Közvetlenül a kötcsei „polgári piknik”, majd a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének esztergomi találkozója után, vagyis a múlt héten még úgy véltük ezeken a hasábokon, hogy érdemes felfigyelni Orbán Viktor néhány olyan, az említett rendezvényeken elhangzott mondatára, amely talán előfutára lehet a Fidesz jövőbeli konszolidáltabb retorikájának. Megengedően feltételeztük, hogy a Fidesz elnöke úgy döntött, a szélsőjobb hangvételére való folyamatos rálicitálás helyett inkább a konzervatív opciót választja.
Ám néhány nappal később, pártjának politikai évadnyitóján Orbán már más, nagyobb merítésű közönséghez szólt, és ennek megfelelően megint egyszer megmutatta, hogy a kettős beszéd a legsajátabb eszközei közül való; ebből a szónoklatból egyszeriben eltűnt a mérsékeltség leghalványabb jele is. Ellenkezőleg: a hang fortissimóba váltott – az ország közeli, csak egy háborús katasztrófához mérhető, teljes összeomlását vetítette előre. A regnáló kormány hadat visel a nép ellen, és – „tudatlanságból vagy rosszindulatból” – az elmúlt húsz év „legveszélyesebb” költségvetését terjesztette elő. Úgy érezzük – mondta Orbán –, hogy „mindent elvettek tőlünk, amiért mi dolgoztunk meg”.
Tehát ismét a célzatos szembeállítás. Mi, vagyis a Fidesz-tábor dolgozik, ők meg, ott a másik oldalon, elveszik tőlünk a munkánk gyümölcsét. És ha valaki netán nem tudná, hogy egész pontosan kik fosztanak ki „minket”, az eligazítást kapott az újra bevetésre küldött Kövér Lászlótól. A polgári szövetségbe forrt kisgazdák országos gyűlésén ő volt hivatott világossá tenni, hogy „ha ezektől a brigantiktól, ezektől az utolsó, útszéli bolsiktól megszabadulunk, akkor jön majd a munka neheze”. Nehezebb lesz az, mint az ország újjáépítése a második világháború után – prófétálta a Fidesz választmányának elnöke, aki sorra vette a szerinte működésképtelen állami szektorokat, intézményeket, és különös indulatot szentelve a Külügyminisztériumnak közölte, hogy az épületét pedig le kell dózerolni, a helyét fel kell szántani és sóval beszórni.

Mondhatnánk, ilyen agresszíven ócska és ostoba szövegekkel nem érdemes foglalkozni. Csakhogy ezek a kétségbeejtő mondatok, amelyek jól érzékelhető összhangban vannak Orbán hasonló frázisaival – „Elvtársak, ez a dal lesz az utolsó!” –, félreérthetetlenül jelzik, milyen szellemi színvonalon, milyen indulattal és miféle verbalitással készül kampányolni a Fidesz. Olyannal persze, amely felveheti a versenyt a Jobbik borzalmas beszédmódjával. Orbánék tehát eldöntötték, hogy beszállnak a vetélkedésbe: ki tud hatékonyabban uszítani a vizionált kommunisták, a kozmopolita liberálisok és a nemzet minden más megrontója ellen. Kívételt képeznek természetesen az egykori állampárt őszintén megvilágosodott és átigazolt tagjai, politikusok és médiamunkások, jogászok és történészek, akik ma már polgárabbak a polgároknál – vagyis, ha kell, ők is bármikor kivágják az elvárt gyűlöletbeszédet.
A Fidesz, noha minden lehetséges alkalommal lesajnálja, sőt, leírja a baloldalt, és immár készpénznek veszi a maga nagyarányú választási diadalát – Deutsch Tamás például a kisgazdák 1945-ös, ötvenhét százalékos eredményét is meghaladó mértékű győzelmet remél –, azért mindinkább kénytelen tudomásul venni, hogy a Bajnai-kormány és személyesen a miniszterelnök növekvő reputációja belezavarhat a számításaiba. Ezért támadja fokozottan és nemtelenül minden fronton. A tények azonban makacs dolgok; a válságkezelés eddig kétségtelen és érzékelhető eredményei még erősíthetik a szocialistákat. (Kivált, ha a kormányzat és a mögötte álló párt tudna élni a kommunikációs lehetőségekkel, és megkísérelne beszélni az ország értelmesebb részével. Bajnai Gordon egymaga kevés ahhoz, hogy közérthetően elmagyarázza, mit miért tesz az általa vállalt egy évben – márpedig nincs más a láthatáron, aki igazán segítené ebben.)
