Ezzel szemben a tény az,
hogy Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Figyelő című gazdasági hetilap egy nappal korábban megjelent számában megerősítette

azt a korábban már ismertetett álláspontját, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén a Svédországban már tizenöt éve működő rendszer alapján alakítaná át a nyugdíjrendszert. „A Fidesznek az az álláspontja, hogy a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, életképességéhez, és abból fizessük a nyugdíjat, amit erre a célra félretettünk” – így Varga. Szerinte e célok eléréséhez az az egyéni számlás rendszer a legalkalmasabb, amely Svédországban kiválóan működik. Egyrészt mert a szisztéma szigorúan önfenntartó, másrészt mert arra ösztönöz, hogy senki ne titkolja el a jövedelmét, hanem minél magasabb keresetet mutasson ki a maga számára, hiszen abból lesz majd a nyugdíja. Az érvelés logikus, megfontolandó, még akkor is, ha a Figyelő szerint a magyar viszonyokra adaptálva a svéd rendszert a mainál 10-20 százalékkal kisebbek lennének a nyugdíjak. Mindenesetre a két Varga-nyilatkozat után csak az nem világos, hogy melyik Varga Mihálynak higgyünk. Annak, aki Ibrahimoviæot emlegette? Merthogy az ő átvétele is alaposan megterhelné a magyar költségvetést, a Barcelona ugyanis 66 millió eurót fizetett érte. Ezek szerint megérne a Fidesznek 18 milliárd forintot a focikedvelő nyugdíjasok öröme?
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Más helyen írtam, de szerintem megy a kérdéshez:
Kedves Akszinya
#24
Osztom véleményed: "Ami pedig fontos: könnyebb most - MOST! - a Fidesz nevű elegynek választást nyerni, mint utána kormányozni. "
Amivel kevesen számolnak. A törvényszerűségek. Melyek egyrészt gazdasági jellegűek - nem 1998-at írunk, ahol egy szanált gazdaságot kapott a FIDESZ - és az ország kivásárolta magát 1997-ben az IMF-től (gazdaságélénkítés helyett). Tehát majd a populista ígérethalmaz nem teljesítése gyűlöletet vált ki azokban is, akik nem politizálnak. Az öreg nénik messiásként várják a 13. havi nyugdíj miatt a FIDESZ-t. ellenérvein letromfolják. Viktor megígérte a 14. havit is, és megadta volna. Csak hittek a Gyurcsánynak. ez a nénikék világa. A bácsikák óvatosabbak. A számonkérésre legyintenek. Kár belekezdeniük, mondják. Visszájára fordul. ez a gazdasági rész. Nincs lehetőség - valóban nagyobb rész cirkusz kellene a kenyeret - cirkusz tortából. De...
Itt a másrészt. De a jónép beleunt ebbe a fajta cirkuszba, amit pártokráciánk csinál. Nem kér belőle. A naivak vért akarnak - mert szerintük ez a bagázs másképp nem hajtható el, a tapasztaltabbak iszonyodnak az utcától. A kisember csak szív. Mi lett 2006 következménye? A FIDESZ az IMF karmaiba terelte az országot, mert cselekvésképtelenné tette a kormányt.
De... Harmadrészt, honnan tudjuk, hogy kölcsönkenyér nem jár vissza. Persze a mi bőrünkre. kezeljük tényként Orbánék kétharmadát. Átláthatóbb modellt kapunk. A kétharmad birtokában egész pályás letámadáshoz hasonlóan egész pályás - totális - társadalom átalakításba kezdenek.
Kérdések tömkelege tolakodik:
Milyen érdekcsoportokat fog érinteni?
Hogy tudja kezelni ezeknek az érdekcsoportoknak az ellenállását?
Meg tudja nyerni hozzá a társadalmat? (Első körben a társadalom széles rétegei lesznek érintettek egzisztenciálisan is. Túlméretezett közoktatás, funkció tévesztett közigazgatás, egészségügyben a magánpraxisok maffiaszerű összefonódása, tömegközlekedés, stb.)
A civil társadalom látványos erősítése mennyiben érdeke a FIDESZ-nek? A pártokrácia, a pártmaffia rendszere ez nélkül nem terelhető normális mederbe.
Hogy fogja kezelni azokat a FIDESZ-es törvénytelenségeket, amelyekről szerintem szándékosan hallgatnak. A FIDESZ holdudvarának gazdasági kapcsolatait hogy tartja elfogadható mederben - hogy kezeli a holdudvar elleni támadásokat.
Mivel tudja a médiát etetni a kezéből?
A közvélemény öntörvényűvé vált. Az Internet szabadsága fittyet hány a hivatalos médiára. Érdeke-e a FIDESZ-nek a média függetlenségének megőrzése? Gyarmatosítani ma már nem tudja.
Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy és az oktatás államosítása, ha valóban működőképes oktatás, egészségügy a cél - nem a klientúra pozícióba juttatása.
A Gyurcsány féle elgondolás - az állampolgári részvény intézményéhez hogy áll a FIDESZ? Csak akkor lesz rend, ha valós tulajdonosa lesz mindennek. Az állami tulajdonú cégeket, hanem viszik tőzsdére, az olasz maffia lassan ide jár továbbképzésre. A Tőzsde értékmérő és rendszabályozó funkciójának szerzett volna érvényt a gyurcsányi elképzelés. Ha részvényem van egy cégben, oda egyik párt sem delegál Igazgatósági vagy Felügyelőbizottsági tagot, mert hisztizek. Odafigyelek a cég eredményeire. Sajátomnak érzem. Tehát nem az összkomfortos cselédtársadalom szabályai szerint gondolkodom.
Kedves nyugdijas!Tessék a Google-re kattintani.Az "úriembernek még hon-
lapja is van.A III/III-s lapja nem nyilvános.Bővebb információt Nagy
Feró tud adni.
Ki az a Vikidál Gyula?
A humor gyakran a valódi mondanivaló elfedésére szolgál.
Vagy a semmi elfedésére...
Ugye Varga úr?:)
Svédországban éppen fordított az aktívak és inaktívak aránya, 58% dolgozó tart el 42% inaktívat, van miből nyugdíjat fizetni. Egyébként az egyéni számlás módszer működik már Magyarországon a magán- és önkéntes nyugdíjpénztáraknál. A nyugdíjak vásárlóértékét nem is érdemes összehasonlítani a két országban, egy 10-20%-os nyugdíjcsökkenés tömegeket sodorna az éhhalál küszöbére nálunk.
Csak gyöngyszemként.Vikidál Gyula/ki e nevet nem ismeri/árulja emlék-
tárgyait,személyes relikviáit,mivel nem tud kijönni a 30.000.ft-s nyug-
dijából.Erre lehet azt mondani:tetszett volna több,sőt a valódi jöve-
delmet bevallani.Most megmaradhatnának az emléktárgyak.
Furcsa megállapítások.Most nem a befizetések,kvázi a bevallott keresetek után van megállapítva a várható nyugdíj?
A saját nyugdíjamhoz mellékelték az évtizedekre visszamenőleges befizetéseket.Az más kérdés,hogy nincs külön kassza,hanem mindig az aktuális befizetésekből vannak fedezve a nyugdíjak.Ezért is kell kiegészíteni.
Svéd vagy nem svéd,a fekete vagy szürke gazdaságban dolgozók így is úgy is rosszul járnak.
Egy olyan országban, ahol ennyire rossz a foglalkoztatási arány, egy ilyen modell bevezetése, tömeges elszegényedéshez vezethetne és ehhez még csak közgazdasági szakembernek sem kell lenni. Azok a csókosok, akiknek soha nem kell félniük, mert mindig akad számukra egy jól fizető állás, nagyon jól járnának, miközben azok akik húzzák az igát, meg a rövidebbet, agyondolgozzák magukat, hogy 120 évi munkaviszony után legyen pénzük megvenni a farhátat meg a csirkeszárnyat. Persze ha van hol dolgozni, mert ha nincs, önhibádon kívül éhen halhatsz és majd azt mondják, ja kérem, tetszettek volna dolgozni. Ez a modell az aki nem dolgozik, ne is egyék modell. Ha leszámítjuk azokat aki nem akarnak dolgozni, akkor is nagyon sokan vannak reménytelen helyzetben, mert senki sem akarja őket foglalkoztatni. Aki közelről még nem érezte, hogy milyen az ha valakit a családban a két keresőből kirúgnak, nem is tudja milyen elemi félelem annak a réme, hogy mehet a híd alá a gyerekeivel együtt.
Az egyértelmű amit Varga úr mondott.Ezt kár letagadni.Az,hogy ez már
korábban is megfogalmazódott a "pártszövetségben".Megtalálható az Or-
szággyűlés hivatalában.Persze,"normális" országban lehetne erről vi-
tázni.De mi nem egy normális ország vagyunk.Aztán ugye ott van az a
felhasználható összeg amit magyar módra szeretünk megrövidíteni,már-
mint a befizetéseket,hogy később legyen miből fizetni.Lehet számolgatni
e4gy ilyen fejlettségű országnál mire elég egy 10.000,15.000,20.000,
25.000,ft-s havi befizetés.Szóval,messze még Svédország,Ibrahimovics
is maradjon csak a Barcánál.
