A 168 Óra fotója 2010. március 21-én készült Budapesten, a Nagykőrösi úton.

Kovalovszky Dániel felvétele
A szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének választási plakátját nyomtatott betűs szalagszövegekkel átírták, felülragasztották. A gyűlöletet keltő antiszemita óriásplakát miatt lapunk egyik olvasója telefonon bejelentést tett a rendőrségen, majd felhívta a szerkesztőséget, elmondta a pontos címet, kérte, hogy fényképpel dokumentáljuk azt, ami szinte nem is hihető. És egyszer csak azt kérdezte: milyen ország lesz itt?
„Ütött az utolsó órátok!” „Lámpavason fogtok lógni, zsidók!” Ilyen és ehhez hasonló szövegekkel és fenyegetésekkel többször is megtisztelték a 168 Órát névtelen e-mailek feladói. Egy alkalommal bírósági eljárást kezdeményeztünk, mert sikerült kideríteni, hogy ki az a jogászember (!), akinek számítógépéről küldték az üzenetet, de bizonyíthatóság hiányában a vádat elejtették, és utána már csak egymástól kérdeztük:
milyen ország lesz itt?
Jó ideje nem hisszük már, hogy a 168 Óra ütésálló, hiszen látni valóan a társadalom sem az: a törvényesen megszüntetett Magyar Gárda zavartalanul bemasírozhat bírósági tárgyalásokra, gyülekezhet a rendőrség szeme láttára. A terrorcselekmény gyanújával vádolt újnyilas bandavezért parlamenti mentességgel akarták kiszabadítani a rács mögül, és kiállt mellette az Európai Parlament után immár a magyar parlamentbe is készülődő jobbszéli párt fúriája, aki ismert demokratákat megelőzve jelenleg hatodik a politikusok népszerűségi listáján. Milyen ország lesz itt?
Igen: „Itt az idő!” Igen: „Ütött az óra!” Igen: nincs mire várni, mert „megjelent a ház falán a jel”, és nekünk közösen kell lemosni a gyalázatot, akár a Jobbik, akár bármely kisebbik rossz akar itt félelmet kelteni. Ebben az átmeneti összefogásban sokkal többen lehetnénk, mint azt a szocik gondolnák, és a Fidesz sem hihetné, hogy minden bajunkra egyetlen orvosság van: „Csak a Fidesz!” Ez az összefogás az újjáéledő ordas eszmék és a Jobbik megfékezését szolgálná, és nem engedne meg semmiféle pártérdeken alapuló, szégyenletes és cinkos különalkut, amely a csendőrpárt közreműködésével akar kiszorítani a választási küzdelemből akár egyetlen demokratát is.
Igen: „Idő van!” Ideje annak, hogy észre térjünk. És ideje van végre annak is, hogy kibújva a hideg polgárháború sáncai mögül, a tisztességes, hazaszerető demokraták összeigazítsák óráikat. Mindenki! Mindenki, akinek fontos, hogy milyen ország lesz itt.
Mester Ákos
HozzászólásokÖsszesen: 44 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Halacska nem jön a válasszal. Megmondtam elöre.
Ezért sokszor figyelmen kivül hagytam, most ujra igy teszek, mert nem beszéd partner, képtelen a párbeszédre.
Ja. kirekesztem:-}}} csak mondom, mielött e vád érne.
