Azt állítja Erdő Péter bíboros, hogy bűn azonnal rasszizmust kiáltani egy tisztázatlan hátterű bűncselekmény kapcsán. A magyar katolikus egyház feje a Szent Jobb körmenetet megelőzően beszélt a Szent István téren több ezer hívő előtt. Szerinte megbocsáthatatlan bűn alaptalanul példálózni a történelem sötét korszakaival.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a cigányok elleni gyilkosságsorozat – mert az utalás nyilvánvalóan erre vonatkozott – tisztázatlan háttere éppenséggel egyetlen feltételezést erősített: azt, hogy nemigen lehet más háttér a látszólag minden alapot nélkülöző, összefüggéstelen, mégis szisztematikusan hasonló emberölések mögött, mint a rasszizmus. Azon a napon egyébként, amikor a bíboros úr megszólalt, ez a gyanú négy ember letartóztatásával még alaposabbá vált. De ha véletlenül mégis indokolatlan lett volna a rasszizmussal való gyanúsítás, ez vajon miért is bűn? Talán mert a prímás is úgy gondolja, hogy a rasszizmusból általános gyűlölet, tömeges erőszak és gyilkosság következik? Egyetértünk, de akkor miért megbocsáthatatlan példálózni a történelem sötét korszakaival? Hiszen, mint látjuk és halljuk, egyre többen tekintenek a sötét korszakokra úgy, mint követendőkre, sőt ezt ki is merik mondani, le is merik írni. Az volna a bűnös, aki erre figyelmeztet? Annyira, hogy még bocsánatra sem méltó? Már bocsánat.
HozzászólásokÖsszesen: 54 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Bolgár Úr, kedves!
Lapjuk más helyén az áll, hogy a bíboros nem megbocsáthatatlannak, hanem csak szörnyűnek nevezte a bűnt. He az előbbi az igaz, akkor nem stimmel a slusszpoén, és - ami nagyobb baj - a klopf #16 sem.
Mennyire igaza volt megint az Asztrik Főapát úrnak, hogy Pannonhalmán maradt Szent Istvánt ünnepelni - és ezzel nem kellett feszengve végighallgatnia a Magyarokat gyalázó Meisnert.
A műveletlen de Pápának készülő Erdő Péter tudhatná, hogy (a barbár?) Szent Istvánt csak az (übermensch?) német felesége révén irígyli majd szentbeszédében a kölni érsek.
Tudja-e az Erdő Péter, hogy amikor az utódok nélkül maradt Hitvalló Edward angol király 1054-ben Rómába és onnan magyarországra küldte Aldred-et, Worcester püspökét, hogy a pápa engedélyével hívja haza Magyarországból Edmund herceget azt majd Harmadik Henrik német-római császár kölni udvarából hiusítja meg. Ugyanis jó egy éven át Kölnben késleltette, kényeztette, kincsekkel vesztegette Aldred-et és hogy megkímélje egy fárasztó (barbár földre !) úttól magára vállalta, hogy majd ő fogja rábeszélni Edmund-ot a hazatérésre. Okos ! Majd az a Kölnben székelő német császár teszi meg azt(?), hogy Szent István unokája angol trónra jusson ?, az aki korábban (1051-53) Magyarországra rontott (Búvár Kund - Vértes - stb.).....
Jellemző, hogy egy évvel III. Henrik halála után, tehát 1057-ben indul Angliába Edmund herceg feleségével Szent istván lánya Ágotával és gyermekeikkel, Margittal, Krisztínával és a kis Edgár-al + trónkövetelőhöz méltó kincsekkel és főurakkal. Addigra viszont már több királycsináló terveit keresztezték - Edmundot rejtélyes körülmények közt eltették lábalól - jött Hódító Vilmos, na, hogy rövidre fogjam: Margitból lett Skóciai Szent Margit akiről bezzeg hallgat Meisner úr. Képzelem, mennyire felháborodna ha hallaná az Edinburgh-i vár Szent Margit kápolnája előtti skótszoknyás őrt amikor elmondja a magyar Szent Margit történetét.....
1982 durhami utam óta foglalkoztat a téma pl. hogy' lehet Ágota egyszer Szent István lánya, aztán mégse? A Durham-i katedrális alapkőletételénél résztvevő Turgot atya, Szent Margit gyóntatója és a szenttéavatáshoz életrajzírója csak tudta !!! Van egy teóriám miért. Gordiuszi csomó. Csak a Meisner meg ne tudja! - az Erdő meg azt se tudja miről van szó...
Bocs: Horthy
Szegény horty, annyira sajnálom.
