Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Monok polgármestere megint nem nyughat. Szepessy Zsoltnak – aki nemrég az önkormányzati segélyeket olyan kártyákra utaltatta, amelyekkel csak arra kijelölt boltokban lehet vásárolni –, ismét támadt egy remek ötlete.

És mivel köztudottan makacs ember, valószínű, hogy ezt is valóra fogja váltani; noha ebben az esetben talán nehezebb dolga lesz, mint a segélyezés megreformálásával volt, mert azzal szemben nem állt tételes törvény, legfeljebb némely jogvédők és szociológusok tiltakoztak ellene. Persze Szepessy polgármester most is kijelentette, hogy semmiféle szakértői véleményekre nem kíváncsi, hiszen amit a képviselő-testület megszavaz, az ellen nincs apelláta. Ám a dolog ezúttal mégsem ilyen egyszerű. Kossuth Lajos szülőházába annak ellenére sem jelentkezhet be a határon túlról állampolgárságért folyamodó magyarság apraja-nagyja, hogy Monok önkormányzata „a kettős állampolgárság jelentőségét felismerve, kiteljesedésének elősegítése érdekében” ezt rendeletileg lehetővé óhajtja tenni.

Pontosabban: bejelentkezni lehet, csakhogy a jegyző kötelessége ellenőrizni, vajon a újsütetű monoki polgárok életvitelszerűen laknak-e a községben, vagy csupán papíron, az állandó lakhellyel járó állampolgári jogokat megszerzendő. És ha a helybéli jegyző, netán engedve a polgármester pressziójának, elmulasztaná a vizsgálódást, még mindig ott van a központi lakónyilvántartás, amelynek illetékesei feltehetően észlelnék, hogy Kossuth apánk egykori lakát egyszer csak tömegével rohanták meg a beköltözők. És nincs ugyan okunk kételkedni Szepessy polgármester nagyralátó szavainak szimbolikus érvényében, végtére átvitt értelemben akár igaz is lehet, hogy Kossuth Lajos szülőháza „minden magyar ember otthona és oltalma”, a jelképesség mégsem tévesztendő össze a törvényességgel.

Márpedig a vonatkozó jogszabály tiltja színlelt lakhely bejegyzését, történjen az a nemzeti érzület legalább olyan fennkölt, mint amilyen célirányos kielégítése érdekében – vagyis azért, hogy a kettős állampolgárok egyebek között szavazati joggal is rendelkezhessenek. Mi több, a szabálytalan lakhelybejelentés esetenként harmincezer forintos bírsággal sújtandó, amiből egyenesen következik, hogy Monok helyhatóságának vezetője, ha rajta múlna, rövid úton a tönk szélére vinné a rábízott községet. De mégsem ez a legnagyobb baj a Szepessy-féle találmánnyal.

Sokkal inkább az, hogy az élénk fantáziájú elöljáró nem is akarja tudni, vajon jogszerűek-e az intézkedései. Mint emelt fővel mondja, nem konzultál jogászokkal, mielőtt hivatali határozatokat hozat. Nyilván úgy véli, az önkormányzás az önkényes kormányzás szinonimája. Monok urát nem korlátozzák az országos érvényű törvények, mit neki a jogállam, ha egyszer a helybéli nép választottja. Szepessy polgármester lokális jogrendben él, amelyet ő maga teremt. A magasabb rendű jogszabályokról pedig alighanem azt gondolja, legfeljebb azért vannak, hogy legyen mit hozzáigazítani a monoki újításokhoz.

Meggyőződése persze nem alaptalan. Hiszen bőven lát maga előtt olyan példákat, amelyek arra vallanak, hogy akár a parlamentben is gyakorlattá válhat, amit ő Monokon elkezdett. Ha a választott kormánytöbbség törvénykezése beleütközik mondjuk az alkotmányba, ugyanaz a többség legott úgy módosítja az alaptörvényt, hogy az ne legyen többé útban. A monoki uralkodó tehát csak az aktuális korszellemet szívta magába, legfeljebb azt nem tudja eldönteni, valójában kié volt az elsőbbség: ő járt-e elöl a saját szerény példájával, vagy inkább ösztönösen követte a „nagyok” úzusát. Mindegy is, mondja magának, az a lényeg, hogy a törvények immár átléphetők. Illetve átigazíthatók.

És Szepessy Zsoltot igazolni látszik, hogy országunk legfőbb közjogi méltóságai sok mindent találtak mondani augusztus 20. ünnepi alkalmából, határon innen és túl, de senki nem akadt, aki amúgy közjogilag figyelmeztette volna a monokiakat, hogy nem írhatják felül a hatályos magyar törvényeket. Egyetlen szónok se világosította fel a magyar embereket, hogy az állampolgári jogokat nem lehet csalással megszerezni.

Arról persze szólt a köztársaság elnöke, hogy „valami megmozdult a magyar lelkekben”. Mégpedig olyasvalami, „ami valóságos, igazi, mélyről fakadó változást hozhat az életünkben, nagyobbat, mint amire a politika vagy a gazdaság képes”. Azóta is sokan törik a fejüket, mire gondolhatott az új államfő. Vannak szkeptikusok, akik azt mondják, semmire, mert csak üres szólamnak tekintik az ilyesfajta szöveget. Mások úgy tartják, Schmitt Pál találós kérdése – Mi mozdult meg a lelkekben? –, arra való, hogy a majdani megfejtők egy nagyszabású nemzeti kvíz keretében motorbiciklis túrát nyerjenek a Vereckei-hágóhoz.

Szepessy polgármester azonban már most ismeri a helyes választ. Felszólította hazánk valamennyi települését, hogy kövessék a monoki példát, s úgyszintén tegyék lehetővé a kettős állampolgárok számára a fiktív lakcímbejelentést. Az ő magyar lelkében tehát a törvényi normák kiterjedt lerombolásának vágya mozdult meg.

Mozgalom van születőben.