Üzenem a halnak,meg más "radikálisoknak".Első körben vizsgálja meg saját maga,és elvtársai stílusát,interpretációját.Rendszerint agresszív,támadó,arrogáns,mint az irányzat,amihez tartozik.Másodszor pedig ,gondolkozzon el azon,miért sorol engem,és más kommentelőket,akiknek nem tetszik a szélsőjobboldal tevékenysége,automatikusan a bolsevikokhoz,Mszp-hez,meg nem is tudom hová.Nekem nem kell hasonlítgatni,volt bajom bőven a diktatura idején az állampárttal,és kiszolgálóival.Elég sokat tanulmányoztam a történelmet,a társadalmi folyamatokat.Azért mert nem akarok nácizmust Magyarországon,attól még automatikusan nem kedvelem a tolvajlásokat amelyeket politikusok követtek el,engem ugyanúgy megloptak.Hal!Akkor is azt mondom,a módszer amivel a jobbik komplett népcsoportokat,származásuk alapján megbélyegez,bűnösnek kiált ki,egyértelműen náci.Ha k..ra nem tetszik,akkor is az,és ez az út nem kell.Elárulom neked ,a bolsevizmus sem kell.Vannak emberek akik függetlenek és semelyik szélsőség által kínált rabigára nincs szükségük.Az erőszak egyébként mindig erőszakot szül.Javaslom még azt is ,hogy vizsgáljuk meg az utódpárt kérdését.Az Mszp ma már sokkal kevésbé utódpártja az Mszmp-nek mint a Jobbik a Nyilaskeresztes Pártnak.Még egy dolog: amikor a kuruc.info honlapján folytatjuk a vitáinkat,majd csak akkor érdemes elgondolkodni a náci kérdésen.
Teljesen mindegy, hogy milyen körülmények között tudott báki megmenekülni, szerintem a lényeg az, hogy: amig a komcsiknál, ha befogtad a szád, megmaradt az életed. Nácik, ezt az esélyt sem adták meg.Egyszerüen ki irtásra játszottak.....
Kedves Jakabaa,
az történt, hogy engem a nagyapámmal a lakásban hagytak, anyám és nagyanyám valami ennivalót szerettek volna venni, és soha többet nem jöttek vissza. Ahogyan apám sem a munkaszolgálatból. Így amíg élt nagyapám, addig kettecskén éltünk, aztán mikor ő is meghalt, intézetbe kerültem. 11 éves voltam. Röviden ennyi a történet.
Ami az utódaimat illeti, zsidóban elég ritka az antiszemita, bár kétségtelenül akad.
Re:#49!
terelgetünk, terelgetünk?
...hm...
Re:#46
Azt szeretné mondani: bizonyított.
Halacska, továbbképzésen van, kioktatáson inkább ez a jó szó, mert
tudnia kell mit kell irjon.
Alig hiszem, hogy válaszolna...
Majd uj nevekkel találkozunk, esetleg.....
RE:#41!
Ön elvan tájolódva, nem kicsit NAGYON.
ITT, MOST másról van szó.
amit ÖN itt hinteni akar, arra garmadával lehetne sorolni, bizonyitot történelmi igazságot...../Trianon, II, világháboru/
Sivatagihalunk szeret a homoktengerben úszkálni, ezért a nagy mennyiségű homok kissé megviseli a kopolyúját. Az osztrák állam 31,5%-os tulajdonrésszel rendelkezik az OMV-ben. Egy cégben a szétszórt részvénytulajdonosi struktúrából következően ez már igen magas, sőt döntéshozói pozíciót biztosít. Minezek ellenére mégsem állítanám ilyen vehemneciával, hogy ez már többségi tulajdon. nekem a többség az 50%+1.
Halacska csak úgy véletlenül a mi régiónkban a rendőrség hivatalból üldözi és az ügyészség hivatalból indít büntetőeljárást az olyan jelszavak hangoztatói ellen, amilyeneket a fidesz fiókszervezete (polgárikörös kinövés), a rosszabbik hengoztat. A vak véletlen úgy hozta, hogy ezekben az országokban ezek a jelszavak és módszerk a fajgyűlölet, rasszista és fasiszta eszmének minősül. Persze én értem. Ezek az országok egyszerűen csak begyepesedett, a kornak nem megfelelő hozzáállást tanúsítanak.
Emberek. A masik amirol senki nem beszel, az az hogy ha nacik hatalomra jutnak, innen minden befekteto kivonul, akkor mit fognak enni az Arja fiu? Turult? Az kobol van tul kemeny. Es regi Magyarorszag terkep lesz a talca? En meg ilyen birka nepet nem lattam! Ki kene menni a demokrataknak is az utcara mert nagy baj lesz!!!
