Meggondolandó, hogy amióta – immár hetedik éve – a Fidesz ellenzékben van, a párt elnöke, Orbán Viktor még egyetlen olyan beszédet sem mondott, amelyben az ország helyzetéről, illetve az abból következő tennivalókról beszélt volna.
Meggondolandó, hogy amióta – immár hetedik éve – a Fidesz ellenzékben van, a párt elnöke, Orbán Viktor még egyetlen olyan beszédet sem mondott, amelyben az ország helyzetéről, illetve az abból következő tennivalókról beszélt volna. Mármint érdemben. Persze lehet azt mondani, hogy a mindenkori ellenzéktől legfeljebb a választási kampányban várható el egy alternatív program előadása, amúgy azonban csak annyi a dolga, hogy éber kritikával illesse a neki jutott kormány tevékenységét. Ám egyrészt kevéssé meggyőző ezt amolyan általános érvényű szabályként elfogadni, minthogy a változó politikai helyzetek mindig adekvát, azaz különböző ellenzéki magatartást kívánnak. Másrészt a Fidesz sem 2002-ben, sem 2006-ban, vagyis egyik választási időszakban sem terjesztette elő a maga komolyan vehető programját: mindkét alkalommal beérte azzal, hogy a kormány – amúgy nem sokkal realistább – kampányígéreteire képtelen mértékben rálicitált.
A legutóbbi parlamenti választások elvesztése óta pedig folyamatosan gyakorolja azt a tökéletes abszurditást, hogy miközben naponta lepocskondiázza a kormány valamennyi lépését, és minimum hetente háromszor bejelenti az ország végromlását, a mindent tagadáson kívül nem szolgál semmiféle konkrét, szakmai eszköztárát tekintve hiteles elképzeléssel. A Fidesz számára a globális gazdasági krízis is csak afféle mellékkörülményként létezik, jószerével kizárólag olyasvalamiként, aminek ürügyén csupán „a hatalmukat átmenteni akaró szocialisták politikai válságának kezelése folyik” – mint Orbán Viktor mondta pártja európai parlamenti képviselő-választási kampányának nyitórendezvényén. Ahol éppen Európáról és az unióról nem szólt egyetlen szót sem. Meg természetesen arról sem, mit akar tenni azután, hogy reményei szerint majd június 7-én a választók „vulkánkitöréshez hasonló morajlásától” a hatalmon lévők „libabőrözni kezdenek”.
Mindenestre Orbán a Városligetben most megtartotta eddigi pályafutásának alighanem legdurvább, egyszersmind legprimitívebb szónoklatát. A szöveg szimpla főmotívuma a fenyegetés volt. A Fidesz elnöke áperte gazembereknek és szélhámosoknak nevezte politikai ellenfeleit, akik ráteszik kezüket a közvagyonra, az uniós forrásokra és az adófizetőktől beszedett forintokra, aztán azért várnak áldozatot az országtól, hogy „ők megússzák, hogy ők megmeneküljenek a felelősségre vonástól”. Orbán persze megnyugtatta az egybegyűlteket: a hatalmon lévők „minél tovább húzzák, a harag annál nagyobb lesz”.
Politikus ilyen hangon még nem beszélt Európában. Nemhogy az európai parlamenti képviselő-választás idején, amúgy a belpolitika hétköznapjaiban sem. Kérdés, hogy Xavier Bertrand úrnak, aki a francia kormánypárt főtitkáraként megtisztelte jelenlétével a Fidesz-gyűlést, támogató felszólalása előtt vajon lefordították-e Orbán Viktor szavait.
Legyünk jóhiszeműek, és tételezzük fel, hogy nem. Amint az sem igen valószínű, hogy a Fidesz brüsszeli képviselői – élükön a magyar érdekeket mindig oly érzékenyen közvetítő Schmitt Pállal – mintaértéke okán terjeszteni fogják Orbán szövegét az Európai Néppárt köreiben.
Itthon viszont alighanem érdemes lett volna elérhetővé tenni minél nagyobb nyilvánosság számára.
