Hetilap kereső

Mátyás Győző írása

Titkon mindannyian reménykedünk abban, hogy mégis lehetséges a csoda, egyszer csak eljön a megváltó, aki rendet tesz ebben az országos Augiász-istállóban, és elhozza végre nekünk a Kánaánt. Ilyenkor a választások előtt persze mindig megszaporodnak az önjelölt próféták, de most tényleg csatasorba állt a magyar nép legtitkosabb álmait megtestesítő, vágyainak szárnyakat adó jelölt.

A Vállalkozók Szövetsége nevű alakulat (pontosan nem lehet tudni, hogy pártról vagy hobbiegyletről van-e szó) miniszterelnök-jelöltje ugyanis Fásy Ádám, és ugyan ki volna képes nála jobban rezonálni a néplélek húrjainak rezdülésire, meghallani a nemzet panaszszavát. És ki lehetne inkább az ország felemelkedésének, a nemzeti nagylét feltámasztásának záloga, mint az, aki közepesen hamisan eldallik egy szolid repertoárnyi lakodalmas nótát.

És önök tán azt hiszik, hogy én itten most a rosszindulatúan lekicsinylő irónia pocsolyájában dagonyázok, pedig nem. Hiszen ebben az országban hatalmi tényező lehetett kisgazdapárt fedőnéven egy rakat széltoló, hozzájuk képest a mulatós-csapat maga a megtestesült szakértelem. És ha belegondolunk, hogy a rózsadombi poliészter földmunkás vidékfejlesztési miniszterként pózolhatott, akkor volna-e poszt, amelyre a jó Fásy Ádámot – aki legalább ajándék lakodalmas CD-vel ajándékozná meg választóit – érdemtelennek tartanánk.

Már az is milyen pompásan illeszkedik a honi közélet fővonalába, hogy a „sztármulatóst” favorizáló pártnak, vagy minek nincsen programja. Mégpedig szándékosan nincs – mint azt az egyik vezető büszkén kijelentette –, nehogy az ötleteiket ellopja a Fidesz. Szerintem is okkal tartanak attól, hogy a vélhetőleg a „Csipkés kombiné” meg a „Mi mozog a zöldleveles bokorban” örökbecsű tanait hasznosító elvi alapvetést galád módon lenyúlná a Fidesz, hiszen e pillanatban a nyilvánossággal ismertetett programja a polgári alakulatnak sincs.

És ennyiben a Vállalakozók Szövetsége nevű formáció nagyon is az idők szavát megértve lépett a politikai színpadra, hiszen úgy tűnik: a szavazatokért folyó versenyben a program csak szükségtelen ballaszt. E pillanatban ugyanis a választás legizgalmasabb és még eldöntetlen kérdése az, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet arat-e. Értsd: egy olyan párt masíroz a történelmi diadal felé, amelyik gyakorlatilag – néhány olcsó közhelyet leszámítva – egy bötűt el nem árult a programjából. Így az sem tudható, hogy egyáltalán van-e neki.

Ellenpróbaként meg ott van Bokros Lajos az egyetlen igazán markáns és kidolgozott programmal, amivel annyit ér mintha a Grimm-meséket adta volna közre politikai sorvezetőként. Mert hogy neki programja van, csak éppen pártja nincs hozzá. Amit ugyanis Bokros háta mögött a botrányokkal, huzakodásokkal tarkított egylet művel, az több, mint kínos. Túl azon, hogy immár a tájékozottabb ember sem tud kiigazodni azon, hogy mit is őriz most ez az MDF nevű formáció: az antalli örökséget vagy azt a kincses ládikát, amit a reményeik szerint az SZDSZ hozott volna az érdekházasságba. Csak pechükre a kulcsárt időközben hűvösre tették, így az SZDSZ-től nem anyagi támogatást kaptak, hanem csak a korrupció gyanúját.

Az MSZP a két véglet között helyezkedik el, van is programja meg nincs is: azaz hajlik az ígérgetésre, de természetesen szóba sem hozza a szükséges szerkezeti átalakításokat. De esetükben szinte mindegy is, ígérhetnének akár lottó ötöst is mindenkinek alanyi jogon. (A Fidesz úgyis elmagyarázná, hogy nyilván azért hitegetnek ötössel a „komcsik”, mert tízes lesz a telitalálat, és csak hatostól fizet a szelvény.)

Szerintem alig van tragikusabb fejleménye a politikai életnek annál, minthogy a szavazók gyakorlatilag teljesen érdektelenné váltak a programok iránt és érzületből, indulatból, szeszélyből voksolnak. Részint azért persze, mert az elmúlt húsz évben a választási programnak nevezett ígérethalmazok csekély hányadát lehetett komolyan venni, s a győztes pártok a hatalom átvételének másnapján el is feledkeztek arról, hogy mivel udvarolták körül a szavazókat. (Kivétel a 2002-ben alakult kormány, de Medgyessy sorsa paradox módon az alapaxiómát erősítette, hiszen ha valaki úgyis megbukik, ha betartja az ígéreteit, akkor teljesen fölösleges erre akár csak kísérletet is tenni.)

Most meg ráadásul a hatalmat gyakorló erők olyan ellenszenvet vívtak ki maguk iránt, hogy elég, ha az ellenzék annyit mond: mindegy, csak ne „ezek” legyenek.

És ennél többet nem is mondanak.