Nemcsak a múltat, a jelent is be kell vallani
Mindenki benne van
Némely óvatoskodó véleményből, reagálásból arra következtetek: van itt némi zavar azzal kapcsolatban, nem kell-e „differenciáltan viszonyulni” a Magyar Gárdához és az úgynevezett Nemzeti Őrsereghez. Vagyis: mit kezdjünk az egyre hangosabb, már a határon is átcsörtető bandériumokkal, amelyek röhögni- vagy sírnivaló módon elmebeteg katonásdit játszanak? Hogyan „közelítsünk” a két különös különítményhez? Iróniával vagy ingerülten? Szelíden vagy szigorúan? Tűrjük vagy tiltsuk? Egyáltalán: lehet-e törvényileg tiltani a demokráciában azt, ami a polgárok egy részének tolerálható, a másiknak viszont nyilvánvalóan tűrhetetlen?
Szerintem aki képes magára húzni olyan egyenruhát, amilyet hajdan a nácik vagy a nyilas brigantik viseltek, az magára húzza a gyanút, hogy ő is mindenre képes. Ha pedig ennek egyéb jelét is adja – masírozgat, megfélemlít, cirkuszt rendez a bíróságon, aljas jelszavakkal provokál, fenyegetőzik, cigányra támad, zsidóra uszít, barom módon szomszéd nemzetet heccel –, akkor törvényileg kell fellépni ellene, és nem bambán megvárni, amíg újra eljön a nagy történelmi gyalázatok ideje.
Fontosnak, de kevésnek tartom, hogy „a kormány elítél minden szélsőséges megmozdulást, a gyűlöletkeltés és a kirekesztés minden formáját, legyen szó akár magyar-, akár szlovákellenes megmozdulásról”. Nem a kormány „ítéletére” várunk, hanem végre jogerős bírói ítéletre. Leginkább arra, hogy amit egy szerencsétlenkedő Markó utcai tárgyaláson elkezdtek, méltóztassanak folytatni valahogy.
Meglepő, de egyáltalán nem mulatságos, inkább elképesztő és felháborító, hogy lassan ránk szárad az augusztusi hír, amely szerint: „Megfenyegették a Magyar Gárda-per bíráját! Új bírót jelölnek ki, ezért a szeptember elsejére kitűzött tárgyalás elmarad.” És azóta? Azóta újabb menetelések, riasztó uszulások vannak, a vadulni készülő oroszlánok már „oroszlánkölyköket” avatnak; a kisgárdisták is részei lesznek a nagy seregletnek az árpádsávos harci zászló alatt, a jogállam meg békésen tudomásul veszi, hogy még kijelölt időpontja sincs a bírósági tárgyalás folytatásának.
Az előző oldalakon nyilatkozik Balázs Péter közgazdászprofesszor, hazánk volt EU-nagykövete, aki szerint „az unióban rólunk azt gondolják: itt tolerálják a fasisztoid jelképeket, s nem tudnak elbánni a közrendet zavaró szélsőségekkel”. Európa – legyen bármilyen lesújtó ez a vélemény – nem téved. Pontosan ez a helyzet. De nem csupán arról van szó, hogy a jobboldal már nem tudja (vagy még nem akarja) megfékezni saját szélsőségeseit. Erősen belejátszik ebbe a mértéktartónak nevezhető konzervatív jobbközép bizonytalankodása és szétesettsége, a szólás- és véleményszabadságot abszolutizáló liberálisok nagyképű konoksága, valamint – ezt is ki kell mondani egyszer – a baloldal gyávasága. És akkor még érdemileg szót sem ejtettünk a magyar igazságszolgáltatás tehetetlenkedéséről, taktikázgatásáról, tétovaságáról és titokban jobbra húzó trükkjeiről. Nem újság ez, a kritikus sajtómunkások is megtanulták már: ilyen ügyekben elsősorban a másodfok dönt.
