Hetilap kereső

Barát József írása

Pénteken, hatvanegyedik születésnapjának előestéjén Széchenyi-aranyérem kitüntetést vehetett át Németh Miklós volt miniszterelnök a rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából. A díjat az érem névadójának leszármazottja, Széchenyi Mihály adta át. Az eseményen BARÁT JÓZSEF is részt vett

„Itt áll önök előtt a Magyar Népköztársaság utolsó és a Magyar Köztársaság első, bár még nem szabadon választott miniszterelnöke.” Így kezdte évek óta első nyilvános beszédét Németh Miklós a Kupolateremben, miután utóda a miniszterelnöki székben gratulált neki.

Igaz, ez a Kupolaterem nem az a Kupolaterem. Ez a miniszterelnök pedig nem az a miniszterelnök.

A Széchenyi Tudományos Társaság elismerését ugyanis az ügyvezető alelnök, Szunai Miklós által megálmodott lakópark, az Ökoház kupolatermében adták át, elsők között pedig Boross Péter gratulált a díjazottnak. Tény: ezért az aranyéremért a becsüs nem adna sokat, mert csak aranyozott. Az is tény, hogy nem az állami kitüntetések szokásos sleppje volt jelen, a sajtón kívül kétszáz jó barát és tisztelő gyűlt össze. Épp ezért: ez az alkalom az az alkalom volt, amikor Németh Miklós végre megszeghette önkéntes hallgatási fogadalmát. Előbb azonban a meghívóké volt
a szó.

„Van egy népszerű, de nem igazán elegáns szlogen, amit gyakran idéznek: a hála nem politikai kategória. Én ezt a kibúvót szívből gyűlölöm. Nem etikus, és ráadásul történelmietlen.” Ezzel indította gondolatmenetét az est házigazdája, Görgey Gábor író, volt miniszter, akit a jelenlévők – negyvennyolcas tábornok ükapjától örökölt eredeti nevén – csak Artúrnak szólítottak. A történelmi név viselője tekintéllyel és méltósággal állíthatta: igenis hálát érdemel a díj minden kitüntetettje, aki a térség demokratikus átalakításáért küzdött, köztük Király Béla, Göncz Árpád, Václav Havel, és persze akinek csak posztumusz ítélhették oda az érmet: Antall József. „A szlogen nemcsak morálisan elfogadhatatlan – mondta az író –, de politikailag is az. Fényt vet arra a szegényes politikai attitűdre, gyakorlatra, amely nálunk uralkodik. Felmentést az emlékezés súlya alól, felment a kötelemtől, hogy értékükön mérjük a tetteket. Például Németh Miklós tetteit, aki – Antall Józseffel karöltve – megteremtette a demokratikus átmenet lehetőségét, hogy Magyarországon a történelemben először szabad, parlamentáris demokrácia alakulhasson ki.”

„Jó embernek jó utat sugalmas ösztöne mutat.” A német eredeti után így idézte szintén fejből Goethe Faustját Arany János fordításában a kitüntetett életútját méltató Shelley István, a Széchenyi Tudományos Társaság alelnöke. Az ötvenhatos forradalom résztvevője, aki később az RCA amerikai, majd az UHER német vállalat igazgatótanácsi elnöke lett, ma már dédszülői korban van. Ezzel nem volt egyedül a volt miniszterelnököt ünneplő teremben, ahol a túlnyomó többség a nagyszülői korosztályt képviselte. Csak az ifjú riporterhad volt kivétel – többségének fogalma sem volt arról, hogy voltaképpen miért is ez a felhajtás az általa alig ismert ember körül, aki furcsa, csomójánál piros, egyébként meg szürke nyakkendőt viselt.

„Mi, ötvenhatosok tudjuk, hogy mihez kell bátorság. Nagyon is kellett például ahhoz, hogy Németh Miklós kész helyzet elé állítsa a szovjeteket egy olyan országban, ahol az övékén kívül is négy fegyveres erő volt, köztük a párt saját hadserege. Ilyesmihez kell a politikai bátorság, nem ahhoz, hogy valaki például ideggyenge hazaárulónak nevezze ellenfeleit” – mondta Shelley, majd hozzátette: a magyar politikusoknak csak a deáki úton érdemes haladniuk, mert a nemzet mindig ráfizet, mindig véráldozathoz vezet, ha arról letérnek.

