Ezzel szemben a tény az,
hogy az M–35-ös Görbeháza és Debrecen között 68,7 milliárd forintba került, ami a 35 kilométerre nem egészen kétmilliárd forintot jelent kilométerenként. Hogy ez a kétszerese volna a német autópályák építési költségeinek? Nyilván nehéz összehasonlítani, hiszen ott is sokféle különbség van az egyes utak és terepviszonyok között. De ha mondjuk a mostani német tendereket nézzük, például az alsó-szászországi A1-est, amely 73 kilométerre 650 millió eurós (durván 180 milliárd forint, tehát kilométerenként 2,5 milliárd) árat jelöl meg, akkor az ugyebár több, mint a debreceni. Csakhogy ott nem új autópályát építenek, hanem a négysávosat bővítik hatsávosra.
Ugyanez a helyzet Ulm és Augsburg között, ahol 280 millió euróért 58 kilométert korszerűsítenek és bővítenek. Vagyis nem teljesen újat csinálnak. Ami kis különbség. Vagy nagy.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
sss, 2010-04-16 21:44:08 #18
Tisztelt sss! Nézzük a macit autópálya ügyben. nem másoltam volna be, ha nem hozza fel témának. Persz tanulni és ismereteket szerezni sohasem késő.
88. Szabad 1998-tól 2000-ig igérgetni az autópályaépítés elindítását, miközben a sztrádák nyomvonalán egyetlen kapvágás sem történik, de időközben milliárdokkal növekedenek az építési költségek.
89. Szabad 2000-től 2002-ig közbeszerzési pályázat nélkül több mint 300 milliárd forint értékű út, híd és autópályaépítési megrendelést adni annak a Vegyépszernek Rt.-nek, amely korábban egyetlen centiméter autópályát sem épített.
90. Szabad a Vegyépszernek a sztrádaépítések közben olyan alvállakozói láncolatot kialakítani, amely követhetelenné teszi a közpénzek útját.
91. Szabad egyúttal a Vegyépszernek az alvállalkozói láncolat legalján álló, valódi munkát végző alvállakozókat kéthónapos késéssel kifizetni.
92. Szabad a korábbi egymilliárdos körüli építési költség helyett kilomérenként átlagosan több mint 1,4 milliárdért építettni a Vegyépszerrel.
93. Szabad a választások előtt kilométerenként több mint két milliárd forint munkadíjjal szerződést kötni az M30-as út megépítésre ugyancsak a Vegyépszerrel.
94. Szabad csaknem két milliárdért lebontatni a korábban az M1-esen és az M3-ason több mint öt milliárdért felépített autópályakapukat.
96. Szabad az EU döntése alapján az egykori kapuk helyén új ellenőrző pontokat telepíteni, amelyek kialakítása szakértők szerint 6-10 milliárd forintba kerülhet.
97. Szabad a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előző vezetőinek 1,2 milliárdot átutalnia a Defend Kft.-nek egyes a nyomvonalak lőszermentesítéséért.
98. Szabad eközben a Defend alvállakozójának ugyanezt a munkát 180 millióért elvégezni.
99. Szabad az NA Rt. korábbi vezetőinek 288 millió forintért szerződést kötni egy ügyvédi irodával, miközben az gyakorlatilag nem végzett munkát.
100. Szabad ugyancsak az NA Rt. előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutalni egy ZIB Consulting nevű vállalkozásnak, miközben a gyanú szerint ez a társaság sem végzett érdemi munkát.
sss
- miért kell a 2m magasságú löszfalba hússzoros költségért alagutat építeni
Ha mérnök volna és értene hozzá ez nem kérdés.
Mihez visszonyitva húszoos költség??
Müszakilag nem volt más megoldás ami olcsó.
Lehetett volna a lösz elhordása teljes talajcsere és vb támfalak.
Na ez került volna a három-négyszeresébe az alagutos megoldás helyett.
A többi kérdése okafogyott. Okafogyott mert a parlamenti pártok ebbel az autópálya épitésböl is fedezték a pártköltségeket. Az MSZP a FIDESZ és az SZDSZ is.
Valamikor 1998-2002 között 650 milliárdot költöttek autópálya épitésre. Meg is épült: 0,00 m autópálya.
Ennyi.
#16
de, az visza tették.....;-}}
#12
ez nem az? http://atv.hu/video/video-20100412_kosa_lajos
A nyomvonal kijelölése ezer és egy szempont alapján történt. Ma már senki sem fogja megismerni ezeket a szmpontokat: Egyet azért érdemes leszögezni. Az útvonalat még a felcsúti fő pecsenyesütő országlása idején jelölték ki.