Mindazonáltal Orbán tökéletesen kihasználja, hogy az ő propagandagépezete – persze nem függetlenül az eltorzult hazai médiaviszonyoktól – majdhogynem ellenfél nélkül maradt a pályán. A Fidesztől érkező szuggesztió, megerősítve a mindinkább jobbra húzó bulvárral, szinte gáttalanul elönti a nyilvánosságot. Ezek az eleve primitív és még tovább butított üzenetek most is folyamatosan hazudnak: a költségvetésről, a magyar gazdaság nemzetközi megítéléséről, a szlovák–magyar tárgyalások eredményéről, mindenről. Ezt a jobboldali médiafölényt igyekeznek most a végletekig felturbózni; a Millenáris Parkban előadott beszédek – az Orbáné mellett Tarlós és Kósa szövegei – még akkor is rémes látleletet adnak a Fidesz hivatalosságának mentalitásáról, ha Kövér „irályát” jóindulatúan csak afféle szabadgyakorlatnak tekintjük.
Ám a baloldaliak, a konzervatívok és a liberálisok – vagyis mindazok, akik még a demokráciában érdekeltek – nem elhanyagolható reményt éppen ebből meríthetnek: hogy a „polgári” kommunikáció a következő hónapokban mind vadabb, elborzasztóbb abszurditásba csap.
Mert ha az ország még nem őrült meg teljesen, a bumerángeffektusnak működnie kell.
HozzászólásokÖsszesen: 64 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mennyi embert akasztatott föl az a "tisztázott" Kádár?
Szorítja a fejed az ÁVH-s sapka.
"frstccfvaros
2009-09-26 09:32:02 #100
Így most már Kádár tisztázva.Csak az a baj hogy a "Kádár számon tartott bűneit" nem lehet jóváírni semmivel,mint ahogy a többi diktátoréét sem.Csak hát van aki ide vette Orbánt is a sorba.Vagyis nála a sor Orbán,Horthy,Szálasi, Rákosi.De Kádár nem."
Kedves gerof úram!
Kádár nem okozott annyi kárt az országnak mint a te szeretett ormány viktátorod,azért nem szerepel a felsorolásban:-))
Persze a csókósai mindig megsértődnek a kicsi hazudóst szekálják,dehát,ha egyszer megérdemli,mert egyik politikus sem tartott-tart ennyi segg nyalót,mint ez a kis törpe diktátor!!
Egyetértek : Kádár számon tartott bűneit nem lehet jóváírni semmivel, nem is volt ilyen szándék... de vannak tények, amelyeket nem lehet figyelmen kívűl hagyni...
Az igazi névsor ...Ferencz József - Horthy Miklós - Kádár János
...a hibák, bűnök ellenére,az évtizedekig tartó hatalmuk vége felé így vagy úgy, midegyikük a nép atja lett...
...ha Orbán Viktor sikeresen megvalósítja a prezidiális kormányzást 3-4 cikluson keresztűl...akkor lehet egy ilyen névsor...
...Ferencz József - Horthy Miklós - Kádár János - Orbán Viktor
( mindez csak gondolati kísérlet)
Így most már Kádár tisztázva.Csak az a baj hogy a "Kádár számon tartott bűneit" nem lehet jóváírni semmivel,mint ahogy a többi diktátoréét sem.Csak hát van aki ide vette Orbánt is a sorba.Vagyis nála a sor Orbán,Horthy,Szálasi, Rákosi.De Kádár nem.