"Kassa bombázásától" Szálasi kinevezéséig.
Igen, ha valaki államférfi akar lenni, az kötelezettségekkel jár.
Tapasztalat!
Úgy igaz ahogy írod!
Másként addig kiáltunk feleslegesen farkast, hogy mikor tényleg az lessz már senki sem hiszi!!
Hát idefigyeljen sonykor!Vegye tudomásul nem volt ÁVH-s nagyapám.Azt,
hogy ezt honnan tudom,nagyon egyszerű.Minden ember,aki olvas egykicsit,tájéjozódik egy kicsit,beszélget egy kicsit,birtokábá juthat az ilyen információnak.Csak az olyan bunkók mint maga nem birtokolják
ezt az információt.
T.Kérdőjel!
Nagyon pontosan ismeri Szálasi kinevezésének történetét. Akkor nyilván azt is tudja, hogy Horthy kényszer hatására nevezte ki Szálasit.1944. október 15-én Horthy bejelentette, hogy kilépünk a háborúból / sajnos ezzel a tisztikarból sok németbarát nem értett egyet / ezt követően elrabolták a németek ifj. Horthy Miklóst, és egy német koncentrációs táborba hurcolták. A Horthy házaspár négy gyermekéből már csak ez az egy élt./ Horthy István kormányzóhelyettes nagyon jó pilóta volt, ezért minden valószínűség szerint a németek aktív közreműködése miatt zuhant le a gépe, miután megtudták, hogy az angolokkal készül tárgyalni a háborúból való kilépésről./
Igen, Horthy ekkor nem államférfiként, hanem aggódó apaként viselkedett, és aláirta az elétett kinevezési okmányt.
Lehet, hogy úgy kellett volna viselkednie mint Sztálinnak aki inkább hagyta, hogy a németek megöljék a fiát, mint hogy kicseréljék 10 német katonatisztre ?
Nem is olyan nehéz.A beszervezés három alapvető körülménye volt.Önkén-
tes,hazafias alapon,anyagi érdekeltség alapján,terhelő adatok alapján.
Azt hiszem jól elkülönithetők egymástól.Ezt bizony rögziteni is kellett az illető anyagában.
Nos az én olvasatomban valahogy arról nyilatkotik a bíboros Úr, hogy felelőtlenül exakt tényként beállítani valamit, no az a bűn. A múlt sötét árnyait felelőtlenül emlegetni no az a bűn. Az pedig, hogy a média régi motorosa tudatosan nem jó szövegértést tanúsítva a tisztázatlanságban látja a tisztán érthetőt az nonszensz. a bíboros Úr mindkét irányban a békességre törekvés jegyében gondolkodva tette nyilatkozatát. S ha mégis kiderül, hogy nem rasszista indíttatású, na az miért bűn? Nem az a bűn, hanem a már netán igaztalan bejelentéseimmel elkövetett, elkönyvelt tévedésemmel, eleve egy hiszterizált hangulat teremtődik, valamelyik felet célbavéve. Ékes példa a média kificamított saját szájízre cizellált cselekedeteinek egyikéről. Nem rendhagyó eset manapság. A múlt árnyainak monotón emlegetése, főként alkalomszerű felelőtlen emlegetése, pontosan nagyon gonosz dolgokra inspirálhat. Miért nem lehet már egy kissé bizonyos mértékben feledésben meríteni, s nem lépten nyomon az önös politikai érdekeink mentén, előhuzakodni vele. Nos erről szól a bíboros úr intelme.Bolgár Úr a beszéltem uff a fafejnek nézés egyik hatékony eszköze, de néha már túlzásban viszi az egyszerű ember ennyire butának nézését. Mielőtt egyesek szemében persona non gráta lennék, tessék a sorok közt olvasni s kiderül, hogy hogy is van ez. Az pedig, hogy a bíboros úr politizál e vagy sem, ha nem volna szabadjon akkor maximum etikai hibaként róható fel, de nem jogi kategória.
Kedves kérdőjel,valóban nehéz kérdés az, hogy ki volt aki önként,dalolva,anyagi, előmeneteli haszonból volt besúgó,vagy zsarolás hatására.Ezt már utólag nem is lehet megállapítani,csak feltételezni. Éppen ezért gondolom én,hogy nem is ezek a megtévesztett,vagy megzsarolt szerencsétlenek az igazi bűnösök,hanem akik mozgatták,fenntartották ezt az egész rendszert.A megtisztulásnak sajnos én sem látom a módját.
