Georg Büchner Danton halála című drámájának utolsó előtti mondata: „Éljen a király!” Ezt kiáltja Lucile Desmoulins, a kivégzett Camille Desmoulins felesége az utcán, mire a polgárőrök körülveszik, és „a köztársaság nevében!” szavak kíséretében letartóztatják. Camille Desmoulins forradalmár volt, egyike a királyság megdöntőinek és a köztársaság megalapítóinak, akiket a jakobinus diktatúra küldött a guillotine alá. A diktatúra elárulta a köztársaságot, amikor kivégezte a köztársaság létrehozóit, ezért élteti dacból a férjét sirató Lucile a királyt. A névlegesen még fennálló, valójában megszüntetett köztársaságban nyilvánosan tüntetni a királyság mellett kétségbeesetten forradalmi, öngyilkos cselekedet.
MTI-fotó
A Magyar Köztársaságot névlegesen megszüntették, ami a feliratok átmázolása miatt eddig hatvanmillió forintjába került az adófizető polgároknak. Akik január 2-án az operaháznál a Magyar Köztársaság mellett tüntettek, bár nem fenyegeti őket – egyelőre – letartóztatás, Lucile Desmoulins-hez hasonlóan dacból éltették az (alap)törvényen kívüli államformát. A kétharmad diktatúrája, a demokratikus rendszer(váltás) aláásása ellen tiltakoztak, az elárult jogállam és a széles körű társadalmi konszenzussal létrejött 1989-es alkotmány visszaállítása mellett nyilvánították ki közös akaratukat. Hihetünk Heller Ágnesnek, aki azt mondta, hogy az operaházi tüntetésen ugyanazt érezte, mint 1956 októberében, nevezetesen, hogy az országlakosság egy része kilépett az apátiából, és vehemensen föllépett a rendszer ellen. Tavaly október 23-án a Szabadsajtó úton még korántsem izzott ennyire a levegő, de akkor még nem emelkedett törvényerőre a magyar jogi hierarchia legfelsőbb új hivatalos jogszabálya, amely az állampolgárok egy részét kirekeszti az alkotmányosságból.
Tisztelhetem én – a nemzet élő klasszikusának szóhasználatával élve – ezt az alaptörvényt? Pedig akár örülhetnék is annak, hogy még másfél éves sem voltam, amikor a nemzeti hitvallás szerint hazám elvesztette önrendelkezését, és ettől kezdve ötvenhat évig nem volt felelős a tetteiért, következésképpen én sem, állampolgárainak egyike. Ez nekem nem esik jól, én szeretek felelős lenni magamért. Szerencsémre, ha későn is, ötvennyolc évesen sikerült visszanyernem a függetlenségemet, de a közben eltelt időre sem kérnék felmentést semmiért, nem módosítottam visszamenőleg törvényt, nem loptam pénztárvagyont, és a diplomámat sem plagizáltam. Más gondom is van ezzel a két állomás között a vonaton írt szöveggel. Privát hitvallásom nem hit a vallásban, sem Istenben, akinek a beemelése az új alkotmányba ugyan nem tölti el a lelkem fölháborodással, mint – olvasom – a francia jobboldali sajtóét, de azért nehezményezem, hogy ebben a tekintetben úgy rekesztettek ki, hogy odatartozónak nyilvánítottak. Ha nem dohányzóként törvény teszi lehetővé, hogy ne szívjam a mások füstjét, nem hívőként miért kell osztoznom a mások törvénybe foglalt, fönnakadt szemmel égre emelt áhítatában? Nem nagy ügy, csak füstölgök. (Nem úgy, ahogy sokan szeretnék.)
Ha nincs köztársaság, köztársasági elnök sincs, csak államfő, két l-lel, az ő személyét pedig a kormányszóvivő szerint méltatlan támadni, és minden körülmények között meg kell védeni. Úgy gondolnám, inkább az államfői pozíciót kell megvédeni, ha méltatlan tölti be. Nem az intézményt járatja le a személy, aki magát járatja le? Nem az intézménynek van tekintélye, amit elveszít, ha az intézmény képviselője elveszti a sajátját?
A köztársaságtalan elnök kiiktatja környezetének hátteréből az uniós zászlót, amikor az ország népéhez beszél a televízióban. Ugyanezt teszi a miniszterelnök is. A gengszterpárt alelnöke el is égeti. Kiiktatják maguk mögül Európát. Maguk körül is, kilencvenháromezer négyzetkilométeren.