A szombati Népszavában azt olvastam, hogy Szlovákiában aki nyilvánosan – főleg zászló-, jelvény-, egyenruha- és jelszóhasználattal – olyan mozgalmak iránt mutat szimpátiát, „amelyek erőszakkal, fenyegetéssel irányulnak az alapvető emberi jogok és szabadságjogok elnyomására”, az számíthat minimum fél év szabadságvesztésre, de akár három év börtönre is. Nem azt kérdezem: mire várunk? Csak azt: normális-e, hogy eddig nem tettünk szinte semmit az égvilágon?
A szlovák–magyar kormányfői találkozó után Gyurcsány Ferenc nyilatkozott a sajtónak, és egy újságírói közbevetésre így reagált: személyes felelősségét abban látja, hogy nem sikerült kiszorítani a közéletből a radikális és nacionalista csoportokat.
Indokoltnak gondolom ezt a beismerést, de leginkább Krausz Tamás történésszel értek egyet, aki az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának alelnökeként kijelenti: „Magyarországon legálisan neofasiszta, neonyilas, újnáci csoportok garázdálkodhatnak szabadon, és nem volt ereje a szocialista párti kormánynak, hogy ezeket az újnáci szervezeteteket, paramilitáris csoportokat jogilag becsületesen megszüntesse.”
Mi ez, ha nem a baloldal gyávasága? Biztos, hogy ebben az ügyben csak és kizárólag Gyurcsánynak van személyes felelőssége?
Nemcsak a múltat, a jelent is be kell vallani.
HozzászólásokÖsszesen: 34 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Két pártot említettem eddig, az MDF-et és a Jobbikot. Ez utóbbi parlamenten kívüli. A Kérdőjel által említett kérdőívet én náluk írtam alá, kb. 1 hónappal ezelőtt.
A válaszomnak nem az volt a lényege, h. az említett párt javaslataival nem foglalkoznak, hanem az, hogy a Számvevőszék jelentésével sem! Vagyis a legfontosabb költségvetési ellenőrző szerv véleménye annyit ér, mint pl. egy kispárté, vagy akár bármelyikünké! Semmit!
Egyébként nem vettem észre, h. az eddigi kormányok oly nagyon megfeszültek volna, hogy meglegyen a 2/3-ad...
Nem tetszik a képviselői költségtérítés ? Mi tehetünk érte ! A jelenlegi módosítás szerint ugyanis "megadóztatják" majd - amit szintén mi fizetünk, és mivel továbbra is bizonylat nélkül markolják fel, majd "bekalkulálják".
Van egy kezdeményezés: népszavazás, hogy ne így legyen. A népszavazás az EU választáskor lenne, nem járna hatalmas plusz költséggel. De legalább megmutathatná a civil szféra, hogy elege van az "elit" kisded játékaiból.
Ha akarsz tenni: www.seresmaria.hu, töltsd le az aláíró ívet, töltsd ki, irattasd alá ismerőseiddel, és küldd el a megadott címre. Ez körülbelül 20 perc - szánj rá ennyit. Eddig még csak 40 ezer aláírás gyűlt össze, Rád is szükség van !
Csibirkás! megmondanád ki az a parlamebten kivüli erö ?
csibirkás! erröl beszélek már rég óta, ezek és még sok törvények 2/3 os ha meg feszül a kormány akkor sem lesz megtárgyalva...a bizottsági rágomalmon ha át is megy a szavazáson bukuk...nincs más egyhelyben dagonyázás.....
Van egy javaslatcsomag, melyben korrupció elleni lépések szerepelnek, pl. képviselői költségtérítés, állami vállalatok, minisztériumok gazdálkodásának átláthatóbbá tétele stb. (az MDF-nek is volt hasonló, a választások előtt, de mióta bekerültek, valahogy elfeledkeztek róla).
