Pénteken, hatvanegyedik születésnapjának előestéjén Széchenyi-aranyérem kitüntetést vehetett át Németh Miklós volt miniszterelnök a rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából. A díjat az érem névadójának leszármazottja, Széchenyi Mihály adta át. Az eseményen BARÁT JÓZSEF is részt vett

Kovalovszky Dániel felvételei
„Itt áll önök előtt a Magyar Népköztársaság utolsó és a Magyar Köztársaság első, bár még nem szabadon választott miniszterelnöke.” Így kezdte évek óta első nyilvános beszédét Németh Miklós a Kupolateremben, miután utóda a miniszterelnöki székben gratulált neki.
Igaz, ez a Kupolaterem nem az a Kupolaterem. Ez a miniszterelnök pedig nem az a miniszterelnök.
A Széchenyi Tudományos Társaság elismerését ugyanis az ügyvezető alelnök, Szunai Miklós által megálmodott lakópark, az Ökoház kupolatermében adták át, elsők között pedig Boross Péter gratulált a díjazottnak. Tény: ezért az aranyéremért a becsüs nem adna sokat, mert csak aranyozott. Az is tény, hogy nem az állami kitüntetések szokásos sleppje volt jelen, a sajtón kívül kétszáz jó barát és tisztelő gyűlt össze. Épp ezért: ez az alkalom az az alkalom volt, amikor Németh Miklós végre megszeghette önkéntes hallgatási fogadalmát. Előbb azonban a meghívóké volt
a szó.
„Van egy népszerű, de nem igazán elegáns szlogen, amit gyakran idéznek: a hála nem politikai kategória. Én ezt a kibúvót szívből gyűlölöm. Nem etikus, és ráadásul történelmietlen.” Ezzel indította gondolatmenetét az est házigazdája, Görgey Gábor író, volt miniszter, akit a jelenlévők – negyvennyolcas tábornok ükapjától örökölt eredeti nevén – csak Artúrnak szólítottak. A történelmi név viselője tekintéllyel és méltósággal állíthatta: igenis hálát érdemel a díj minden kitüntetettje, aki a térség demokratikus átalakításáért küzdött, köztük Király Béla, Göncz Árpád, Václav Havel, és persze akinek csak posztumusz ítélhették oda az érmet: Antall József. „A szlogen nemcsak morálisan elfogadhatatlan – mondta az író –, de politikailag is az. Fényt vet arra a szegényes politikai attitűdre, gyakorlatra, amely nálunk uralkodik. Felmentést az emlékezés súlya alól, felment a kötelemtől, hogy értékükön mérjük a tetteket. Például Németh Miklós tetteit, aki – Antall Józseffel karöltve – megteremtette a demokratikus átmenet lehetőségét, hogy Magyarországon a történelemben először szabad, parlamentáris demokrácia alakulhasson ki.”
„Jó embernek jó utat sugalmas ösztöne mutat.” A német eredeti után így idézte szintén fejből Goethe Faustját Arany János fordításában a kitüntetett életútját méltató Shelley István, a Széchenyi Tudományos Társaság alelnöke. Az ötvenhatos forradalom résztvevője, aki később az RCA amerikai, majd az UHER német vállalat igazgatótanácsi elnöke lett, ma már dédszülői korban van. Ezzel nem volt egyedül a volt miniszterelnököt ünneplő teremben, ahol a túlnyomó többség a nagyszülői korosztályt képviselte. Csak az ifjú riporterhad volt kivétel – többségének fogalma sem volt arról, hogy voltaképpen miért is ez a felhajtás az általa alig ismert ember körül, aki furcsa, csomójánál piros, egyébként meg szürke nyakkendőt viselt.
„Mi, ötvenhatosok tudjuk, hogy mihez kell bátorság. Nagyon is kellett például ahhoz, hogy Németh Miklós kész helyzet elé állítsa a szovjeteket egy olyan országban, ahol az övékén kívül is négy fegyveres erő volt, köztük a párt saját hadserege. Ilyesmihez kell a politikai bátorság, nem ahhoz, hogy valaki például ideggyenge hazaárulónak nevezze ellenfeleit” – mondta Shelley, majd hozzátette: a magyar politikusoknak csak a deáki úton érdemes haladniuk, mert a nemzet mindig ráfizet, mindig véráldozathoz vezet, ha arról letérnek.
„Pont húsz évvel ezelőtt még azzal kezdtem a kormányüléseket, hogy ismertettem a párt politikai bizottságának határozatait X, Y, Z kérdésekről” – mesélte Németh Miklós. Annak történetét, hogy a rendszerváltó miniszterelnök hogyan szakadt le az „élcsapat” köldökzsinórjáról, derűs egyetértéssel hallgatta Boross Péter, a Dél-pesti Vendéglátópari Vállalat akkoriban nyugdíjas igazgatója Gál Zoltán húsz év előtti belügyminiszter-helyettessel. Velük bólogatott a Veszprémi Városi Tanács volt elnökhelyettese, Szekeres Imre, és aki az Országos Tervhivatal államtitkáraként figyelte az akkori eseményeket: Surányi György.