...mert, Kádár számon tartott bűnei mellett...az előrehozott jóléti redszeréből megtörténhetett a csendes rendszerváltás...sok -ingyen iskolás/egyetem/külföldi ösztöndíjas intelligens, tanult polgárral...
apropó : ki tudja felsorolni a be nem mutatott filmeket/ TV-játékokat/fiókban maradt könyveket/verseket...nem sok ilyen van...
(nem tagadom, hogy működőtt egy öncenzura, de miért vállalták?...voltak nagyon sok megfigyelések, de nem kerültek börtönbe, folytatták...voltak szilenciumra ítélt szellemi munkások, de belátható ideig é.i.t. )
sok magyar emberben él a Kádár- nosztalgia, de Rákosi-nosztalgiáról még nem hallottam...
...frstccfvaros #98... lehet, hogy Trebits #97 úgy ítélte meg, hogy Kádár nem abba a sorba tartozik...erről lehet vitázni...
Kádár miért maradt ki a sorból?
Irogattyú 2009-09-23 09:29:08 #91
Így van. Ez a nép megszolgálta magának Orbán Viktort, mintahogy Horthyt, Szálasit, Rákosit is. De nem tanul a múltból.
Orbán legerősebb szövetségesse a magyar butaság!
Tarkabarka kistehén! Ez az ön stílusára jellemző, logikára és a tényekre épülő, átgondolt hozzászólás. Nem tudom kinek szól, de fájdalmasan primitív.
Tényeket!!! Még ha tarkabarka is, csak legyenek valamivel alátámasztva! Mesélj, az "őstermelő" mennyi adót fizet, a többszáz hektáros birtokokat bitorlók hány "napszámost" jelentenek be a TB-nek? Mutassátok a számlákat a Vizsla kiadásokról! Bizonyítsátok be, hogy Ti vagytok a grál-lovagok! Nem tudjátok!!! Csak szánalmasan vagdalkoztok! Szégyellek Benneteket!!!!
Ez a törpe minoritás képes önálló gondolkozásra, nem csak a Vezér felolvasó estjein elhangzottak szolgai visszaböfögésére! Ez a törpe minoritás dolgozik, adózik, és eltartja azt a tömeget, amelynek van elég ideje a Vezér nagygyűléseire zarándokolni, gárdákat szervezni, lőgyakorlatokat tartani, árpádsávos zászlók alatt randalírozni. Ez a törpe minoritás fizeti fenti "elemek" károkozását, és ez a törpe minoritás hallgatja egyre döbbentebben, hogy lepi el a közbeszédet az emberek emberi mivoltukban való meggyalázása, pocskondiázása. Persze, ha valaki a családjából ezt hozta magával, azon nehéz változtatni. Ahol Anyuka együtt béget Apukával, ahol az a mindennapos szóhasználat, amit ismerhetünk a Bayer-félék publicisztikájából, onnan mit várunk? Ebben az országban 40 éven keresztül szinte ingyen lehetett hozzájutni a kultúrához, de egy olyan nép, amely ennek a lehetőségnek a kihasználását ilyen látható eredménnyel volt képes elutasítani magától, nem érdemel mást, csak Orbán Viktort.
...T.ferixx...T. T-kistehén...
Előre kérek elnézést, mert nem stílusom a személyek minősítése...
Kommentjeik alulszocializált karaktert jelenitenek meg, amelyek károsan torzítják mind a vita lényegét, mind a érdemben vitázók kedvét/reflexióját...
...csak a belépések számát nővelik, ami által az érdemi véleményeket elfedik... kérdezem : 'fizetnek érte' ?...
...jó a sok színű -különösen a szellemes- vice-versa - vélemény,
kommentjeiket olvasva Önök is képesek lennének rá, ha igen, kérem maradjanak a vita sodrában... üdvözlettel...Misspa
Irogattyu--egyetertek, ez uj hazmester/proli generacio. Beadtak nekik, hogy komcsizni kell, akkor jo lesz nekik. Ne zavarja oket, hogy a fideszben van mar az osszes regi motoros, pl. schmitt pal, koverek,a MN, MH, Echo stb osszes ujsagiroja. sesztak agnes pl a muegyetemi lapban eltette a szocializmust, akkor is mar nagyon primitiv volt.