Az írást teljes terjedelemben a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
igor06
2012-02-01 15:50:27 #17
Ekhós! #14.
Soronként értelmes, összességében undorító.
Maradjunk abban, neked tetszik, nekem nem.
Üdv, Igor
tibby
2012-01-30 23:40:35 #16
sutbaone
2012-01-30 08:03:35 #16
Na a Bródy ezzel szerintem kilökte magát az értékelhetők közül. az Illésben is olyan utolsó volt,csak a jó kapcsolatai miatt tartották. Gitározni,énekelni soha nem tudott, a szövegei azok tényleg jók voltak. De "Illés szekerén, meg a lesz még egyszer köztársaság" az azért kiveri a biztosítékot sokaknál "TINIKE" Az hogy Gyurcsány legyen a miniszterelnöke, az meg borzalom,és nem is fogjuk hagyni.
Azt hiszem teged mutogatni kellene...
Melton emelegetnek egynapo Kissapukaval , Hechossal , meg Oregtitannal...
Ha fele ennyit tudnal mar akkor is boldog lehetnel.
Ezt mondjuk fel kene fogni.
Mar korabban masok is megemlitettek most en is mondom , teged sem az eszed miatt rabolnanak el...
vapensiero
2012-01-29 23:52:39 #15
hechos és csapata
A 89-es alkotmányt mintha kicsit kifelejtenétek.
Szerintem a 49-est a kutya nem akarja vissza,
magatokat hergelitek csak vele.
Nincs itt semmi baloldal, árnyakat láttok csak.
itt egy összevetés:
http://alkotmany2011.atw.hu/alkotmany.htm
Végülis a 89-essel vettek fel minket az UNIO-ba.
Akkor alaposan átnézték, gondolom.
Az újjal nekem csak annyi a bajom,
legalább egy picike népszavazást
tartottak volna róla. Sokkal elegánsabb lett volna,
nem tünne ennyire görcsösnek.
Senki sem mossa le róluk, hogy féltek.
Meglett volna a többség, talán ma is meglenne.
hechos
2012-01-29 21:45:17 #14
kedves Igor!
A) cikk
HAZÁNK neve Magyarország.
B) cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország államformája köztársaság.
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.
Sokan azt olvassák ki belőle, hogy vége mindennek és itt világvége.
A Duzzogó Demokraták (DEKA), meg egyenesen azt ígéri, hogy visszahozza 49-et.
Garatulálálok...Ez egy fasiszta rohadt diszkriminatív és Európában példátlan szövegrész...persze olvasatlanul....
Kérem az ellenérveket!
igor06
2012-01-29 21:36:52 #13
Ekhós.
Ha nem tudsz érvekre ellenérveket hozni, minek fáradsz?
Üdvözöl Igorúr is.
hechos
2012-01-29 20:42:51 #12
Üdvözlöm igor06 urat is!
hechos
2012-01-29 20:40:16 #11
T. roly46
Kedves vörösbegyes látnokunk!
Úgy látszik lefagyott a beléd táplált IQ szoftver, akkor sincs jogod sem felhatalmazásod arra, hogy a normális emberi kapcsolatokat megütő hangodnak itt bárkire is ráerőltesd.
Nem tudom mire vélni azt, hogy ha valakinek más a véleménye, azt csakis ilyen embert és állatot nem kímélő kivetőzött módon, lehet közölni. Nem kioktatásnak szánom e pár sort, mert annak semmi értelme, az emberi kapcsolatok margináris szintjére süllyedt előembert, meghazudtoló hangokat nehezen tudok értelmezni. Nem tudom értelmezni a sarlóval és nagykalapáccsal hadonászó lejárt szavatosságú politikai eszmék ilyen szavakkal történő nyomatékosítását. Mivel ti úgy tudjátok, hogy a jobboldal egyenlő a megtestesült gonosszal, attól még nem biztos, hogy a bal-lib eszme a legkorrektebb kerek e világon.
Meglehetősen érdekes a kommunikációs készséged csiszolgatására hiába használod az én véleményemet attól az még úgy sem fog megváltozni.
Nem hinném, hogy a pártszemináriumok foglalkozásain ez lett volna az általános hangnem. Mivel tudom, hogy néhányatok célja az, hogy erről a helyről az ellenzéket kitessékeljétek.
