Tölgyessy Péter szerint nem lesz kétharmada a Fidesznek az új parlamentben, a választók pedig bejuttatják a jelenlegi mérések szerint esélytelennek vélt MDF-et és LMP-t. Az alkotmányjogász a Közép-európai Egyetem konferenciáján arról is beszélt, hogy az MSZP fél éven belül megsemmisülhet.
vadegér: Mondják, hogy egykori szoci szavazók most a Jobbikra fognak voksolni. Lassan kezdem elhinni. Miért is ne? Szegény ország!
llaci11: Nem eszme kell az embereknek, hanem megnyugvás és kiszámítható jövő. Ha ez nincs meg, a következmény a Fidesz és a Jobbik felé fordulás.

Kovalovszky Dániel felvétele
kertész: Tudomásul kell venni: az emberek kilencven százaléka érzelmi alapon szavaz. Ha valaki úgy érzi, hogy átverték, nem szavaz rájuk. Ha ennek ellenére mégis elmegy szavazni, megpróbálja valaki másban keresni azt, amiben hitt. Lehet, hogy nem azonosul vele száz százalékban, de alternatívát nyújt egy számára elfogadhatatlan lehetőséggel szemben. Az, hogy a szoci szavazók egy része rendpárti, nem kell csodálni. Azért lettek szocik, mert akkor – függetlenül az eszmétől – náluk látták igényeik kielégítését. Most a Jobbikban látják a védelmező erőt.
magyar nemzett: Mindig a tőlem legkevésbé távol álló pártot választottam. 2006 után (2007 tavaszától) gondoltam úgy, hogy az SZDSZ már vállalhatatlanul messze távolodott tőlem. Azóta még messzebb. Az LMP és köztem azonban vállalható a távolság.
JKata: Van pár dolog, amely ésszel választó ember számára érthetetlen. Például a veszélyérzet teljes hiánya, ami nagyrészt abból adódik, hogy az alapfogalmaknak – például szabadság – nincs semmilyen tartalmuk. Lehet, hogy valami blikkfangos definíciót sokan el tudnak mondani, de ez nem kapcsolódik a hétköznapi életükhöz. A világon mindig mindenütt kisebbségben voltak azok, akik azt vallották: inkább több nehézséget, de saját döntési lehetőséget. Tudatos liberális szavazóként nem fogok az MDF-re voksolni, tudatosan adtam az LMP-nek a kopogtatómat. Ne rajtam múljon az indulása. Tudatos liberális szavazóként azt gondolom, muszáj lenne megtörni ennek a parlament nevű zrt.-nek a zártkörűségét.
locsi-fecsi: Ahány választó, annyi motivációkombináció. Az ikszeknek meg nincs annyi hely a szavazólapon, amennyi motiváció a választó fejében kavarog, amikor előveszi a tollát. A motiváció nem is puszta tudatosság. Ráadásul a többségnél még a tudatosság elemeit sem a programok elemzése adja.
dontworrybehappy: Szerintem sem a környezettudatosság, sem a baloldaliság nem ellentétes a liberalizmussal. Ahogy a jobboldaliság sem, bár vannak, akik azzal tartják összeegyezhetetlennek. Az ideológiai palettán a konzervativizmus áll a másik oldalon, a liberalizmus komplementer párjaként. Azonban demokratikus pártok esetében közöttük sem elképzelhetetlen az együttműködés.
morcos: A konzervatív liberális is létező irányzat, nincs köztük ellentét, ugyanis más dimenzió. A társadalmi dimenzióban a liberalizmussal szemben a tekintélyelvűség áll. Szélsőséges esetben: feltétlen engedelmesség, diktatúra.
predator: Jönnek a Lezsák Akadémia hétvégi képzőjén diplomázott megbízható elvtársak...
anula: Orbán mondanivalója nem a Fideszé – szerencsére. Vas megye egy szocialista vezetésű városkában, Celldömölkön tartotta március 15-i ünnepi közgyűlését, ahol a megyegyűlés fideszes elnöke egy árva szóval nem utalt semmiféle választásra, csomagolásra, aktuálpolitikára. Együtt ünnepelt a megye összes frakciója a megye számos polgármesterével, polgárával, teljesen mindegy volt, ki milyen színű. Vidéken nem divat ez a megosztó süket duma. Itt az emberek érzik, hogy egymásra vannak utalva. Amit a pártok Pesten (Budán) produkáltak, az szégyen – kampány ide vagy oda.