Van a Magyar Nemzetnek is vita rovata? Nem talaltam ugy elso ranezesre. A jobbosok csak atkozodni tudnak, de volt kitol tanulni. Husz eve turik a vezeruk szeszelyeit, akkor is imadni kell, ha veszit, akkor is ha hazudik. Nehez sorsuak, 7 eve orban rosszkedvenek az aldozatai.
Lehet, hogy a birkák vicsorognak, olvashatjuk a MN-ben, láthatjuk az Echo, meg a Hír TV-ben. A házmesterek egyszer azt hitték, hogy végre övék a világ, de csak végre-hajtó lett belőlük. Aztán elszegődtek kommunistának, de ott se az övék lett a hatalom, csak azt mondták nekik. Most a házmesterek következő generációja remegve várja Orbán uruk hatalomra kerülését. De az ő osztályrészük megint csak a pofáraesés lesz. Nem sokat tanultak szegénykék, csak a normális emberek életét keserítik meg.
Már miért lenne szar életük? Hihihi... Apuka vihorászik, Anyuka varr, mos, főz, nem tud kartellekről. Náluk még a krajcár is kacag! Hihihi...És képzeljétek, ha jön Orbán! Az lesz csak az aranyélet! Hihihi... Komcsik a lámpavason, gárdának két jó nagy pofon, metróalagút betömve, új kiásva a város másik végén. Kaya Ibrahim, Joszip Tot debreceni díszpolgárok, belegondolni is gyönyörűség! Hihihi. Csak a torkotokon ne akadjon! Vicik országa közelg!
Szóval mégsem képes pozitívat írni. Sajnálom Önt is és a családját is. Szar életük lehet Ön mellett!
Uraim! A cikk nem Orbán Viktorról szól? Tessék szíves lenni róla nyilatkozni, még akkor is, ha csak jót lehet írni erről a földöntúli személyről, aki szinte már nem is ember, hanem afféle Istenember. Ha így látják, akkor meg tessék őt dícsérni! Ne gyurcsányozzanak, meg bajnaizzanak, ez a cikk nem róluk szól. Én pl. kíváncsi vagyok hihihi kistehén véleményére Orbánnal kapcsolatban, vagy mondjuk ferixxére is. Szeretném látni, hogy ezek az emberek pozitívat is képesek írni, nemcsak sározni, szapulni, komcsizni, rablózni. Mert ha csak ez utóbbit tudják, nagyon kemény lehet az ő és környezetük élete.
Te viszketegen vihorászó félkegyelmű! Bajnai CÉGE (nem a Bajnai) 1 milliárdot tett bele a hb-be, hogy kihúzza a szarból. Ezt bukta! Nem nyerte!
kutakodo! A ferixx féléket soha nem érdeklik a valós tények, számukra azok a tények, amelyeket a MN-ben, a Magyar Hírlapban, a Demokratában a Heti Válaszban, a Magyar Fórumban olvasnak és a Hír tv-ben, az Echo tv-ben látnak. Ezek az emberek szemellenzővel nézik a világot, őket a gyűlölet és a bosszúvágy élteti. Mindenki aki nem a fent nevezett médiumokból meríti az információit és nem az azokban megjelent szándékosan félrevező és hazug cikkeket olvassa, az rabló, komcsi, cigány, zsidó, román, tót, azaz ellenség, akit egyenlőre csak verbálisan, majd fizikailag is le kell győzni, sárba kell gyömöszölni. Számukra nincsenek érvek, ők nem látnak be semmit, csak fújják a szájukba adott szöveget, gondolkodás, mérlegelés nélkül. Mindegy, hogy az általuk idézett számok, a tényként feltüntetett eseményekről szóló beszámolók hamisak, mindegy, hogy nem arról szólnak, ami a vitatéma, ők csak ugyanazt a lemezt játszák. Így próbáljon meg valaki vitatkozni velük. Hiába, nincs értelme!