Varga Mihály beszél, a jelenlévők döbbenten hallgatnak
Minden csak látszat
Alig két hete, hogy a március 15-i ünnepségen fizetett tapsolókkal dúsították fel a beszédét mondó miniszterelnök közvetlen környezetét. Néhány nappal később az alkotmánytervezet parlamenti „vitájának” televíziós közvetítése során arra lehettünk figyelmesek, hogy a rendkívül gyér képviselői részvételt leplezendő, a fideszesek egy kicsi, de annál fürgébb mobil csoportja a kamera kedvéért mindig az épp felszólaló honatya körül foglal helyet. A vizuális látszatteremtés a kormányzat egyre fontosabb kommunikációs eszköze. Mondhatnánk, ezt a „technikát” éppen azért nem szabadna alkalmazni, mert borítékolható a bumeránghatás; de hát maga a miniszterelnök mindennapi retorikájában ugyancsak a nyilvánvaló látszatokat kultiválja.
Amikor Orbán Viktor most büszkén bejelentette, hogy Magyarország nem csatlakozik az európai stabilitási paktumhoz, mert a közös adóharmonizációval feladná versenyelőnyét a külföldi beruházások elnyerésében, azzal látszatra újabb ütközetet nyert lankadatlanul hirdetett függetlenségi háborújában. A kormányfő ugyanis azt állítja, hogy az adómértékek szabad meghatározásának jogát félti – csakhogy az egyezmény azt nem is fenyegeti. Csupán a társasági nyereségadó-alap kiszámításának egységesítését teszi lehetővé, de még azt sem kötelező érvénnyel, hanem fakultatív alapon. Tehát versenyképességünkhöz a paktumnak semmi köze, viszont lényeges deklarációja egy hatékonyabb uniós gazdaságpolitikának. Leginkább persze ezért maradunk távol az egyezménytől, hiszen felettébb furcsán venné ki magát, ha egy olyan ország csatlakozna hozzá, amelyik egyszersmind egyeztetés nélkül vet ki különadókat a multinacionális vállalatokra.
Pedig ha valami rontja az ország versenyképességét, akkor az ilyen és ehhez hasonló önkényes akciósorozat – egyebek között a visszamenőleges hatályú törvényalkotás – árt a legtöbbet. Miután azonban Orbán és társai az egykulcsos adóval belemanőverezték magukat egy akkora költségvetési slamasztikába, amekkorából nem voltak képesek másként kimászni, hát éppen ezt áldozták be: a versenyelőnyt. És ezért jó szokásuk szerint most minden eszközzel és minden fórumon megpróbálják elhitetni, hogy éppenséggel annak védelmében cselekszenek. Ismerjük már ezt: tudvalevő, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is csak azért konfiskálták el, hogy megvédjék.
Csakhogy ennek a hamis kommunikációnak kényelmetlen velejárója, hogy nem adhatják elő kizárólag a tágabb nyilvánosság használatára, hiszen a média minden valamirevaló szakmai fórumról tudósít. Ezért az ilyen alkalmakkor elhangzottakat valamennyire szinkronizálni kell a nép számára tálaltakkal – ami aztán több mint kínos helyzetekhez vezet. Varga Mihály közgazdász, a miniszterelnökség államtitkára, egykori pénzügyminiszter nemrég elmegy például a Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényére, magyarázandó a kormány gazdaságpolitikai törekvéseit, és persze azt is, hogy a múlt évben miért nem sikerült teljesíteni a „kőbe vésett” 3,8 százalékos hiánycélt. Az államtitkár szerint ezért az önkormányzatok költekezése, leginkább kontrollálatlan hitelfelvétele a felelős. Nem szól azonban arról, hogy ezeket a testületeket jobbára Fidesz-többség irányítja. Ehelyett megint kifejti, hogy „a kormányváltás után kezdtek előjönni a 2010-es költségvetés hibái, akkor derült ki fokozatosan, hogy beavatkozás nélkül 7-7,5 százalék lett volna a hiány”. Majd így folytatja: „A választások után hamar világos lett, hogy az a stratégia, amit tavasszal kigondoltunk, nem folytatható. Az eredeti elképzelés az volt, hogy fél-egy százalékkal felemeljük a vállalt 3,8 százalékos hiánycélt.”