Rózsa Misi: Ha nálatok így volt, az nagyon jó, nagyon szép. Csak az a baj, hogy fehér hollók vagytok.
tramini: Végül is mit vártatok? Választások előtti utolsó „neutrális” nagygyűlések, ahova (talán) olyan emberek is elmennek, akiket egy „választásinak” aposztrofált rendezvényre erőszakkal sem tudnál elhurcolni. Hát persze hogy a gátlástalanabb politikusok kihasználták a lehetőséget.
Rumcájsz: Ha Orbán elnök úr beszédét alaposan elemzed, rájössz: egy tragédia. Nem akart ő már semmi mást mondani, mint azt: ide mind a két szavazatot, „oszt anynyi”. Úgy látni, attól retteg, hogy az utolsó pillanatban mégsem ő győz.
Dr Smart: Te melyik Orbán Viktort nézted? Mert amelyiket én láttam, az olyan vereséget mér erre a mostani MSZP-, SZDSZ-, MDF-társaságra, hogy Waterloo délutáni babazsúr volt ehhez képest. És bárkivel fogadok egy üveg pezsgőbe, hogy az LMP jobban végez, mint az SZDSZ–MDF-összefogás. Ha nem jut be, akkor is.
kopertakop: Nem hiszem, hogy nagyobb vereséget mérne a baloldalra, mint 2006-ban a baloldal őrá. Nem lesz meg a kétharmada, azt már eltaktikázta. A sima győzelem meg rendben van, elvégre demokrácia van, nyolc év után ideje váltani. Ha a „sima” győzelmet vereségként fogja megélni, az legyen az ő baja.
öszike13: Akárhogyan csűrik-csavarják – mindegyik párt! –, csodára egyik sem képes. Ennek az országnak mindenekelőtt összefogásra, egyetértésre van szüksége. Ami már egymagában is csoda lenne. Vona úr eregeti a körmeit jobbra, de nem hiszem, hogy amennyiben az érdekeik úgy kívánnák, ne tudnának ismét jó barátok lenni Orbánnal. Hiszen a polgári körös gyökerek azonosak. Fogadni mernék, hogy Orbán senkivel sem fog nyilvános vitára kiállni.
Jucus: Csak ámulok és bámulok.
A baloldali kommentelők majdhogynem örömkönnyeket hullajtanak, mert Vona beszólt Orbánnak. Itt tart Magyarország mentálisan? Szörnyű!
astory: A mai szélsőjobbot elsősorban a mai leharcolt, lejáratódott, korrupt politikai elit elutasítása gyarapítja. Támogatóit nem az ordas eszmék vonzzák, hanem az elkeseredés. Az elmúlt évek kormányzási hibái – a gazdaság, az egész jobboldal fasisztázása, a korrupció, a romapolitika – ellenérzéseket váltanak ki az amúgy is a megélhetésért küszködő emberekben. A baloldal még mindig nem veszi észre, hogy rosszul reagál: minél elkeseredettebben fasisztázza a jobboldalt, dacból annál inkább nő a Jobbik támogatottsága. Nem válik előnyükre, hogy azt mondják: ők az egyedüli demokraták, akik a szélsőjobbot megállíthatják, miközben nagy szerepük volt a megerősödésében. Nem mondom, hogy az ellenzék nem hibás, hisz ehhez ő is kellett, de nem olyan mértékben, és főleg nem egyedüliként, ahogy ezt sok elemzés állítja.
bogyó: A rendszerváltozás óta a parlamentben ült összes politikus felelős valamilyen mértékben azért, hogy ide jutottunk. Nekem sem az MSZP, sem a Fidesz nem szimpatikus. De szeretnék olyan országban élni, ahol bátran elmondhatom a véleményemet, és nem kell retorziótól tartanom. Ahol nem fognak szemrebbenés nélkül a képembe hazudni, ahol majd a fiam is jól fogja érezni magát.