Az exminiszterelnök tehát elmesélte, hogy 1989 márciusa és májusa között a színfalak mögött éjszakai és hétvégi lobbizással harcolta ki, hogy a párt és a Hazafias Népfront végre mondjon le miniszterállítási jogáról. Májusra sikerült, amikor Németh Miklós egyszerre hét tárca élén cserélt vezetőt. Ez igen sok volt: minőségi megújulást tett lehetővé.
Munkához láthatott az első és eddig egyetlen magyar szakértői kormány. Hét tárcavezető cseréje egyébként olyan nagy lépés, hogy az ünnepség fiatal riporterei nem is hittek a fülüknek: így maradt a tudósításokban csak kettő a hétből.
„A kormányt nem engedték a kerekasztal-tárgyalások közelébe” – ismerte be a rendszerváltó miniszterelnök. Az új pártok vezetői makacsul elutasították többszöri javaslatát arról, hogy ne csak az alkotmányos berendezkedés ügyeivel foglalkozzanak, de a gazdaság, a szociálpolitika, a nagy ellátórendszerek működéséről is állapodjanak meg. Az elmúlt húsz év azt mutatja, nagy hiba volt, hogy ez elmaradt. Máig hiányzik a közmegegyezés.
Németh Miklós elmondta, hogy 1989-ben kinevette volna azt, aki állítja: húsz év múltán sem lesz itt új alkotmány és új választójogi törvény. Ez utóbbi szerinte különösen nagy veszély: igazi demokratikus deficit. „Amikor elkészült a törvény, én huszonhat változatban lejátszattam annak működését, a számítástechnikusok már megőrültek tőlem. Nos, ez a törvény remekül működik mindaddig, amíg négy vagy több párt kerül be a parlamentbe. Tisztelettel ajánlom azonban a jelenlegi és volt miniszter uraknak, hogy végezzék el a számításokat arra az esetre, amikor csak két vagy három párt jut a törvényhozásba. Meglepő dolgokat fognak tapasztalni!” – így a volt miniszterelnök, aki a jelenlévők fantáziájára bízta, hogy kényelmeskedés vagy a hatalom szeretete miatt van-e késésben az ország. Mert Németh Miklós szerint egyre késik a 21. századi struktúra kialakítása, egyre késnek a reformok, aminek egyre nagyobb lesz az ára.
A volt miniszterelnök angliai éveiből olyan politikusok példáját idézte fel, akik felálltak, akiket felállítottak, amikor erre morális okokból volt szükség. Németh Miklós – akit egy szellemes blogban a nagy vissza nem térőnek neveztek – ennek alapján vonta le végső következtetését: „Ha nem növünk fel, ha az íratlan alkotmány, az erkölcs szellemisége nem hatja át végre a mi világunkat is, akkor bizony cudar idők várnak ránk.”
Az ünnepség végén az ökoházi vendéglátó, Szunai Miklós saját ajándékával is előállt. Egy 1945-ös Omega aranyórával. Németh Miklós a jövőben erről olvashatja le, hány az óra. Az Omegán megnézheti, hogy az ő számára minek jött el az ideje. És mihez van már túl késő.
HozzászólásokÖsszesen: 10 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Németh Miklós egyenes viselkedése államferfiként csak irritálta a mutyizni szándékozókat, ezért nem kellett nekik, de ha felülkerekedne a józan ész és találna magának profi csapatot, hatalmi bázist, akkor szerintem ő benne még lehetne bízni. De szerintem nincs már háttérbázisa, és talán bele is fáradt.
őszike13
Ha nem tudod miért nem látják szívesen Bajnait az ország keleti felében leírhatom neked, de azt hiszem te is tudod. ( nem is mer arrafelé utazgatni). Esetleg megtudnád mondani mekkora összeget juttatott ki innét offs cégen keresztül?
Nem tudom mi a foglaozásod, Német Miklós időszakról annyit tudok, hogy nem csak szónoklat volt a vállalkzások fellendítése ami alapja lett volna az igazi polgárosodásnak. Ha ezt nem hiszed akkor vesd össze az akkori vállalkozások adózásáról szóló törvényeket az utánna következőkkel
Davidoffal pedig azért értek egyet,mert Németh M megmutatta, hogy politikuként is tisztességes maradhat valaki . (igaz a tisztességtelenek nem tűrik maguk között az ilyen embert.)
