Azt állítja Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselője, hogy 700 ezer azon családok száma, akiknek a hiteltartozása meghaladja a 90 napot. Ezzel szemben a tény az, hogy augusztus tizedikéig csupán 66 ezernek.
Azt állítja Soltész Miklós,
a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselője, hogy
700 ezer azon családok száma, akiknek a hiteltartozása meghaladja a 90 napot. Mint mondta, 2009 első félévében hatezer családot lakoltattak ki otthonából, ám ez a szám egyedül júliusban a duplájára nőtt. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, 70-80 ezer család vesztheti el otthonát az év végéig.
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem 700 ezer embernek van három hónapnál nagyobb
hiteltartozása, hanem a Bankszövetség regisztrált és öt évig nyilvántartott adatai szerint augusztus tizedikéig csupán 66 ezernek. Ráadásul közülük 15 ezer esetben az adós közben már törlesztett, míg négyezerben ezt vagy a kezes tette meg helyette, vagy – néhány száz (és nem 18 ezer) alkalommal valóban –
elárverezték az ingatlant.
A fennmaradó 47 ezer késedelmes hiteltörlesztésből körülbelül
30 ezer a lakáshitel, de abból, hogy az adósok három hónapja nem fizettek, még nem következik, hogy el is vették tőlük a lakást.
A KDNP-s képviselő nem beszélt arról, hogy milyen adatokból dolgozott. Akkor most áruljuk el: tévesekből. A helyzet mindazonáltal nyugtalanító, nem kéne rátenni még több tízezer lapáttal.
HozzászólásokÖsszesen: 40 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egy olyan buta embert mint kobun,semmilyen vélemény nem tud eltériteni?
Ezekszerint született bunkó.
Klopédia (#33) a kiegészítést köszönöm és egyetértek vele.
A 'gyűlölködés gyakorlatát' próbáltam az adott vítára leszűkiteni, rövd szöveget, talán szívesebben olvassák szándékával... később rájöttem a tévedésemre : született/kialakult személyíség meghatározóbb .
Neo!
Te reménytelenül korlátolt vagy, jobban, mint akiket utálsz. Megdöbbentő a impertinencia, amivel szólsz, a nagyképűséged pedig korlátlan. Te aztán egy Übermensch vagy! A hülyékre kevésbé neheztel az ember, mint a hülyeségekre. Ez nem Rád vonatkozik, hanem a tökéletesség megszállott hívőjére. Bárki legyen is.
Szóval foglalkozzunk-e a bankolással, kartellezéssel, a szegénység fenntartható növekedésével? De immár választott partnerrel. Csao, archeo!
Azért ne varjunk mindent Soltész Miklós nyakába! Ez a hétszázezer körüli szám Lendvai Ildikó szájából is elhangzott. Egyébként ne ragadjunk le a számoknál! Ha valóban csak hetvenezer családot érint, háromtagú családdal számolva már az is több mint kétszázezer ember. És ez már így is, önmagában is nagy baj.
Kedves Kobun!
Ahhoz képest, hogy erős Bolgár fóbiád van, kényszeres mazoizmusnak tűnik az általa írt cikk fórumán leledzeni!
Mit szeretnél, hogy miről írjunk ezen a fórumon? Tereljük a témát, arra, hogy tájékozatlanságod következtében aláírtál egy előnytelen hitelszerződést (nyílván a bankosnéni töltött fegyverrel kergetett)ezért most bazira megutáltad a bankokat?!
Persze, ha van más magán jellegű problémád azt is megbeszélhetjük, csak nem itt, mert pont leszarom (már elnézést) a magán jellegű problémáidat.
Azt elismerem, hogy sok más embernek vannak gondjai a hitelező bankjával, de nem az a téma, javaslom csapj össze egy fórumot ahol a bankok által kisemmizettek írhatják le Veled együtt a gondjaikat!
De akkor már ki ne hagyd a gyermekszegénységet, mert az is nagyon fontos dolog! Stb.stb.!
"Azt ír, amit akar, nekem mindegy. A következményeivel van baj."
Túlságosan sokra tartod! "Tartsuk szárazon a puskaport" "zavarjuk el ezeket"! Na ennek lett következménye, amit Te mint nagyon középen álló se vesz észre!
"Te rögeszmésen bolgáriázol"
Csak az előző hozzászólásban ötször írtad le Bolgár nevét, tényleg mit keresel itt?!
Kedves Neo!
Te rögeszmésen bolgáriázol. Kit érdekel Bolgár, nem érted meg, hogy a dumája provokáció és ugyanolyan félrebszélés, mint a többi sutyeráké.
