Hetilap kereső

Petschnig Mária Zita írása

Meglett a páratlan győzelem, alakul az új világ. Május elején még nem tudhatjuk, hogy a leendő Fidesz-kormány valójában mit fog tenni, s milyen következményekkel. A sejtetett, félig kimondott mondatokban is egyértelműen jelenik meg egy nagyszabású, történelemformáló igény. Ám valamennyi eddig beígért lépésből lehet siker, de lehet kudarc is.

A sok tervtöredék nagyjából két csomópontra irányul: a politikai szférán belüli rendteremtésre, valamint a gazdasági folyamatok radikális átrendezésére.

Világos, hogy a kormányzati szerkezetben mélyebbek lesznek a változások, mint az elmúlt húsz év során bármikor. Nehezen vitatható, hogy régen megérett az idő a változtatásokra az önkormányzatok világában is. Az sem kifogásolható, hogy két évtized után végre elkészül a kormány-átadás, -átvétel szabályozása. Az igazi kérdés az, hogy a Fidesz a kétharmados győzelem nyomán érvényesíti-e túlsúlyát, avagy olyan megoldásokra törekszik, amelyek a többi politikai erő számára is belakható kereteket biztosítanak.



Az elszámoltatási igények nem vitathatók, ha céljuk a közpénzekkel történt felelőtlen és/vagy bűnös bánásmód megtorlása. Zavarba ejt viszont, ha erre politikai szervezetek tartják magukat a legalkalmasabbnak, az igazságszolgáltatást is megelőzve.

Hasonló a helyzet a közrend helyreállításának ígéreteivel. Egy kormányzatnak természetesen vannak eszközei, amelyekkel meg lehet teremteni a rend külsődleges kereteit. Ám ezeknek az eszközöknek a szélesebb körű, tartós és intenzív használata még soha sehol nem erősítette az együttélés demokratikus kultúráját.

Ugyanez érvényes a beígért kettős állampolgárság intézményére is. Ha ez a megoldás alkalmas lesz a hat évvel ezelőtti kudarcos népszavazás legfájóbb következményeinek kiküszöbölésére, akkor üdvözlendő. Ha viszont továbbra sem lesz elhessenthető az az egykoron nem nagyon cáfolt gyanú, miszerint e lépés a választói tábor „természetes” bővítését célozná, akkor ebből megint bel- és külpolitikai károk keletkeznek.

Talán e példasorozat érzékeltette alapvető dilemmánkat: nem annyira a meghirdetett célokkal, a kiszivárogtatott tervekkel van gondunk, hanem a garanciák teljes hiányával, amelyek elkerülhetővé tennék a megvalósítás során kínálkozó egyoldalúságokat.

A gazdaságpolitikai lépések lehetséges következményeit vizsgálva hasonló szerkezetű bizonytalanságokkal szembesülünk.

A Fidesz-kormány később soha nem lesz már olyan jó helyzetben, mint most, amikor a győzelem aránya maximális belpolitikai bizalmat kölcsönöz neki. A külföldi befektetők bizalma is nőtt, és mivel senki nem tud semmi érdemit a felálló kormány gazdaságpolitikájáról, mindenki olyannak véli azt, amilyennek látni szeretné. Igaz, a nagy hitelminősítők még kivárnak a jobb osztályzatokkal, de a piac egyértelműen pozitív fordulatra számít.

Ez az óriási előny a Fidesz későbbi politizálásának függvényében fog felmorzsolódni. A kormány legnagyobb problémája az lesz, hogyan hidalja át a felfokozott várakozások és a tényleges lehetőségek közti szakadékot. Ráadásul meg kell birkóznia azzal is, hogy a külső hitelezők további gazdasági reformokat, költségvetési konszolidációt várnak.

A belső hitelező (az állampolgárok többsége) viszont annak a csodapalotának a felépülését várja, amelynek építőelemeit a – nyolc évig ellenzékben lévő – Fidesz tagadásaiból hordták össze.