Nos, a jelenlévők döbbenten hallgatnak, hiszen szakemberek lévén tisztában vannak az igazsággal, vagyis azzal, hogy amikor a Bajnai-kormány átadta hivatalát, valamennyi nemzetközi szervezet hitelesítette a 3,8 százalékos hiánycél realitását, mondván, az a továbbiakban is tartható. A Fidesz viszont korántsem sem fél vagy egy százalékot akart rátenni. Hanem bizony legalább hármat-négyet, hogy keresztülvihesse az egykulcsos adót. Meg is tette, annak ellenére, hogy az unió nem járult hozzá – és ezért kellett a büdzsén támadt jókora lyukat mindenáron, különadókkal és magánnyugdíj-államosítással betömni. De Varga sajátosan kerüli meg ezt a felelősséget is. „Két éve még az eladósodottságunk életveszélyes mértékű volt, de tavaly nyár óta a piacról finanszírozza lejáró adósságait hazánk. Éppen ezért nem engedheti meg magának a kormány azt a luxust, hogy a piac felé rossz üzeneteket küldjön.” Megejtő szöveg. Csakhogy hazánk nem tavaly nyár, hanem 2009 óta, ugyancsak Bajnaiék jóvoltából finanszírozza magát a piacról. Annál pedig aligha van rosszabb kormányzati üzenet, mint amikor Varga Mihály, miközben folyamatosan valótlan állításokkal traktálja hallgatóságát, a rég várt gazdasági programról mindössze annyit képes mondani, higgyék el, van benne rendszer.
Az egybegyűltek szemében viszont ott a kérdés: és épp ezt miért higgyük el?
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
krafterk:
Bámulom a kitartását. Sok sikert!
gyimi2011-04-10 12:30:31 #16.
"De itt a másik fele :kissapukának megmagyarázni.. , arra nincs szükség mert aki nem akarja az úgy sem érti meg !!"
kedves gyimni
dehogy nincs szükség megmagyarázni kissapukának és a többinek is!
már csak azért is meg kell neki magyarázni, hogy később nehogy azt mondhassa, ő nem tudta, neki nem mondta senki !
de legfőképpen azért, mert a suttogó propagandával szemben csak ez a módszer működik!
ugyanis a suttogó propaganda lényege pont az, hogy minnél töbszőr mondanak el egy hazugságot, minnél több helyen, annál inkább ivódik be a köztudatba, mint igazság, és ez ellen csak így lehet fellépni, hogy mindig amikor elhangzik egy ilyen hazugság, azonnal meg kell cáfolni, valós érvekkel és adatokkal!
nem véletlen, hogy kissapuka, amint beírom a valóságot, azzal kapcsolatban amit kissapuka itt vagy más topikokban állít, abban a pillanatban eltűnik a topikból! főleg ha nem tudja megcáfolni azt amit írok!
Itt én is olvashatok szerencsére betűről betűre igaz szakszerű
hozzászólásokat ! De itt a másik fele :kissapukának megmagyarázni.. , arra nincs szükség mert aki nem akarja az úgy sem érti meg !!
kissapuka2011-04-07 14:27:17 #12.
"A 16%-al kinél maradt a pénz?
Most nem kell nyomni a 290-et tudjuk mekkora blöff...
Azoknál marad akik a dolgoznak..."
-akkor nem is értem ez miről szól :
"Fel kell gyorsítani a bérkompenzációt a magánszektorban, hogy senki ne kereshessen rosszabbul az új adórendszer miatt. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta hétfőn a Magyar Televízió Az Este című műsorában - tudósít az MTI."
-akkor ezek szerint a-rogán-s anti hazdik! vagy te ?
"akik nem:nos azok keressenek munkát...."
-keresnének csak épp nem találják azt a + 400 ezer új munkahelyet, amit Orbán hozott létre !
"Persze ha csak értelmesen végig gondoljuk!"
-no persze, főleg ha értelmesen, és nem csak úgy vagdalkozva, érvek nélkül!
szóval nem is értem, hogy miért van szükség bérkomandóra !?
"A vállalkozói és a szakszervezeti szféra is elképedt azon, hogy a kormányzó frakciók kezdeményezésére akciócsoportokat hoznak létre annak fölmérésére, hogy mely területeken okozott kárt a 16 százalékos személyi jövedelemadó - "
"A multik és a bankok már azon agyalnak hogy az igy maradót meg a nyáron átveendő reál hozamos milliárdokat hogyan költessék el velünk.
