Hetilap kereső

Szigeti Tamás írása

Három fotográfust arra kértünk, keressen a régi negatívok között egyet-egyet, amelyet különösen fontosnak tart a húsz évvel ezelőttiek közül. Benkő Imre, Korniss Péter és Szigeti Tamás arra is vállalkozott, hogy két évtized múltán kommentárral látja el a hajdani képeket.

Pedig nem is voltam ügyeletes azon a szerdán. Szerdán mindig a Laci volt. Én meg csütörtökön. Amikor sosem történt semmi. Szerdán legalább volt kupaforduló vagy bajnoki. Csütörtökön soha.

Egyszer csak jött a hír, hogy elviszik a Lenin-szobrot a Dózsa György útról, Pátzay Pál 19 éve felállított alkotását.
Persze azt is szerdán. És persze ideiglenesen, éppen csak egy kicsit. Leporolják, rozsdátlanítják. Szóval egyáltalán nem azért, mert alig több mint két hét múlva Nagy Imréék újratemetése lesz néhány tíz méterre, a Hősök terén. Fel sem merül, hogy inkább most vigye el néhány szakember egészben, mint majd június tizenhatodikán az a százezer – százezer darabban. Nem. Csak kicsit dolgoznak rajta, aztán már hozzák is vissza tisztán, fényesen.

A napi eseményeket leginkább az ügyeletes fényképezte az akkortájt szebb napokat látott, még ma is ugyanazt a nevet viselő napilapnál. A többiek az úgynevezett álló anyagokhoz készítették a fotókat. (Tényleg, nem is tudom, van-e még laptükör, mint régen. Ha van, az az egykori újság, a Magyar Hírlap, ugyancsak elborzadna, ha ma belenézne...)

Más a helyzet, amikor elviszik a Lenint. Azt nem ügyeletesként is megnézi, lefényképezi az ember.

Imja Lenyina sznova i sznova
Poftarjájet velikij narod
I kak szamoje bliszkoje szlova
Imja Lenyina vszerce zsivjot

Ezt a rövid, még az általános iskolában bemagolt versikét mondogattam magamban a kispolszkiban odafelé. Próbáltam előhívni az emlékfoszlányokat. Hogy tűzből pattan a láng. Meg hogy permanens forradalom. Meg áprilisi tézisek. Hát ez az. Hol van már április. Május vége van, 31-e. Két hét múlva meg június közepe...
Meleg, kicsit borongós, szürke volt a délelőtt. Kissé későn érkeztem. Lenin ugyan stabilan állt még a talpán, de már rajta volt a kötél. Természetesen drótból, hogy elbírja azt a sok mázsa fémet, amikor majd megemelik.

Ma úgy mondanánk: mérsékelt médiaérdeklődés mellett zajlott az esemény. Pedig akkorra már történt sok fontos, a rendszerváltozást előkészítő esemény, így hozzászoktunk, hogy a fotóriporterek időnként kénytelenek kicsit lökdösődni, tülekedni, hogy a legjobb képet készíthessék el. Itt nem kellett. Alig voltunk néhányan kamerával a kezünkben. Persze, amint a képen is látszik, mindenki igyekezett megtalálni a maga sajátos nézőpontját.

Bámészkodók egyáltalán nem voltak. Nem volt tömeg, és nem is szólt be senki, mint – a legenda szerint – 1956-ban ugyanezen a téren, néhány száz méterrel odébb, a Sztálin-szobornál, hogy „ne hagyd magad, Jóska!”. Vlagyimir Iljics hagyta magát, nem tanúsított ellenállást. Hagyta, hogy lángvágóval elválasszák a talapzattól, szép lassan teherautóra emeljék és elszállítsák.

Elkészültek a képek, már csak be kellett menni leadni az anyagot. A 9–11. mást jelentett akkor. Nem New York ikertornyai elpusztításának dátumát, hanem egy házszámot, a New York- palotáét az imént a talapzatáról leemelt szobor névadójáról elnevezett körúton. Itt működött a kiadó és a szerkesztőség, ahol az újság készült.

A másnapi lap ötödik oldalán kapott helyet a hír képpel, képaláírással. Felül, a bal sarokban. Alatta egy hosszú cikk volt olvasható a közelgő választások időpontjáról és technikai lebonyolításáról. Az oldal másik felén megtudtuk, hogy konferenciára készül a MISZOT, hogy az APEH most már tényleg nem kegyelmez, hogy szombaton nyilvános vita lesz a közgázon a „mind a mai napig meglévő erős előítéletekről” a cigánysággal és a zsidósággal szemben, meg hogy átszervezés történt a Környezetvédelmi Minisztériumban. Volt még egy hír, amely szerint a hetven éven felüliek ingyen utazhatnak. Lenin akkor már jócskán elmúlt hetven, ingyen utazott hát. De csak oda...