Nem vagyok én bűnügyi krónikás, versbe se óhajtom szedni most pergő napjaink setét kavarodását, de ha mégis erre vetemednék, a szükséges terjedelmet előre le kéne kötnöm, legalább az Iliász feléig.
Tőlem különben is csak a tévében látható, de mégis csak színes-szélesvásznú események rövid bemutatására futná, mert, hogy mi is volt a valódi történet, vagyis a Nagy Forgatókönyv, kideríti majd a részrehajlás nélküli igazságszolgáltatás. Vagy csupán az utókor. Kiről? Doktor Bubóról. Ez a meggondolatlan elszólás persze újabb bajok forrása is lehet. Ki is az a Doktor Bubó, kérdezhetné tőlem a nyomozóhivatal egy rideg hajnalon, amint ott ücsörgök csöndben, láncra verten, mert a BKV-val utaztam. Pedig nem is voltam felügyelőbizottsági tag.
Nem mintha akár csak távolról is homéroszi aspirációim volnának, de a jelen krónikájához: a zavaros bőség megörökítéséhez már annyi sok versszak kellene (amikben a szaporodó hősöket, láncra vert tábornokokat, bankrablókat és pártvezéreket dicső tetteikkel együtt kellően méltatnám), hogy ember nem volna, aki a végére jutna.
A végéről (valaminek a végéről, ami még csak mostanában kezdődik) jutott eszembe, hogy mai kis írásomat eredetileg a Rükverc címmel óhajtottam volna ellátni (lásd bőség zavara). De aztán kényszerhelyzetbe kerültem. Azért gondoltam a rükvercre (Rückwerz), mert amikor nagy nehezen megtudtam – hiszen hosszasan kellett tiszta források után kutatnom, nincsen elég piros-kék, zöldes, meg közszolgálati televízió ebben a kis politikátlan országban –, hogy egy pártvezér megint valami húszéves bebetonozást említett. Amikor ezt meghallottam, azt hittem, hogy a jó Homérosz keze eltévedt. Visszanyúlt a régi forrásokhoz.

Mármint Mikolához, aki legutóbb már bevált. Olyannyira bevált, hogy ha engem kérdeznének valami rózsaszín trikós mosópor-mutogatós tévéreklámban, én ma is csak őket ajánlanám: Mikolát és Semjént. Mert ők már bizonyítottak, ott a helyük a dicsőségtáblán. Igaz, hogy a foltot sohasem szedik ki, de a ruha bizonyosan rámegy. Talán többen emlékeznek még rá, miket mondott ez a két politikai formátum pártjuk választási kampányának úgy a vége felé, négy esztendővel ez előtt. Szinglik, kettős állampolgárság, mert csak akkor biztos a bebeton, nagyjából húsz évre. Ők már akkor megmondták.
Az írást teljes terjedelmében a
parlamenBLOG.hu oldalon olvashatja.
HozzászólásokÖsszesen: 14 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
No de Hegy aljaikam!
Valoszinü ott a magatok falytaknal a jurtaba ez az azzal fözünk amink van meg igaz is, de ellentetben a magatok falytaval itt vannak europaiak is es azok az europai konyhat kevelik
Nem a fő mondanivalóhoz szólok, csak ha már kicsit oktató jelleggel beidézi a szerző a rükverc eredeti német alakját, akkor már ne a rossz forma ragadjon meg az olvasók millióiban: helyesen rückwärts.
Kétségkívül van abban igazság amit tisztelt Csapody Miklós úr írt.
De tessék már nekem felsorolni azokat is amit Medgyessy igért 2002-ben. Sőt bővítse ki Gyurcsány igéreteivel is legyen olyan kedves. Most azokat kin kérjük számon???
Mit lett volna hegyaljai, ha egy kattintás segítségével elolvasod az egész cikket. Talán ez a művelet nem olyan nehéz egy nem szocialista, nem liberális számára. Gondolom én.
