2010. szeptember 2. csütörtök - Rebeka, Dorina. Holnapi névnap: Hilda
Szerda, 2009. szeptember 2. 09:39
Bolgár György írása

Bolgár György sorozata

Hogy mi van? – Mádl Ferenc

Azt állítja Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a Heti Válasznak, hogy a magyar válságkezelés eddig kevés szignifikáns eredményt hozott. Válságmenedzselésben érdemes olyan példákra figyelnünk, mint Izland vagy akár Amerika, Németország, Franciaország. A szociális piacgazdaság elemei ismét feltűnnek a nyugati világban, felerősítésük szükséges nálunk is. Ha pedig egy hitelesen szerkesztett Fehér könyv leírná az összes jelentős mai és korábbi bűnt, káros politikai cselekményt, kezdve a nemzeti légitársaság és Ferihegy eladásától bármelyik kiárusító privatizációs ügyletig, az fontos lenne, jelentette ki Mádl Fernc.
Ezzel szemben a tény az, hogy Fehér könyvet már csináltak, mégpedig Orbán akkori miniszterelnök egyik tanácsadója állította össze, aztán mégis itt tartunk. Mindenesetre a Malévot először nem néhány éve, Gyurcsányék privatizálták, hanem még jóval korábban az Antall-kormány, amelynek Mádl Ferenc is tagja volt. Hogy Ferihegy üzemeltetési jogának néhány évvel ezelőtti eladása mennyire bizonyul helyesnek, majd kiderül, az viszont egészen biztos, hogy Ferihegy 2 visszaállamosítása az Orbán-kormány alatt egy elvesztett perébe és sok pénzébe került az országnak.

Ami pedig a válságkezelést illeti, lehet, hogy a forint tartós megerősödése nem szignifikáns, a velünk szemben alkalmazott jelentős banki kockázati felárak nagymértékű csökkenése, vagyis a bizalom helyreállítása nem szignifikáns, a külkereskedelmi mérleg óriási többlete nem szignifikáns, de az biztos, hogy most nem fenyeget összeomlás, mint fél vagy háromnegyed éve, és a gazdaság sem csuklott össze, mint a balti államokban. Sőt a világ egyik legerősebb gazdasága, a német is majdnem magyar mértékben esik vissza, az Egyesült Államokban ugyanolyan ütemben nőtt a munkanélküliség, mint nálunk, viszont jóval nagyobb arányban vesztették el házukat a fizetésképtelen adósok, mint itt. Izlandon pedig teljesen megsemmisült a bankrendszer, és 6,8 százalékkal csökkentek a reálbérek, összehasonlítva a 2,2 százalékos magyar eséssel. Mindenesetre tény, hogy az állam mindenütt kénytelen erőteljesebben közbelépni, de ezt nem hívják szociális piacgazdaságnak, inkább állami mentőövnek.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

MezGA
2009-09-05 23:09:10   #39

"Ha pedig egy hitelesen szerkesztett Fehér könyv leírná az összes jelentős mai és korábbi bűnt, káros politikai cselekményt"
Ha ezt egy párt propagandista mondta volna, vagy egy laikus mezei párt rajongó akkor érteném. De Mádl jogi szaktekintély (igaz nemzetközi jogban). Azt bárki érezheti, hogy egy ilyen műben milyen tág tere nyílna a politikai elfogultságnak. Mi az hogy jelentős mai és korábbi bűn?, ki állapítja meg?, milyen kritériumok alapján? nyomozna is? bizonyítaban?, vagy csak kinyilatkoztatna? egy jogállamban véletelneül nem erre a célra vannak a bíróságok? Mi az hogy káros politikai cselekvés? brrr....
Hát senki sem érzi milyen csúszós talaj ez? Volt már ebben országban példa számonkérőszékre, rögtönítélő bíróságra, népbíróságra stb. ezt azonban nem kívánom Mádl úrnak sem, mert lehet, hogy lenne aki nála is találna "káros politikai cselekményt". Ez a mondat (már bocsánat Elnök Úr) úgy baromság ahogy van...

astory
2009-09-05 09:56:50   #38

Tisztelt Misspa!
Igaza van, mármint az utolsó két beirásom. Bocsánatot kérek!
viszont ami miatt elragadtattam magam, az általános ellenkezés és gyűlölet, ami egy kritizáló beírást követ.
Igen Ön elsők között reagált, és zsigerből le Szijjártózza Mádlt.
Nem is foglalkozott a tényekkel, mondhatnám hagyta magát befolyásolni Bolgár úr által. De ha nem elfogultan olvassa Bolgár úr írását, megláthatja Ö is manipulál, ferdít.

