Az országgyűlési választások vasárnapi, második fordulójában eldőlt, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség a parlamenti mandátumok 68 százalékát megszerezve 263 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe. Az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátuma lehet, és egy független is bejutott a parlamentbe.
klopédia: „Szerényen és alázattal”, ahogy ezt Orbántól megszoktuk. Három perc alatt nyolcszor mondta: csúcs. Háromszor: forradalom. „Összefogás” ötször, „oligarcha” négyszer, „nemzeti egység” négyszer. Egészen pontosan: 2,7 millió ember akarata érvényesült. Ez volna a nemzeti egység? Mától más országban élünk, a matek is más. A „minél rosszabb, annál jobb” ellenzéki politizálás sikeres volt, ismerjük el Orbánnak. Akit nem ismerek, ezért sem nem gyűlölöm, sem nem szeretem. Amit képvisel, az ellenszenves nekem. De nagyon. Amúgy nagyon nem mindegy, hogy ki vezeti az országot, akármekkora felhatalmazás alapján. L. még: 1933!
zoja: Orbán oxigénpalack nélkül csúcsot döntött, és letaszította az oligarchákat. Kivéve azokat, akik őt támogatják.
morzs: Cser-Palkovics: „A Fidesz a törvényesség és a rend pártja.” Már sokszor bizonyították az ellenkezőjét, felesleges is felsorolni.
huttinger: Na, kedves Fidesz! Most aztán senkire nem lehet ráfogni, hogy nem teljesítenek semmit majd az ígéretekből.

Kovalovszky Dániel felvétele
cave: Nem a csudákat! Most jönnek a „csontvázak a szekrényekből”, a „kiürített kassza”, az „ismeretlen kötelezettségvállalások”. Soroljam még? Kíváncsian várjuk a következő hónapok adócsökkentési intézkedéseit, az új piacokat – amelyek segítenek az egymillió munkahely megteremtésében –, a betörések, a bankrablások és egyéb, köztörvényes cselekedetek két héten belüli megszűnését. Ezek azok az ígéretek, amelyeket az elmúlt napokban a párt prominens emberei tettek.
nonest: A földcsuszamlásszerű győzelem megint protestszavazás volt. Nem Orbán győzött, az MSZP-t küldték el! Ez a választás már valahol 2006–2007 táján eldőlt. Az eredmény tükrében igaza lesz Orbánnak, miszerint a parlament működik ellenzék nélkül is, legfeljebb nem olyan szórakoztató! Nézzük pozitívan a dolgokat: eltűnt két olyan törpepárt, amely már a maradék erkölcsi tőkéjét is felélte. A választók megbüntették az MSZP-t a sok hazugságért és lopásért. Ebben a politikai bolhacirkuszban már csak a Fidesz az, aminek vallja magát! Az emberek túlnyomó többségének ez tetszik. Most a Fidesz korlátlan felhatalmazást kapott. Szerintem ez lesz az utolsó kísérlet, amit a „nép” még hajlandó eltűrni!
Dr. Smart: Nem látom az önfeledt mosolyt az arcokon. Tessék ünnepelni, Európa történelmében egyedülálló győzelmet aratott a Fidesz. Remélem, nem tetszenek 4-8-12-16 évig durcizni. Ti tudjátok, mire fogtok számítani, de röhögni sokáig nem fogtok. Az arcotokra fagy a mosoly, hosszú-hosszú időre.
Karom: Na igen. Tipikus fideszes reakció. Nem ezt mondjátok: kétharmados többséggel megnyertük a választásokat, s meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket, aminek végső soron minden állampolgár a nyertese lesz. Nem, hanem ezt: letapostunk benneteket, a továbbiakban is le fogunk taposni, nektek kuss a nevetek, ne merészeljetek még csak vigyorogni vagy mosolyogni sem. Azzal a párttal, amelyiknek az elnöke azt mondja, „ma forradalom történt a szavazófülkékben”, nekem semmiféle közös célom nincs. Igaz, neki se velem. Orbán szavaival ellentétben nem forradalom történt, hanem a Fidesz által a végletekig hiszterizált helyzetben egy választás! Bejáratott demokráciában a győztes párt elnöke nem mond ilyet. Ez – a legjobb esetben is – súlyos ízlésbeli baki. Rossz esetben valami egészen más.
