjük a negyedik sajátosságnak. A mai magyar szélsőjobb olyan retorikai mezőben él, amely verbálisan is az általa ellenségképnek tekintettek dehonesztáló megbélyegzését szolgálja. A retorikai mezőnek van jelentősége, merthogy minden tett a szavakkal kezdődik. Ha megbélyegzünk csoportokat, embereket, akkor ezzel intellektuális és erkölcsi legitimációt nyújtunk ahhoz, hogy kiiktathassuk őket. A kiiktatás módja lehet alternatív: a megbélyegzéstől a jogfosztáson át
a fizikai likvidációig terjedhet. De ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, előbb mindezt a szavakkal kell előkészíteni. A nemzeti bolsevikok éppen ezt teszik.
S itt elérkeztünk az ötödik sajátossághoz. A politikai ellenfél pondróvá silányításának szókultúrájával együtt egyre több jel mutat arra, hogy a nemzeti bolsevikok ténylegesen is nyitottak az erőszak kultúrájának irányába.
A verbális terrorizmus és a tényleges terrorizmus szervesen össze tud simulni. A bolsevizmus egész története – akár hatalom nélkül volt, akár hatalomban – erről szól.
A Népakarat nevű terrorista szervezettől Sztálin módszereiig.
De van még egy dimenzió, ami miatt a nemzeti bolsevizmus kifejezést elfogadhatónak, mi több, találónak gondolom. S ez arra az okcsoportra utal, amely miatt a magyar szélsőjobb képes volt és képes nagyon sok embert maga mellé állítani. Anélkül, hogy itt ennek részletes taglalásába bocsátkoznék, szeretnék utalni a főbb összetevőkre.
Az elmúlt húsz év politikai rendszerváltással indult, és korszakká vált. Politikailag ez a demokrácia kora lett, de közben az az időszak is volt, amikor Magyarország gazdasága és társadalma átalakult. Létrejött egy olyan piaci gazdasági rendszer, amely politikailag jó néhány, a változásokból előálló társadalmi problémát elégtelenül vagy egyoldalúan kezelt. Megszűnt a szocialista nagyipar, és nagyjából-egészében homogén módon az emberek számára ellehetetlenültek azok a munkaalkalmak, amelyekből addig éltek. Teljes területek lakossága került perspektivikusan kilátástalan helyzetbe, ahol is a perspektívátlanság éppúgy jellemzett és jellemez
magyart és cigányt. Lehetőség van kijátszani őket egymás ellen, mert ugyanazokból a segélyforrásokból élnek, s e tekintetben igazi versenytársai egymásnak.
S miután a magyarok sokkal kevesebb előítéletet társítanak magukhoz, mint a cigányokhoz, a cigányok sokkal stigmatizálhatóbbakká válnak ebben a versenyben. Vezetőik sok esetben pont olyan korruptak, mint a magyar politikai közösségek vezetői (egyébként ez is azt jelzi, hogy milyen nagymértékű az asszimiláció), s ez még inkább megkönnyíti az elfogultságok politikai tőkévé tételét.
Nézhetjük egy más nézőpont felől is a mai magyar társadalmi valóságot. Mindegyik magyar kormány –
népboldogító és szavazatszerzési okból – érdekelt volt abban, hogy egyre tágabbra nyissa a felsőoktatás kapuit. Ez persze önmagában helyes cél, de senki nem gondolt arra, hogy aki bejut a felsőoktatásba, annak igényei, vágyai is lesznek, például képzettségének megfelelő állást akar. Mondanom sem kell, hogy ma e tekintetben sok százezer emberre csalódás vár, amitől fogékonnyá válhatnak mindarra a tömény intellektuális ostobaságra és illúzióra, amelyet a nemzeti bolsevizmus ajánl.
