Időnként fölfedezzük, hogy a mai közszereplők Shakespeare-figurákra hasonlítanak, vagyis a politikában sincs új a nap alatt, az Avoni Hattyú mindent előre megírt.
Legutóbb Gyurcsány Ferenc és a Fidesz-frakció keveredett esztétikai vitába, amelybe bevonták a drámaírót. A volt miniszterelnök Facebook-bejegyzésében az írta Orbán Viktorról, hogy „a magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajtavesztett”. Természetesen a Sukoró-ügyre utalt, amelyet így jellemez: „Ez egy ocsmány koncepciós ügy. Először találtak bűnöst – ez most én lennék –, és ehhez keresnek bűnt.”
A Fidesz-frakció nem késett a válasszal, közleménye szerint Gyurcsány rosszul csillogtatja színházi ismereteit: „III. Richárd karaktere ugyanis nem Orbán Viktorhoz, hanem sokkal inkább hozzá hasonlít, hiszen a volt miniszterelnök tegnap ismét bebizonyította, hogy ideggyenge és az őrület határán áll.”
Nézzük tehát a vetélkedőt, amelynek tétje, hogy kettőjük közül ki a harmadikrichárdibb!
Jelenet a III. Richárdból
Kétségtelen, hogy a III. Richárdban is van „ügy”, „a Shore-né ügy” (Vas István fordítása), amely nyilvánvalóan koncepciós. Richárd el akarja veszejteni Hastingst, aki késlekedik mellé állni a trónigényét illetően, ezért árulónak nyilváníttatja azzal az ürüggyel, hogy beszélgetett a nevezett hölggyel. Az ügy „előkészítéseként” korábban lazán odavetette, hogy a hölgy boszorkány, és meg is mutatja, hogyan szárad a karja, mármint az övé, Richárdé, mert Shore-né megbabonázta. Nem vitás, előbb volt bűnös, ahhoz keresett bűnt. A következő jelenetben az Írnok Hastings halálos ítéletét körmöli, és megjegyzi, hogy az ítélet kész, holott nem is volt tárgyalás. Ezt a jelenetet tapsolták meg tüntetően a Nemzeti Színházban – a múlt század ötvenes éveinek közepén, amikor megkezdődtek a koncepciós politikai perek rehabilitációi, mert a közönség akkor még érzékenyen reagált az ilyesmire.
Mármost Richárdról minden közvetlen támogatója, aki trónra segíti, tudja, hogy hazudik, manipulál és terrorizál, de félnek tőle, és amíg érdekeik úgy kívánják, alájátszanak. Szóvivője, Buckingham például előre megbeszélt dialógot folytat le vele egy nyilvános tájékoztatón, hogy úgy tűnjék, az országvédelmi program részeként, közkívánatra vállalja csak az uralkodással járó tengernyi gondot. Persze amikor a program nem jön be, az alvezérei kezdik elhagyni, legalábbis azok, akiket mint rá nézve veszélyeseket nem tett korábban hidegre (akkoriban még nem lehetett Brüsszelbe küldeni őket), így amikor az összeomlás bekövetkezik, senki sem marad mellette. De nem nevezném őt szerencsétlennek, aminek Gyurcsány nevezi, a cselvetés és a rajtavesztés sem a legpontosabb kifejezés, inkább egy szuggesztív manipulátorról van szó, akitől rettegnek a beosztottjai, amíg a krízis idején rá nem jönnek, hogy öngyilkosság kitartani mellette. Viszont a Fidesz-frakció végképp nem olvasta Shakespeare-t, ha ideggyengének mondja Richárdot, aki az őrület határán áll. Nekik is van mit tanulniuk, üzenhetjük nekik ugyanazt, amit ők üzentek Gyurcsánynak.
Csillogó elmék is gyakran idézik Shakespeare-t, ha politikusokat jellemeznek, nem feltétlenül tudják, de teszik. Szilágyi Ákos szerint „bámulatos az az átváltozás, amelyen a hatalmat éppen elvesztett... politikusok mennek keresztül. Lehullik róluk a hatalom gondterhes gipszmaszkja, elenyészik ripacskodóan harsány magabiztossága.
A hatalombörtönből szabadult politikus összelappad... Egyszerre szerénnyé, szinte alázatossá válik, újra saját hangján kezd beszélni, arca visszanyeri eredeti emberi vonásait”, és így tovább. Ez a detronizált II. Richárd viselkedésének pontos leírása. Amikor lemondatják, tükröt kér: „Hadd mutassa meg, milyen lett ez arc, / Mióta méltósága tönkrement.” Most bizony észreveszi rajta a „törékeny dicsfényt”, és később azt is, hogy „becsvágyó eszmék” börtönében miért volt rossz uralkodó: „...országom s korom összhangzatában / A tört ütemre nem figyelt fülem.” S elvesztve élete értelmét – mármint, hogy király volt – azt is elismeri: „Már semmi sem vagyok.” (Somlyó György fordítása.)