Épp elég baj, hogy 1 parlamenten kívüli erő javaslataihoz hasonlóan a Számvevőszék jelentését is semmibe lehet venni. Pedig arra igazán nem fogható, hogy szélsőséges. Én sokkal szélesebb jogkört adnék az ÁSZ-nak, és a PSzÁF-nek is. Bár lehet, h. akkor oda is politikusok kerülnének, mint az ügyészségre, v. az alkotmánybíróságra.
Csibirkás!
Szóvá tették...csak nem jelent meg ez alatt mit értsek?? gondolat olvaso nem vagyok, semilyen gyülésekre nem jártam,nem járok, nem is fogok.
Számvevöszék szakmai grénum, nem áll a kormány, országgyülés fölött.A két éves költség vetést is kifogásolta, elöre vetitve, hogy ellehet igy csusszani, oszt ki figyelt oda? oszt el is csuszott az államháztartás....
Őszike! Most jutott eszembe, a nagy lopások ellen is alakult már szervezet. Úgy hívják, hogy Számvevőszék. Nem ártana jobban odafigyelni rájuk.
Á, dehogy. Csak 5000 hamis MO szavazat úgy, hogy labancék meg sem próbálnak csalni. Az aztán tényleg nem sok. 17000-ből. Jelzem, nem azt vitatom, h. történhettek csalások, az minden rendes választáson előfordul:), csak azt, h. azok döntötték el az eredményt. Illetve azt, h. ezeket csak a magyarok követték el.
Csibarkas: a vélemény és a tény, hangsúlyozom ismét - két különböző dolog. Akkor Sopronban kb. 17 ezren voksoltak, nem kell sokat csalni ahhoz, hogy a 65-35 % arány kialakuljon.Javaslom elolvasásra: http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0149/05.htm l
Kérdőjel: Teljesen természetes, h. az osztrákok panaszkodtak, hisz ők kaptak ki! Nem is kevéssel. A különbség akkora volt, h. kétlem, h. a - szerinted megtörtént - csalások befolyásolták volna.
Őszike! Pl. a Jobbik már felszólalt ebben az ügyben is. Csak nem került be a hírekbe. Félő, h. esetleg sokan értenének egyet vele. Meg nem illene a róluk kialakítandó nyilasfasisztarasszistastb. képbe.
csibarkas: Ez nem hit kérdése: "Az 1921. december 14-én kezdődött soproni népszavazást és annak eredményét brit részről elfogadták és számukra ezzel az ügy nyugvópontra jutott, noha az özönével ér kezdő osztrák panaszok miatt még a népszavazás után is felvetették, hogy esetleg (lehetőségként) meg lehet semmisíteni a velencei konferencia határozatait. Ezt azonban a franciák és az olaszok a leghatározottabban ellenezték és Londonban is rájöttek, hogy ez igen kínos presztízsveszteség lenne. A brit külpolitika azonban még egyszer tanújelét adta a térség felé irányuló ellentmondásos, időnként zavaros elképzeléseinek. Az 1921. decemberi időhúzás oka (több, mint két hét telt el, amíg érvényesnek ismerték el a népszavazás végeredményét) az volt, hogy az olaszok és a franciák eddig győzködték az angolokat, akik azt akarták, hogy Ausztria „önként és szabadon" nyilatkozzon az eredmény elfogadásáról." Ez csak egy forrás: dolgozat Anglia álláspontjáról trianont követően. Számtalan máshol is található ilyen, csak hát nem trendi ilyen dolgokról beszélni, és mi sosem tudtunk szembenézni múltunkkal. Történelemoktatásunkról meg ne is beszéljünk.
Nejem első munkahelyén volt egy nyugdíjas kollega, ő anno azon résztvett. Mesélt érdekes dolgokat: a temető is szavazott....
Csibirkás!
nem azt irtam, hogy nem kell büntetni a kis lopást ,abbol lesz a nagy lopás. Azt irtam, hogy a zsák krumpli stb.. lopások miatt Gárda alakul,addig akik milliokat, milliárdokat sibolnak el, arra senki sem alakul, nem foglalkozik velük senki semmi....