Írásomnak nem az elmúlt húsz év társadalompolitikai hibáinak felsorolása a tárgya. Nem rossz szándékból követték el ezeket a hibákat, de elkövették őket. Felvillantásukkal csupán az volt a célom, hogy jelezzem: alapvetően a magyar kapitalizmus, a piacgazdaság, a magyar polgárosodás felhalmozódó diszharmóniái hívták és hívják elő azt a politikai jelenséget, amely előítéletektől és illúzióktól terhes
megváltást ígér a tömeges társadalmi reménytelenségre.
A tömeges, tömegesedő és állandósuló kilátástalanságra húsz év alatt a magyar politikai elittől csak olyan válaszok tellettek, amelyek vagy az emberi jogok tiszteletben tartására, vagy a kádárista ihletettségű szociálpolitika folytatására, vagy a nemzeti nagyképűségre ösztönöztek. Ahogy a bolsevizmus is a politikailag, eszmeileg kezeletlen vagy félrekezelt, társadalmi diszharmóniákból született, a nemzeti bolsevizmus is ennek a terméke – szemben a nácizmussal, amely sosem tudott volna hatalmi helyzetbe vergődni, ha a vesztes háborút követő, megalázó és kizsákmányoló béke következményei nem uralták volna el a húszas és harmincas évek Németországát.
Azt hiszem, a nemzeti bolsevizmusért való felelősség mindannyiunkat terhel. Nem elég, hogy intellektuálisan megvetjük, vagy éppen butaságnak tartjuk, vagy – szerintem félrevezetően – „nácizunk”. Egy húsz év után intellektuálisan is kiüresedett politikai világban
talán megoldásokban is kellene gondolkodni. A magam részéről erre kész vagyok.
HozzászólásokÖsszesen: 24 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem szeretek a ex kormanyzora hivatkozni ,de Ö allitotta a Hitlerel valo elsö talalkozas utan Bethlennek vagy Telekinek" Uram isten ez a ficko egy bolsevik!"
Bibo szerinnt a hagyomanyos jobboldali konzervativok( amelyek sajna magyarorszagon nincsenek) Allitjak hogy a fasizmus a bosevizmussal rokon es ök a szelsö bal hoz tartozonak itelik.
Erzesm szerint teljesen mindegy hogy melyik oldalhoz tartozonak mondja magat ahogy mind egy masok melyik sarokba probaljak szam üzni.Körübelül ugy ahogy mind egy hogy a ebola ferözest szajon vagy orron at kapta a beteg, a baj, hogy meg kapta.A baj hogy itt van es szamolni kellvele mar mint a fasizmussal.Csak emlekeztetönek hogy a nacikkal bratyizo magyar politikusok vittekbele az orszagot a haboruba teljessen feleslegesen es minden ok nelkül aÖk vittek meszarszekre a II. magyar hadsereget ostoba es gyava idönkent valoba haza arul tevekenysegük vezetett az orosz megszalashoz az ö baromsaguk es keresztenyietlensegök okoztta többmint felmillio magyar allampolgar halalat gazkamkakban es munkaszolgalatban közvetve de ök felelösek a malenki robotra hurcoltaker azaz közel masfel millio halotter es a sok barom ezekrt akarja vissza a hatalomba .
Majdnem kifelejtettem az ideológia nagy támogatói közül John Maynard Keynes-t akinek közgazdasági iránymutatásai alpján igyekszik ma számos állam kilábalni a válságból.
Tisztelt grga pitic!
Ha már amerika történelme, akkor az is hozzá tartozik, hogy az egész fajelméleti kérdést--a Hitleri ideológia alapját a rasszizmust-- Ők fogalmazták, ideologizálták és egy mindent elsöprő mozgalommá növesztették, és "exportálták" európápa.