Misspa
2009-09-04 21:47:07   #37

Tisztelt astory #43-44 !
...korábbi beírásomban érveltem is...az ismétlésben csak töredék godolatokkal válaszolok
...Mádl Ferenc tiszteletreméltó, nagy tudású civil ember,nem áll senki felett, a próféták kora lejárt...
...elnöknek nem voltam alkalmas, de a munkám országos értékű, mérni mindenkit csak a saját kategóriájában illendő...
...mint elnöki eredmény --Sólyom Lászlóhoz viszonyítva-- elfogadható mértékben volt elfogult, és kevesebb beavatkozással erősítette a Fidesz érzésvilágot...
...a rendre utasítása kissé nagyzoló...minősítése hamis, provokatív;
Orbán Viktor Feri bácsiként kapacitálta MF-t, hogy vállalja el az elnöki posztra a jelőlést...nem hinném, hogy korábbi kapcsolatuk elhidegült volna...

A Malév ügy a Fehérkönyvbe való, amit a Fidesz majd elkészít, van benne gyakorlata.
A kevésbé szignifikáns jelzővel mínősitett kormány erőfeszítés a válság megoldásánál, Szijjártó úr (bocs: jól írtam a nevét?)mindennapi zsolozsmája, különböző hangszerelésben... ilyen összefüggésben a kormányt impotensnek/hülyének minősül a Fidesz mantrájában... bizony,ennél többet kell mondani Mádl Ferencnek...

Mádl Ferencnél nem véletlen volt a Malév ügy, a válságkezelés, Fehérkönyv egy lélegzettel való kimondása...a kiemelt mondatban próbáltam sűriteni...lehet hogy nem égeszen jól...de az biztos, hogy nem egészen jól olvasta... kicsit gondolkozni, és csak azután mínősíteni..ekkor jó egy vita, és ellenségek helyett ellenfelek maradnak !!
..

Misspa
2009-09-04 19:46:42   #36

Tisztelt Moderátor!
astory #43-44 bejegyzésére válaszoltam ...nem engedte át...

Szerteném megtudni, hogy hol követtem el hibát, hogy a jövőben elkerülhessem.
Tisztelettel Misspa

astory
2009-09-04 17:26:57   #35

Misspa! Mádl Ferenc egy politikusok felett álló személyiség!
Ön tizedét nem tudja egy életen keresztül letenni az asztalra, mint amit Ő tett az országért. Tanusítson tiszteletet!!! Ez útszéli stílus!

astory
2009-09-04 17:13:12   #34

Tisztelt Misspa!
Úgy látom százszor is elolvashatja még, csak az idejét pocsékolja!!!
Akkor is csak a nagy üres semmire erősítene rá! " a Malév ügy csak másodrendű kérdés abban az összefüggésben, hogy sikeres vagy nem sikeres a válságkezelés, azaz hülye vagy nem hülye a kormány ?"
Ha ilyen badarságot ír, arrol árulkodik, hogy semmit nem ért.

Misspa
2009-09-04 15:51:00   #33

...újra olvasva a cikket és a hozzászólásokat,ráerősítenék a lényegre

Orbán Viktor Feri bácsija 'szignifikánsan' nem ért a gazdasági kérdésekhez...vagy csupán a Viktor 'harci' forgatókönyvét fogadja el szignifikánanak...
...a Malév ügy csak másodrendű kérdés abban az összefüggésben, hogy sikeres vagy nem sikeres a válságkezelés, azaz hülye vagy nem hülye a kormány ?

astory
2009-09-03 16:11:21   #32

Tistelt Bolgár úr fan club!
Tényleg olyan hülyeségeket, hazugságokat mondott Mádl Ferenc????