A jobboldal törzsközönsége persze megnézte a saját médiája élő közvetítését, és karszékéből nyilván lelkesen együtt skandálta a helyszíni hívekkel, hogy „börtönbe! börtönbe!”. Tudniillik mindazokkal, akikre a Fidesz rámutat. Nem most, persze, amikor a törvények s talán még az igazságszolgáltatás emberei sem volnának elég készségesek a jobboldali feljelentők kiszolgálásában, hanem majd az áhított győzelem után. Amikor már a jog és alkalmazói is hozzáalakíthatók az aktuális igényekhez.
Az Orbán-beszédből jobban sütött ez a vágy és ígéret, mint valaha, mert noha a szónok korábban is tett már félreérthetetlen célzásokat, kifejezésmódja nem volt ennyire árulkodó. Ezúttal azonban a mohó agresszivitás minden eddiginél leplezetlenebbül ült ki az arcára – úgy tűnik, a jobboldal vezére már egyáltalán nem óhajtja kerülni a túlhabzásokat. Orbán egyszerűen lázítani akar, és mindent ennek az emocionális célnak rendel alá, a mimikáját csakúgy, mint az aggálytalan kifejezéseit.
És ezért kellene mostanában minél több embernek látnia őt. Hogy az indulatából, a tekintetéből megérezzék, mi következhet. Hogy megértsék, ez a hang nem csupán egy technikailag mímelt kampányeszköz, kifogandó a szelet a még radikálisabb konkurencia vitorlájából.
Hogy felfogják, mennyire valóságos ez a fenyegetés.
HozzászólásokÖsszesen: 35 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mondom én, hogy Orbán imádó emberek vannak egyre többen.
Szentnek, varázslónak, csodát alkotónak gondolják.
Nem tudom az okát szerelmes csüngéssel ámulattal imádják......
Hiba nélküli, mindig igazmondó földön tuli, vagy kivüli valaki, nem irom, hogy ember, mert az ember az esendö, de, OV az nem.
Anyira megszeretném érteni az okot, mire ez a nagy imádat, bizalom,
néhe arra gondolok, hogy csakis a beavatottak tudják a titkos tervet nem tudhat róla akárki...
Mer'ha nem titkos, akkor miért nem lehet tudni róla csak azt, hogy elszámoltat.....
OK börtönbe kerül akit számontart, számoltat....de a többi embernek, a népnek attól hogyan lesz jobb,pénzt csinál OV? kemény valutát? megvan a feltétele?
Közvetlen háboru után születtem, nem emlékszem, hogy akkor enyi boszúálló, nyüszitö ember lett volna....világháború után vesztes oldalon.
Kedves Benő!
Igazán örülök, hogy végre ey boldog emberről is hallok!
Nagy ritkaság ez mostanában!
Ezek szerint neked már attól, hogy "elszámoltatják ezt a tolvaj-bandát" jobbra fordul az életed.
Valószínüleg ez azért van így, mert az életed már eddig is csaknem tökéletes volt, mindennel meg voltál elégedve, csak ez az elszámoltatás hiányzott a tökéletességhez...
Na, nemsokára már ez is meg fog történni, - és ez annyira igaz, hogy igazabb már nem is nagyon lehetne, hiszen nem más, mint maga Orbán Viktor, az IGAZMONDÓ állította!
Akkor pedig erre akár mérget is lehetne venni... Ha lenne miből, persze...
Aggodalomra semmi ok, mire a "tolvaj banda" elszámoltatása megtörténik, biztos lehetsz benne, hogy a megfelelő intézmények is rendelkezésre fognak állni, (mint pl. pince, kőbánya, stb.) szóval semmi veszély, meglesz az az EGYMILLIÓ ÚJ MUNKAHELY, hiszen Orbán Viktor megigérte..!
Akkor aztán majdnem mindenkinek jobbra fog fordulni az élete, sőt, jónéhánynak még szélsőjobbra is, ahogy látom...
Előre is gratulálok a sikerhez!
Leo21 s, hogy mennyire csapat játékos az igazán a lenyűgöző, ha nem ő a kapitány akkor már nem is játszik, esetleg egy két öngólt berug.
Erről jut eszembe:
Tegye fel a kezét, aki már azt is hallottaOrbán úrtól, hogy pl. személyszerint neki ugyan már mitől lesz jobb az élete, ha a Fidesz kerül hatalomra?
Jó, tudom, ha te például börtönőr vagy, akkor garantáltan lesz munkád, azt az imént hallottuk: egymillió új munkahely...
De ha mégsem?
Ha mondjuk villamosvezető, kedvesnővér, inszeminátor vagy mittudomén...?!!