HozzászólásokÖsszesen: 10 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mindent egybe vetve azt hiszem kimondható, hogy az értemiségnek, írástudóknak nevezett emberek,nem álltak, nem állnak a nép mellett.
Mindegyiket csak a saját érdeke érdekli....igazodnak...
bjnk! persze csak az elsö sorok szóltak önnek, elnézést..
Valóban igaza van,TP nem nyilatkozott soha semmit....viszont az SZDSZ-ról sem beszélt ki soha, semmit.....
értelmiségi cserben hagyás....nem tartom mindezek ellenére TP-t kétkulacsosnak, az emberek sok félék, néha tévedhetnek is...
Tisztelt "őszike13"
Most válaszolok Önnek, az előző hozzászólásomban leírtam, miért.
Nos, azt nem tudom, hogy Tölgyessy Péter milyen tanácsokat adott, de arra emlékszem, hogy soha nem mondta: én ezeket az intézkedéseket elleneztem, tanácsaim ellenére tették ezt, ezért lemondok a mandátumomról, visszaadom azoknak a további döntés jogát, akik megválasztottak.
#7-el jelzett írásának első két sorát tudom érteni olyannak, amelyik nekem válaszol. A többit nem. Üdvözlettel!
Nos csak az Mszp-ben vannak szimpatikus politikusok.Ők képesek a normális politizálásra.És íme így vezették és vezetik az országot.Meg is van az "eredménye".
bjnk!
Valóban Tögyessy tanácsadó volt, ugyan mit tanácsolhatott, szerintem egész biztos, nem azt tanácsolta amilyen magatatrást OV tanusitott 8 éven keresztül.../mentegetni senkit sincs szándékomban.
Kádártól meg öröklött elit...kik azok?
Kádár alatt nem volt ennyi hajléktalan, remény vesztett ember.....
Egyre inkább olyan érzésem van, hogy 20 év alatt 2 miniszter elnök ténykedett azon, hogy országnyi embert komolyan vett, országnyi emberen akart segíteni, ugy, hogy tudatában volt, hogy nem lehet országnyi embernek kacsalábon forgó kastélya, mert az már a mese ország.....2 emberen kívül kimondva, vagy annélkül minden min.elnök ugy kezelte ezt az országot, hogy mifajtánk, ti fajtátok.../most nem a zsidókra, cigányokra értem/.
Én azt gondolom,hogy szimpatikus embert a potenciális választó leginkább abban a pártban talál amelyiket-leginkább érzelmileg-támogat.Mert ha a betelefonálós műsorokat meghallgatom,a Fidesz hívők döntő többségének Orbán,az MSZP hívők jó részének Gyurcsány,a Jobbikosoknak "Krisztike" és Vona,az LMP-sek inkább a program alapján szimpatizálnak,az MDF-nél pedig Bokros a leginkább elfogadott.Tudom,ez nem reprezentatív felmérés,de valami képet mégis ad.A politikusok népszerűségi listája nem teljes,leginkább az MSZP és a Fidesz leharcolt politikusainak sorrendjét mutatja.
Szimpatikus politikus?Akinek el tudom hinni,hogy amit mond az nem/csak/ a politikai marketingesek szövege,hanem valahol az ő -holnapra nem változó-hite.Megfogott szutor.Neveket akartam mondani,nem tudok.Talán ezért érzem magam politikai hontalannak.