Ebben olyan emberek bábáskodtak mint Theodore Roosevelt, Woodrow Wilson, Winston Churchill, Bell a telefonos, George Bernard Shaw, Nobel díjasok, és sokan mások, nem kevésbé jelentéktelen személyek. Kidolgozásában nem kissebb egyetemek vettek részt mint a Harvard, Yale, Princeton, Stanford és a Johns Hopkins, tehát Amerika értelmiségének és tudósainak java. A pénzügyi támogatásról maga a Carnegie és a Rockefeller alapítványok gondoskodtak. Támogatta még a tudományos akadémia az Amerikai orvosszövetség. Akkoriban az volt a szállóige, ha Jézus élne Ő is Támogatná. Megdöbbentően kevés ellenzője volt!Az ideológia németországi terjesztését, és kutatását a Rockefeller pénzelte egészen 39'-ig ugyanis csodálták a Német tudósok hatékonyságát.
Jól láttam a híradóban, hogy a Parlament-i kitüntetések átadásán csak a KE volt akivel kezet kellett fogni? /fél szemmel tudtam csak figyelni/
Viszont a Nemzet Zászlójának a felvonásánál ugylátszik új divat van
nincsenek a tisztelet adás között a föméltóságok, vagy minek nevezík öket.
Messze, egyre messzebb vagyunk attól, hogy egy az akarat....pedig
Március idusa erröl szól.
A görög tömeg agressziv indulatos örjöngését elnézve -ahol szintén elfogyott a pénz- arra gondoltam, hogy nincs messze az idő, hogy majd nálunk is hasonló jeleneteket közvetitenek a tv csatornák.A Jobbik programja és antiszemitizmusa /megint/ tragikus orientációba /érdekszférába/ akarja taszitani Magyarországot.Gerő egyébként nem is olyan régen egy tv beszélgetésen arról érvelt, hogy a mai Magyarországon Ő nem tapasztal antiszemita jelenségeket amik vannak azok a média szüleményei. Egy valóságtól elrugaszkodott értelmiségi jutott róla eszembe.A tv beszélgetés után a Jobbik nyilt antiszemita hazudozós programmal eu képviselői választásokat nyert.
ven 25#:
Én a házamra bármikor boldogan kiteszem a Magyar zászlót, annak ellenére, hogy a mai Magyar politikusok közül, O.V.-t nem sokra tartom, és mielőtt félremagyarázza: a többit sem.
DE A MAGYAR ZÁSZLÓ NEM CSÍKOS, ÉS NEM ÁRPÁDSÁVOS!!!!!!
HANEM HÁROMSZÍNŰ TRIKOLÓR!!!!
Látom, nem kell nevén neveznem, Ön is magára ismert. Ne féltsen minket, ahhoz, hogy ne árasszák, el ezt a fórumot a normális emberek elől, mindig elegen leszünk
Láttam a Nemzeti Múzeum előtti műsort. Kellemes hangulatba kerültem. Tetszett maga a műsor, a politika menteség, a történelmi lecke gyerekeknek, és úgy egészében, ami a művészi hatást jelenti. Rájöttem arra, ha az ünnepi műsorok ilyen jól működnek politikusok beszédei nélkül, talán az ország is jobban menne, ha zárt ajtók mögött, hülyítenék egymást. Azért a beírások olvasása kapcsán, még egy gondolat eszembe jutott. Úgy látszott a mediátorok, vagy saját elhatározásuk kapcsán néhányan eltűntek a jobboldali fórumozók közül. Most viszont új megszállottak jelentkeztek. Ezek vagy új álnéven a régiek, vagy olyanok, akik küldetésnek érzik ma szidalmazásunkat. Szabadidőmben sokszor olyan helyeken járok, ahol eső után jönnek a gombászok. Most az jutott eszembe, a politikai eső is elérte ezeket az embereket, mert úgy bújnak elő, mint a gombák. Azért nem féltem magunkat. A mérgező gombákat már első írásuk után megismerjük.
"Tisztelt jakabaa polgártárs"(gondolom így korrekt a megszólítás).
