Az elején még érthető volt a vakcina körüli vacilla. Az MSZP megint bebizonyította, hogy be van oltva kommunikáció ellen, a Fidesz meg azt, hogy profi módon ért a politikai habveréshez. Mi az nekik, hogy a „trükkök százai” közé sorolják a kormányzati igyekezetet? Hogy bagatellizálják a járvány veszélyét? Hogy gyanúba keverjék a vakcina gyártóit? Ők, ha kell, lebolsevistázzák akár az oltóanyagot is.
Mindennek következtében hitvita lett abból is, hogy szabad-e, illetve, hogy kell-e oltani. Hogy ki adja be az oltást kinek, és kinek nem.
A
balparton először szokás szerint kitaláltak egy remek metódust: elmész a rendelőbe, kivárod a sorodat, elhozod a receptet, sorba állsz vele a gyógyszertárban, kivárod, hogy neked is elmondják: pillanatnyilag nincs. Pontosabban vakcina van, de nincs elég speciális szállítókocsi.
A patikus speciel elmehetne érte, persze csak ha tudna, de nem tud, mert itt várja az a rengeteg ember, akinek újra meg újra el kell mondani, miért nincs, ha van. Ilyen a balról szervezett körmagyar: mindenki csupa jóakarat, de senkinek semmi sem sikerül.
A
jobbparton ekkor már fente késeit a verbális rombolóbrigád, amelynek az a dolga, hogy a jóakaratot aljassá tematizálja. Hogy „kreatív” kérdések özönével gyanút keltsen, elbizonytalanítson, és azt sugallja: igaz magyar ember nem oltat, igaz magyar orvos nem olthat, a vitamin is megvédi népünk immunrendszerét. Amire felbőszülten azt mondta a genetika professzora: lószart!
A
kérdések pedig arról szóltak, hogy mennyi ezen a haszon, miért annyi, kinek a haszna, adóznak-e utána, és ha igen, akkor Cipruson vagy idehaza. Továbbá: kaphat-e hazafias alapon határon túli magyar ember határ menti magyar gyógyszertárban magyar oltóanyagot. Kaphat-e akkor is, ha olyan állam polgára, amely nem tagja az Európai Uniónak, s ha igen, vehet-e és vihet-e kereskedelmi mennyiséget.
Közben mint a járvány,
terjedt a hír, hogy a kisgyerekeket és a várandós asszonyokat nem szabad oltani. De aztán jött a cáfolat is, hogy mivel ők a legveszélyeztetettebbek, elsőként éppen hogy őket kellene. Úgy tűnik fel, rövid idő alatt sikerült megbolondítani a teljes közvéleményt, megzavarni és kettészakítani még az orvostársadalmat is. És az őrület folytatódik.
Mára már remélhetően világos:
oltani kell! Oltani, mert terjed a járvány, mert már halottjai is vannak azoknak az elképesztően felelőtlen „szaknyilatkozatoknak”, amelyek oltás helyett azt akarták beadni nekünk, hogy az életveszélyes szövődmények éppen az oltástól várhatók, és nem az elmaradásától. Az csak sejthető, hogy némely illetékes civilben meglehetősen közeli viszonyban volt a jobboldal reprezentánsaival, így egymást kölcsönösen fertőzve álltak gyakran a mikrofonok elé. Most persze mindannyian lázasan hamukálnak, ködösítenek, letagadják korábbi nyilatkozataikat, és közleményben tudatják, hogy „már Orbán Viktor is túl van az oltáson”, szabad utánatódulni, hiszen nem felejtik: „Együtt mozdulunk, ha kell.” Most már tehát csak azon lehet rugózni, hogy ki volt az a háromperhármas, offshore céges, sötét múltú multi, akinek résztulajdona volt az Omninvestben, mi több: nem lehetetlen, hogy harmincöt évvel ezelőtt, egy vérvörös KISZ-bulin találkozott az ifjú Draskoviccsal. Dr. Kökény szerint közegészségügyi vészhelyzetben abba kellene hagyni ezt a hülye hecckampányt, dr. Czeizel könyörögve kéri kiváló orvoskollégáit, ne tekintsék magukat mindenben szakértőnek, Pesti Imre orvosdoktor még rendelést tart néhány tévécsatornán, Demeter Ervin jogászdoktor még dezavuál kicsit, de ez akár a járvány részének is tekinthető. Lényegében (persze: milyen áron?!) magunknál vagyunk megint.
Nem mindenki.