Valóban a hozzászólásomból úgy látszik, hogy ebben az országban csak komcsik vannak. És azért látszik úgy, mert ezt írtam, ugyanis az, hogy sokan változtattak a nézeteiken, pártot, eszmét cseréltek, nem baj. Én úgy látom, hogy a baj az, hogy mindegyikük nagyjából a régi módszerekkel próbálja az új utat járni.Ezeket a módszereket pedig az előző rendszerben tanulták,(tanultuk) és láthatjuk, hogy ma másra lenne szükség. Persze én sem tudom, hogy mi lehet az igazán jó módszer, talán vannak olyan nálam sokkal okosabb emberek akik tudnak jobbat.Jó lenne ha hallgatnánk rájuk, még az sem lenne baj, ha három négy javaslatból születne egy ötödik.
Sajnos főleg most a választások idején az érvek abban merülnek ki, hogy te komcsi! A válasz pedig az, hogy te is!
frstccfvaros írta:
"De a jelenből így ahogy megy(illetve ahogy nem megy)elegem van."
Lehet, hogy elég,csak az a baj, 150 éve így megy...
És 150 év lemaradást nehéz hat év alatt behozni, meg 20 év alatt is...
Valamire rájöttem. Akkor lesz itt viszonylagos nyugalom, ebben az országban, ha egyszer arról vitázunk majd, hogy aki ezt írta, milyen stílusban, mennyi igazságtartalommal, vagy mennyire elfogultan tette. Nem jönnek elő rögtön a zsigeri mondatok, csak egy írás szakmai értékelése. A blogg íróhoz még csak politikai nézetazonosság sem köt, mégis tetszik, maga a stílus. Mert a stílus ugye, maga az ember. Bebizonyítja, hogy lehet viszonylag apró fricskákkal is véleményt mondani. Lehet, hogy megkövezés jár érte, de ugyanígy tetszene, ha hasonló stílusban, a baloldal néhány ilyen kirívó emberéről írna (akár Karsai, Szili, stb.) (Csak, hogy a FIDESZ közeliek is megnyugodjanak). Ez az ember ugyanis valamit tud, normálisan gondolatokat közvetíteni. Finoman vitára inspirálni, vagy, hogy kicsit keményebben fogalmazzak, ironikusan élcelődni. Az sem baj, ha ezzel a véleménnyel egyedül maradnék, de ismerve a fórumozó társak többségét, nem félek ettől.
Vagy én vagy te davidoff90 érted félre laszlo01-et.Én úgy értem hogy ebben az országban csak komcsik vannak.De ha én értem félre, akkor nem mindenki komcsi,csak akiket fel tudsz sorolni.
Akkor hát néhány név a volt KISZ funkcionálisok hadából:Orbán Viktor,Stumpf István,pártalkalmazottakból:Kövér László,MSZMP tótumfaktumokból:Pozsgai Imre,Csintalan Sándor,Szűrös Mátyás MSZMP tagokból és mezei funkcikból:Járai Zsigmond,Martonyi János,mondjam még?
Volt MSZMP KB és bizottságok,tagjainak hada, KISZ funkcionáriusok hada ide juttatta az országot, ahol minden csak vergődik.
Most volt MSZMP KB és bizottságok tagjainak hada, KISZ funkcionáriusok hada készül megmenteni az országot.
Hát...
Bocsánat a rendkivül fontos Hazafias Népfront kimaradt,elnézést kérek a tagjaitól!
Amint látod davidoff90, nem "mindenki kezdte az életét valahogy".Vannak itt olyanok is akik ilyen "eszesnek" és "etalonnak" és "elsöosztályúnak" születtek.Na nem őróluk van szó,hanem akikre szavaznak.Az hogy merre tartunk az a jövő.De a jelenből így ahogy megy(illetve ahogy nem megy)elegem van.
Ellenfelet lebecsülni életveszély-hallottam Csintalantól,s igazat adtam neki.Egyébként mindenki kezdte az életét,valahogy.Az illyési mondást is érvényesnek tartom:nem az a lényeg honnan jössz,hanem az hogy merre tartasz.Inkább ez utóbbival kapcsolatos jelek azok,amik aggodalmat keltenek bennem.
Egy negyedosztályú fotbalista, egy volt hivatalsegéd. Az ész, szinte az egekben.
Ők aztán az etalonok.Hajrá magyarok.A nívó szint adott,csak tessék,tes-
sék.Itt a nagy válaszék.