Azt állítja Pokorni Zoltán,
a Fidesz alelnöke, a budapesti XII. kerület polgármestere a turulvita legújabb fejezetében, a bontásról szóló jogerős bírósági ítélet után, hogy volt engedély a
világháborús áldozatok emlékművére, volt a turulra is, csak a csavarra nem, ami a szobrot a talapzatához köti.
Ezzel szemben a tény az,
hogy a csavarra nem is kell engedélyt kérni. Mert igaz ugyan, hogy a szoborállítást kezdeményező előző fideszes polgármester többször is azt mondta: volt engedély az emlékműre (csavarról akkor még nem volt szó), ellenben az ügyben született összes közigazgatási hivatali és bírósági döntés az ellenkezőjét bizonyítja. Az engedélyezési ügyben végső soron illetékes Fővárosi Közgyűlés, amelynek jóváhagyása nélkül köztéri szobrot nem lehet emelni, csupán parkfelújításra és tereprendezésre adott engedélyt 2005-ben, ennek ellenére a XII. kerület ragaszkodott saját elhatározásához. Pokorni meg a súlyos turul és a jogerős ítélet között őrlődve egy csavarba próbál kapaszkodni. Kevés. Bár a politikai túléléshez bőven elég.
HozzászólásokÖsszesen: 41 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
OKMIRISTAN termesztesen jogod van karacsonyfat allitani a SIP uccab
A Menorah nem politikai jel nincs senki ellen ne felejstd el hogy
JEZUS KRISZTUS zsido volt
A FIDESZ ugylatszik jobbra balra ugral tulajdonkeppen tele van fasisztakkales tamogatja a NYILAS GARDAT
Ne zsidózz!
Lesipuska (#42):"nekem meg jogom lenen a Síp u.-ban a zsinagóga mellé felállítani Karácsonykor egy Karácsonyfát....."
A Síp utcában nincsen zsinagóga. Ha közterületfoglalási engedélyt kér, valószínűleg állíthat karácsonyfát (kis k-val, ld. Magyar Helyesírás Szabályai). És biztos lehet abban, hogy nem fognak felvonulni formaruhás zsidó hordák és zsidó motorosok, senki sem fog üvöltözni, hogy "mocskos keresztények".
A Legfelső Bíróság által meghozott,jogerős itélet ellen nincs apelláta!Ezt a könnyhullató Pokorny szinművész-polgármester nagyon jól tudja.És ez a legnagyobb baj,mert tudatosan "tesz rá",kijelenti,hogy nem hajtják végre a jogerős bírói határozatot.Namármost:ha egy jogálamban egy polgármester ilyet megtehet akkor meg kell kérdőjelezni a jogállamiság létét,vagy páros lábbal ki kell rugni a jogtiprót!Ha egyek sem történik meg akkor ez impotencia jele a jogállamiságban.Sajnos....
Úgy kellett ez a turul szobor a Polgármester urnak,mint üveges tótnak
a hanyatesés.Megörököte,rajta maradt.Felfogásommal ellenkezik egy kész
"épitmény" lebontása.Talán menet közben kellene nagyobb határozottság-
gal fellépni az engedély nélkül való épitkezéssel szemben.Most nemcsak
a szoborral kapcsolatosan mondom.Ami nincs kész azt még vissza lehet bontani.Másrészt van egy érvenyes Birósági Határozat is.Azt is látni
kell azért csak jogállamba élünk.Harmadrészt politikai üzenete is van
az "ügynek".Itt jó megoldás nehezen fog születni.Talán meglehetne ta-
lálni a kompromisszumokat.
Más:engem istentelenül zavar néhány aluliskolózott bunkó fazon idétlen
jelenléte a beirásoknál.Talán keressenek egy homokozót.
lesipuska, a tárgyhoz kéne szólni, hogy jön ide Sas?
lesipuska, drága!
Egy hang nem sok, annyit nem értettél meg a mondandómból. Szerintem csak az első négy szót olvastad el. Próbálkozz tovább, és rájössz, hogy nem a turulról és nem a szarásról van szó.Amúgy részvétem a betegséged miatt, de ezzel ne akarj senkit meghatni. Alighanem az elvakultság a te legnagyobb betegséget, meg a gyűlölködés.
Telibe leszarom a turult. Sokkal inkább az érdekel, hogyan lesz egy mérsékelt , művelt, szelíd tanáremberből a politika hatására köcsög hordószónok. Olyan, aki aztán keményen odavág a pulpitusra, mint hülyejóska a kocsmában , és kurvára meg van elégedve magával, hogy választott ember létére milyen prímán le bírja szarni a törvény szellemében született jogerős ítéletet. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok. Vona Gábornak fényes jövőt jósolok. Lehet, hogy jövőre ő veri tele tenyérrel ugyanazt a pulpitust.
Pokorni úr már többször parkolt mozgássérült helyen egy bizonyos bevásárló centrumban. Természetesen igazolvány nélkül.
Majd akkor pont a turul esetében lesz jogkövető.
Na igen. De hol van itt normál helyzet?
Hát éppen ez a gond. Ha ez ilyen egyszerű lenne, már régen el is felejtettük volna. Itt csupa jelképes dologról van szó, mögöttes értelmű dolgokról, szimbólumokról és persze piszkos politikáról. Meg félelemről..
Szerintem nem kell itt /sem /annyit taktikázni.
Birói- tehát törvényes- itélet van a bontásra.
Végre kell hajtani.
Kész.
Vége.
Az biztos. Az gebesztő lenne. Szinte látom..
A mesterséges gerjesztés azzal indult, hogy nem volt rá engedély. Valahol olvastam egy találó megjegyzést, hogy akkor a kerületben tessenek legalizálni az engedély nélküli építkezéseket is. Másrészt a gerjesztésen kívül azért is fontos, hogy a szobor megmaradjon, mert ez szemlélteti a népnyúzó kommunistákkal szembeni "népi ellenállást". Az meg aztán végképp nem jön rosszul Pokorninak, hogy áll a bál a szobor körül. Jól megdöbbenne, ha hirtelen engedélyeznék, majd kerületi naggyűlésen ecsetelné az újabb történelmi győzelmet a vörös sátán felett. Jól megfáznának a komcsik a hideg lehellettől.
M&M csokigolyó! Tudod: "Csak a szádban olvad, nem a kezedben%" :)
Bocsánat, ez csak úgy kibújt belőlem. Talán a mokkacukor volt olyan "nőci-s". Most már tudom, hogy ez olyan valakit takarhat, aki egyáltalán nem "édeske". Inkább kemény, de azért könnyen olvadó. (még nem ébredtem fel egászen, fentiek annak tudhatók be)..
Tusikám, sehol nem állítottam, hogy nő vagyok. Ellenkezőleg, azon kevesek egyike a 168 környékén, akiről pontosan lehet tudni, hogy kicsoda-micsoda. Nyugodtan kérdezz meg régebbi fórumtársakat.
mokkaczuka lebuktál. (elnézést a tegezésért, de ezt nehéz magázva leírni) Te nem nő vagy. De nagyon aranyos volt ez a kezicsókolom. Ilyet csak férfi mond, még haragjában is.
A nehéz, sommás politikai vitához már fáradt vagyok, de azért elolvasom a hozzászólásaitokat.
Jó éjt mindenkinek, tőlem balra és jobbra is..
De bírom, hogy egyesek az Igazak Falával érvelnek, hogy az is engedély nélkül készült!
Ezzel majd csak akkor lehet érvelni, kezicsókolom, ha majd az ellen is lesz n + 1 jogerős határozat. Beleértve a bírósági ítéletet is.