Köldöknézés

Parászka Boróka több vádpontja biztosan nem állja meg a helyét. A kisebbségi kérdésben érintett magyar EP-képviselők nemcsak a határon túli magyar kisebbségek érdekeiért lobbiznak – az ugyanis ab ovo nem lehetne sikeres –, hanem az európai kisebbségvédelem ügyéért is.

Parászka Borókának érdemes lenne szembenéznie azzal a ténnyel, hogy az EP önálló döntéshozó kompetencia nélküli testület. Az alapító szerződések által megszabott esetekben is csak befolyásolhatja az európai szakpolitikák arculatát, de például nem kezdeményezhet jogalkotást vagy új politikaterületek megnyitását.

Az EU kompetenciái jelen pillanatban nagyon korlátozottak – mondhatnám, csak áttételesen léteznek – a kisebbségi jogok területén, és több állam dolgozik azon, hogy ez a helyzet a jövőben se nagyon változhasson. A kisebbségpolitikai tárgykörben így egyszerűen nem marad másra lehetőség, mint az EP által nyújtott kommunikációs és tematizációs lehetőségek kihasználására.

Ezen eszközök ki nem aknázása politikai dilettantizmus és ostobaság lenne, különös tekintettel arra a tényre, hogy Kelet-Közép-Európában mind a mai napig szép számmal akadnak emberi és kisebbségi jogi jogsértések, amelyeket az államok szeretnek csöndben és titokban, a saját szuverenitásuk érinthetetlenségében bízva kivitelezni. Ezek leleplezésére, a politika és a nyilvánosság figyelmének felhívására az EP még mindig lehetőséget kínál. A szlovák és a román állam magyar kisebbségeket sértő lépéseinek tematizálása az EP-ben – ha megfelelő időzítéssel és keretek között történik – a magyar nemzeti érdekérvényesítés egyik útja.

A kisebbségpolitikai együttműködés szintje ellenben mindig az egyes állam. Ott nyílik lehetőség többség és kisebbség közötti kooperációra. Úgy vélem, hogy ez az együttműködés sok esetben nem a határon túli magyar kisebbségi közösségek megcsontosodott, radikális nacionalistáin bukik el, hanem a többségi politikai elit következetes kirekesztő nemzetépítésén (lásd Szlovákia példáját).

A napsütéses erdélyi helyzetről pedig talán annyit, hogy elképzelni sem tudta senki a magyar nemzetpolitikában az etnikai és politikai tisztogatásnak azt a mértékét és sebességét, amellyel a liberális-demokrata és szociáldemokrata elvtársak dolgoztak az elmúlt három hónapban.

Parászka Boróka több vádpontja biztosan nem állja meg a helyét. A kisebbségi kérdésben érintett magyar EP-képviselők nemcsak a határon túli magyar kisebbségek érdekeiért lobbiznak – az ugyanis ab ovo nem lehetne sikeres –, hanem az európai kisebbségvédelem ügyéért is.

A kisebbségpolitikai együttműködés többség–kisebbség-viszonylatban nem az EP-képviselők dolga, hanem a nemzeti és regionális szintű politikusoké. Hogy az autonómia jó vagy rossz kisebbségpolitikai rezsim-e, és milyen formában valósítható meg vagy sem Székelyföldön, nem az ő dolguk kialkudni. De mivel a politikai regionalizmus eszméjének európai jellege nem tagadható, így azt sem hányhatjuk e képviselők szemére, hogy kommunikálják és napirenden tartják ezt a kérdést.

A magyar képviselők kisebbségpolitikai tevékenysége nem sérelmi politizálás, és semmilyen formában nem kötődik Tőkés László személyéhez. A hosszú távú, következetes tevékenység eredménye, hogy a kisebbségek védelmét sikerült felvetetni az unió alapelvei közé, majd átmenteni a lisszaboni szerződésbe.

A magyar EP-képviselők tevékenysége nélkül sosem lett volna EP-határozat és tényfeltáró misszió a Vajdaságban, ami nagymértékben hozzájárult a korábban a szerb állam részéről hallgatólagosan eltűrt, helyi szervei által olykor bátorított etnikai alapú erőszak visszaszorításához.

Tőkés – viszonylag későn csatlakozván – nem volt jelentősebb hatással a magyar képviselők kisebbségpolitikájának arculatára. Tőkést lehet szeretni vagy nem szeretni (én politikai stílusa miatt az utóbbi csoportba tartozom), de a jelen politikai helyzetben mumusként riogatni vele szerintem felesleges. Bizonyos nézőpontból hatékony érdekérvényesítő.

Nem vagyok híve a borongós magyar nemzetsiratásnak, ostoba nacionalizmusnak és a sehova sem vezető szimbolikus politizálásnak. Ugyanakkor nem érzem úgy, hogy a magyar nemzeti érdek képviselete és a kisebbségi jogok védelme „sérelmi politizálás” lenne.