Javasoltam a "bankolásos" szekularizációt, a szegénység fenntartható növekedését és okait, illetve megoldásaira irányuló törekvést beszéljük meg. Erre Te: Bolgár klassz srác, mindenki utálja. Nem utálja őt senki, szerintem, csak amikor marhaságokkal provokál, így vagy úgy, igyekeznek sszóvá tenni! Ő sem tudja, mi a mennyi, mint Soltész, vagy ki a Jóisten. A Bankszövetségi Kartell nem megbízhatóforrás, egyáltalán a létezése is súrolgatja a tisztességtelen haszonnal összefüggő rendet, (máshol van ilyen, hogy kartelltörvény, persze ez csak annyit jelent, hogy suttyomban bankolják le a társadalmat) ha szabad ezt mondani.
A szervezett kigyomlálása az emberek zsebének, még ha vállalatok teszik is, minimum gazdasági deviancia, hogy szépen mondjam.
Továbbá: Bolgár Gyuri tényleg okos, intelligens és szép. Azt ír, amit akar, nekem mindegy. A következményeivel van baj. Ezt sem akarod érteni. Ha meg Istent akarsz csinálni belőle, ő a Tudó, mi vagyunk primitív gyengeelméjűek.
Rendben van, elfogadom a viszonyodat, Te így értékelsz, ami semmit sem jelent, csak a negatív viszonyodat, hiszen a fórumosok között van néhány olyan ember, mint amilyennek Te Magadat képzeled, vagy amilyennek Bolgárt szereted látni. De akkor beszéljünk a javaslataimról, zek fontos kérdések. De ha Téged csak a majom érdekel...?!
Tényleg. Miért ilyen hülye ez a B.Gy., hogy azzal foglalkozik ami a feladata? Nevezetesen, hogy nyilvánvaló hazugságokat cáfol. Annyi szép dolog van az életben, miért kell ilyen randa izékkel szembesíteni a népeket. Nincs elég bajunk? Mit békétlenkedik ez itten? Ha Szili, Gyurcsány, Bajnai, vagy bárki más naponta 123x hazudik, hát hagyjuk rá! Abból baj nem lehet. Különben is olyan snassz embereket gondolkodásra kényszeríteni! Ha nem akarnak, hát nem akarnak. Írna inkább himnuszokat, de még szerencsésebb ha internacionálét akarna írni. Na nem?
k-roly. Mi mióta vagyunk tegező viszonyban? Ha majd felegyenesedik és elsajátítja a két lábon járást esetleg visszatérhetünk a kérdésére. Feltéve ha képes emberi hangok kibocsátására. Addig ugyanis nem látom értelmét.
Lehetséges hogy van olyan állat, amelyik ilyen hangot ad ki, hogy Muhaha? a Nagy Brehm nem említi. Új mutáció?
Nem tudom Misspa! A gyűlölködés lehet simán személyiségzavar, lehet irigység, lehet sikertelenség de lehet szimpla hülyeség is. Csak egyet tudok: fertőző és káros.
Nagyon elgondolkoztató a gyűlöletről kialakult véleménycsere.
Úgy érzem, hogy a gyűlölet valami mélyebb érzelemnek az elllentetje,
jelen esetben lehet egy beívódott, megkövesült, megrögzült hit, pl. legyen egy ideológia, egy személy iránti betges bízalom...stb.
...az ilyen beidegződés egyformán jelen lehet intelligenciától, műveltségtől,tudástól, információtól, jószándéktól, tisztességtől függetlenűl bárkiben, akinek így épűlt fel a személyisége !
...ez a hit nagyon sérülékeny... ugrik a veleszemben álló véleményekre, esetenként szinte várja, hogy provokálják !...és hogy "Ő" is provokálhasson ... a média csak hordozó közeg...de gyakran alantas provokátor is !!!...
Tényleg. Miért ilyen hülye ez a B.Gy., hogy azzal foglalkozik ami a feladata? Nevezetesen, hogy nyilvánvaló hazugságokat cáfol. Annyi szép dolog van az életben, miért kell ilyen randa izékkel szembesíteni a népeket. Nincs elég bajunk? Mit békétlenkedik ez itten? Ha Szíjjártó, Kontrát, Soltész, vagy bárki más naponta 123x hazudik, hát hagyjuk rá! Abból baj nem lehet. Különben is olyan snassz embereket gondolkodásra kényszeríteni! Ha nem akarnak, hát nem akarnak. Írna inkább balladákat, de még szerencsésebb ha jobbladákat írni. Na nem?
Kobun
"A gyűlöletet és ellenszenvet a céltudatos provokálás hívja elő az átlagos műveltségű emberekből."
