Az AFP hírügynökség nem amerikai, hanem francia. De hát a lázas ellenségkeresésben apró hibák ugyebár előfordulnak.
Azt állítja a Magyar Hírlapban Zsiga Dániel,
szintén közgazdász, hogy „az amerikai AFP hírügynökség szerint az egész influenzaügy egyenesen felfújt luftballon, amelynek gazdasági céljai egyértelműek. A piac nagy, az Egyesült Államokban évente 300-500 ezer influenzás megbetegedést regisztrálnak, amelyeknek akár 30-40 ezer
halálos kimenetelű lefolyása is lehet... Értelemszerűen a gyógyszeripari cégek járnak a legjobban: a részvények árai rekordszintre emelkedtek”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem emelkedtek rekordszintre: még az új influenza ellen bevetett Tamiflu gyártójának, a Roche-nak a részvényei is visszaestek ebben az évben mintegy 4,5 százalékkal, holott a cég nyereségét valóban növeli a kereslet. És bár a nagy vakcinagyártó brit GSK is komoly megrendelésekre számíthat, részvényeinek árfolyama egy éve a mainál jóval magasabb volt.
De a számok másutt sem stimmelnek. Az Egyesült Államokban természetesen sokkal több influenzás megbetegedés van évente, mint félmillió. Idén május közepétől június közepéig például egyedül New Yorkban 44 ezren jártak orvosnál ilyen tünetekkel. Az AFP hírügynökség pedig nem amerikai, hanem francia. De hát a lázas ellenségkeresésben apró hibák ugyebár előfordulnak.
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt Véleményezők! Addig ne álljatok k-roly-félékkel vitázni, amig az ilyen elvakult bunkó nem magyarázza meg, hogy mit keres itt, az értelmiségiek újságjánál. Vagy jól fizetik?
Karácsony Benő2009-08-16 17:07:41 #8
Úgy látszik,a Magyar Hírlap,a Magyar Nemzet a Magyarblablabla állandóan félrevezeti az olvasóit.
A fene a talpukat!
Ezért szeretek ide jövögetni,itten kinyílik az a jobbralátó szemem!:-)
(Egyébként úgy vettem észre,hogy fent említett sajtóknak nincs ilyen médiafigyelő rovata...most vagy nincs mit figyelni,oly korrekt a balos sajtó,vagy ennyire élhetetlenek a jobbmédiánál...)
Azé szoktak volt próbálkozni anno..pl Lovas Pityú, de 11. öngól után föladta...
A nevezetes Teller levél _ Eötvös lemondott_ után a PRAVDÁBAN megjelent a nevezetes Zádor levél..és semmi!
Pedig szerény személyem levelet is írt Tovaris Liszkainak...de semmi!
p.s.
Azon kívül, hogy a PRAVDA Fórumáról örökre kizártak társaságának... tagja lettem...:O)
Kitűnő rovata ez Bolgár úrnak...visszafogott, tényszerű, és felettébb bosszantó a PRAVDA és az Agyar Hírlap elkövetőinek..:O)
Ja, még csak annyit, hogy a "Herr K." az nem valami anyázás volt, hanem gyöngéd célzás Kafka (nem a Margit, az két ef, hanem a Franz) Kastély című regényének főhősére. Szegény Herr K. állt olyan értetlenül a kastély világával szemben, mint te a mai magyar valósággal.
Учиться, учиться, учиться!
Tipikus nagypofájú laikus vagy, nem látod a fától az erdőt. Orbitális ívben teszek rá, hogy gépkocsivezető vagy raktáros voltál-e a cégnél, szakmai hozzáértésedről a "nulla" minősítés szégyentelen hízelgés volna. Innentől nyököghetsz magadban, szellemi párbajba nem bocsátkozom fegyvertelennel mert úriember vagyok, de annyit még nem árt tudnod, hogy utolsó jó kívánságod elkésett, a TSZ-t ahol ágazatvezetőként dolgoztam 11 évig, a hozzád hasonló felkészültségű percemberkék fél év alatt verték szét az Antall kormány kisgizdái törvényhozási elmebajai következményeként. Csak az a feneség a dologban kedves ifjú titán, hogy a szaktudást nem tudták lefoglalni és széthordani szarér-húgyér, Skoda favoritért, Gorenje hűtőért, 'Olaszba' utazásért elkótyavetyélni mint a gépeket, állatokat, épületeket. Egy év múlva már a saját vállalkozásomból dőlt a lé, három-négyszer annyi mint a TSZ-ben a jövedelmem. És hiába küldték rám negyedévenként az APEH-kommandót, hozzáértő embert nem lehet megfogni mert nem adót csal, hanem kihasználja a beépített lukakat!
Na, jobbulást! Azért szét ne durranj!
Hát én mindjárt magam alá defekálok!