Remélem mindenki inkább spórolni fog...."
- látom neked aztán végkép szanaszét gurultak a gyógyszereid !
már megint vizionálsz valamit, csak nem értem mit!?
remélem megmagyarázod!
kissapuka2011-04-05 17:23:28 #10
"Emlékeim szerint pont az hangzott el hogy a Bajnaiék
budget-jéből semmi sem igaz. Láss csodát a meghozott adók aztán valahogy átsegítették az új kormányt hogy ne omoljon össze őszre."
és hogy érvekkel is alátámasszam, azt amit állítok, mi szerint a bajnai féle kormány mennyire végezte jól a dolgát, és hogy a bajnai féle "budget" ahogy te mondod mennyire volt igaz!
itt van pár anyag ami igazolja azt, amit én állítok, azzal a hazugsággal szemben amit te állítasz!
"Szeptember 14-én, kedden a kormány beterjesztette a parlament elé a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/1062 sz. törvényjavaslatát
A törvény első szakaszai a központi költségvetés 2009. évi kiadásainak és bevételeinek főösszegét, valamint hiányát rögzítik. Jóváhagyja a törvény a módosított előirányzattal összehasonlíthatóan az előirányzatok teljesítését.
2009. évre a költségvetés 8 324 226, 2 millió forint bevétellel, 9 067 944,2 millió forint kiadással és 743 718 millió forint hiánnyal számolt.
A parlamenti vitában egyértelműen kiderült, hogy a Fidesz országgyűlési képviselői nem olvasták el Matolcsi György által beterjesztett törvényjavaslatot, hiszen a kormány a beterjesztett törvényjavaslatban elismerte, hogy az előző Bajnai-kormány azt tette, amit a kialakult helyzetben tennie kellett. A törvényben elismeri, hogy szüksége volt az országnak a IMF– hitelre és az „út a munkához” program is egészen sikeres volt.
Matolcsi György által beterjesztett értékelés a Bajnai–kormány munkáját méltatja. Az előterjesztés elismeri, hogy az előző kormány jelentős lépéseket tett a gazdasági- és pénzügyi rendszerek stabilizálása érdekében a korábbi Fidesz-es álláspontokkal szemben. A törvényjavaslat leszögezi, hogy az államháztartás finanszírozása, a forint árfolyamának stabilizálása illetve a pénzügyi rendszer működése is csak az IMF hiteleivel volt biztosítható. A dokumentum szerint az előző kormánynak a válság miatt kialakult szűk mozgástérben, gazdasági élénkítésre már nem volt lehetősége. A Bajnai-kormány többször is a költségvetés számainak módosítására kényszerült, annak elsősorban az volt az oka, hogy 2008. végén még nehéz volt pontosan előre jelezni a válság mélységét, így a kormánynak folyamatosan alkalmazkodnia kellett a változó környezethez.
Elismerően a Bajnai kormány munkájáról, a FIDESZ részéről eddig mindössze egy alakalommal egy németországi Merkell kancellárasszonnyal közösen tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott Orbán Viktor. Itt - ellentétben a hazai megnyilatkozásaival - méltatta a Bajnai-kormánynak azt a munkáját, amivel az államháztartási hiányt sikerült drasztikusan lefaragni.
A jelenlegi előterjesztés rögzíti: az előző kormány a konvergencia-program alapját képező makrogazdasági pálya, valamint a nemzetközi szervezetek előrejelzéseit figyelembe véve készült. A GDP-csökkenés alapvető oka a jelentés szerint a külső kereslet szűkülése volt, a közösségi fogyasztás pedig az "Út a munkához" program pozitív hatásai miatt tudott bővülni. 2009. folyamán az ország nettó adóssága 2,9 milliárd euróval csökkent, a folyó fizetési mérleg több mint egy évtizede először ért el pozitív szaldót—sorolja a sikereket az írás."
azt gondolom hogy a Fideszes Matolcsy által beterjesztett anyag nem lehet hazugság vagy igen ?
és aztán folytassuk tovább, mennyire nem volt igaz a bajnai féle "budget"
"Szerdán interjút közölt a Frankfurter Allgemeine Zeitung Orbán Viktorral, melyben a kormányfő dicsérte a korábbi Bajnai-kormányt.