astory
2009-09-03 15:54:34   #31

Tisztelt gyuri! íme, néhány mondat, hogy hogy itéli meg válságkezelésünket egy független gazdasági szakember: "Válságkezelés nincs abban az értelemben Magyarországon, ami a fejlett világban, s ami nincs, az nem is fuccsolhat be. Abban az értelemben persze van magyar válságkezelés, hogy az IMF-hitel segítségével sikeresen elkerülte az ország az államcsődöt, s az ehhez szükséges költségvetési megszorításokat a parlament elfogadta – de ez végső soron annyiban reakció a válságra, hogy mindenképp finanszírozót kellett Magyarországnak találnia, s ez közvetlenül a hitelező – az IMF – igényeinek való megfelelést szolgálja."

astory
2009-09-03 15:47:33   #30

"Mindenesetre a Malévot először nem néhány éve, Gyurcsányék privatizálták, hanem még jóval korábban az Antall-kormány, amelynek Mádl Ferenc is tagja volt"
Nos ez is félrevezető, mert akkor nem privatizáció történt, hanem inkább eggyüttműködés, mégpedig az alitalia segítségével indultak az első tengerentúli járatok, mindjárt 93'-ban. Ez a malév fejlődését szolgálta, ellenben a mostani kétes és átláthatatlan köröknek való eladás a csődöt és az átláthatatlanságot szolgálta mint nagyon sok privatizáció ami mostanában történt.
Szerintem, amit Mádl apánk mondott,sajnos minimum több mint a fele igaz.

astory
2009-09-03 14:57:59   #29

De hozok még egy példát ezen vitatkozzunk.
Bolgár úr szerint:"Ami pedig a válságkezelést illeti, lehet, hogy a forint tartós megerősödése nem szignifikáns, a velünk szemben alkalmazott jelentős banki kockázati felárak nagymértékű csökkenése, vagyis a bizalom helyreállítása nem szignifikáns, a külkereskedelmi mérleg óriási többlete nem szignifikáns, de az biztos, hogy most nem fenyeget összeomlás, mint fél vagy háromnegyed éve, és a gazdaság sem csuklott össze, mint a balti államokban.
Ezzel szemben a tény az,hogy nem a baloldali kormány válságkezelése miatt nem fenyeget most összeomlás, hanem annak a kombinált megahitelnek köszönhető amit, háromnegyed éve egyedűl Magyarországnak kellett gyorsan kiutalni. És a mai napig ez biztosítja, hogy az állam fizetőképes.

astory
2009-09-03 14:43:14   #28

Tisztelt gyuri!
Ön is szándékosan ingerli az embereket? Ez kedvtelés? Vagy csak el sem olvassa a beírásokat?
"a cikk tartalma helyett az ún. jobboldali kommentezők Bolgár ellen fordulnak"
gyuri! kocsobur összes beírása a témával foglalkozik, népszabadság cikket hozott nekünk, hogy megcáfolja Bolgárt. Én szintén egy konkrét példával érzékeltettem, hogy Bolgár úr sem a tökéletesség mintaképe, mert Ő is úgy állítja be a dolgokat, hogy úgy tünjön, neki van igaza.
Akkor az általánoskodó szapulás helyett ezekre reagáljon.
De az azonos mércét kérje Bolgár úrtól is, és önmagától is.

gyuri
2009-09-03 14:07:20   #27

Most ismét azt tapaszatalni, hogy a cikk tartalma helyett az ún. jobboldali kommentezők Bolgár ellen fordulnak. Ki úgy, hogy hülyézi, meg gyülölködőnek nevezi, ki úgy, hogy egyáltalán nem arról ír, ami a cikkben van.
Itt arról van szó -csak a gyengébbek kedvéért, ugye tohotom, kocsobur, astory és társaik - hogy Mádl apánk mondott valami nagyot, aminek a fele sem igaz, de legalábbis nem állja meg a helyét. Hát ilyen van, mindannyian tévedhetünk. Igaz, nem jó, ha egy volt köztársasági elnök politikai elfogultságában nem a valóságot állítja, de ma ilyenek a mi kis országunk politikusai. De ha már kimondta, miért ne lehetne ezekre felhívni a figyelmet? Csak a jobboldali médiumok hülyézhetik, titulálhatják elmebetegnek, csirkefogónak, rablóbandának stb. a baloldali politikusokat? Nekik szabad, a másik oldal még a valós tévedéseket sem említheti meg? Hol itt az azonos mérce? Ráadásul jobboldali barátaink igen furcsa szemüvegen keresztül nézik a valóságot. Nekik csak az a legitim információ, amit a jobboldali szélsőséges médiumoktól hallanak, minden más hazugság. Igaz bizonyításról soha nincs szó, annál több a gyűlölködés, kommunistázás, rablózás stb, továbbá a tőlük eltérő gondolkodású emberek pocskondiázása nívótlan, primitív hangvételben. Mintha azt gondolnák, tisztelt magukat jobboldalinak tartó barátaink, hogy a hangerővel, meg a primitív vagdalkozással, kommunistázással, elszámoltatás-fenyegetéssel a saját vélt, vagy valós igazukat bizonyítanák. Szomorú helyzet ez, amikor felnőtt emberek így beszélnek egymással és egymásról és ilyen indulatokat táplálnak egymással szemben. Ezért tart itt az ország, ahol...