Tölgyesit íróasztal politikusnak tartom, aki úgy gondolta, hogy az szdsz-t madzagon maga körül pörgetheti. Sajnos neki és Antalnak köszönhető az indulásnál számtalan helytelen intézkedés. Nagyon megsínylettük e két botcsinálta politikus amatörségét. Ez mellett nem jellemes ember, aki sértődöttségében mindjárt az ellenkező oldalra áll. Az MDF tele van még mindig megélhetési politikussal, az LMP meg koncra váró kis senkik gyülekezete. Ki az a Schiffer? Nem vagyok sem jobb-sem baloldali, de mégis az MSZP-t tartom valamennyire képesnek a normális politizálásra. Kár temetni. Mutasson valaki a többi pártban csak egyetlen szimpatikus embert! Mert én csak izzadságszagú hülyeségeket összehordó vagdalkozó kontárokat látok.
Tisztelt "őszike13"!
Véleményeit- nagy többségben- korrektnek, mértéktartónak tartom. Most is ez a helyzet. Azonban azzal a véleményével, hogy:
"Mégis, mikor az SZDSZ elnöknek nem válastották újra, kihátrált, átült a Fideszbe, ott észre sem vehető volt...." ..."aztán úgy látszik, nem pártoskodik."
Nos, ezzel a véleményével vitáznom kell, merft Tölgyessy úr nem "egyszerű, mezei képviselőként" ült át a Fideszbe, hanem a vezér személyes tanácsadójaként! Nagy a különbség! Lehet, hogy parlamenti megszólalásainak súlya, időtartama, stb. csökkent, de befolyása a fideszben nem. Nem lehet tudni, hogy milyen mértékű, mennyiségű, minőségű információt "vitt magával", de vélhetően nem elhanyagolható értékben.
Az olyan értelmiségi, aki "politikusként" két, egymástól eltérő kurzust is kiszolgált, nem kis pozícióban, lehet okos -nem vitatom, lehet a saját erkölcsi megítélése szerint emberséges, nem vitatom- azonban a "választott útjának buktatóival" nem tudott megbírkózni.
Ezért írtam azt, hogy inkább maradjon csendben, lehet, hogy lesz arra módja, hogy pár év múlva visszaemlékezzen, ha akkor valakit még érdekelni fog.
"Őszike13"! Köszönöm véleményét!
Tölgyessy Péter urat nagyon tiszteltem,tisztességét becsültem, higgadtságát, szalon képes megszólalásait mindig értékeltem.
Mégis; mikor SZDSZ elnöknek nem választották ujra, kihátrált..
át ült a Fideszhez, ott észre vehetö sem volt....
aztán ugy látszik nem pártoskodik....
Mindig okos dolgokat mond..szerintem.
Szó volt már sokszor, hogy az értelmiség cserben hagyta a népet.....
viszavonulásával, finomkodásával stb...Tölgyessy urat is közéjük sorolom, mert el indult az úton, és vissza fordult az elsö kudarcnál, holott Ö egy nagyon komoly tudással, ismerettel, emberséggel megáldott ember, mégsem teljesített.... mindegy is milyen okból....
igy aztán nem is lehet csodálkozni, hogy az egyszerü ember azt hiszi, hogy jobb lesz evvel-avval....
Hol lehet komoly, érthetö, világos, egyszerü, szavakkal olvasni értelmiségi akárkitöl, hogy milyen buktatók lehetnek, lesznek az országra nézve, ha ez, vagy az túl nyeri magát a választásokon? sehol, ovatos gyenge irások vannak.
A legjobb az lenne, ha Tölgyessy Péter csendben maradna. Nem azt a véleményét vitatom, hogy az új Parlamentnek milyen lesz a mandátum-megosztása, hanem azt, hogy az utóbbi 20~22 évben milyen politikai pályát tud magáénak, véleményeit- alapvető kérdésekről van szó- milyen mértékben és hogyan változtatta. Nem lesz "pozitív lábjegyzet" a történelem könyvben.
Az "alkotmányjogászi minősítése" mikortól datálódik? Lapozzon vissza!