"A külföldnek kalapot kellene emelnie Magyarország előtt" címmel jelent meg. A miniszterelnök szerint "Magyarország két egymást követő kormánya" olyan lépéseket tett, amik "összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" – fogalmazott Orbán Viktor."
forrás ATV
az eredeti cikk :
November 2010
Im Gespräch: Ungarns Ministerpräsident Viktor Orbán
"Das Ausland müsste den Hut vor Ungarn ziehen" 2010 november!
de folytassuk tovább
"Orbán Viktor a Bajnai-kormány intézkedéseit méltatta, amikor január 7-én, José Manuel Barrosóval közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, 2010-ben Magyarország tette a legtöbbet versenyképességének helyreállításáért"
szóval már csak egy kérdés van hátra, hogy ezek szerint Orbán Viktor és Matolcsy hazudik ?!
kissapuka2011-04-05 17:23:28 #10.
kisapuka te aztán egy igazi elvetemült elvakult fidesz hívő vagy !
attól hogy olyan szavakat hasznlász, mint budget, attól, még az amit írsz sajna hazugság! érvenek semmi esetre sem érv!
bajbnaiék nélkül ma nem 4,2%-os lenne a hiány hanem ennél jóval több! ezt még orbán is elismerte brüselben! de hát úgy tűnik ebben az ügyben még neki sem hiszel,
"Láss csodát a meghozott adók aztán valahogy átsegítették az új kormányt hogy ne omoljon össze őszre."
basszus te egy igazi agymosott vagy , ne haragudj öreg, de mást nem tudok mondani!
a meghozot adók!? mire gondolsz 1 kulcsos szja, ami 350 milliárdos likat ütött a költségvetésen? vagy a lenyúlt mnny amiből most épp 4 milliárdért vesznek majd új kocsikat ?!
"kissapuka2011-04-07 14:27:17 #12.A 16%-al kinél maradt a pénz?
Most nem kell nyomni a 290-et tudjuk mekkora blöff...Azoknál marad akik a dolgoznak, akik nem:nos azok keressenek munkát...."
erre majdnem mondtam valamit a szüleidre, öreg hol a jó qrva életben élsz te!
na ja ha azért fizetnek, hogy ezt a szenyes hazugságot nyomd bele az emberek arcába, megértem, hogy ezt hangztatod, de ajánlom menjél már el csapelre egy krimóba és kezd el ezt az igét hinteni,. de javallom legyen a kezedben a mobilod és a gyorstárcsűázó a mentőé legyen !!
azoknak mondj ilyeneket, majd meglátod ők hogy is látják ezt !
A 16%-al kinél maradt a pénz?
Most nem kell nyomni a 290-et tudjuk mekkora blöff...Azoknál marad akik a dolgoznak, akik nem:nos azok keressenek munkát....
Persze ha csak értelmesen végig gondoljuk!
A multik és a bankok már azon agyalnak hogy az igy maradót meg a nyáron átveendő reál hozamos milliárdokat hogyan költessék el velünk.
Remélem mindenki inkább spórolni fog....
apuci apuci,látod az ilyen emberekre épít a fitymasz mint te:-))))
Tudnál válaszolni arra az egyszerű kérdésre,hogy ovika hány milliárdot vont ki a költségvetésből a 16%-os szja-val?
A többiről,most ne beszéljünk.
Teljesen véletlenül "megengedték"? Sokkal egyszerűbb oka volt ennek. Akik visszaléphettek azok nagy része szembesült a buktával meg azzal hogy nem lesz2013 után zsé a ptáraktól. Hogy ne lehessen a választáson ütőkártyának kihozni tavasszal nos gyorsan léptek sőt
még arra is volt gondjuk a ptáraknak hogy egyenleg értesítőt sem küldtek a választások előtt persze véletlenül.Lehet hogy mi nem egy országban élünk.Emlékeim szerint pont az hangzott el hogy a Bajnaiék
budget-jéből semmi sem igaz. Láss csodát a meghozott adók aztán valahogy átsegítették az új kormányt hogy ne omoljon össze őszre. Persze ezt hiába is mondom hiszen úgy sem hiszi. Mit gondol nem számolták ki hogy mit jelent ha az OV.csődöt jelent? Akkorát buknak mint Rottenbiller.... Nem kellene a folyamatos tagadás állapotában leledzeni én sosem mondtam hogy 100%-ig rossz volt GYF. Csak 99%-ban.
kissapuka2011-04-04 19:57:32 #4.