„Pont húsz évvel ezelőtt még azzal kezdtem a kormányüléseket, hogy ismertettem a párt politikai bizottságának határozatait X, Y, Z kérdésekről” – mesélte Németh Miklós. Annak történetét, hogy a rendszerváltó miniszterelnök hogyan szakadt le az „élcsapat” köldökzsinórjáról, derűs egyetértéssel hallgatta Boross Péter, a Dél-pesti Vendéglátópari Vállalat akkoriban nyugdíjas igazgatója Gál Zoltán húsz év előtti belügyminiszter-helyettessel. Velük bólogatott a Veszprémi Városi Tanács volt elnökhelyettese, Szekeres Imre, és aki az Országos Tervhivatal államtitkáraként figyelte az akkori eseményeket: Surányi György.

Az exminiszterelnök tehát elmesélte, hogy 1989 márciusa és májusa között a színfalak mögött éjszakai és hétvégi lobbizással harcolta ki, hogy a párt és a Hazafias Népfront végre mondjon le miniszterállítási jogáról. Májusra sikerült, amikor Németh Miklós egyszerre hét tárca élén cserélt vezetőt. Ez igen sok volt: minőségi megújulást tett lehetővé.

Munkához láthatott az első és eddig egyetlen magyar szakértői kormány. Hét tárcavezető cseréje egyébként olyan nagy lépés, hogy az ünnepség fiatal riporterei nem is hittek a fülüknek: így maradt a tudósításokban csak kettő a hétből.

„A kormányt nem engedték a kerekasztal-tárgyalások közelébe” – ismerte be a rendszerváltó miniszterelnök. Az új pártok vezetői makacsul elutasították többszöri javaslatát arról, hogy ne csak az alkotmányos berendezkedés ügyeivel foglalkozzanak, de a gazdaság, a szociálpolitika, a nagy ellátórendszerek működéséről is állapodjanak meg. Az elmúlt húsz év azt mutatja, nagy hiba volt, hogy ez elmaradt. Máig hiányzik a közmegegyezés.

Németh Miklós elmondta, hogy 1989-ben kinevette volna azt, aki állítja: húsz év múltán sem lesz itt új alkotmány és új választójogi törvény. Ez utóbbi szerinte különösen nagy veszély: igazi demokratikus deficit. „Amikor elkészült a törvény, én huszonhat változatban lejátszattam annak működését, a számítástechnikusok már megőrültek tőlem. Nos, ez a törvény remekül működik mindaddig, amíg négy vagy több párt kerül be a parlamentbe. Tisztelettel ajánlom azonban a jelenlegi és volt miniszter uraknak, hogy végezzék el a számításokat arra az esetre, amikor csak két vagy három párt jut a törvényhozásba. Meglepő dolgokat fognak tapasztalni!” – így a volt miniszterelnök, aki a jelenlévők fantáziájára bízta, hogy kényelmeskedés vagy a hatalom szeretete miatt van-e késésben az ország. Mert Németh Miklós szerint egyre késik a 21. századi struktúra kialakítása, egyre késnek a reformok, aminek egyre nagyobb lesz az ára.

A volt miniszterelnök angliai éveiből olyan politikusok példáját idézte fel, akik felálltak, akiket felállítottak, amikor erre morális okokból volt szükség. Németh Miklós – akit egy szellemes blogban a nagy vissza nem térőnek neveztek – ennek alapján vonta le végső következtetését: „Ha nem növünk fel, ha az íratlan alkotmány, az erkölcs szellemisége nem hatja át végre a mi világunkat is, akkor bizony cudar idők várnak ránk.”
Az ünnepség végén az ökoházi vendéglátó, Szunai Miklós saját ajándékával is előállt. Egy 1945-ös Omega aranyórával. Németh Miklós a jövőben erről olvashatja le, hány az óra. Az Omegán megnézheti, hogy az ő számára minek jött el az ideje. És mihez van már túl késő.