10
2013. április 20.

A cipők

– Én erről nem is hallottam – mondta szemrehányóan a telefonban. – Mert maga sose mond nekem semmit. A rádióból kellett megtudnom, hogy van egy holokauszt-emlékmű a Parlamentnél. Azért ez mégiscsak hír, nem?

Kapcsolódó írásaink

– Évek óta ott van, reb Slojme... Most az a hír, hogy összefestették. Különben nem a Parlamentnél áll, hanem mögötte, és kicsit arrébb... És jó ideje már. De nem állami. Magánkezdeményezésből hozták létre – mondtam kimérten.

– Ne simfeljen, Miklós! Örüljön, hogy egyáltalán van. Mondja, volna kedve elsétálni oda velem?
– Most? – kérdeztem kétségbeesve.

Este tíz óra volt. Tudtam jól, mániás periódusában jár, így ha eszébe jutott valami, azonnal akarta.

– Nézze, Miklós, én hetvenöt leszek mindjárt, azt se tudom, felébredek-e reggel, úgyhogy nincs sok időm.

Kovalovszky Dániel felvétele


Nem tudtam ellenállni: öltöztem, mentem. Végigsétáltunk a Pozsonyi úton, a Margit hídnál átvágtunk a parkon, le a rakpartra, és a lépcsősor tetején bukdácsoltunk a sötétben az autóút menti korlát, a sólyák és a stégeket rögzítő drótkötelek mellett. Pechünkre az eső is szemerkélni kezdett, majd egyre jobban esett. Nem mertem megkérdezni, ne forduljunk-e vissza. Egy lélek nem járt arra. Egy-egy autó húzott csak el mellettünk.

A rakpart pereme egyszerre kiszélesedett, s én megbotlottam valamiben. Megérkeztünk. Az eső áztatta vascipők kísértetiesen csillantak meg a rájuk vetődő csekély fényben. Lassan araszoltunk mellettük, mindegyiket meg akarta nézni.

– Azért ez valami, nem? – mondta, inkább magának, mint nekem. – Bár kicsit nehéz megközelíteni.
Az úttestet itt is védőkorlát szegélyezte, gyalogátkelő nem volt a közelben.

– Emléktábla is van? – kérdezte, ahogy visszafordultunk.
Bólintottam. A nyakamba csorgott a víz. Őt mintha nem is érdekelte volna, hogy elázik.

– Megmutatná azt is?
Mobiltelefonommal világítottam, ahogy lehajolt, és hangosan elolvasta a feliratot: „A II. világháborúban nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt budapesti áldozatok emlékére.” Felegyenesedett, aztán, mint aki máris elfelejtette, mit látott, újra a tábla fölé hajolt, és a halvány fényben még egyszer elolvasta a szöveget. Értetlenül nézett rám.

– Mondja, Miklós, nem hiányzik itt magának valami?
– Micsoda? – kérdeztem türelmetlenül.
– Mi az, hogy budapesti áldozatok? Ez volt, amiért megölték őket? Mert budapestiek? Nem azért, mert zsidónak születtek? Vagy mert az apjuk vagy az anyjuk zsidó családba született?

Nekem már nem volt újdonság, hogy nem szerepel az emlékművön a zsidó szó.

– Miklós, maga érti ezt? – emelte fel a hangját. – Én jártam Berlinben. Láttam az ottani emlékművet is. Ha ők rá tudták írni, hogy a meggyilkolt európai zsidóság emlékműve, akkor itt miért nem?

– Talán mert itt félnek a szótól – vontam meg a vállam. Fáradt voltam elismételni mindazt, amit annyi emberrel, annyiszor beszéltem már át. Tudtam, csak felhúzom magam. – A zsidókban a diszkriminációt meg a pusztulást idézi fel, mert nincs más élményük a zsidósággal kapcsolatban, másokban a bűntudatot piszkálja. Óvakodnak tőle. Berlinben túl vannak már egy-két dolgon. Tudja, reb Slojme, itt az is nagy dolog, ha egy miniszterelnök úgy hajt fejet, hogy azt mondja: magyarok öltek magyarokat. Sokan úgy érzik, ez a visszafogadás gesztusa. – Elhallgattam, aztán némi tűnődés után folytattam. – Gondoljon bele: nem lehet könnyű dolguk azoknak sem, akik nem zsidóként próbálnak beszélni erről. Azok a zsidók, akik meg el akarják felejteni, hogy zsidónak születtek, és azt is, hogy min mentek át ők vagy a szüleik, nagyon érzékenyek...

Reb Slojme a fejét csóválta, és szemüvegét törölgette, amelyen alácsorgott a víz, úgy dohogott:
– Én ezt egyáltalán nem értem. Én Auschwitz után Amerikában éltem évtizedeken át, és sose volt bajom azzal, ha zsidónak neveznek. Igaz, előtte sem... Akiket viszont megöltek, mindegy, minek vallották magukat, azért ölték meg őket, mert zsidók voltak, vagy zsidónak tartották őket. Erre kell emlékezni és emlékeztetni, nem elhallgatni! Abból senki nem okul.