Volt alkalmam Debrecen felé menni az új pályán. A mellettem ülő feleségem döbbentem számolta a semmiből a semmibe vezető felüljárókat, kilenc után abbahagyta.Vajon ezeket ki terveztette bele a pályába? mennyibe is kerül egy-egy felüljáró megépítése? Ami a szántón kezdődik, és a szántőn végződik, de láthatóan még dűlőút sem nagyon vezet hozzá!
Gondolom a helyi hatalmasságok "érdekérvényesítése, és a zemberek érdekeinek a védelme" indokolta a sok felesleges felüljárót!
Azért az több mint, érdekes, hogy nem található az ominózus beszélgetés az ATV-n .....
A Fidesz nem dolgozik ilyen kisstilű eszközökkel, hogy az adóhivatalt "küldje rá" egy riporterre. A teljhatalom birtokában az ORRT általuk kinevezett vezetése egyszerűen megszünteti az ATV műsorközlési jogát.
(Lásd: Danubius és Sláger frekvenciák ügye). Az ítéletet a jobboldal már megfogalmazta a Szent Korona Rádió" a szélsőségesen baloldali és szektás Atv-ről. Itt olvasható:
http://szentkoronaradio.com/belfold/2010_04_12_kosa-lajos-fakepnel-hagyta-a-tehetsegesnek-kikialtott-kalman-olgat
Orbán már "Oszt jónapot!" örökbecsű mondásával rámutatott, hogy szereti az egyszerű, de hatékony megoldásokat.
Azért Kálmán Olga jól megszivatta Lali Királyt. Lehet,hogy ezért
majd ráküldik az Adóhivatalt.....???
Kósa elvtárs, mennyibe is került az adófizetőknek a Debrecen-Budapest-Debrecen repülőjárat?
Most, hogy túlnyerték magukat, még agresszívebbé váltak. Ezt teszi a hatalom. Mintha valaki a választás estéjén azt mondta volna, "szerénység" kell. Ha ez az, akkor mi a gátlástalanság alapfoka?
Előbb-utóbb még azt is megéljük, hogy külön autópályát fognak építeni a polgármester úrnak annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt eljusson az ÚR színe elé a több millió forintot érő motorjával. Persze lehet, hogy repülőgépet is fog kapni saját használatra. Hogy fognak örülni ennek a kedves választópolgárok.
Kósa elvtárs (KISZ titkárnak kijár a titulus) elfelejtette, hogy maga az M35-ös az MSZP-SZDSZ találmánya, ezért is mérges. Ugyanis a felcsúti pecsenyesütők első országlása idején Polgártól az M3-as nem az eredeti nyomvonalon haladt tovább, hanem úgy döntöttek annó, hogy menjen Debrecen felé, hiszen ezzel is meg akarták polgármesteri létét őrizni, annál inkább, mert Nyíregyháza továbbra is szocialista vezetés alatt állt és áll. Eszükbe sem jutott az eredeti tervek szerinti nyomvonalon vinni a pályát. A szociknak igen, ezért az egészet Görbeházánál visszafordították. Így keletkezett egy zsák, ami elég furcsa.
Előttem Debrecen polgármestere úgy jelenik meg ezentúl,ahogy legutóbb az Egyenes beszédben láttam.Szerencsétlenül dadogva,látványosan hazudozva,felháborodott támadásba menve a feltett kérdések elől...szóval szétesett pártkatonaként,aki nem akart Mádi sorsára jutni.
Innentől kezdve nincs jelentősége,hogy mire mit mond.Ha leírták neki betanulja,ha nem,majd felháborodik,hogy hogy mernek neki előre le nem diktált kérdést feltenni.
Így múlik el a világ dicsősége.
Kósa Lajos valaha, még polgármesteri ideje előtt, viszonylag normális politikusnak mutatta magát. Most egy ideje azonban ez az izzadságszagú törekvése a vezérnek való megfelelésre egyre visszataszítóbb. Hazudik, csúsztat, illetlen megjegyzéseket tesz, mondhatnám mocskolódik. Miért?
Csak így tud fennmaradni? Ez a fidesznél kötelező? Vagy ővele is megetettek valamilyen mérgező cukrot?
Ha meg netán igaza van,hová csordogált a többlet.Melyik népben és nemzetben gondolkodó"közeli"valakik polgárosodtak tovább közpénzből.
Olybá tünik hogy első a has(zseb)második az erkölcs-világnézettől,pártállastól függetlenül.
Vagy csak én nem kerültem még oly közel a moslékosdézsához,hogy meginognék...?
Úgy tudom a derék civis városbéli polgármester eddig egyetlen kilométer autópályát nem építetett. Akkor minek szól bele a dologba?