A lehetőségek és a vágyak közti ellentmondás feloldásának számtalan technikája van, és a Fidesz élni fog velük. Ráadásul számíthat arra is, hogy a világgazdaságban pozitívak az előrejelzések. A külső piacok húzóereje máris érzékelhető, 2011-től pedig minden prognóziskészítő általános élénkülést vár. És merőben más a gazdaságpolitika mozgástere, ha a GDP 3 százalékkal nő (várhatóan 2011-ben), mint ha 6,3 százalékkal zuhan (mint 2009-ben)!

Ám a Fidesz-kormány nyilván már ebben az évben – amikor a GDP inkább még csak stagnál – szeretné bővíteni a mozgásterét, amit az infláció növelésével és a deficitcél fellazításával tud elérni. Az államigazgatás átépítése – vagy ahogy szívesebben használják: a bürokrácia csökkentése – ebben az évben nem tud sokat hozni a konyhára, sőt, a végkielégítések miatt inkább csak visz. Az infláció felpörgetéséhez áfát, jövedéki adót kellene emelni, illetve a hatósági árakat magasabbra srófolni, ám mindennek adminisztratív korlátja is van. (Az infláció egyébként enélkül is magasabb lesz a költségvetésben előirányzottnál, ami nem várt bevételt eredményez.)

A deficitcél azonban emelhető, amennyiben Brüsszel és az IMF is hozzájárul. A pozitív befektetői várakozások is ehhez kapcsolódnak, mert azt remélik, hogy az új kabinet olyan reformelemekkel megtámogatott, hiteles stabilizációs programot mutat be, amelyet a piac meg tud finanszírozni. (Nagyon reméljük, hogy így lesz.) Ám korántsem mindegy, hogy az idei többletköltési lehetőséget mire és hogyan használják fel.

A Fidesz bízik a nagyarányú győzelem keltette lelkesedésben, amelynek kétségkívül lesz lendítő ereje. De azért a termelés felfutásához kereslet is kell. És, mint tudjuk, a paternalista gazdaságpolitikát az EU nem fogadja el. (Bár kétségtelen, hogy lehet még trükköket alkalmazni.)

A Fidesz a növekedésre, a foglalkoztatásra helyezi gazdaságpolitikájának hangsúlyait, szemben a korábbi, megszorításokat tartalmazóval. Ám erre a fordulatra csak azért kerülhet sor, mert a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai vezette kabinet az annyiszor elátkozott megszorításokkal olyan költségvetési stabilizációt hajtott végre, amelyet az áldozatok (a háztartások) ugyan nem fogadtak el, de a befektetők és a hitelminősítők igen. Ha nem így történt volna, ma a Fidesznek merőben más prioritásokat kellene megjelölnie. (Amúgy a Bajnai-kabinet gazdaságpolitikája a munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében számtalan intézkedést hozott, ám ezekkel – a globális válság körülményei közt – csak a romlás mértékét tudta enyhíteni.)

A munkanélküliség az egész világon megugrott. Nálunk a finanszírozhatóság érdekében folytatott gazdaságpolitika tovább mélyítette a válságot, növelte a munkanélküliséget. A történelmi csúcsokat döntögető munkanélküliségi ráta a növekedési feltételek javulásával mérséklődni fog. Ez szerepel egyébként a Fidesz választási programjában is, hiszen a tíz év alatt létrejövő egymillió munkahelyre vonatkozó ígéret teljesítését a program a vállalkozásoktól várja.

A Fidesz 1998-as választási győzelme után egy országgal taníttatták meg, hogy más a választási program, és más a kormányprogram. Tényleg más volt.

Most is ebben bízhatunk. Abban, hogy a választási programmal szemben (amelyben nincs szó egyensúlyról, államháztartásról, euróövezeti csatlakozásról, reformokról, vagyis semmi lényeges gazdaságpolitikai kérdésről) a leendő kormányprogram nem fog csalódást kelteni a külső finanszírozókban. A szükséges intézkedéseket pedig a Fidesz el tudja „politizálni”, hogy azok nem törnek meg a belső hitelezők ellenállásán. S talán bízhatunk abban is: a beígért politikai jellegű vállalásokat úgy teljesítik, hogy utólag nem kell túl nagy árat fizetni érte.