Dühösen hátat fordított, és elindult, majd megtorpant, és visszafordult. Felemelte a hangját:
– Nem akkor emlékeznek rájuk tisztelettel, ha ezt elhallgatják. Nem ezzel fogadják vissza őket, és nem is ettől lesz demokratikusabb ez az ország. Hogy nem lehet ezt megérteni? Minek hozott ide egyáltalán? Mondhatta volna előre, mi van itt kiírva. Legközelebb akkor mutasson ilyesmit, ha le tudják írni, hogy zsidók! – kiabált, és nekiiramodott.

Hirtelen bűntudatot éreztem, mintha tényleg tehetnék valamiről. S míg sietős léptei nyomán loholtam a Duna-parton, irigyeltem, hogy még képes felháborodni.

Népszava

Hozzászólások
Összesen: 10 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
Wotan
2013-04-22 17:06:03   #10

Nemetorszagi-magyar
én is kinnt élek idestova 35 éve,de annyira mint az elmúlt évtizedben még életem-
ben nem szégyenkeztem olyan dolgok miatt,amiről én nem is tehetek! Az elkeseredés
azonnali kisérője nálam is a tehetetlen düh! Az amit Ön vagy te (?) uralkodónak
neveztél az nem kultúra,hanem államilag eltűrt "barbarismus" pur !

Édesapám
2013-04-21 22:43:59   #9

FAF!!!

Nemetorszagi_magyar
2013-04-21 09:36:39   #8

Deportivo
2013-04-20 21:14:28 #7

En sem vagyok sokkal fiatalabb, de itt elek 18 eves korom ota.
Amit ott lattam, - nyilaskeresztes, horogkeresztes- plakatokat, a Magyar Gardat, de föleg a mai napig a nyülöletet, rasszizmust, a kormanynak ezekkel a sötet eszmekkel valo jatszadozasat, ja igen, a szinte mindenütt elterjedt nacizmust, a nemszembenezest a sötet multtal,
egyreszt elkeseredek, masreszt dühös vagyok.

Es igen. Most, visszanezve es latva, mi lett abbol az orszagbol, ahol születtem, szinte naponta arra gondolok, eletem legnagyobb szerencseje, hogy nem kell ott elnem.
Hogy tan engem is ilyen mocsokka tett volna az uralkodo 'kultura'.

Deportivo
2013-04-20 21:14:28   #7

Kedves mémetországi magyar!Az Ön által leirtak nagyon szomorúvá tesznek ,bár én ezen nem csodálkozom.Minden összegben le merném fogadni,hogy ha figyelembe vesszük az ország nagyságát akkor itt van a legtöbb fasiszta,antiszemita rasszista egész Europában,de lehet,hogy az egész világon.Ha nem lennék közel 70 éves már rég nem lennék itt.Életem legnagyobb tragédiája,hogy ide születtem

Nemetorszagi_magyar
2013-04-20 16:56:29   #6

gais
2013-04-20 13:28:34 #50

Harom evvel ezelötti -szo szerint utolso- budapesti felnapos latogatasom alkalmaval meg akartam nezni, illetve ferjemnek megmutatni a cipöket.

A cipük tele voltak xarral.

Mind a kettönknek jöttek a könnyei. Nekem, min az orszag születtjenek, azert, ferjemnek, mert nemet.

Soha többe nem beszeltünk rola. Visszamentünk a Balatonra,
letöltöttük a hatralevö napokat es elutaztunk.

En Magyarorszagra soha többe nem utazom.

Magam nem vagyok zsido, de ez teljesen lenyegtelen.
Gyerekkoromban meselt ezekröl a dolgokrol a nagyanyam. Latta, megelte ezt.

eliyahu
2013-04-20 15:28:36   #5

a cipoket kulonben szivesen fenykepezik, mert ha nem tudjak a jelenteset meg jopofa is lenne.
egy nyari napon sved diakok belebujtak a cipokbe es ugy fotoztak egymast. az emlektablat nem lattak , mivel nem tul feltuno .
arra setalt egyik jeles rabbink es megkerdezte oket tudjak- e , hogy mi ez?
nem tudtak , mire O elmeselte. a sved diakok csendben lettek , letereeltek es imadkoztak.
ennyi, ti meg vitaztok es helyreigazitotok

eliyahu
2013-04-20 15:20:22   #4

gais
ezek a cipok nem a nyilas hazmestereknek allitanak emleket hanem zsidoknak akiket itt lottek a dunaba! Erted ugye?
a haboru nem zsido polgari aldozataira nem itt emlekeznek.
en orulnek a legjobban ha nem lennenek ilyen emlekmuveink, akkor ismertem volna a nagyszuleimet.
44-ben az elethez valo jogot sajatitottatok ki.
ha mar helyreigazitasz

gais
2013-04-20 13:17:37   #3

Sajnálom, de kis helyreigazítás nem árt. Itt nem csak zsidó áldozatok voltak - bár tagadhatatlan, hogy ők voltak sokkal többen. Kisajátítani az emlékművet legalább olyan bűn, mint nem emlékezni az áldozatokra tisztelettel. Ezt a cikkíró és vendéges is megtehette volna.

NaEzAz
2013-04-20 12:18:09   #2

Fészbukos Land Ned!

Félek, hogy nem érted! (Bár lehet, hogy az a félelmetesebb, ha érted!)

markus0628
2013-04-20 11:49:10   #1

Itthon félnek szembenézni a történelmünkkel Pedig a dicstelen dolgokat is fel kell vállalni...

1

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Megosztások