Rózsa Misi: Ezután minden felelősség a Fideszt terheli. Kijöhet ebből akár valami nagyon jó is, vagy valami borzalmas rossz. Szorítok, hogy éljen, és ne visszaéljen történelmi lehetőségével. Nem várok radikális adócsökkentést most. Normális reformokat várok az egészségügyben, a közigazgatásban, a szociális ellátórendszerben, és ésszerűsítést az adórendszerben. Ellenzékben a Fidesz arra játszott, hogy minél rosszabb, annál jobb. Kormányon fordul az érdek. Remélem.
hablaty: Vannak közeli fideszes ismerőseim. Kínosan kerülni kell a politikát, mert valami elképesztő vaksággal látják a világot, nem lehet értelmesen beszélgetni velük erről. És látom, honnan ered ez. Orbán vétke óriási. Gyurcsányé és a szocialistáké (meg az SZDSZ-é) sem kicsi, de más dimenziójú. Összeugrasztani az embereket, ellenségnek kikiáltani, kizárni a „magyarok” közül a velük nem szimpatizálókat, szétzilálni a demokratikus jogrendszert, elhinteni a Jobbik csíráját. Gondolom, azért csak akadtak a környezetében olyanok, akik időnként hathattak volna rá – bár ebben sem lehetünk biztosak.
Andró: Tény lett, amit sokan szörnyülködve vártak: szavazó honpolgártársaink jóvoltából megvan a Fidesznek a kétharmad. Ezt a nagy győzelmet „köszönhetitek” a szoclib kormányzatok két cikluson át tartó ostoba országlásának. Egy-egy szavazó is lehet ostoba, ám ilyen tömegben a „népfelség” akarata megkérdőjelezhetetlen. Ez volt 2002-ben, 2006-ban és ez történt most, 2010-ben is! Kényelmetlen várakozás tölti most el a szíveteket. Mi is lenne jó most Magyarországnak? Az, hogy sikeres legyen a példátlan arányban felhatalmazott Fidesz Orbánnal, és ennek következtében 2014-ben újra elnyerje a választók többségének bizalmát? Vagy bukjon az ország, és bukjon a Fidesz Orbánnal együtt? Én 2006-ban azt mondtam itt, hogy bár nem tetszik a választás eredménye, de legyen jó az országnak! Nem lett az! Kevés olyan hozzászólást olvastam, hogy az ország érdeke a fő, és ehhez képest mindegy, hogy ki és kik vezetik azt, és válnak általa sikeressé. Nyolc év alatt a szoclib propaganda hatására sokan annyira Fidesz- és Orbán-gyűlölővé váltak, hogy az „inkább veszszen minden, de Orbán és a Fidesz ne legyen sikeres!” felkiáltással most világvégét éreznek. Ez a vélemény a kirekesztés egyik formája, ne feledjétek; ez ellen harcoltatok! Fogadjátok el a ma véglegessé vált eredményt!
huttinger: Senki nem vitatja a választás eredményét! Nem úgy, mint ti, 2002-ben!
leguan: A Fidesz a gátlástalan hazugságaival nyerte meg a választást. És minden későbbi lépése azt a célt fogja szolgálni (persze a „nemzet felemelése” mellett), hogy ez ne derülhessen ki. Hazug és populista ígéretei nem teljesíthetők, vagyis a hazugság elleplezése nem tettekkel, hanem más módszerekkel történhet csak. Amelyek közül egyik sem tartozik az igazi demokrácia eszköztárába.
tökös: Lehet a Fidesznek bármekkora hatalma, nem mehet a társadalommal szemben, ha rosszul kormányoz. Ha becsapja a társadalmat, akkor ugyanúgy megbukik, mint a szocialisták. Kormányozni nem könnyű, mert megrészegít...
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
No kérem.. Nyomasztó fölénnyel nyertek. Agyon nyerték magukat.. Már csak aprócska részletkérdésekben kell bizonyítaniuk, el kell kezdeni az ígéreteket (majd mi tudjuk, és mi aztán jobban tudjuk) beváltani. Legalább a felét. Nem egy sétagalopp következik. Az államháztartás állapota olyan, amilyen. Nyomasztó az államadósság. Hatalmas teher van a dolgozó (és adózó) emberek vállán, nagy az ellensúly. Javítani kellene (gyorsan, és radikálisan) az egyenlegen. Be kellene fejezni a rassz.... emlegetését, és szembe kellene nézni a valósággal. Be kell fejezni, sehova nem vezet.