Hetilap kereső

Mester Ákos írása

A Magyar Hírlap Álláspont című véleményrovatában ezúttal arról képzeleg, hogy Demszky gördeszkán suhan az úttest közepén, „a fején micisapka, a szája tátva, és vicsorogva ordít”. A cikkíró lázálmában Demszky közönséges „futóbolond”, és kérdés, hogy „valamilyen magánéleti átok ül rajta, vagy egyszerűen bedilizett a budapesti közállapotoktól”. A cikkíró szerint „az autók között bucskázó elmebeteg a budapesti rögvalóság”, és „az ember szinte látja, ahogyan dilibogyókkal telenyomott arca megrándul egy kicsit”. Ebben a vérlázító stílusban jutunk el „a magyar közélet immáron húsz éve húzódó fő sorskérdéséig”, amely szó szerint a következő: „Vajon mikor roppan össze Demszky Gábor?”

Ha jól értem, ez a cél. Hogy összeroppanjon. Hogy lássa a nép az ideggyenge bolondot, aki „a maga züllött képére formálta egész Budapestet”. Ez az inszinuáló prepotens hang, ez a tenyérbe mászó, gyalázkodó modor jó ideje sajátja már a Magyar Hírlapnak, holott ez a stílus inkább verőlegényekhez vagy bunkót forgató útonállókhoz illik, semmiképpen nem értelmiségi tollforgatókhoz, egy magát szelíden „polgárinak” nevező napilaphoz. Ugyanebben a rovatban egy héttel korábban maga a főszerkesztő „a másik kötélidegzetű nagyemberről”, Gyurcsány Ferencről írt, a pápai Katus fiának nevezve őt, „őrült fantasztának”, „álmessiásnak”, „vírusnak”, olyan embernek, akinek „lelkisége, szellemisége fertőz”, akinek „szónoki fordulatait még Hitler is megirigyelhetné”, és akit nem tudni, mi hajt, „a gonoszság, a küldetés, avagy egyszerűen az őrület”.

A Magyar Hírlapot konzervatív úri körökben és a legalább annyira naiv, mint mérsékelt jobboldalon Fidesz-barát orgánumnak tartják. Ám a lap szélsőséges durvulása és rendszeresen visszatérő publicisztikai brutalitása inkább a Jobbikra emlékeztet. Arra a pártra, amellyel most – alighanem Orbánék késztetésére vagy egyenes kampányparancsára – a Magyar Hírlap szembefordulni látszik. Ám ez a szembefordulás mégsem olyan egyszerű. Az a sajnálatos helyzet ugyanis, hogy a Magyar Hírlap és a korábban általa bátorított Jobbik legrosszabbjainak szitokszókészlete gyakorlatilag megegyezik. Ezért aztán hiába akarnak különbözni a neonyilasoktól, egyre inkább hasonlítanak rájuk, és a Magyar Hírlap csatája a jobbszéllel mintha nem lenne más, csak testvérháború.

Ez azért is rendkívül kínos, mert megjelent (mi is közöljük lapunk 48. oldalán) a nemzetért felelősséget érző konzervatív értelmiségiek felhívása a választókhoz, és ebből kiderül: ők is mélységes aggodalommal figyelik a Jobbik erősödését, nem értenek egyet nyers szóhasználatával, gyűlölködésével. Arra kérik a magyar választókat, hogy „ne higgyenek az indulatokat gerjesztő szavaknak, az országot már többször katasztrófába sodró, békétlenséget szító megnyilvánulásoknak”. Mintha összerímelne ez a figyelmeztetés múlt heti jegyzetemmel, amely arról szólt: ideje, hogy észre térjünk. Ideje van végre annak is, hogy kibújva a hideg polgárháború sáncai mögül, a tisztességes, hazaszerető demokraták összeigazítsák óráikat. Mindenki! Mindenki, akinek fontos, hogy milyen ország lesz itt.

A militáns Magyar Hírlapnak azt kell eldöntenie: szerelvényt igazít, vagy órát.