A svéd nyugdijmodelröl az a véleményem, hogy bevezetése utan x évtizeddel (evtizedekkel) tanitanak a közgazdasagi egyetemeken, hogy menniyre el lehet tolni egy müködö modelt is. PL volt egy svéd nyugdijmodel amit bevezettek anno Magyarorszagra és az egész mégsem müködött.
Érdekes dolog a svéd nyugdíj rendszer. Azt mondják, hogy mindenki abból gazdálkodjon, amit befizet, és a számlát majd az állam kezeli. Én jobbnak látnám, ha ilyen esetben inkább kifizetnék ezt az összeget, és majd én kezelem. Akkor nekem kamatozik, és nem kell utána senkinél kuncsorognom, hogy valamennyit visszafizessenek belőle. Arról azt hiszem mindenkinek meg van a véleménye, hogy a mások által kezelt pénzünkkel ki jár jól!
Varga Misinek a nyugdíjrendszerről van véleménye, de nem ért vele egyet.
Azonnal cáfolta saját magát.Csak azt nem értem, miért nem kér helyreigazítást? Ha az én nyilatkozatomat így eltérítenék, én azonnal helyreigazítást kérnék. Utána pert indítanék.
Miért nem teszi? Valami van.
Ja, és még annyit: Bolgár Györgynek tökéletesen igaza van abban, hogy nem szereti a Fideszt, hiszen a Fidesz sem szereti őt (habár milyen romantikus is lenne bármelyikük részéről megtapasztalni a viszonzatlan szerelem könnyzacskófacsargató élményét), az azért minimum a lónak az MSZP választási stratégiája alá való tevésének az esete, hogy Bolgár úr jelen kis cikkecskéjében olyasmit sugalmaz, miszerint a Fidesznek többet (de legalább annyit) ér Zlatan Ibrahimovic Magyarországra szerződtetése, mint megannyi dologban megőszült nyugdíjas érdeke. Ami persze igaz lehet, csak ezt a bornírtságot (lagalább egy valamennyire tájékozott újságírónak) nem kellene bunkósbotként felhasználni a Fidesz ellen (hacsak Bolgár úr is nem törekszik a baloldal Seszták Ágnesének, vagy Lovas Istvánjának lenni - tényleg, hova tűnt a Lovas, hál' Istennek, alig hallok róla), merthogy amit az MSZP az elmúlt 8 évben a zemberekért tett, az legalább ugyanekkora állatság volt, és bőven kimerítette a hűtlen kezelés fogalmát - egymást követő szocialista kormányaink számolatlanul, és a termelékenység, versenyképesség, innovativitás legkisebb növekedése nélkül, mondhatom fedezetlenül, tolták bele a pénzt a zemberek zsebébe, amit szegény Bajnai most nem győz visszalopkodni.
Az index véleményrovatában éppen a nyugdíjügyről jelent meg egy kis írás, amely szépen összefoglalja, hogy mit is kell erről tudni. Ti. azt, hogy nyugdíjügyben egyként aljas mindkét nagy párt kommunikációja (a kicsikről csak azért nem érdemes szólni, mert vagy nem mondanak semmit, vagy csak olyan lózungokat, amik még a két nagyénál is ostobábbak). Látszik, hogy nagyjaink nem épkézláb programokkal, távlatos tervekkel, kiforrott elképzelésekkel vágtak neki a 2010-es választásoknak, hanem azzal az eltökélt szándékkal, hogy a legbiztosabb szavazóréteget (a nyugdíjukért rettegő, és/vagy a Kádár-rendszer avíttas biztonságát visszasíró embereket) az urnák elé viszik, aztán, ha az ő szavazataikkal megint sikerül négy évre bejutni a parlamentbe, akkor már nincs is semmi baj, majd csak lesz valahogy.
Hazudozás folyik nyugdíj ügyekben-hallottam Szíjjártótól.Egyetértek.Legfeljebb az ügyet elindító lódító személyében nem tudnánk megegyezni.Egyébként másban is jelentős a kétség.Tegnap az Echó TV.ben beszélt egy jobboldali szakember arról,hogy végre egy olyan javaslat amiről érdemes lenne beszélni.
Érdemes lenne,de hogyan?Varga Mihály azonnal meghazudtolta az újságírót-miért nem vonszolják legalább etikai bizottság elé?Lehet hogy van felvétele?-meghazudtolta saját magát és a beindult kebelbeli sajtógépezet rákente az egészet a gyalázatos MSZP-re.Az MSZP a Fideszt meghazudtoló populizmussal ugrott a témára,nemzeti gyászt rendelt el a gyalázatos,a nyugdíjasokat katasztrófába sodró terv miatt.
Lehet itt dumálni akármit.Zéró változás.A régi dagonya.