őszike 13! Nem a fejében van homok ennek a halnak? Nekem úgy tűnik.
Re; #35
A pontos, pc megfogalmazás judeo-keresztény.
A "lámpavas" eredetileg egy '19 es munkásmozgalmi dal refrénjeként hangzik el:
" a parlamentben sok a gaz, de, van még lámpavas, de van még lámpavas..."
nem véletlen cserélték rákosiék a "Népköztársaság útja" mentieket olyanokra amiről lecsúszik a kötél.
A baj az,hogy nem csak a baloldal nézi dermedve a folyamatokat,hanem az emberek egyre nagyobb hányada.Nyílt fenyegetések hangzanak el,a Fidesz lájtosabban,a Jobbik durvábban pocskondiázza a nekik nem gazsulálókat.Ügyek garmadái kerülnek a saját média által jól felspilázva,ahol bizonyíték sincs ott is tolvajt kiáltanak.Elsöpréssel fenyegetnek TV adókat,napi és hetilapokat-s mindig vannak akik buzgón helyeselnek.
Én nem tudom milyen ország lesz itt,azt tudom milyen ország van.És ez az egész elkeserítő.Köztörvényes bűnökkel megvádoltak bújnak mentelemi jog mögé-egyik a köztársasági elnök jelölt közreműködése mellett.Mintha az ész helyett a nyers ostobaság vette volna át a szerepet.Mi a kiút?Orbán összefogást hírdet-komolyan hiszi,hogy ilyen szellemmel lehetséges?
Úgy gondolom, ez a cikk nem született volna meg, ha a plakátra az a firka került volna fel pl., hogy "Hüje". Ez sem dicséretes, de mutathatja az odaíró szellemi színvonalát.Valószínűleg senki nem törődne vele.
Jelen esetben az uszítás, a gyűlölködés jelenik meg, ami ellen igenis szólni kell.
Azért az is jelenthet valamit, hogy a fideszesek és jobbikosok átfirkált plakátjait nem látjuk.
Lehet, hogy az övéké nincs is átfirkálva, átragasztva?Vajon miért?
Kedves véleményező társaim, megint bedöltök ennek a sivatagi provokátornak: ennyi hülyeséget csak fizetésért tud valaki összehozni. Itt a budai lakásom közelében letépkedték az mszp-s plakátokat és kit ragasztottak helyette? Balsai plakátjait. Szóval nemcsak a jobbik, hanem a fideszesek is piszkoskodnak. Mind a két párt gátlástalanokból áll. És a másik oldal - sajnos - dermedten nézi, ahelyett hogy odacsapna.
Aki nyitott szemmel és füllel + némi értelemmel megáldva éli a mindennapjait, könnyen felfedezi a jelenkori szomorú valóságot a fenti sorokban.
A lámpavasra akasztással fenyegetőzés, a betiltott gárda masírozása, az önmérsékletet nem ismerő, mocskos szájú jogászasszony ténykedése, Budaházynak gyűjtött kopogtató cédulák,stb.- ezek megcáfolhatatlan tények. Tisztelt Prozac!- mi bántja érzékeny lelkét? Az igazság?
damika!
halacska azért sivatagi, mert futóhomokon él , igy hiába eresztene gyökeret örökké keresgethetné....:-}}}}
Re; #33!
Bizony nem szabadna történnie, a jó példa is regadós, de a rossz az még ragadósabb pl. kordonbontás, árulkodás, gyalázkodás, leamortizálás /mind eddig azt hittem, hogy csak tárgyakat, nem élö embert amortizálnak/ ugy keresztényi hittel...
Kedves hal,nekem csak azt magyarázza el,hogy plakát-átragasztások hogyan egyenes következményei az MSZP tevékenységének (mellesleg Orbán alatt semmit sem adtak el?!.Nem vagyok közgazdász,de ha lennék,se hallottam volna még ilyen korrelációt.
Pszichológiában van ilyesmi,ezt hívják látszat-asszociónak hívják.