Miután H1N1 ellen, és ostobaság ellen is beoltattam magam, néhány az Ön beírására is jellemző ellenvetésem lenne. Miután első beíróként tisztában voltam vele, hogy lesz ellenvélemény, sem a reakciója, sem annak tartalma nem lepett meg. Ezért elsőként azt az elemi iskolai feladatot kérném Öntől, amit unokáimnak is kiadnak, értelmezze még egyszer a szöveget. Gerő ugyanis nem az MSZP mellet agitál (nem is szokása), csak történelmi párhuzamot von a bolsevizmus és a Jobbik féle ideológia között. S, lám mennyi az egyezőség. Aki tehát minden ellen, ami ma van, tiltakozik, az ugyanazt hirdeti, mint a volt szocialisták. Amit, a tökéről itt valaki ír, az merő ostobaság. A töke adózik, (ha magyar, ha nem) és a profitot nem osztogatja szét (mert akkor miből élne olyan fényűzően, mint a magyar leggazdagabb 100, vagy 500??). A Jobbik igenis folytatása mindazon káros eszméknek, amelyek a világot háborúba, nemzeteket polgárháborúba, kissebségeket teljes elszigetelésre, sőt kiiktatásra is motiválták. Az Önök (ha Ön Jobbikos) tőkései, mitől lesznek magyarabbak náluk. Aki ma itt bármit működtet, az nem magyarokkal teszi. Látott itt tömeges idegen bevándorlókat, útépítésen, autógyárban, vagy építkezéseken.
Tisztelt polgártárs. Az az érzésem, fel kellene frissíteni gépének szoftverét, mert amiket ír, az a húsz év előtti programok, ki nem törölt maradványa.
Egy apróság:Amerikában rengeteg náció él.Amerikainak számít az európai bevándorló,a fekete,a kínai,a zsidó a cigány és mindenki aki megszerezte az állampolgárságot.Valószínűleg ez adja az USA-nak a rendkívüli tudományos,technikai,technológiai,gazdasági potenciált.A nemzetieskedés csak a bezárkózást,a gazdasági és kulturális lemaradást szolgálja.Gerjesztőit pedig,csak a hatalom megszerzése motiválja.TERMÉSZETESEN a fenti felvetés nem az MSZP 8 éves tévelygését védi.Olyan kormányzatra van szükség,amely védi a magyar érdekeket,ésszerű keretek között.A szélsőséges szervezetek működése és parlamentbe kerülése nem fog javítani országunk helyzetén,sokkal inkább romboló hatást fejt ki.
ven:
Nos akkor egy kis tárgyi, és hamisíthatatlan történelem,
a XIX. sz. közepén az amerikai gazdaság megerősödése lehetővé tette, hogy Európától független kereskedelmet folytassanak, értsd: USA a Dél-Amerikával, és Dél-Amerikából az Európa vonuljon ki, mint kereskedelmi partner. Ezt ismeri a világ azóta is Monroe-elvnek. Mindemellett, ebben az időszakban az USA szélesre tárta kapuit a bevándorlók, és a tőke előtt... talán azért tartanak ott ahol most...
De semmi esetre sem lehet a Monroe elv kijelentését: "amerika az amerikaiaké" összemosni egy ocsmány, gyűlölködő, a modern jogbiztonságot és jogállamiságot és demokráciát lebontani készülő ideológia fröcsögésével.
Ven! A hülyeséget nem lehet eltanulni, hülyének születnek az emberek. Ez a válaszom azokra az ostobaságokra, amelyeket itt összehordott. Hitler az ilyen szemlélettel azért tudott előrejutni, mert a tőke, amely rettegett a bolsevizmustól, mellé állt. Nálunk kimenekülne a jobbiktól a tőke és jönne az összeomlás. Sztálin azért tudott feljutni, mert a sok előzőleg meggyalázott, kisemmizett ember megfelelő haderőt adott mögéje. Amikor viszont a gazdaság tönkrement, tönkrement a bolsevizmus is. Ilyen egyszerű minden. Mindig van egy bizonyos százalék gyűlölködő, és olyanok, akik ezt meglovagolják azért, hogy bekerüljenek a vezetésbe. A nagy magyarságról meg kár pofázni: pl. a Vona név magyar? Egyfenét. A csikos zászlót meg azért használják, mert a nyilasol és hungaristák örököseinek akarják magukat mutatni. Ennyi.
tsz elnok, én is köszöntelek!
voltam 3 napot London országban is, ugy rémlik ott dolgozol...