Aztán itt van Antonius, aki a Julius Caesarban gátlástalan demagóg (híres beszéde nem „őszödi beszéd”, nem bevallja, hogy hazudott, hanem éppen most hazudik), az Antonius és Cleopatrában viszont már moralista. Ott a fölszálló ágban van, itt a hanyatlóban. Ott gyorstalpaló tanfolyamon járta ki a hatalom iskoláját, itt már rég elfelejtette a tanultakat. Ott mint ismeretlen versenyző indult neki a maratonnak, itt egy elnehezült élsportoló integet lekörözése előtt a tribünnek. Szabadulna a politikus arcától, de képtelen rá. „Omoljon hát a Tiberisbe Róma!” – kiáltja kétségbeesetten (Mészöly Dezső fordítása), vagyis már rühelli a hatalmat, noha maga is a hatalomfelosztás részese. Körülötte mindenki politikai metaforákban gondolkodik, „részeg a harmad-világ”, mondják például, amikor berúg a politikai triumvirátus egyik tagja, Lepidus. Érdemes tanulmányozni ezt a „technikai koalíciót” – Antonius, Octavius, Lepidus –, utálják egymást, mint a szart, nem jöhet ki belőle semmi jó, a modern ötletelők is tanulhattak volna az öreg Shakespeare-től.
Tanulnak is, sokan. Van, aki járja az országot, ha nem is inkognitóban, mint a Szeget szeggel Hercege, de hozzá hasonlóan mindenhol elmondja a fixa ideáit, és amikor visszajön, nemzeti együttműködésként tálalja őket. Ráadásul ő is jól megleckézteti azokat, akik az instrukciói szerint rontották el a dolgokat, így aztán egyedül őt ünneplik a darabbeli Bécs lakói. (Mármint azok, akik vakok.) Egy másik darabban az ifjú walesi herceg igazi népbarátnak mutatkozik, amíg herceg, de mindennek az ellenkezőjét csinálja, amikor IV. Henrik néven megkoronázzák – szegény Falstaff, aki hitt neki, csak kapkodja a fejét. Viszont azokat a mai magyar országlakosokat, akik netán ismerik a János királyt vagy a Troilus és Cressidát – amelyekben a politikusok befeketítik, inszinuálják és anyázzák egymást, továbbá ülésezés címén üzleti paktumokat kötnek, és adják-veszik a hűbérbirtokokat –, már nemigen lehet meglepni. Ők elég edzettek ahhoz, hogy egy-egy parlamenti közvetítés meg se kottyanjon nekik.
Említhetnék még egy asztalt is, rajta háromszín zsinórral megkötött toll, teleírt füzetecske: szakrálissá kinevezett tárgycsoport, amelyet ugyanúgy meg kell süvegelnie annak, aki elhalad mellette, mint egy bizonyos kormányzó rúdra akasztott kalapját. Ja? Ez már egy másik szerző ismert darabja? Sebaj. Csak folyvást, politikus urak és hölgyek, tessék szorgalmasan olvasni a drámairodalmat, a legjobb ötletek még nincsenek megvalósítva!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
kissapuka
2011-10-14 09:50:01 #3
Ajvé!
Kedves Szerkesztő!
Ezt a cikket úgy látom a lapolvasóinak finoman fogalmazva is csak igen szűk keresztmetszete látja át.... pedig ha valamin ellehetne merengeni és vitatkozni .nos akkor ez az....
pozsij
2011-10-12 14:10:47 #2
Tisztelt Szerző, e vélemény alkotója!
Ebben a fogalmazásban, ebben az elfogult világában Önnek valahol talán igaza is lehet, de azt remélem elfogadja, hogy Önön kívül más elfogultsággal, egy ugyanilyen, csak ellentétes kicsengésű cikk bárhol születhet. Talán azt is el lehet fogadni, de ugye az sem fog gyűlöletet szítani?
Azért vártam ide DAMIKÁT, meg az észtveszejtő megnyilatkozását ( pl. pofán kell vágni, meg kell lincselni, meg aztán a többi mocskos szókincsét ), ja.. oszt meg jó napot
kissapuka
2011-10-12 10:43:30 #1
Gloster hercege mondta :I am determined to prove a villain...... ( ez a GY.F.)mert már miniszterelnöksége előtt döntött....
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ajvé!
Kedves Szerkesztő!
Ezt a cikket úgy látom a lapolvasóinak finoman fogalmazva is csak igen szűk keresztmetszete látja át.... pedig ha valamin ellehetne merengeni és vitatkozni .nos akkor ez az....
Tisztelt Szerző, e vélemény alkotója!
Ebben a fogalmazásban, ebben az elfogult világában Önnek valahol talán igaza is lehet, de azt remélem elfogadja, hogy Önön kívül más elfogultsággal, egy ugyanilyen, csak ellentétes kicsengésű cikk bárhol születhet. Talán azt is el lehet fogadni, de ugye az sem fog gyűlöletet szítani?
Azért vártam ide DAMIKÁT, meg az észtveszejtő megnyilatkozását ( pl. pofán kell vágni, meg kell lincselni, meg aztán a többi mocskos szókincsét ), ja.. oszt meg jó napot
Gloster hercege mondta :I am determined to prove a villain...... ( ez a GY.F.)mert már miniszterelnöksége előtt döntött....