Akkor mitől lesz neked jobb?
Attól, hogy - mondjuk - a Gyurcsánynak rosszabb lesz?
Mert még egyet nem tudsz mondani, ugye?
Hát tényleg! Ez már megéri, kerül amibe kerül!
Az meg nem lesz kevés, ezt meg én igérem!
OV lázitani akar..irja a cikk, bizony azt akar, nem számit neki, hogy mennyi magyar vér fojna, csak ö legyen a király...
Türelmetlensége számomra viszataszitó.
Karácsony Benő.
Barátom:)
"szürke kis lantszarvú"
Az legalább MAGYAR!
Jámbor, néha bőg, de sohasem FIKÁZIK!!!!
Karácsony Benő!
Szerencse, hogy még léteznek ilyen fároszok (v. falloszok?)mint te is. Ugye akik tökéletes helyesírással, sziporkázó szellemiséggel
rendelkeznek!
Igen ha kifogynak az érvek és egyébként sincs, saját vélemény
(még nem mondták meg mi legyen), akkor nem marad más, tegyél úgy
mintha te lennél a legokosabb, legműveltebb, legszebb, meglásd, előbb vagy utóbb magad is elhiszed!!
Nagy vagy, nézz fel legalább magadra.
OV-tól nem hallottam még 3 mondatnál többet amit nem papirból olvasott volna.
Negyedikes unokám hoszu verset meg tud kivülröl tanulni.
OV sehova nem megy ahol kicsit körbe kérdezhetnék....nincs a papiron a válaszok, 'oszt még belekeveredne.
Ismétlés.
Kedves Karácsony Benö! lehetne azt, hogy ki mosd a szádat?
Amikor nekem, vagy rólam irsz.
Köszönöm.
üdv, öszike 13.
Utolsó mondatod árulkodik a családodról is.. ilyen stilus lehet.
*EP 'kampány egyetlen EU zászló nélkül, normális ez?
Megmondta a csalhatatlan, már régen "van élet az EU-kívül is!!!!!"
" Az igazi tragikomédia máshol zajlik immár 7 esztendeje"
Eegen, 7 éve mondta tulajdonképpen ugyanazt mint most:
"..illegitim a kormány a HATALMOMOT bitorolja " -biztosan más is látta egyenes TV adásban!
Kit érdekel ország, EP választás! Hatalom, az már igen!
Furcsállom, amikor újból és újból rácsodálkoznak O.V. stílusára, próbálják kitalálni, mit akart beszédével, hangsúlyaival elérni.
A válasz egyszerű: győzni akar. Bármi áron.
Sajnos, jól csinálja. Nem ragaszkodik az igazsághoz, nem tisztességes, nem etikus, de eredményes.
Mindig azt mondja, amit a hallgatósága hallani akar. A szavazók előtt a kormányt pocskondiázza, semmilyen képtelenséget nem talál túlzásnak, a szakértők szűk köre előtt átvált értelmes beszédre.
Az MSZP kilőtte önmagát, most a legnagyobb veszélyt a Jobbik sikerei jelenthetik, tehát olyan beszédet kellett mondania, amely a FIDESZ jobb szárnyát maradásra bírják.
Nem jobb és nem baloldali politikus, egyszerűen morált nem ismerő, sikeres karrierista.
Kedves Mészáros Tamás! Egy dologban téved: a jog még nem, de alkalmazói már nagyrészt hozzáalakíttattak az aktuális (Orbán-)igényekhez.
Undorító ahogy a hallgatóság tagjait jellemzi és minősíti.Persze tudom a baloldali tapsolók és bólogatók csupa jóképű és okos ember.Az igazi tragikomédia máshol zajlik immár 7 esztendeje.
Mindig ezt mondják,aztán mindig elmennek és mindig rájuk szavaznak.Ilyennek születtek.
A sok hozzászólást végigolvasva, kíváncsi lettem erre az Orbán-beszédre és letöltöttem a videót, végignéztem. (Nem szoktam Orbánt és társait hallgatni, nem vagyok eléggé mazochista.)
Nos, egyetértek itt a többséggel. Nem tudtam, nevessek vagy bosszankodjak ezen a ripacskodó szónoklaton. Tele hazugsággal, csúsztatással, önteltséggel, a jobboldaltól már megszokott durva, sértegető hangnemmel.
