Azt állítja Orbán Viktor
az Európai Néppárt budapesti frakcióülésén elmondott beszédében, hogy egyetért azokkal (például Joseph Daul frakcióvezetővel), akik úgy gondolják: „Egy politikusnak, egy vezetésre vállalkozó közösségnek, személynek egyetlen dologtól kell csak félnie, s az maga a félelem.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy ez nem mások véleménye, hanem egy szállóige. Azt pedig csak szállóigeként volna szabad idézni, mégpedig így: „Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga.” Ha ugyanis valaki ezt a kétségtelenül frappáns, hatásos, ugyanakkor mély bölcsességet a magáénak érzi, nem tehet úgy, hogy közben nem említi meg, honnan való. Franklin D. Roosevelt amerikai elnöktől, aki elnökké választása után, 1933-ban beiktatási beszédét lényegében ezzel kezdte. Idézni, átvenni, elfogadni másoktól nem szégyen. Elfelejteni őket nem ildomos.

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
kikerem magamnak a mocskos feltetelezest a szanhuzo kutyak neveben !
ök munkaval keresik a napi betevöjüket es hiresek a joizlesükröl .
Sosemsülyednenek egy Morvai Hisztina nivojar.
Ne beszéljen olyan ember a félelemről, aki egy nyilvános vitát nem mer felvállalni politikai ellenfeleivel!
N 4"
Azt te honnan tudod,hogy a szánhuzó kutyának se köl?Tán megkérdezted a kutyákat?Mert nekik még kelhet.
Miért lepődtök meg? A Nagy Manipulátornak (Hazánk Leendő Bölcs Vezérének) az egyenes beszéd sosem volt erőssége.
Igen, Orbán Viktor nem félt demagóg ígéretekkel kábítani az embereket, nem félt uszítani a szélsőjobboldalt és nem fél majd lerombolni a demokrácia pilléreit. De Vezér törekvéseit ismerve, mi inkább arra gondoljunk: jobb félni, mint megijedni.
Most még Orbán nem fél,legfeljebb szorong éjszakánként,miként valósít meg bármit is a sok ígéretből.
A félelem majd akkor tör rá,ha az a sok szövetséges,együttműködő,szerződő fél benyújtja a számlát.
A politikában nem létezik egyoldalúság,csak feladatot osztunk csak szlogen.Valamiért aláírták azt a sok együttműködési szerződést és még hányan jelentkeznek ötletekkel.Lemarad ha kimarad,ki fog kimaradni?
Igaz Orbán nem fél,mert bátor mint a vak ló!!
Jakabaa!
M.K. mgallapitasait erös fentartassal kell fogadni alltalaban az igazsag ertekük a0,001% körül van.
De ha igaz is valami belöle a emlitett osloi hölgyek sok minden miatt valhattak aldozata de a magyar nemzetisegük ebbean nem hiszem hogy barmi fele szerepet jatszott volna.
Morvai Hisztinabol a sarga irigyseg beszel allitolag az eset ota minden szabad percet Osloban tölti kis magyar zaszloval a kezeben bocskairuhaban roja a nagy osloi viking ejszakakat hogy hatha-hatha, de eddig semmi, ettöl a dühödt flusztralt felszolalsa M.K, Osloban meg a szan huzo kutyanak se köll.
Kivetelessen megtudom erteni M.K.t nehez az ilyesmit feldolgozni
segítek a fontos hírek szórásában:
Mindenütt megvan a Jobbik-jelölt
Mind a 176 országgyűlési egyéni választókerületben jelöltet tudott állítani a Jobbik, a párt 176. jelöltjét csütörtök este vette nyilvántartásba a főváros 7. számú egyéni választókerületi választási bizottsága. (Figyelőnet, ma)
Lenyulak Ök mar sok mindent most az egykori amerikai elnök van soron elötte a Buci Gyuri lett lenyulva ebböl is latszik vak tyuk is talal szemet azaz a Vonanak kivetelesen igaza van Dr Viktor sok minden de semmikep sem uri ember ugy hogy T. jobboldal tessen ezt is figyelembe venni amikor X-el
azt állítja Orbán, hogy nem kell félni. Nem félt pl. Morvai Krisztina az EU-parlamentben felszólalni a kelet-európai nők nyugaton folyó kizsákmányolása, megalázása, stb. ellen. Nem semmi az oroszlán barlangjában, a magasságos "internationális" Nőnap kapcsán így felszólalni.
És tessék az illusztráció, mai hír: "Megverték és megerőszakolták a magyar nőket Oslóban
2010. március 12. 04:20, MNO)
Kevés állítani, Orbán úr, mozgatni is kell, hogy baba legyen belőle.
Sajnálom T. Bolgár urat, de ma már ha meg se szólal, az is az összedőlt vára kára.