Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Kezdjük a végén: Gyurcsány elismerte, hogy a Demokratikus Koalíció kisebbségben maradt, de szerinte a jövő feladata az, hogy többséggé váljon. Mesterházy viszont arra a megállapításra jutott a történtek után, hogy mindenkinek, aki a közösség tagja akar maradni, a testületi döntésekhez kell tartania magát.

Ezekben a nyilatkozatokban – finoman szólva is – némi diszkrepancia mutatkozik. A volt miniszterelnök nem ígérte, hogy feladja a párton belül eddig forszírozott törekvéseit, a párt elnöke viszont a „belső partnerség” és a „cselekvőképes pártegység” igényéről beszél. A kétféle eltökéltség nyilvánvalóan szembemegy egymással, még ha Gyurcsányt egy időre talán visszafogja majd az a tény, hogy a szocialisták rendkívüli kongresszusa lényegében látványosan elutasította politikai koncepcióját.

Az igazi kérdés persze az, hogy valójában mi volt a paláver tétje. Csakugyan az volt a feladvány, hogy az MSZP eldöntse, karakteres baloldali alakulatként definiálja-e magát, vagy demokratikus gyűjtőpártként. Az erről szóló viták – eddig legalábbis – mintha „az angyalok szárnyáról” szóltak volna. Mert noha abból a feltételezésből indultak ki, hogy a két felfogás között kibékíthetetlen ellentétet feszül, és képviselői úgyszintén elvi alapon utasítják el a másik elképzelést, de a különbség igazán csupán a hangsúlyokban jelent meg. Hiszen nemhogy a szociáldemokraták, de még a kifejezetten „baloldali fordulatot” sürgetők is elismerik: a pártnak nyitottnak kell lennie olyan liberális és konzervatív alapértékek előtt, amelyek az utóbbi évtizedek Európájában valamennyi sikeres baloldali politika részeivé váltak. Ugyanakkor azok, akik Gyurcsány vezetése alatt az „engedjétek hozzánk valamennyi demokratát!” jelszavával szorgalmazzák az MSZP „kinyitását”, maguk sem gondolják, hogy ez a szocialista párt középbal dominanciáját kérdésessé tenné.

A lényegi probléma máshol keresendő. A Demokratikus Koalíció híveinek abban igazuk van, hogy a Fidesz-kurzus potenciális ellenzékének – mérsékelt jobboldali konzervatívoknak, liberálisoknak vagy akár azoknak a zöldeknek, akik nem akarnak az LMP-vel egy gyékényen árulni – politikai otthonra van szüksége. Nem beszélve az ideológiamentes, úgynevezett csapódó, bizonytalan civilekről, akik mind a Fideszben, mind az MSZP-ben csalódtak. Csakhogy ezeknek a választói csoportoknak egyike sem a szocialisták felé keresi az utat: még egy olyan párt felé sem, amelyik a lehető legtágabbra nyitja előttük a kaput. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy különböző igényeik kifejeződhetnek egyetlen keretben. Persze egy újonnan alakuló Demokrata Párt megkísérelheti összefogni a jobb- és a baloldal közé szorultakat, de Gyurcsány láthatóan nem akarja tudomásul venni, hogy a vállalkozás sikerét éppen az ő személye akadályozza. Mindazok, akikre ma ebben az országban egy úgynevezett demokratikus összefogásban számítani lehet, alighanem abban egységesek, hogy nem a kudarcot szenvedett volt miniszterelnök égisze alatt képzelik el politikai közeljövőjüket.

Voltaképp ugyanezért nem kapott támogatást Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusán. Az ellene szavazóknak nem az a bajuk vele, hogy „nem vegytiszta” baloldaliakat is beengedne a pártba – a tömeges áramlás veszélye nemigen fenyeget –, sokkal inkább tartottak még mindig erős társadalmi elutasítottságától. Egyik most elfogadott határozatukban a szocialisták „nyitott, demokratikus, baloldali néppártként” definiálják magukat, és ebbe, ha úgy tetszik, belefér a gyurcsányi koncepció lényege – anélkül azonban, hogy azt tőle fogadták volna el. Mert ez a csörte lényegét tekintve, és kivált Gyurcsány szándéka szerint, arról szólt, hogy kié a politikai primátus a pártban. Senki nem hitte, hogy ha ezúttal ő kerül fölénybe, majd a javaslatára elrendelt pártszavazás eredménye a közvetlen pártelnökválasztáshoz vezet, akkor az esedékes tisztújításon nem kísérli meg átvenni a hatalmat. És persze a pártszakadás is benne volt a pakliban, ám annak súlyos ódiumát a Demokratikus Koalíció – egyelőre – nem vállalta. A személyi ellentét csak prolongálódott, annak minden veszélyével.

Mármost arról, hogy az MSZP politikai credója – mi több, programja – miként alakul, ez a kongresszus a jótékony általánosságokon kívül semmit nem mondott. Pedig a dolgok nem a mégoly fontosnak vélt, de önmagukban szükségképp üres kinyilatkoztatások szintjén dőlnek el. A nyitottság meg a demokratikus baloldali elkötelezettség szép frazeológia, de még az orbáni vircsaft kemény bírálatával megspékelve sem elegendő: pontról pontra meg kell fogalmazni egy konkrét társadalompolitikai alternatívát. Ez a program egyaránt kíván szakpolitikai elemzőmunkát és világnézeti tisztázást. Ha a szocialisták azt akarják, hogy a majdani kormányváltásban főszerepet játszhassanak, mielőbb markánsan meg kell fogalmazniuk a maguk ajánlatát.

Aztán a minden rendű-rangú demokraták majd eldöntik, vajon megfelel-e nekik.