Nem is lehet a cikk ''értelmével vitázni..
én abban látom a különbséget, a nemzeti szocialisták, és a nemzeti bolsevisták között, hogy mig a nemzeti bolsik "csak" kitelepítettek
vagyonfosztást rendeztek stb.., addig a nemzeti szocialisták gázkamrákat üzemeltettek stb....
Tehát a nemzetieknél egyszerüen nincs szükség a 'bármilyen jelzövel illetett más fajtára, mindegy milyen az a személy mint ember....
a nemzeti bolsik csak akkor követelik meg hogy állj be közéjük, hapozicionálni akarja magát az illetö.. a nemzeti szocik, ki akarnak irtani, stb...a bolsi szocik engednek dolgozni, élni amennyiben befogod a szád, a nemzeti szocik ezt az esélyt , az életben maradás esélyét sem adják meg.
Nehez a cikk megallapitasaival vitatkozni.Ismerve a mo-i helyzetet,sajnos nem lesz eszreveheto hatasa a cikknek.
Szia oszike!!!Mi volt veled??Nem lattunk hetek ota.:-((
A cikk megállapításait osztom.
Bár én inkább nemzeti szocialistának hívnám,mint bolsevistának.
De a fasiszta és a kommunista totális diktatúrák sokban hasonlítottak.
Atis64:
Tévedés!A magatokfajta nem nemzeti oldalon lévő.
Ez a cigányozó,buzizó,masírozó,randalírozó társaság lenne a nemzet megmentője?Bókoltok magatoknak!
A jobbik nem válasz,hanem egy végletesen beteges és hibás reakció a porblémákra.Ha a társadalom egy test,akkor a jobbik a rákosodás benne.
Idetévedt Jobbikos urak.
Tételesen vitatkozhatnék Önökkel, de egy színvonal alatt csak a következőt üzenem:
A tudatlanság nem végleges állapot, a hülyeség az.
Ugy gondolom, teljesen mindegy, hogy nemzeti bolsevizmusnak, vagy nemzeti szocialistáknak nevezzük, vagy egyszerüen náciknak.
Akik embertelen, emberietlen eszmék hirdetésére sajátítják ki a nemzeti szót, s ennek takarásában hirdetik, hogy mi fajtánk, ti fajtátok stb. az nem lhet/ne/ a XXI. században befolyásos tényezök.
A történelem egyértelműen bebizonyította, hogy a szélsőséges eszmék, legyen az bolsevizmus, nácizmus, radikális jobb vagy baloldal, vagy bármi más, bár látszólag egyszerű megoldást ajánlottak bonyolult társadalmi folyamatokra, végül mindig óriási katasztrófába vitték az országukat, és több millió ember haláláért felelősek. Ugyanez várna Magyarországra is, ha hatalomra kerülnének ezek az erők.
Megtévesztő a "bolsevizmus" jelző emlegetése.Még a nácizmus talán közelebb állna a hazai antiszemita eszmeiségü pártokhoz. Senki ne reménykedjen csak a történések elején vagyunk a rendszerváltásnak nevezett fordulat elinditotta káosz kialakulásának veszélyes utján.
Mitől válik nemzeti oldallá a handabandázva cigányozó,zsidózó,buzizó,nyilas jelképeket hurcoló,egyenruhában vezényszóra masírozó,várost szétverő embercsoport?Miért gondolják a terroristákat politikai foglyoknak?Nevezhetjük őket bolsevikoknak is,bár szerintem megnyilvánulásaikat tekintve,mégiscsak a nácikhoz állnak a legközelebb.