Meglett a páratlan győzelem, alakul az új világ. Május elején még nem tudhatjuk, hogy a leendő Fidesz-kormány valójában mit fog tenni, s milyen következményekkel. A sejtetett, félig kimondott mondatokban is egyértelműen jelenik meg egy nagyszabású, történelemformáló igény. Ám valamennyi eddig beígért lépésből lehet siker, de lehet kudarc is.
A sok tervtöredék nagyjából két csomópontra irányul: a politikai szférán belüli rendteremtésre, valamint a gazdasági folyamatok radikális átrendezésére.
Világos, hogy a kormányzati szerkezetben mélyebbek lesznek a változások, mint az elmúlt húsz év során bármikor. Nehezen vitatható, hogy régen megérett az idő a változtatásokra az önkormányzatok világában is. Az sem kifogásolható, hogy két évtized után végre elkészül a kormány-átadás, -átvétel szabályozása. Az igazi kérdés az, hogy a Fidesz a kétharmados győzelem nyomán
érvényesíti-e túlsúlyát, avagy olyan megoldásokra törekszik, amelyek a többi politikai erő számára is belakható kereteket biztosítanak.
Az elszámoltatási igények nem vitathatók, ha céljuk a közpénzekkel történt felelőtlen és/vagy bűnös bánásmód megtorlása. Zavarba ejt viszont, ha erre politikai szervezetek tartják magukat a legalkalmasabbnak, az igazságszolgáltatást is megelőzve.
Hasonló a helyzet a közrend helyreállításának ígéreteivel. Egy kormányzatnak természetesen vannak eszközei, amelyekkel meg lehet teremteni
a rend külsődleges kereteit. Ám ezeknek az eszközöknek a szélesebb körű, tartós és intenzív használata még soha sehol nem erősítette az együttélés demokratikus kultúráját.
Ugyanez érvényes a beígért kettős állampolgárság intézményére is. Ha ez a megoldás alkalmas lesz a hat évvel ezelőtti kudarcos népszavazás legfájóbb következményeinek kiküszöbölésére, akkor üdvözlendő. Ha viszont továbbra sem lesz elhessenthető az az egykoron nem nagyon cáfolt gyanú, miszerint e lépés a választói tábor „természetes” bővítését célozná, akkor ebből megint
bel- és külpolitikai károk keletkeznek.
Talán e példasorozat érzékeltette alapvető dilemmánkat: nem annyira a meghirdetett célokkal, a kiszivárogtatott tervekkel van gondunk, hanem a garanciák teljes hiányával, amelyek elkerülhetővé tennék a megvalósítás során kínálkozó egyoldalúságokat.
A gazdaságpolitikai lépések lehetséges következményeit vizsgálva hasonló szerkezetű bizonytalanságokkal szembesülünk.
A Fidesz-kormány
később soha nem lesz már olyan jó helyzetben, mint most, amikor a győzelem aránya maximális belpolitikai bizalmat kölcsönöz neki. A külföldi befektetők bizalma is nőtt, és mivel senki nem tud semmi érdemit a felálló kormány gazdaságpolitikájáról, mindenki olyannak véli azt, amilyennek látni szeretné. Igaz, a nagy hitelminősítők még kivárnak a jobb osztályzatokkal, de a piac egyértelműen pozitív fordulatra számít.
Ez az óriási előny a Fidesz későbbi politizálásának függvényében fog felmorzsolódni. A kormány legnagyobb problémája az lesz, hogyan hidalja át a felfokozott várakozások és a tényleges lehetőségek közti szakadékot. Ráadásul meg kell birkóznia azzal is, hogy a külső hitelezők további gazdasági reformokat,
költségvetési konszolidációt várnak.
A belső hitelező (az állampolgárok többsége) viszont annak a csodapalotának a felépülését várja, amelynek építőelemeit a – nyolc évig ellenzékben lévő – Fidesz tagadásaiból hordták össze.
A lehetőségek és a vágyak közti ellentmondás feloldásának
számtalan technikája van, és a Fidesz élni fog velük. Ráadásul számíthat arra is, hogy a világgazdaságban pozitívak az előrejelzések. A külső piacok húzóereje máris érzékelhető, 2011-től pedig minden prognóziskészítő általános élénkülést vár. És merőben más a gazdaságpolitika mozgástere, ha a GDP 3 százalékkal nő (várhatóan 2011-ben), mint ha 6,3 százalékkal zuhan (mint 2009-ben)!
Ám a Fidesz-kormány nyilván már ebben az évben – amikor a GDP inkább még csak stagnál – szeretné bővíteni a mozgásterét, amit az infláció növelésével és a deficitcél fellazításával tud elérni. Az államigazgatás átépítése – vagy ahogy szívesebben használják: a bürokrácia csökkentése – ebben az évben nem tud sokat hozni a konyhára, sőt, a végkielégítések miatt inkább csak visz. Az infláció felpörgetéséhez
áfát, jövedéki adót kellene emelni, illetve a hatósági árakat magasabbra srófolni, ám mindennek adminisztratív korlátja is van. (Az infláció egyébként enélkül is magasabb lesz a költségvetésben előirányzottnál, ami nem várt bevételt eredményez.)