Kollégámat egy
oltóponton ugyanúgy beoltották, mint bárki mást. Megkérdezték betegségeiről, esetleges gyógyszerérzékenységéről, aláírattak vele egy papírt, hogy az oltás az ő kérésére történik, aztán zakó le, ingujj fel, és kész. Előtte a háziorvosánál járt, vitte hozzá a már beszerzett vakcinát, de a doktor nem volt hajlandó sem beoltani, sem megmagyarázni, hogy miért nem. Mogorva volt, elutasító, és arra a kérdésre, hogy most akkor mi a teendő, kelletlenül odadünnyögte: tegyen, amit akar!
Az jutott eszembe: mi lenne, ha ilyen esetben az orvosnak is kötelező lenne aláírnia egy formanyomtatványt? Ez körülbelül arról szólna: szakmai megfontolása vagy más (?) meggyőződése alapján, büntetőjogi felelősségének tudatában, minden következményt vállalva megtagadja az oltás beadását.
Igaz, a történet elején valóban elmulasztották megfelelően tájékoztatni az orvosokat a védőanyagról. Most viszont nem lehet legyintgetéssel elintézni, amit Czeizel doktor mondott egy hétvégi újságinterjúban: „Ha egy orvos nem javasolja az oltás beadását, akkor ez
foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. A jogszabály szerint, ha ez szándékos és maradandó egészségkárosodást, esetleg halált okoz, akkor bűntett.”
Gondolkozzunk!
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mester Ákos sem néz meg minden tévé műsort, ezért nyilván nem látta azt sem amikor kb. 2 hónappal ezelőtt PESTI IMRE orvos, Fideszes képviselő úr mindenkinek javasolta, hogy oltassa be magát, én láttam. Vagyis nem igaz amit Mester úr Pesti Imrével kapcsolatban emleget.
Az oltás szükségessége egy téma, és a gyártók hová tartozása egy másik téma. Tessék külön kezelni !
Ha jól emlékszem, kb november elején az eü miniszter fel akarta jelenteni hitelrontásért a hitelrontókat, de az ügyészség visszadobta!
Nem lehetne most az ügyészséget visszadobni - pl arra a "fideszi útra", amit itt nagyon vár már egy még élő párthű katona!
Új módi a doktor uraknál és doktornőknél:aki érdeklődik az oltással
kapcsolatosan,azt a választ kapja:"mindenki döntse el saját maga,beol-
tassa e magát".Derék dolog,Csak így tovább a FIDESZ-i úton.
Az az orvos- legyen az háziorvos, kórházban dolgozó orvos- aki ebben a helyzetben nem veszi magának a féradságot, hogy a szakmájában tett eskünek megfelelően tájékozódjon- van rá lehetősége- nos, az az orvos elítélendő, erkölcsileg, szakmailag egyaránt. A "Doktor" (nő/úr) véleményét a mellette dolgozó asszisztens, adminisztrátor aztán "kiviszi" az ismerettségi körébe, járványként terjeszti. Találkoztam ilyen esettel.
Még szerencse, hogy hazánkban -Svédország után- a legmagasabb fokú a beadott védőoltások száma.
Gyalázatos dolognak tartom, hogy a fidesz-kdnp úgynevezett "szakértő politikusai" politikai támadás-sorozatot kreáltak ebből a nem jelentéktelen, igenis veszélyes helyzetből. Úgy látszik, Felcsúton a vezér családja nem hallgatott rájuk. Kettős beszédüknek melyik része az igaz? Felelősségük van? Mikor ismerik be azt, hogy méltatlan, embertelen eljárást folytattak? A lakosság megtévesztése-politikai célból- gazemberség, embertelenség.
Nagy ajándék Nektek ez a Perjési Klára! Végre sikerült találnotok az Isten háta mögött egy árva MSzP-st, akivel megpróbálhatjátok auz összes szemétségeteket kompenzálni. Brávó!!!!
Az itteni hozzászólásokból is látszik mennyire igaza van Mester Ákosnak, hogy a fidesz az oltásból megint kormány ellenességet gerjesztett. Hogy lelkiismeretlenek? Mikor voltak azok? A hatalom minden áron, akár életeken is áttaposva, mert a hatalomnál van a pénz.
Egyébként nem értek egyet Mester Ákossal, hogy nem eléggé volt tisztázva az oltás szükségessége. Szinte az oltás lehetősége óta oltatom magam, soha nem merült fel bennem, hogy veszélyes lehet. Mindig bíztam az orvosokban. Hiszen gyerekkorunk óta oltogatnak, és abból sem volt semmi hiba. Mégis miért kell az embereket állandóan hülyének gondolni. Nem azok! Csak meg lehet egyeseket hülyiteni. De hogy ebben orvosok is részt vettek ez a leggyalázatosabb.