Ott dolgoztál? És ennyire fingod sincs a szakmáról? Ja, persze. Az udvart is takarította valaki, a kapusorompót is kezelték, a WC-papírt is kirakták, ja, és volt TMK is. Csak azt ne mondd, hogy a termeltetésen vagy a felvásárláson dolgoztál alsegédírnokhelyettesnél magasabb beosztásban.
De tudod mit? Vesződjön veled az akinek két anyja volt és mind a három Dezső. Ha valaki képtelen felfogni, hogy takarmánytermelő és gyártó kapacitás nélkül az állattenyésztés maga a csőd, az vásároljon bifidusz aktireguláriszt.
Egyébként ha a KSH évkönyvekben megnézed az állatállomány idősorait, érdekes dolgokra jöhetsz rá _MÉG TE IS_.
Herr K.!
2009-08-16 11:33:59 #7
"h-turul!Annak kellene megmagyarázni akinek leölték,és begyüjtötték az az "állományát."
Hja, te arra a kevesebb mint 3% háziszárnyasra gondoltál? Akkor miért nem ezt írtad? Tán mert akkor nem lett volna annyira blikkfangos a jaj és a veszék? Tán nem lenne hiteles a teljes ágazat padlórakerülését okozó liberbolsi ármány?
Hogy valami valósággal is szembesülj, látogass el ide:
http://www.magyarorszag.hu/mellekletek/madarinfluenza/intezkedesek/allateufelkeszultseg.html
"Persze ha nem veszünk rola tudomást,az attol még megtörtént.Hogy azelött is padlon lett volna a baromfiipar azt kétlem(na jo,nemvolt rozsás a helyzet..)de azért padlon sem volt!"
Ezt lécci ne! Ezt talán a haveri köröd nyeretlenjei kajálják, de a magamfajta öreg iszapszemű rájánál ne próbálkozz, mert árkot röhögök köréd!
"Csak egy példa:Zalabaromfi.Ne higgyük ám el,hogy pusztán az anyagiak,vagy annak hiánya "nyirta" ki 700 ember munkahelyét.Beszélhetnénk a Zalahusrol is,de az már eyg másik történet..."
A feldolgozó vállalatok sorozatcsődjeinek pesze a világon semmi köze az Antall-kormány törvényhozási ámokfutásához, ugye? Hogy gyakorlatilag ellehetetlenítették a szövetkezetek létét, törvényileg tiltották meg, hogy társulás tulajdont szerezzen a feldolgozóiparban, hogy szarért-húgyért adták mindenféle szélhámos bajor hentesnek és MDF-Kisgazdi-zsebkeresztény csókosoknak a tároló-feldolgozó kapacitást, az ugye bakfitty?
Tudod, az úgy volt, hogy a kórházban azok a rohadék orvosok rá se néztek arra szegény Józsira, DIRRRREKTE hagyták megmurdelni! Mert Józsi és mert aranykoszorús postagalambász, az orvosmaffia meg köztudomásúlag utálja a galambokat!
(Hogy a Józsi részegen a sínekre ténfergett és ott aludt el, és már a fedeles szürkehordágyon vitték egyenest a bocterembe, fej nélkül, hét darabban, az nem számít)
Ilyen baromságokat én is tudok, látod?
Sajnálom, nincs szerencséd, még élnek a magamfajta "zöldbárók" akiket mindenféle elmebeteg indokkal el lehetett marni a szakma főirányától, de amíg élünk addig az ilyesféle baromságokat juszt is néven nevezzük.
Így jár az aki hisz az AFP nevű amerikai hírügynökségnek.
Aber meine liebe herr K!
Nem Moszkvában hanem Leningrádban és nem Volvo-kat...
A madárhapci idejére a baromfiiparunk már padlón volt, találja ki, hogy kik és hogyan... (műveltségi teszt) Az állományt KÍNÁBAN és VIETNAMBAN ölték le, nálunk _KARANTÉN_ (tudja, circumcisio és castratió, mecsoda különbség), a konkurrencia fikahadjárata miatt (mint legutóbb is, a tömés és a tépés ügyében) VALÓBAN lemondtak több szállítmányt és _EZEK_ a német feliratú csomagolásban kerültek a magyar fogyasztóhoz.
(A többi _SEM_ stimmel)
Kíváló tisztelettel:
H-turul,
nyugalmazott agrármérnök
300-400 ezer influenzás megbetegedésből 30-40 ezer (10 %!!!!) halálos kimenetelű? A spanyolnátha ehhez képest kismiska volt (persze csak ha stimmel az adat....).
A suszter maradjon a kaptafánál - tartja a bölcs mondás. Zsiga Úr nem maradt, sikerült is rászaladni a vékony jégre. Úgy kell neki, miért akar egy közgazdász egészségügyben okoskodni.
De Bolgár Úrtól is aranyos: "De hát a lázas ellenségkeresésben apró hibák ugyebár előfordulnak". Hogy' is van a verébbel és a bagollyal?
Hol vagytok jobbcsikok?? Itt van Bolgár, lehet gyalázni.