A deficitcél azonban emelhető, amennyiben Brüsszel és az IMF is hozzájárul. A pozitív befektetői várakozások is ehhez kapcsolódnak, mert azt remélik, hogy az új kabinet olyan reformelemekkel megtámogatott, hiteles stabilizációs programot mutat be, amelyet a piac meg tud finanszírozni.
(Nagyon reméljük, hogy így lesz.) Ám korántsem mindegy, hogy az idei többletköltési lehetőséget mire és hogyan használják fel.
A Fidesz bízik a nagyarányú győzelem keltette lelkesedésben, amelynek kétségkívül lesz lendítő ereje. De azért a termelés felfutásához kereslet is kell. És, mint tudjuk, a paternalista gazdaságpolitikát az EU nem fogadja el. (Bár kétségtelen, hogy lehet még trükköket alkalmazni.)
A Fidesz a növekedésre, a foglalkoztatásra helyezi gazdaságpolitikájának hangsúlyait, szemben a korábbi, megszorításokat tartalmazóval. Ám erre a fordulatra csak azért kerülhet sor, mert a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai vezette kabinet az annyiszor elátkozott megszorításokkal olyan költségvetési stabilizációt hajtott végre, amelyet az áldozatok (a háztartások) ugyan nem fogadtak el, de a befektetők és a hitelminősítők igen. Ha nem így történt volna, ma a Fidesznek merőben más prioritásokat kellene megjelölnie. (Amúgy a Bajnai-kabinet gazdaságpolitikája a munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében számtalan intézkedést hozott, ám ezekkel – a globális válság körülményei közt – csak a romlás mértékét tudta enyhíteni.)
A munkanélküliség az egész világon megugrott. Nálunk a finanszírozhatóság érdekében folytatott gazdaságpolitika tovább mélyítette a válságot, növelte a munkanélküliséget. A történelmi csúcsokat döntögető munkanélküliségi ráta a növekedési feltételek javulásával mérséklődni fog. Ez szerepel egyébként a Fidesz választási programjában is, hiszen a tíz év alatt létrejövő egymillió munkahelyre vonatkozó ígéret teljesítését a program a vállalkozásoktól várja.
A Fidesz 1998-as választási győzelme után egy országgal taníttatták meg, hogy más a választási program, és más a kormányprogram. Tényleg más volt.
Most is ebben bízhatunk. Abban, hogy a választási programmal szemben (amelyben nincs szó egyensúlyról, államháztartásról, euróövezeti csatlakozásról, reformokról, vagyis semmi lényeges gazdaságpolitikai kérdésről) a leendő kormányprogram nem fog csalódást kelteni a külső finanszírozókban. A szükséges intézkedéseket pedig a Fidesz
el tudja „politizálni”, hogy azok nem törnek meg a belső hitelezők ellenállásán. S talán bízhatunk abban is: a beígért politikai jellegű vállalásokat úgy teljesítik, hogy utólag nem kell túl nagy árat fizetni érte.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Jav.: fennálló
Évtizedek óta olvasom a PMZ elemzéseit. Szerintem mindíg igyekezett tárgyilagos és szakszerű lenni, betartotta azt a kutatói feladatot, hogy a fenálló hatalmat ne hozsannázza, inkább kritizálja.
Kevés a hozzá hasonlóan szigorú, szakszerű pénzügyi elemző.
Úgy gondolom, az a feladata, hogy "károgjon".
Bárki hozza a döntéseket.
Ezt mire alapozod kistehén?PMZ a Gazdaságkutatő főmunkatársa,s mint ilyen nem egyszer beszélt a gazdasági folyamatok elemzése kapcsán az azokat kiváltó intézkedésekről.Most,egy sejthető,nyilatkozatokban megjelent,vissza vont,módosított intézkedés halmaz alapján fogalmazta meg a véleményét.S erre az a válasz,hogy bezzeg Gyurcsánynál....romlik a színvonal,vigyázz.
Végh Antalt idézve: egy meg nem írt regényről ne mondj kritikát. De ez a kezdet (amennyire látszik) nem a gazdaság megfelelő menedzseléséről, az ország építéséről szól, hanem ugyanazokra a populista szólamokra épül, mint az eddigi program/kommunikáció. Azaz a manipulációról, amelynek nagymesterei.
''Valamennyi beigért lépésböl lehet siker, de lehet kudarc is''
jó lenne tudni azokat a beígért lépések miböl állnak,az, hogy minden települést rendörrel látnak el, üdvözlendö..de, pl honnan lesz az anyagiak biztosítva.../különösen úgy, hogy szerintük üres a kassza/
egészségügy,közoktatás stb..
Bajnai megalapozott....
Mindenki elismeri a Fideszen kívül....
lehet, hogy a külhoniak állampolgársága mind ezt megoldja?
Ugylegyen.