Véleményem szerint a gyűlöletet a tudatlanság és a tehetetlen düh váltja ki. Nem mellesleg, az unintelligencia szánalmas fegyvere, teljesen más lenne a kép, ha az itt és más netes fórumokon gyalázkodók magabiztos tudás birtokában lennének.
De nincsennek.
"Ezt a hasonló, provokatív "újságelemzések" hívják életre"
Még csak hasonlót sem ismerek (sajnos). Hacsak nem a taknyát a medencébe fúvó Bayerről és hasonló csatorna-médiumok vicsorgó pártkatonáiról és egyéb zsidó és cigánygyűlölő (magyargyűlölő) politikusokról beszélünk. Azok tényleg provokálóak!
Te is "bolgármániázol" pedig csak tényeket írja le, amivel úgy látszik Te sem nagyon tudsz mit kezdeni! Sajnálom.
Bárlistára úgy "lehet" felkerülni, hogy 90 napon túli 60 ezer forintos tartozást halmoz fel a hiteles. A bárlistára kerülés azzal jár, hogy a hitelintézet azonnal felmondja a szerződést, és egy összegben követeli a fennáló tartozás rendezését.
Ellenkező esetben, megkezdi a kilakoltatást!
Számomra necces, hogy 700 ezer bárlistás lenne az országban, az összes jelzáloghiteles közel fele! Ebből kiindúlva pár héten, hónapon belül nem néhány tízezer kilakoltatás lesz, hanem sokszázezer, ami nonszensz.
Gyanítom, hogy ezt Szili is benézte, vagy a bankszövetség titkolja az igazságot, amit azért erőssen kétlek.
Igen Neo!
A gyűlöletet és ellenszenvet a céltudatos provokálás hívja elő az átlagos műveltségű emberekből. A provokálás után pedig, mivel a gyűlöletet hallod válaszként, olyan vádaskodó önvédelemre kényszríted Magad, ami érthetetlen és fölösleges. A magam részéről az ilyen bolgárosodó kényszer-propaganda-provokációt veszélysebbnek tartom, mint az egyesek részéről tapasztalt, durva érzelmi reakciót. Ezt a hasonló, provokatív "újságelemzések" hívják életre és tartják benne. Javasoltam, a fenntartható szegénység növekedéséről beszlni, az állami asszisztenciáról a bankolásban. Te semmire sem vagy vevő, mert ellenséget kreált Neked a "bolgária-mánia" és ha kell, ha nem, mindenhol ilyen mumust észlelsz. Ebben a zavarodott országban kellene az újságosoktól is némi primer tapasztalatokon is lemérhető problémakört elvárni, átgondolni, mócsingrágás helyett. Barátsággal, Kobun Itoh.
kobun!
"Sok a fogadatlan prókátor Gyuri körül!"
Sokkal kevesebb az ellenérv és még több a terelő jellegű mocskolódás.
Az érvtelenséget elfedő személyeskedés jellemző és a nagy ritkán előforduló értelem se a lényegről vagy a tárgyról beszél.
A popolizmus, és nemzetszocializmus nagy fegyvere a józan érvekkel legyőzni képtelen ellenoldalt személyében porig alázni megsemmisíteni.
Kedves Kobun! Nem gondolom, hogy Bolgárt szeretni kéne, bőven elég lenne nem gyűlölni!
neo!
Nyílt levél???? Csak levél...Nem elég? :D
http://www.hirszerzo.hu/cikk.hany_bajba_jutott_ados_van_valojaban_-_csak_a_politikusoktol_ne_kerdezze.120014.html
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1226881
http://www.168ora.hu/itthon/szocialis-katasztrofa-magyarorszagon-ovatos-intezkedesek-41643.html?print=1
Neo35!
Úgy, ahogy mondod. Hozzád képest jobbra, Bolgárhoz viszonyítva balra. Sok a fogadatlan prókátor Gyuri körül! Így elkerülhető, hogy az állam asszisztenciája is szóba kerüljön (a jobboldal is az államhatalom része)sok ember (nem tudom mennyi, de biztosan több, mint amennyi lehetne) pénzügyi-banki "leszívása".
Kedves Neo! Érdekesebb, ha játszunk, ki mennyire szereti Bolgárt, illetve hogyan lehetne másképpen, jobban szeretni! Fontos téma! Itt, úgy látszik, a legfontosabb?
Neked. Javaslom: a fanntartható szegénység növekedésének gazdaságpolitikai problémáját megvitatni.Ennyi.
VillonG
Még mindig Szili nyílt levelét várom!
Olvassa végig a beirásokat amelyeket BGY arcolataira tettek eddig.Ha
hallgatott volna,bölcs maradhatott volna.