"Annyira finanszírozta magát a piacról a Bajnai kormány hogy 2009 végén gyorsan visszaengedett cca.90-100 ezer "Ratkó gyereket" az állami nyugdíjba kb.200 milliárdért ,(elkerülve a csődöt csak akkor "elfelejtettek "lenyúlásról" beszélni"
már megbocsás, de mi ebben a lenyúlás, teljesen önkéntes alapon lehetett visszalépni - és itt most az önkéntes valóban az volt, semilyen kényszer és fenyegetés nem volt!
"pl.az újságíró klubban,miért gondolja a Mészáros hogy még mindig beveszik ezt e "mi mondjuk a tutit" eszmefuttatásokat amikor aki csak kicsit is reálisan gondolkozik tisztában volt vele hogy nem a toppon adták át a budgetet."
aha szala tuti nálad van ezek szerint és te mondod meg, akkor már csak egy valamit nem értek, Orbán akkor miért méltatta a Bajnai kormányt az unió előtt, hogy micsoda remek munkát végeztek és hogy miylen szépen megfékezték a hiányt, és mirt mondták a külföldi ellemzők is hogy a 3,8%-os hiánycél teljesen reális, és ha ezen a pályán marad az orbán kormány is akkor az teljesíthető! csak hpát OV már megint megmutatta azembereknek,hogy csak azért is az van amit ő mond, ezért aztán a hiány kissé elszált, ami még ne lenne gond,csakhogy az 1 kulcsos szja-nak köszönhetően, hosszú távon is elszállt a költségvetés, így aztán már a lenyúlt 3000 milliárdos mnny vagyon sem lesz elég hogy fedezze Orbánék gazdasági diletantizmusát és ámokfutását, arról nem beszélve, hogy a az én/mi és gyerekeink biztos örehkorát dobták most fel a "rulet asztalra" és vabankra mennek, csak hát már most tudható, hogy ezt a kört már az elején elbukták!
"Az biztos hogy a Mellár féle megfogalmazásban miszerint az adó csökkentés csak 1-2 évig "húzhat" komolyan veendő ...."
nocsak , csak nem némi megingást vélek felfedezni abban amit írsz, ezek szerint OV mégsem mindenható és mindentudó, na jó, igazságos leszek, te még mindig elhiszed ezt a szarságot, hogy az adó csökkentés - jegyezzük, meg a rossz tételeket csökentették, szja csökkentés - soha nem hoz gazdasági fellendülést, egy olyan országban, ahol a legtöbb termék importból származik, márpedig nálunk ez a nagy helyzet, a lenygeleknél igaz lenne, ők ugyanis a belső keresletüket saját forrásokból oldják meg! szóval ha nálunk valóban nőne a fogyasztás, az se a belső gazdaságot erősítené, hanem a külsőt, de nem nő, mert azemberek nem bírnak költeni, lásd bruttó 290 e Ft allat csökkent a bevételük, akinek meg nem az vagy tartaláékol, vagy elkölti külföldi nyaralásra, ami megint nem a mi bevételünk!
"Azt viszont már most nyilvánvalóvá tették hogy az állami "fejős-tehén" megdöglött,..."
bakker azért látom erősen terjed felétek az időskori demencia vagy finomabban szenilitás!
Az állami fejős tehén megdöglését már a gyurcsányék is bejelentették, sőt mi több el is kezdték temetni, csak hát Orbán Viktor és slepje erőteljesen ellene ment ennek, vagy rosszúl emlékszem rá, lásd- tandíj, vizitdíj és egyébb próbálkozások, de akkor bezzeg Orbán viktor népnemzeti nagyhalált hörgött a parlamentben! bezzeg most !
"...csakis a ténylegesen előállított erőforrásokra lehet építeni mindenkinek."
ja ja, csak az a gond, hogy Orbánék pont nem ezt teszik, hanem virtuális erőforrásokra építkeznek, ami mögött nincs előállított errőforrás - lásd mnny pénzek, robinhood adó, csupa olyan errőforrás, ami mint az mnny pénzek egyszeri, így ha elfogy, újabb adókat kell kivetni, és ha a multik megelégelik orbán szájkaratézása melett a folytonos lerablást az állam részéről, bizony nagy bajok lesznek, ill. már vannak, mert a robinhood adónak köszönhetően, megprobálják bizonyos szinten tartani a profitot, és azt most legfőképpen a munakerő létszám racionalizálásával lehet , másképpen és nyersebben fofalmazva, leépítésekkel, azaz megint csak ott tartuk, hogy nő és nem csökken a munkanélküliek száma !
sakk matt mondhatnánk!