DONJ ! Ez jó volt! És igaz!
"astory"!Úgy látszik,Ön nem Magyarországon él.Nem néz TV-t,nem olvas
újságot?Csak a FIDESZ propaganda gépezetet hallgatja?
Ritkán bocsátkozom nemtelennek tünő vitákba, ezért "astorynak" üzenném a következő idézetet:
"A tudatlanság nem végleges állapot, a hülyeség az."
Száz szónak is egy a vége, Fideszék ebben is szemét módon viselkedtek
önmagukat az elsök között oltatták be, mig megállás nélkül a vakcina ellen pofáztak, ujabb és ujabb aljas trükkökkel, ezek tények, sajnos.
MSZP-re nem tudok más jelzöt használni, mint, hogy egyre hüjjjjjébbek...képtelenek megrázni magukat, még a nyilvánvalóan sikeres dolgaikat sem tudják megfelelöen tálalni.....
Tisztelt nicolas!
Ne álltassa magát és másokat.
A fidesz semmivel sem tett több kárt mint az orvosok maguk, vagy az mszp vagy a sajtó ebben az ügyben.
De miről is beszélünk, mikor hazánk oltottságban megelőz szinte minden más országot.
A FIDESZ szakpolitikusai /orvosok/,dehogy orvosok,sintérek,alaposan
bezavartak ebbe az influenzia ügybe.Tessék visszanézni az Országgyű-
lésben elkövetett gazságaikat.Érdekes módon az ország orvosa/Mikola/
kimaradt ebből az ocsmány játékbólEz nem pártpolitikai kérdés,Ők mé-
gis azt csináltak belőle.Undoritó és köpedelem.
Tisztelt Imremete!
Először is vegyen vissza, a sértegetés nem szép dolog!
Ön az elmúlt években is ilyen okos volt influenza ügyben?
Ha utána néz, rájön, hogy eddig minden évben átlag 20 ember halt bele Magyarországon az influenza szövődményeibe de volt olyan év nem is olyan régen, mikor a 100-as számot meghaladta. Sajnálatosan... Akkor miért nem szólt a politika, és miért nem alkottak ilyen okos írásokat. Azok a halálesetek nem számítottak...? az más mert más vírus okozta...????
Gondolom ön is tudja, hogy olyan nincs, hogy mindenki beoltja magát, és senki nem esik áldozatúl egy influenzia járványnak, vagy egy vírusfertőzésnek. Vagy ön tud ilyen országról...???
A politika gusztustalan módon belekeveredett és az ilyen írások csak fokozzák!
astory!
Maga teljesen idiota???? Itt emberek halnak meg!!! Maga gondolkozzon egy kicsit! Ha majd maga vesziti el az egyik hozzatartozojat akkor irjon ilyeneket! Primitiv!!!!
Én azt várom kiváncsian,hogy a 8 év alatt a folyamatos tagadásra,minden ócsárlására,kifacsarására szakosodott emberekből hogy lesz egy ország népét lelkesíteni képes vezető gárda.Ugyanis az elődökre kenés politikája egy idő után hiteltelen.A teljesítmény pedig-mint a nemzet örökös miniszterelnök/jelölt/étől tudjuk,csak akarat kérdése."Van itt pénz ha el nem lopják"s mint mindenki tudja,ők nem lopnak.
A vakcina körül pedig igenis kavarták a guanót,mindaddig amíg jó nagy nem lett a baj.Ha az MSZP nem lenne olyan végtelenül muja mint amilyen,ezt már mindenki bizonyítottan tudná.De a Fidesz nála is jobban hazudik.Letagadják,az ellenfelükre kenik a csillagos eget is.Még jó,hogy ez a választék.
Remélem, hogy Pesti és Demeter urak mielőtt beültek az Audi által gyártott,(egyébként remek)autóikba, gondosan meggyőződtek a VW konszern pontos tulajdonosi hátteréről.Mikor vásárolnak valamit, pl.: kiflit, utána néznek a pékség tulajdonosának, sőt az üzletének is, ahol a kiflit vásárolták.Vajon mennyi a pék, és mennyi az üzlet haszna?
Inkább Ön gondolkozzon! És ébredjen fel!
Mindezek mellett, mi vagyunk az egyik legjobban oltott ország.