Most leszögezem, hogy az vörössel leamortizált emberi tulajdonságaid fényezése olyan szavakkal amit te használsz nem minden baloldali vallja magáénak. Attól sem leszel nagyobb ember, hogy a másikat így kezeled!
Ja és még üdvözlöm Bolgár György utat is!
roly46
2012-01-29 12:18:04 #10
hechos
2012-01-29 04:01:01
Hát itt bizony sokan foglalkoznak a nem létező szellemi képességeiddel! Nem veszed észre magad? Biztos, hogy túl akarsz jutni a bayer zsolti-féle magasságokon? Inkább tanulni kellene, még mindig nem késő! Tudod az önbecsülés is jelent valamit....
igor06
2012-01-29 10:57:02 #9
hechos 2012-01-29 04:01:01 #5
Ekhós!
Értjük a hazaszereteted, de mi ebből az Alapförmedvényből nem kérünk! Ez a ti alkotmányotok, akik bizonyára keresztények (?), jól fésültek, szilárd házasságban és erkölcsben neveltettetek.
De itt vagyunk még egy páran, akik nem abban az értelemben és/vagy nem keresztények, akik szegények, akiket csonka házasságban neveltek, akik soványak, kövérek, hidegek, melegek, stb.
A ti alkotmányotok kirekesztő, soviniszta, álszent, nem soronként, hanem teljes egészében. Amit uraitok a magatok kedvére fabrikáltak, politikai vakságukban elhivén azt, hogy az idő kerekét megállíthatják.
Tévedtek. Remélem te is meg én is meg fogjuk élni, hogy ezt az Alkotmányt a magyar társadalom elsöpri. Mert ez nem a nép alkotmánya, hanem kétszázegynéhány talpnyalóé, akiket Orbán egyenként letesztelt, kellően szervilis -e irányában.
Megfigyelő
2012-01-29 10:32:51 #8
1. Jogállamban a törvénykezés nem visszamenőleges. Nem lehet büntetni valakit olyasmiért, amit a tett elkövetésekor törvény még nem tiltott, illetve nem rendelt büntetni. Ebből következően Magyarország nem jogállam. Maga a kormány és az Országgyűlés tetteivel hazudtolja meg a tákolmányt...
2. Láttunk már olyat is, hogy egy (nép)köztársaság elárulta a népet, és iszonyú vérengzéssel félemlítette meg, nyomta el... Az államforma elnevezéséből még nem következik, hogy tényleg az, aminek hívják.
damika
2012-01-29 09:21:24 #7
szutor!
Én inkább disznószar szagát érzem rajta. Hisz csak azokból a körökből származhat, nem?
szutor
2012-01-29 08:00:24 #6
Ezek olyanok, mint a duzzogó hülye gyerekek, akik nem tanulják meg a leckét, és a szekunda után a tanárra haragszanak. Schmitt azzal kezdte, hogy a varsói értekezleten meglógott Obama elől, Orbán folytatta az uniós zászló kiiktatásával, majd ebben követte a talpnyaló Schmitt. Én nem bánnám, hadd hülyéskedjenek, ha saját kárukra tennék! De már elúszott a semmibe a magánnyugdíj-vagyon, követi a kisemberek megtakarított pénzecskéje. A sok, a fidesz-érában jól járt h e c h o s pedig még izzadságszagúan igyekszik védeni a már lerongyolódott, tehéntrágyás mundért.
hechos
2012-01-29 04:01:01 #5
T.raklap13
A) cikk
HAZÁNK neve Magyarország.
B) cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország államformája köztársaság.
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.
Sokan azt olvassák ki belőle, hogy vége mindennek és itt világvége.
A Duzzogó Demokraták (DEKA), meg egyenesen azt ígéri, hogy visszahozza 49-et.
Garatulálálok...Ez egy fasiszta rohadt diszkriminatív és Európában példátlan szövegrész...persze olvasatlanul....
raklap13
2012-01-29 03:14:33 #4
El kéne olvasni az alkotmányt, mi szerepel benne az államformáról...
Ori
2012-01-28 23:51:13 #3
Hajrá, köztársaság! Hajrá, Európa!
damika
2012-01-28 16:47:56 #2
Szégyen! De legyünk európaiak: SHAME!
És lesz!!!
vapensiero
2012-01-28 12:36:05 #1
Egyszerűbb lenne LED kijelzős táblákat
felállítani, amelyeken tetszőleges felirat,
szászló(k), és címer jeleníthető meg, törölhetők le.
Esetleg mobil formában, mert minden megeshet.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!