tohotom
2009-09-03 12:11:53   #26

Kocsobur! Tokmindegy, hogyisvanez. Te is naci vagy, mint en, es kesz. A lenyeg ugyis ez.

astory
2009-09-03 09:55:03   #25

T. chili!
A cikkeben ilyen kifinomultan manipulál. Számomra két magyarázat van
Önök vagy nem veszik ezt észre, vagy tudnak róla, csak önöknek ez a kifinomult módszer még belefér.

tohotom
2009-09-03 09:32:37   #24

Bolgar Gyorgy minimum annyira beszukult a gyulolettol, mint en. Megis iszod a szavait. Erzed magadban az ellentmondast?

astory
2009-09-03 09:30:18   #23

Ja bocsánat a lényeget elfelejtettem, még a tényt is elferdítette, ugyanis nem az Orbánkormány alatt vesztette el az ország a pert!

astory
2009-09-03 09:27:57   #22

Tisztelt chili!
Az ön beírása pontosan ugyanúgy csöpög az általánosított gyűlölettől mint azoké akikről ön ír. Úgyhogy ön sem különb tőlük. Ha lenyugodott olvassa el mégegyszer, hogy mit írt!!!

davidoff90
2009-09-03 09:22:13   #21

Magyarország helyzetéről tiszta képet gyűlölettől beszűkültektől nem lehet kapni.Nekem bőven elég,ha Bokros,Vizi E.Szilveszter,Bod Péter Ákos,Tölgyessy,Lengyel,Stumpf és a többi megfontolt,szakmai tekintélyt szerzett elemző és gondolkodó mondja el,hogy hogy áll az ország.Pártkatonáktól csak propagandát hallani.Arra már rég nem vagyok kiváncsi.

astory
2009-09-03 09:21:29   #20

Tisztelt chili!
Sajnos ez a sok korlátolt jobbos hozzászólás sok igazat rejt! De a nemes és tiszta tényeket használó Bolgár úr is manipulál. Ugyanis a tényekkel is lehet manipulálni!!!!
Pl: Bolgár úr felhasználja azt a tényt, hogy " viszont egészen biztos, hogy Ferihegy 2 visszaállamosítása az Orbán-kormány alatt egy elvesztett perébe és sok pénzébe került az országnak."
És most olvassa el legyenszíves a #7 beírást, és olvassa el a cikket.
Ezt nem a fasiszta,hazug,nagyképű jobboldal írta. Azt, hogy hogy, vesztette el az ország a pert,és miért került ennyi pénzünkbe véletlenül Bolgár úr elfelejtette. Nem érdekes, egy ilyen tiszta elme??? Erről mi a véleménye?

1 2 következő oldal

 

168 óra

Lapajánló

 

Előfizetés

LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Orbán a király !

Cave - 2010.09.02 21:05

2010 önkormányzati választások

Rózsa Misi - 2010.09.02 21:03

Nesze nektek kormányprogram

Cave - 2010.09.02 20:55

Hmmm....

Cave - 2010.09.02 20:49

Hitler gyökerei Északafrikában eredtek?

drang+ - 2010.09.02 20:33

Lehet Más a Politika - Ki és mit tud róluk?

magyar nemzett - 2010.09.02 20:20

magyarfoci

kykicz - 2010.09.02 20:18
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Partnerek: Genarál Média Kft. Hírkert.hu Napiász Online TabuTV