"Hogy ez milyen prioritásokból fog összeállni a társadalom egészére nézve? Ha tudnám most nem írkálnék itt...."
ó te nem azért írkálsz ide, de ezt hagyjuk , azt kérdezed milyen prioritásokból áll össze ?!
nagyon egyszerű, az Orbáni prioritások szerint, azaz , ÉN AKKOR IS MEGMUTATOM? HOGY ÉN VAGYOK AZ ÚR, HA AZ ORSZÁG ÉS AZEMBEREK TÖBBSÉGE BELEDÖGLIK - ez a prioritás semmi más, ja és a hatalom megtartása minden áron!
lényeglátó2011-04-04 16:14:46 #3.
"Szorítok Orbánnak, valóban kockázatos, amit próbálnak, de ha beszarik már bocs, programjuk, próbálkozásuk, akkor végünk! "
hát szoríthatnál, de már felesleges, mert már beszart az amit próbálnak, tovább nő a munkanélküliség, a gazdaság nem élénkűl, a fogyasztás csökken, nem teremtődnek munkahelyek, a reál bérek csökkenek, vagyonosok vagyonosodnak, a csórók még csóróbbak lesznek!
"Ilyen dedós ország nincs, Európa tantónénihez szaladnak árulkodni ovódás, diliházból szökött "politikus" kiskorúak!"
óóóó istenem ! már megbocsás te miről beszélsz?!
örülj neki hogy még van kihez fordulni, hogy esetlegessen megakadályozzuk Orbánék politikai és gazdasági ámokfutását, mert ha nem fékezzük meg ezeket a megalomán, tolvaj, hazug bandát, akkor nekünk valóban végünk, és ha nem vetted volna észre épp most kezdődik a végjáték, vagy szinpadiassan a hatyú halála, olvasd csak el az "még idén elfogyhat a nyugdíj vagyon" című cikket, gyorsan rá fogsz döbbeni, hogy igen nagy szarba vagyunk ha ezek így folytatják!
Opvec2011-04-04 12:01:49 #1.
"Miért nem teszik ki, egy nemezközi, elfogadott független könnyvizsgálóval hitelesített mérleget, vagy napilapokban lehozni ennyi volt a bevétel, ilyen összetételben, ennyi volt a kiadás ilyen bontásokban, ennyi volt a tervezett és ennyi a megvalósulás, és látná az egyszerű ember, államadósság törlesztésre ennyi, kamattörlesztésre ennyi és ledöbben, hogy a többi tétel hozzá képest aprópénz és ezert nyúzzák, ezért szívják a vérét. De abból az is világosan kiderülne, mennyire is megvagyunk vezetve."
a bajnaiék kirakták a netre a teljes államháztartási adatokat/mérleget, pont azért, hogy Orbánék ne tudjanak mismásolni költségvetés és államháztartási hiány ügyben, csakhogy Orbánék, ahogy megnyerték a választásokat, azonnal le is szedték azt, mondván, az egész honlap értelmetlen kesze kusza és nem megfelelő!!
és nem méltó arra hogy ott a kormányt és annak ügyeit megjelenítsék!
szóval Orbánék gyorsan eltüntették az anyagot, nehogy valaki a szemükre olvsahassa, hogy hazudnak, ami a költségvetést és az államháztartási hiányokat illeti!
Lesz ez még lejjebb is fitymaszkáim-:)))))))
"A Republikon Intézet gyorselemzése alapján a Fidesz és az Orbán-kormány támogatottsága több mint hat éves mélyponton van. Hasonló mértékű népszerűségvesztést az intézet szerint csak a Gyurcsány-kormány szenvedett el a választást követő tíz hónapban.