Külön tanulmányt érdemelne a résztvevők arckifejezése, magatartása a lelkesen mosolygó fiataltól, az állandóan bólogató idős hölgyön keresztül az agg matrónáig, aki egy "Új irány" táblát tartott a magasba. Tiszta paródia. Vagy inkább tragikomédia.
Egy dolog miatt jó volt megnéznem a videót. Eddig nem akartam elmenni szavazni, mivel az MSZP-t nem tartom eléggé baloldali pártnak, a vezetőit pedig nagyon gyengének látom. De a videó után úgy határoztam, elmegyek és az MSZP-re szavazok, mert csak tőlük tart ez a pojáca.
" Orbán a Városligetben most megtartotta eddigi pályafutásának alighanem legdurvább, egyszersmind legprimitívebb szónoklatát."
Nem nevezném szónoklatnak, szimpla felolvasás volt!
Kíváncsi lennék, ki írja a beszédeit, arra méginkább, hogyan és
meddig gyakorolja a felolvasást???
" Ezúttal azonban a mohó agresszivitás minden eddiginél leplezetlenebbül ült ki az arcára ...... Orbán egyszerűen lázítani akar, ..........."!!
Ez viszont már ŐŐ volt!
U raim!
Megis mit varnak egy bolsevik modon szocializalodott betegesen rosszindulatu kissebbsegi erzesektöl szenvedö bosszuszomjas enyhen paranojas valakitöl?
O.V.nek azonkivül,hogy Ö a fö fö es minden tölefügg / Ö az igazi illitekes elvtars/ mas programja nincs hat igyekszik valami cirkusz felet börtönnel es akasztofaval igerni, ketsegtelen olcso program az akasztofa allitas de nemhiszem hogy nemzet gazdasgilag nyereseges program.. De O.V. szerint ez kihuzna kishazankat a szmetyiböl. O,V, el a Simicska fele" alkotmanyos joggal "es egyszerüen Hülyesegeket beszel.Azzal persze nem szamol hogy az efele uradalmi baromsagok neha eletveszelyes következmenyel jarnak de O.V. nek a hatalomert semmisem draga nincs az uristennek olyan gusztustalan teremtmenye akivel összene feküdne ha ez a hatalomhoz vezet.
Miért is mondana BÁRMIT kis hazánk helyzetéről és a felemelkedés hogyanjáról!? Hiszen IGY IS ÓRIÁSI a népszerűsége! Jellemző a magyar társadalom mai állapotára! De azt, hogy értelmes, demokrata emberek miért tapsikolnak a "hülyeségein" azt nem tudom megérteni! Azt, hogy a "demagógiára fogékonyak" IGEN, ÉRTEM!
Igaza van Tisztelt leo21 amikor azt mondja:
"Ami számomra igazán aggasztó, hogy egy-két éve úgynevezett magasabb spirituális dimenziókban kezdi látni és láttatni magát, "
Én is ezt látom aggasztónak amikor azt írtam, hogy a párt elnök űr az egyes szám első személyt használta a mostani beszédébe a korábbi többes szám első személy helyett!
Azt hiszem,mindaddig amíg bármit mond sikerrel mondja azakaszban van a választók nagy része előtt a Megváltó,nem lesz változás.Ha a telefonkönyvet mondaná fel,akkor is lobognának a zászlók Viktor Viktor előtt.Évezredes tanulságot nem vagyunk képesek megérteni.Pedig történelmi mértékben nemrégen volt a Rákosi éra,rengetegen tanulhatták meg hogy hová vezet a személyi kultusz,a korlátla hatalom.Kádár előtt is lengtek a zászlók,integettek bőszen a tribün felé az emberek-azok is sokan,akik ma maró gúnnyal emlegetik az elvtársak korát.Vagy a nagyon közeli múlt.Hányan énekelték,hogy igen,igen,lelkesen ünnepelve Gyurcsányt.És minden hőn szeretett keserű,dicstelen véget ért.A leglelkesebb vivátozók ordítják a leghangosabban a "feszitsd meg"-et.
Igen,nem ártana nagyon széles körben megismertetni az emberekkel Orbán beszédét.Attól még szavazhatnak,és fognak is,rá.Aztán jöhet megint egy új fejezet-ismételheti magát újra és újra a történelem.