Ez utóbbiban egyetértünk. Korábban viszont kérdezted, h. miért kellene büntetni a kis értékű lopásokat. Azért, mert ha valaki egyszer lop 15000 Ft értékben, és nem büntetik meg érte, akkor máskor is meg fogja tenni. Ha csak munkanapokon megy, már keresett nettó 300000 Ft-ot. Plusz segély. És ha egy ilyen meglátogatja az útcámban lakó testvérét, aki épp északai műszakból megy haza, és azt mondja neki, (megtörtént) hogy: "Te hülye, hát minek dógozol, ha cigány vagy? Én megélek a f.ból, ami meg kell, azt elveszem, oszt nézd meg, jobban élek, mint te!", akkor ne kelljen szerencsétlen beilleszkedni próbáló cigánygyereknek szégyenben maradnia.
Pontossan ezért kellene a mult hibáibol levonni a tanulságot, és észre venni,hogy a megváltozott világban méginkább öszefogásra magyar-magyar öszefogásra van szükség.Elöször a mostani határokon belül, ha megerösödünk, anyagi,politikai,stb. akkor másképp kezel a világ. Ha a mult sebeit nnyalogatjuk, ki vetitve a most politikai szereplökre egyhelybe topogunk,vagy hátra lépkedünk.
De ha már szóba jött a Tanácsköztársaság, meg Horthy, megemlítenék néhány érdekességet.
Akkor épp a szélsőbal volt irredenta, és próbálkozott a Felvidék és a Tiszántúl visszafoglalásával, harcolva az Antant hatalmak ellen.
Horthy viszont ROMÁN hadsereggel vonult be Budapestre (mégpedig nem határon túli magyar, hanem benszülött, szőröstalpú móc sereggel).
Pár évvel később szlovákiából és Lengyelországból zsidó menekültek ezrei érkeztek MO-ra, akiket a magyar vezetés - szembeszegülve a németekkel - befogadott, illetve tovább engedett, s ezzel a életüket mentette meg.
Akkor a népszavazást az Antant felügyelte, nem a magyar kormány (az nem is nagyon volt akkor, legalábbis nem stabil). Eléggé valószinűtlen, h. az Antant akarta, illetve engedte volna, h. MO-ra oly sokan szavazzanak.
csibarkas: Nem tartom őket hősöknek, mint ahogy a vörösterror bűnöseit sem. És nem tartom hősöknek a soproni népszavazás csalóit sem.
Drága gazduram!nem volt nagyapámnak semilyen tagkönyve, sajnos nagyapám sincs már lassan 40 éve:-{ Nem értem tisztán mi az ,hogy: nektek épitették a lakásokat?Te visszakaptad 100h földet, a rendszer váltásnak hála, sokan semmit sem kaptak, még a munkahelyük is megszünt.Akkor mi legyen velük szerinted, ne kapjon segélyt ne szavazzon,ne éljen?el lopnak zsák krumplit, hagymát tyukot,ezért akasztani kellene?? akik tobb száz milliárdokat tüntetnek el azokkal nincs ekkora gyülölet. Természetesen el itélem a lopás minden formáját, sajnos felvan lazulva a rendörti munka is, mert nem tudják mikor lesznek megfenyitve, kipellengérezve.Azt sugallod,hogy a csendörök igazságosak voltak igen mindig a gazduram -éknak volt igazuk.
Prónay-ékat a horvát hadsereghez hasonlítottam. Ők is követtek el vérengzéseket, és nyilvánaló, h. ennek ártatlanok is áldozatául estek. De a népük, akiért harcoltak, hősnek tekinti őket. Te pedig magából kifordult értékrendnek. Ott kint van a Hága által elitélt háborús bűnös az éttermek falán, itt meg már a nemzeti trikolórt is lefasisztázzák. Meg is lehet nézni, hogy állnak ők, pár évvel a háború után, meg hogy állunk mi ebben a fele nagy liberalizmusban.