Hetilap kereső

Koltai Tamás írása

Megnyugvással töltött el, amikor olvastam, hogy a parlament a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját.

Nagyon kellett már, hogy egyszer egy évben eszünkbe jusson a nemzeti összetartozás. Mint anyák napján az anyák, nőnapon a nők. (Apropó, nőnap, e helyről küldöm szívélyes üdvözletemet a macsó kormánynak, gratulációim a minisztereknek, gémlábú sasok, csodalények, és Orbán Viktor a kapitány, ahogy Cyrano mondaná.) Különösen tetszik, ahogy az előterjesztés kezdődik: „Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura...”

Csak ennyit idézek, mert megint előpattan nekem Cyrano, a csúfondáros, gaz kópé, aki „a kezdő mondat első negyedét éles kardjával vágta volna szét”. Hogy van ez? A történelem ura hagyta, hogy Trianon megessen rajtunk? Sokért nem adnám, ha láthatnám – mondjuk – Kukorelly Endre arcát, miközben az előterjesztést megszavazza. Csak azért mondom őt, mert őt ismerem, és láthatóan (olvashatóan) még mindig nem tudja feldolgozni, hová került, és hogy került oda. Így van ez, élet és irodalom nem esik egybe.

A fenti idézettel kezdődő tervezetet az LMP is támogatta. Ő holmi mellényekkel, korona-eskütétellel és egyéb szimbolikus ügyekkel nem foglalkozik, rettentően fél, hogy az SZDSZ utódpártjának nézik. Éreztem, hogy kettőnk alkalmi szövetsége a szavazófülkére fog korlátozódni.

Utólag kellett megtudnom, hogy a szavazófülkékben forradalom történt. A nagy okos mondta, a kis okos a Népszabadságban pedig már forradalmi országgyűlésről beszélt, nyilván ugyanarról, amelyik hisz abban, hogy Isten a történelem ura. A forradalmi országgyűlés valami olyasmi lehet, mint Shakespeare-nél a tüzes jég, barna hó. Működését – ha még bízunk a szavak jelentésében – alighanem azzal kellene kezdenie, hogy szétveri önmagát. De nem teheti, mert történelmi küldetése épp a forradalom ellentéte, a rendcsinálás, ami megállítja az összeomlást.

Az összeomlásról Bulgakov jut eszembe. Azt írja a Kutyaszívben: „Ha bemegyek a vécébe, és – már megbocsásson a kifejezésért – a vécékagyló mellé vizelek, és így fog tenni Zina és Darja Petrovna is, akkor a vécében bekövetkezik az összeomlás. Következésképpen az összeomlás nem a klozetokban van, hanem a fejekben. Ezért, amikor ezek a baritonok azt kiabálják, hogy „harcolj az összeomlás ellen!” – akkor nevetnem kell.” (Hetényi Zsuzsa fordítása.)

Ortutay Gyula most megjelent naplójának egyik bejegyzésében (épp a 168 Órában olvastam) – Ausztria felől Hegyeshalomnál átlépve a határt – fintorog a magyar oldal vécéjének állapotán. Három héttel ezelőtt Kelenföldnél szálltam fel a bécsi vonatra, nekem az volt a határ. Jelentem, a helyzet változatlan. A klozetokban negyven éve összeomlás van, következésképpen a fejekben is.

Ortutay, ha élne, más miatt is fintoroghatna. A pesti metrót megszállják a jegyellenőrök, Bécsben négy nap alatt egyet sem láttam, de még pénztárfülkéket sem, mert nincsenek, automatából lehet jegyet venni. Nem tudom, Bécsben mennyi a metrótársaság behajtatlan pótdíjkövetelése (értsd: a befizetetlen büntetés), nálunk 3,3 milliárd forint. Nem tudom, Ausztriában mennyi a behajtatlan adóhátrálék, nálunk 2000 milliárd (!) forint. Ennyit loptak el tőlünk, állampolgároktól. Ennyit loptunk el magunktól mi, állampolgárok. Oligarchák? Csődeljárásba menekült simlis cégek. Ha vannak adóparadicsomok, a mi hazánk adóelkerülő paradicsom.

