A Nereidák kútja a Ferenciek terén áll (régebben Felszab tér volt a beceneve), minden budapesti ismeri. Amikor a metrót építeni kezdték, valamikor a ’70-es években, néhanap Pesten jártomban én is átkeltem a Kossuth utca fölé ácsolt fahídon.
Emlékszem, a kedvencem az árvízi hajós, báró Wesselényi Miklós kőkeretes, bronz, térbeli mélységű emléktáblája volt a csónakkal a templom oldalán, amelybe jól be lehetett látni odafentről. A Nereidák kútját aztán kicsit arrébb tolták, azóta éppen fele útban áll a ferences templom kapuja és a sarki ábécé között.
E két pont, két véglet között álldogált tegnap is, amikor a tízórai miséről kiléptünk, és átmentünk gyümölcsöt venni a boltba. Még a kosaraknál tartottunk, amikor a templomkapuból utánunk szaladt, utol is ért minket egy jól öltözött asszony. Láthatóan velem akart beszélni, tehát demokratikusan megálltunk. Nem tettük okosan. Előbb mocskos hazaárulónak, bolsevista gazembernek nevezett, nemzetellenes élősködőnek, akinek végre itt az ideje pusztulni, és majd áprilisban fog is. Már nem sokáig lesz ilyen jó kedve, dühöngött a sértett tragika (öntudatos állampolgári vélemény).
Hiába, kampány van. Hosszú évek alatt különben is volt elég alkalmam megszokni az ilyesmit, hazám közéleti kultúrája alaposan megedzett.
Én ekkor már továbbléptem, tekintve, hogy vásárolni akartunk. Amikor a hősnő látta már, hogy nem ér célt, elszánta magát a végső lépésre. Mint egykor az óvoda alsó tagozatában, amikor baba- vagy kisautó-ügyben elfogytak az érvek, elszántan próbára tette mély antibolsevizmusát, és felnőtt, szabad polgár módjára demokratikusan összegyűjtötte a nyálát.
A rendelkezésére álló mennyiséget fölmérve azonban úgy ítélhette meg, hogy már nem lesz elegendő engem elérni, így hát leköpte helyettem a feleségemet.
Az írás folytatását a
ParlamentBLOG.hu oldalon olvashatja.
HozzászólásokÖsszesen: 14 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves nofrete!
Most pedig olyan kurzus látszik következni, amelyiknek ez a viselkedéskultúrája. Én gondolkodom a fegyvervásárláson.
laszlo01
Azért rejtélyes számomra a jobboldali szimpatizánsok részéről nem ritkán előforduló gyalázkodás, mert lényegében ők is olyan emberek, mint mi vagyunk. Biztos, hogy többségükben nem buták vagy aljasok, és egy részük mégis könnyen kapható ilyen viselkedésre. Nekem ugyan hiába mondaná bárki, hogy helyes dolog valakit gyalázni vagy gyűlölni csak azért, mert másképp látja a világ és az ország dolgait.
Az egyik baj az,hogy a FITYISZ-fiúk 1989 óta csak kilóra gyarapodtak
és a nyál még mindig a szájukban van.Lenyelni már nem tudják így időn-
ként kilövell a térbe és valahogy mindig értelmes embereket találnak.
A másik baj,hogy az ECHO tv-ben csak ilyen köpködő "úrilányok"és
"úrifiúk" adják a minőségi műsorokat.
A politika színpadáról számomra örökre megmarad az a jelenet, amikor Magyarország miniszterelnökét leköpték. Ma már tudom ez csak a kezdet volt, akkor én naiv azt hittem ennél nincs lejjebb. Van, nálunk most kezd alakulni, hogy merényleteket is el lehet követni, sőt gázpréses viadalokat rendezhetünk. Az a szomorú, hogy ezek elől nincs hova menni. Minden jóérzésű ember nevében, kérek elnézést a politikustól és különösen, a teljesen ártatlan feleségétől, hogy az ilyen emberek, ma szabadlábon szaladgálhatnak.
Erre mondják, hogy paraszt nem a mezögazdaságból élö gazdákra! Meg most is borsevikozik 20 évvel a rendszervaltas utan. Kb olyan vicces ez mintha anno 1965-ban az NSZK gazdasagi sikerét és jólétet amit felépitettek 20 év alatt valaki Hitlerre fogta volna.
"Valamilyen rejtélyes okból mindig a jobboldali szavazók köpködnek, gyűlölködnek."
Írja Sindarab, én úgy látom, és gondolom ő is, hogy ez az ok egyáltalán nem rejtélyes. Ez az Orbán által hozott "kultúra" része.Sok ember van, akivel nem értünk egyet, másképpen látjuk a világot, az üdvözülés útját. Őket leköpni, elűzni, megsemmisíteni, ez a módszer ismert, a történelmünk dúskál az ilyen "megoldásokban". Nyilas, majd vörös diktatúra. Húsz év demokrácia tanulása után újra van igény a vezérre, a diktátorra.Nincs még diktatúra, de igény az már van rá!
Számomra az MDF-ből Csapody M. az egyetlen, aki igazi, konzervatív úriembernek tűnik.Őt bolseviknek nevezni, hát ...
És ezek az elegáns, templomjáró jobboldali asszonyok tartják magukat úrinőknek..
Aptyuka! Amikor azt említed, hogy aki tönkretette az életünket, ugye a fideszre gondolsz? 8 éven keresztüli uszitás, mocskolódás, hazudozás, ez a fidesz, ugye szerinted is?
Aptyuka
Arra a kulturált pártra amelyik nem tesz keresztbe a hazájának bár merre járnak is.
Azért a blogkomment se semmi:
"...Ne csodálkozz a többi pénz- és hataloméhes haveroddal együtt. A börtön és a vagyonelkobzás a minimum amit érdemeltek ezért a húsz évért..."
Amúgy a jólöltözött hölgy hamarosan be fog telefonálni a Csintalanhoz, vagy az Echo-ba, ahol nemzeti hősként fog tetszelegni!
Jó reggelt! Valamilyen rejtélyes okból mindig a jobboldali szavazók köpködnek, gyűlölködnek. Jó lenne egyszer megtudni, miért. Baloldali és liberális gondolkodású embertől még soha nem láttam ilyet. A gyalázkodás elterjedésében valóban jelentős szerepe van Orbánnak és a Fidesznek. Erről van szó. Ezért sem lennék képes rájuk szavazni.
Felhábprító! Igy nem lehet viselkedni. akkor sem, ha más véleményen vagyunk. Ez a viselkedés nem old meg semmit. Sőt....
Melyik "kulturalt part" -ra tetszik gondolni? A tolvajra, amely tönkretette az életünket, a várólistás következő zsebmetszőre, a herényire zsugorodott megbokrosodottra, vagy talán egy Jobbra?
Hova sullyedt ez az orszag? Orban szinvonalara, nem vitas. Most mindnyajan isszuk a levet egy ember maniajanak! Remelem, egy paran meggondoltak magukat, akik szemtanui voltak a jelenetnek, es kulturalt partra fognak szavazni!