Hogy mi van?
A képen egy nagy orrú, nagy fülű, szőrös férfi áll
Azt állítja a Helyi Téma a címoldalán közölt karikatúrájában, hogy az IMF szerint fizess most, élj később. A képen egy nagy orrú, nagy fülű, szőrös férfi áll egy „IMF” feliratú szónoki pulpitus mögött, és mutogat, mögötte pedig egy táblán látszik a szónok árnyéka, amely valójában egy ördögé, valamint a felirat: „Fizess most! Élj később!”
Ezzel szemben a tény az,
hogy később fizetünk, és most (még) élünk. A Nemzetközi Valutaalap ugyanis 2008 végén adott sürgős kölcsönt Magyarországnak, mert a kirobbant pénzügyi világválságban az ország nem tudott hitelhez jutni. Azóta mintegy 15 milliárd eurónyi kölcsönt hívtunk le (bár a nagyját nem költöttük el, hanem tartalékoltuk).
Fizetnünk pedig nem kellett, hanem csak 2012-ben kell megkezdenünk a törlesztést. És addig is élünk.
Hacsak az ördöggel harcoló Orbán-kormány közben ki nem vágja maga (és az ország) alatt az összes fát.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Igaz, hogy az EU-nak már 2011-ben is kell törleszteni, mert, hogy nem csak az IMF-től kaptunk hitelt, úgy, hogy még van 4.5 hónapunk az élésre, úgy, hogy igyekezzünk !!!
Sorqe
Mármint?
Miért ne lehetnénk nagyok? /az máslapra tartozik, hogy nincs mire../
elvégre hadat is üzentünk már egyszer nemis olyan rég az USA-nak is...az megintcsak más kérdés, hogy mit nyertünk vele....
az is érdekes dolog, hogy öszeveszünk mindenkivel, és azt képzelük, hogy a nagy ivü elképzeléseinhez -a hatron túli területekkel- támogatókat szerzünk...
az is lehet, hogy a 4/3 mindenre elég lesz....
Álom, álom, édes álom......
Ez a sorge, honnan vette ezt az ostobaságot, hogy az előző kormány magára költötte a pénzt? Az helyett, hogy piti módon pimaszkodna, valami tényeket is mondhatna, de nem. Csak úgy bemond valamit, és attól nagynak érzi magát ez a kis szájhős.
Ha eszünkbe jut a kis szocialista szlogen,miszerint Magyarország elmaradott iparral rendelkező fejletlen mezőgazdasági ország,akkor nem is tudom, hogy mire ez a marha nagy lelkesedés?
A kormány ráteszi a mancsát a magánnyugdíjpénztárak vagyonára, abból finanszírozza a költségvetési hiányt. Nem kell az IMF pénze. Ki fizet nyugdíjat 10 év múlva, az nem érdekes.
Bükkberg!
Mivel mi is tagok vagyunk, ki lehet lépni. De ez nem jelenti azt, hogy a felvett kölcsönt nem kell visszafizetni, és az élő megállapodásokat nem kell megtartani.
Az Unión kivül is van élet mondta a nagy urnaforradalmár. Most itt az alkalom, hogy hátat forditson Európának és annak az IMF-nek aki akkor adott kölcsön amikor már senki és annyiért amennyiért senki.
Ahogy látom a kis keleteurópai palotaforradalma még verbális szinten is csak dadog.
Lambros
Csak eqy kérdés?Tudja maqa eqyáltalán,hoqy mi az IMF?
Attól nem meqszabadulni kell,hanem mint a 185 taqból az eqyik,kilépni.
Tudta ezt?
Amenyiben nem sikerül, legfeljebb el húzzák a nótánkat...az egész országét....
Igaz, ha sikeresen zárul a kisérlet és megszabadul OV az IMF-től, a kormányának igy megszerzett "szabad kezéért" az adófizetők keményen megfizetnek, a kötvények ugyanis többe kerülnek mint az IMF kamat.
De valójában kit is érdekel ki és mennyit fizet, lényeg az "kinek fülyül a rigó".
Egy sikeresek Kötvénykibocsátás utan az orszagnak elegendö pénze lett ahhoz, hogy az IMF-et orbán gardaja hazazavarja. Ha ebböl a pénzböl sikeresen beindul a gazdasag akkor igaza volt. Ha nem akkor a következö évben mint a megvert kiskutya fog szükölni au IMF-nek.