Madarat tolláról, Erdőt barátjáról ismerni meg: német lapból idézek a Meisnerről “Und damit treibt er auch die letzten Gläubigen aus der Kirche” vagyis "És ezzel az utólsó hívőket is elriasztja az Egyházból" Ugyancsak a Kurírban olvasható a Meisner beszédének magyarra fordítása. Jó, mert Augusztus 20.-án nem hittem a fülemnek, amikor a Szent István irígylésre méltó(!) rokonsága alatt csak a németekre utalt. NAGY KOMCSI LEHETETT EZ AZ ERDŐ HA MOST IGY HELYEZKEDIK.... Akárcsak a Szörényi amikor a Szent István gyötrelmeit Kádárénak magyarázta nekünk... Bezzeg most !
Milyen kár, hogy 44-re ez sem válasz.
VillonG: Gyönyörű a beszéd, biztos sokat dolgoztak vele.
És ?????
tomiselmer!
Töled az ilyen hangvételü beszéd engem elszomorit, lehangol.
Csüggedés, szomorúság, lemondás a ki csengése.
Gondolj arra, hogy háború után,a jegyrendszerrel is felépült országunk, de biztos van a környezetetben idösebb akivel beszélni tudsz az akkori, és a mostani hejzetröl...
Az, hogy mi öregebbek irogatunk, nem öncél vezet / legalábbis engem nem/ okulásként a mai fiataloknak, hátha szélesedik a látásuk, mindennek van színe, és fonákja.Nyugdijasok tenni már nem sokat tudnak elviselik amit ad az élet, vagy sors , de TI a korosztájod igen
Igazad van, hogy az egyik kutya a másik eb, de azért kellenének a fiatalok, hogy más legyen ne csak a mostani ``elit``-nek mondott akárkik.
Szerintem ez a zsidózás, cigányozás csak elterelö müvelet, csócsálgassuk, sajnos gyilkosságig fajult, amire ugygondolom senki sem számított....az, hogy a kamerába mondták, hogy nem éri meg eljárni dolgozni, benned is egy mondat rögzült, utazási költség, szállás, stb.. sok öszetevöje van ennek is...
Amenyiben elegendö munka van megoldódik sok minden, hogy ez mikor hogyan lesz, azt csak a Jó Isten tudja.Pesszimista látás nem vezet sehová, az biztos.
Még valami szeretnék hozzátenni, ha nem bánják.
Egy olyan országban, ahol egyesek személyek (igen, tudom hogy cigányok voltak) nyugodtan belemondják a kamerákba, hogy nem éri meg nekik dolgozni, mert alig kapnának többet, mint a segélyekből, ahol olyan művészeti ágak gyerekcipőben vannak, ami Párizsban 150 éve világszínvonal, olyan indokkal, hogy nem hoz profitot, mit lehet tisztelni?
Abban az országban, ahol 12 évesen egy baleset után 4 órát töltöttem a Heim Pál folyosóján vákuumkötéssel, majdnem elvérezve, mert nem volt megfelelő méretű műtőasztal, úgy kellett hozatni valahonnan, végül a nem megfelelő tisztaság miatt egy elfertőződött darabot kivágtak a lábamból, mondván, nem sikerült időben kitisztítani, mit lehet szeretni?
Hozzátenném, akkor 2002-t írtunk, és Orbán volt még a miniszterelnök. Akkor aztán király volt az egészségügy (is).
Átadom a szót az egyetnemértőknek.
Nem ismerem az szdsz politikáját, sem a múltját, nem is érdekel. Ahogy az mszp múltja és hozzáállása és jövője sem. Ezek nekem csak rövidítések egy plakáton, ami előtt öltönyös és kosztümös emberek vannak. De ugyanígy vagyok a többivel is,fidesz kdnp jobbik ( tudom ez nem rövidítés) stb. Egyre megy.