Demján S például úgy fogalmazott a felvetésre, hogy miért nem akar politikus lenni: "Nem ,mert ahol a tiszteség véget ér ott kezdődik a politika."
nagynénak : Magam részéről csak olyan hivatalnokkal találkoztam aki mindíg várt valamit. Mivel ebben soha nem voltam partner meg is gyült a bajom velük. Volt aki kijelentette, hogy amig Ő ott lesz addig én nem....... Pedig csak a munkája elvégzését kértem. Lehet hogy csak ezért alakult ki bennem ilyen rossz vélemény?
Nagy idők nagy tanúja.Olyan,aki nem a saját emlékművének görcsös építésével foglalatoskodik,hanem emberközelbe hozza a történelmet.Megértjük,hogy nem mindentudók,a bölcsek kövét maguknak vindikálók alakították-élték az eseményeket,hanem gyarló,de a történelmi lehetőséget felismerő és megragadni képes emberek.Én elsősorban az erkölcsiségről mondott szavait tartom jelentősnek.Nem lenne baj,ha a mai hatalmasok-vagy a magukat annak vélők-magukra vennék.
Sajnos sokkal sulyosabb a helyzet. Bizony az...
Bajnaival mi a gond? Vagy érvénybe lépett az egyenként vadászunk le mondás?
Függetlenként nem lehet kormányzási pozicioba nyerni magát senkinek , ilyen a választási törvény.
Nem tudom Németh miklós mit virágoztatott föl, mert pontosan azért lett vége többek között az átkosnak, mert nem lehetett az országnak ugy , olyan rendszerben tovább vinni a müködését.Nem Németh Miklós hibájából.
Nem lett volna szabad félre állnia, biztos vagyok abban, hogy ha szerepet vállal bármelyik oldalon nem lenne ilyen ösze-visza, semilyen a rendszerváltás után 20 évvel a világunk.
Korrupció, ma már ott tartunk, hogy aki tisztességes, abszolut hülye, luzernek tartják.....Akkora az öszekacsintás országszerte, hogy tisztitó tüz kellene .....
Be mész egy hivatalba, minegy mit intézel, akkora a bizalmatlanság,hogy sokszor megalázó.....szabályok vannak, ha mindenki betartaná, nem lenne ennyi kiskapu senki sem akarna boritékozni...pláne, ha bümtetö vonzata is lenne...
Az osztozkodás és a korrupció beleivódott a köztisztviselők, hivatalnokok vérébe?"Csak" az övékébe?
Szerintem ennél sajnos sokkal rosszabb a helyzet.
Azt hiszem Németh Miklóst mint Függetlent kellene visszahozni és mindenféle pártok sumákolásától megvédeni, mert amikor Ő szoci lett akkor még élt a "kényszer". Nagy igazság, hogy Kádár manőverezett ahogy tudott a SZU elnyomás alatt. Viszont az utánna következő időszakban egészen a mai napig egyetlen kormány idejében lendült meg valóban a gazdaság és az a NÉMETH KORMÁNY igen rövid ideje alatt volt. Ez az ember nem egy hatalom mániákus mint azt bizonyította is. Nyugodtan félre állt amikor azt mondták nincs rá szükség.Pedig az országak ilyen vezetőkre lenne szüksége szerintem, nem GYF féle az állami vagyont sajátjába átjátszó emberre aki olyan embereket vesz maga mellé például mint Bajnai. !!!!aki vezető volt egy cégnél ami csődbe ment az hogy vezethet egy országot????? Persze OV-nak is nagy hibákat lehet felróni, mert kezébe volt ahatalom (igaz csak a kisgazda pártiak jóvoltából),de Ő is engedte maga körül a Nagy osztozkodást és korrupciót ami bele ivódott már rég a magyar köztisztviselők, hivatalnokok vérébe. Sajnos ezt már csak drasztikus ítéletekkel lehetne kiirtani és amíg ilyen ítéletek nem lesznek nincs az a kormány ami rendet tudna teremteni.
A rendszer váltás idején láttam egy feliratot Baján a polgármesteri hivatal falán.
"A RENDSZER VÁLTOZHAT? DE MI MARADUNK "
Igazuk van, mert a mai napig túléltek minden kormányváltást.
Viktornak nem jár semmi:}}
Ugy gondolom,az MSZP-nek mindent félre téve felkellene keresni Németh Miklóst, azt hiszem feltudná rázni az apátiába esett szavazóit is.
Nem utolsó sorban az ország talán hamarabb elindulna a kikelet felé......
Szécshenyi Társaság is ezt bizonyitja....
Tököset a tökösnek: Dehogynem kapott. Még 1998-ban: SOHA VISSZA NEM TÉRŐ alkalmat.
Viktor nem kapott semmit ?