Nem sajnálom a felelősségre vonandó korrupt politikusokat sem – bár emlékszem a leleplezésükre kiszemelt, „derék, becsületes férfiú” (Shakespeare) Balsai Istvánra, amint háromtagú perzekutori bizottság tagjaként előre meghozott ítélettel látogatott el Hankiss Elemér tévéelnök munkatársainak irodájába –, csak halkan kérdezem: a „feszítsd meg!”-et kiáltók fejében nincs összeomlás?

Olvasom, hogy „szűkül a vagyonnyilvánosság az új kabinetben”, egyes vezetőknek az eddiginél kevésbé kell majd átláthatónak lenniük. Abba mindenki belenyugszik, hogy a „ne mi nyerjük a legtöbbet” korszaka után a „mi nyerjük a legtöbbet” korszaka következik, elvégre ez a mindenkori kormányváltások értelme, no de ekkora sietséggel?!

A kormány még meg sem alakult, a törvényjavaslat már benyújtatott?!

Rettenetesen egyszerű nem magunkban keresni a felelősséget, hanem másokat vádolni az összeomlásért. Erről is Shakespeare tudta a legtöbbet, és kellő szarkazmusa is volt hozzá. Ezt mondja a Lear király Bohóca, Nádasdy Ádám vadonatúj, remek fordításában: „Ha majd a bíró mindig jól ítél, / ha lesz majd elég pénz mindenkinél, / ha majd nem szól a szánkon rágalom, / nincs zsebtolvaj, hol nagy a forgalom, / ha tiszták lesznek a bankügyletek, / kurvák, stricik templomra gyűjtenek, / Akkor hazánk, Albion / összeomlik, úgy bizony.”

Kiábrándító abban a tudatban élni, hogy a társadalmat a nyerészkedés, a simli, a csalás, a törvényszegés, a gátlástalan önérdek tartja össze. Minden korban emelt hangú morálprédikációk hangzanak el arról, hogy ennek nem így kellene lennie. Az emelt hangú baritonok az önbizalom hiányát leplezik, gondoljunk megint Shakespeare-re (már megszokhatták, hogy igen gyakran gondolok rá), illetve Zubolyra, aki ijesztő magányában jó hangosan beszél, sőt dalol. („Hadd hallják, hogy nem félek” – mondja Arany.) A különösen hangos és különösen agresszív politikai szavalatok is kompenzációs célzatúak. Hátha megijed a szlovák bajnok (bár emlékezetem szerint Toldi Miklós nem fenyegette a cseh vitézt, csak elfogadta a kihívást, és győzött), az IMF vagy az EU.

Azt mondja éppen most a nemzetgazdaság fő felelőse, hogy az unióban egyedül nálunk fog csökkenni az idén a gazdaság teljesítménye. Mi tudjuk, hogy az előző két negyedévben nőtt, de az előzetes ijesztgetésre majd az év végén is hivatkozni lehet, és ki emlékszik majd arra, hogy nem készen kaptuk a csökkenő tendenciát, hanem az intézkedésektől fordultunk lejtmenetbe? A mérkőzés előtti macsóság, a közönség előzetes hergelése a tömegnél be szokott jönni. Amíg elegendőek az erős szavak, nyert ügye van annak, aki az erkölcsi muszkliját fitogtatja. Amíg a startvonalon állunk, könnyen mutogathatunk hátra, azokra, akik az előző előfutamban indultak.

Csak vigyázni kell, nehogy kifulladjunk a handabandától, mielőtt még elkezdődne a verseny. Tartalékoljuk erőinket hosszabb távra.

És próbáljuk rávenni az embereket, hogy őrizzék meg az illemhelyek tisztaságát.