És mielőtt már bárki is elkezdené írni, hogy mocskos komcsi, vagy buta zsidó, vagy mocskos cigány, közölném, hogy egyik sem vagyok. Ez egy olyan kérdés, ahol mindenki véleményében van igazság, és marhaság, nyilván az enyémben is. Én nem állást akarok most foglalni, hanem véleményt mondani. Ami úgy szól, hogy: Nem lehet letagadni, hogy sok a cigány bűnöző, hiszen számok bizonyítják. De az nekem egészen primitív dolognak tűnik, hogy ha már barna a bőre, akkor mocskos cigány. Pedig, zenész tanuló lévén sok rendes romát ismerek, akikről tudom, hogy tisztességesek. Nyilván egy hozzászóló ezt is megcáfolja majd. Másik, azt sem lehet tagadni, hogy van a zsidóknak egy érdekes hozzáállásuk dolgokhoz, pláne anyagi téren, de ezt talán Woody Allen szólásaiból kellemesebben ki lehet venni, mint Nagymagyarasszony kriszta hadarásából. Igen, most jön az a rész, hogy hazaáruló vagyok. De ha valakinek kicsit görbe az orra, akkor az már tolvaj zsidó? Ugyanis már tapasztaltam ezt, mikor egy társosággal képeket nézegettünk. És még az ilyen emberek beszélnek báb komcsikról? Mikor már reflex náluk az ilyen megnyilvánulás? Bizonyára nem mind a saját bőrén tapasztalta valamelyik "etnikum káros hatását". Hát akkor csak nem valamelyik vezetőtől hallották? Szerintem az összes hozzászóló idősebb nálam, de én úgy érzem, nekem elég volt ennyi idő, hogy rájöjjek, nincs olyan politikai irány, legyen komm., kap., lib., stb stb ami mindenkinek jó, mindig is a gazdag réteg fogja élvezni az előnyöket minden rendszerben és korban. Azért szidják őket az emberek, mert nincsenek köztük. Ilyen nagyon egyszerű. Amúgy pedig az egyházról annyit, jobban is hangoztathatnák "Szeresd felebarátod" nevű pontjukat, mégha a politika nem is ezt várja el tőle.
Drága fórumtársak!
Remélem, így hogy elolvastátok a teljes beszédet talán árnyalhatnátok a mondanivalótokat, a fenenagy gyűlölködéssel szemben, amit a katolikus egyház, illetve konkrétan Erdő Péter ellen éreztek. drágakedvesbolgárúr nem bontotta ki az igazság minden erészletét. Elhallgatta ezt a mondatot: "Szörnyű bűn tehát az embernek nemzetisége, anyanyelve, etnikai hovatartozása, kultúrája, vallása miatt való megbélyegzése, gyűlölete, kirekesztése.", illetve pontatlanul idézte a következőt ("És szörnyű bűn rasszizmust kiáltani vagy szítani olyankor is, amikor egy-egy esetben nem lehet tudni, hogy erről van-e szó"), mellyel csak édesmézesmázosbolgárúr gondolhatta, hogy nyilván a gyilkosságsorozatra vonatkozott.
Hányingert keltő a gyűlölködésetek, a felszínességetek...Én ezt a baloldalt nem utálom! Én ezt a baloldalt sajnálom...
Kedves Testvérek!
Szent Istvánt ünnepelni jöttünk össze ma, nehéz időben, de emelkedett szívvel. Az országalapító királyt ünnepeljük, aki a sokféle népből egyetlen nemzetet alkotott. Hazánk ma is sokszínű, és ma is ugyanúgy szükségünk van az egységre, mint ezer éve, Szent István korában.
Mindannyian Isten bölcs szeretetének alkotásai vagyunk. Krisztus minden emberért szenvedett, és minden embert az örök boldogságra hív. Szörnyű bűn tehát az embernek nemzetisége, anyanyelve, etnikai hovatartozása, kultúrája, vallása miatt való megbélyegzése, gyűlölete, kirekesztése.
És szörnyű bűn rasszizmust kiáltani vagy szítani olyankor is, amikor egy-egy esetben nem lehet tudni, hogy erről van-e szó. Nem mesterkedhetünk varázslóinasként azzal, hogy felidézünk sötét erőket, amelyek irányíthatatlanná és pusztítóvá válnak.
Mi a szolidaritást és a szeretetet hirdetjük minden hazánkban élő ember számára. Ilyen szeretettel tekintünk minden honfitársunkra. „Ki gyönge, hogy én ne lennék gyönge?” – mondja Szent Pál apostol (2Kor 11,29). Ki szenved, hogy az nekünk ne fájna?
Emeljük fel hát a fejünket, fogjuk meg egymás kezét, mert nagy szükségünk van egymásra, hogy megújulva összetartásban és szeretetben, hiteles keresztények, igaz emberek és büszke magyarok lehessünk! Ez Szent István igazi öröksége. Az ő közbenjárását kérjük ma egész nemzetünkért.
Biboros érsek "hercegprimás" úr. Csak ne olyan hevesen. Talan onnan a nagyan magas biborosi palotabol nem tudja, hogy a ciganysag jorésze hitü katulikus erös Maria kultusszal. Nem kellene elijesztenie a legelhivatottabb katolikus hivöit.
Remek a beszed Sonykor!*2.En csak durväbban tudtam volna elmondani1