A gyorsjelentés szerint a múlt héten nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok azt mutatják: a Fidesz támogatottsága sokéves mélypontra zuhant. A nyár óta tartó, szinte folyamatos, lassú apadás következtében márciusra a párt támogatottsága nem éri el a teljes választókorú népesség harmadát. A Fidesz visszaesése ugyanakkor egyelőre nem olyan látványos, az ellenzéki pártok alacsony népszerűsége segíti elfedni a zuhanást, hiszen még együttes mutatóik sem érik el a Fidesz támogatottságát - olvasható a gyorsjelentésben. A Republikon Intézet arra is kitért: a kormánytól elforduló választók egyelőre inkább a bizonytalanok táborát erősítik, ám a tendencia nyilvánvaló: a Fideszt egyre kevesebb választó támogatja.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy ellenzéki pártként a Fidesz gyakran kötötte össze az MSZP támogatottságát a Gyurcsány-kormány illegitim jellegével, mondván: a szocialista párt elvesztette a támogatóit, így nem jogosult tovább kormányozni. A Republikon Intézet szerint ha a Fidesz által ezt a 2006-2010 között megfogalmazott és alkalmazott legitimációs követelményt a jelen helyzetre vonatkoztatjuk, megállapítható: a Fidesz alkotmányozási legitimációja erősen megkérdőjelezhetővé vált.
A Republikon Intézet az 1998 és 2010 közötti kormányok közvélemény-kutatási eredményeit hasonlította össze a Tárki és az Ipsos teljes népességre vonatkozó adatait felhasználva."
lenyeglato
Nem latod a lenyeget: a lenyeg az, hogy ilyen hozza nem erto tarsasagot hoztatok az orszag nyakara, akiknek csak a nagy egojuk van! Azt az embert, aki ennyire akarja a hatalmat, hiba nem elzavarni jo messzire, mert ebbol semmi jo nem szarmazik. Soha nem fogjuk mar megtudni, hogy mire jutott volna a ballib kormany, ha nem ez az orbani manipulacio forditja az orszag erdekei ellen az arra hajlamos 52 %-ot! Hogy most rossz iranyba megyunk, az biztos, es ezt azok is kezdik mar latni, akik szemellenzoben elnek 10-12 eve.
Annyira finanszírozta magát a piacról a Bajnai kormány hogy 2009 végén gyorsan visszaengedett cca.90-100 ezer "Ratkó gyereket" az állami nyugdíjba kb.200 milliárdért ,(elkerülve a csődöt csak akkor "elfelejtettek "lenyúlásról" beszélni pl.az újságíró klubban,miért gondolja a Mészáros hogy még mindig beveszik ezt e "mi mondjuk a tutit" eszmefuttatásokat amikor aki csak kicsit is reálisan
gondolkozik tisztában volt vele hogy nem a toppon adták át a budgetet.Az biztos hogy a Mellár féle megfogalmazásban miszerint az adó csökkentés csak 1-2 évig "húzhat" komolyan veendő és ha tetszik ha nem a kormánynak meg kell csinálnia az államháztartási reformot és
a patriótista ugyan akkor még az EU-val komform gazd.politikát.Azt viszont már most nyilvánvalóvá tették hogy az állami "fejős-tehén" megdöglött, csakis a ténylegesen előállított erőforrásokra lehet építeni mindenkinek.Hogy ez milyen prioritásokból fog összeállni a társadalom egészére nézve? Ha tudnám most nem írkálnék itt....
Szorítok Orbánnak, valóban kockázatos, amit próbálnak, de ha beszarik már bocs, programjuk, próbálkozásuk, akkor végünk! "Sok ellendrukker örülhet, én megmondtam!" Ilyen dedós ország nincs, Európa tantónénihez szaladnak árulkodni ovódás, diliházból szökött "politikus" kiskorúak!
A legnagyobb probléma, hogy az ország lakossága soha nem látja a hitelesített, év végi záró mérleget, tehát itt bárki, bármit dumálhat, miért kellene azt elhinni, hogy a bajnai kormány az aztán megcsinálta volna stb. stb. Itt már akkora a maszatolás a mellébeszélés mindkét fél részről, hogy én már egyiknek sem hiszek el semmit. Még azt sem amit kérdez. Miért nem teszik ki, egy nemezközi, elfogadott független könnyvizsgálóval hitelesített mérleget, vagy napilapokban lehozni ennyi volt a bevétel, ilyen összetételben, ennyi volt a kiadás ilyen bontásokban, ennyi volt a tervezett és ennyi a megvalósulás, és látná az egyszerű ember, államadósság törlesztésre ennyi, kamattörlesztésre ennyi és ledöbben, hogy a többi tétel hozzá képest aprópénz és ezert nyúzzák, ezért szívják a vérét. De abból az is világosan kiderülne, mennyire is megvagyunk vezetve.