2010. március 14. vasárnap - Matild. Holnapi névnap: Kristóf
Vasárnap, 2010. január 31. 19:18 Utolsó frissítés: 06:44
Csapody Miklós írása
Címkék: kampány vita Orbán

ParlamentBLOG

Oldalazva hátráló győzelem?

Hogy lesz-e egyetemi vitadélután (ezt mindig a Közgázon szokták tartani), tévés vitaest, a miniszterelnök-jelöltek összecsapása, nem tudom, valami biztos lesz.
Bokros Lajos, aki megint „újabb Bokros-csomagokat ígér a nemzetnek, gyurcsányi csomagolásban” (©Fidesz) mindenesetre fölajánlotta a nyilvános párbeszéd lehetőségét Orbánnak, amint korábban másoknak, akár közgazdász az illető (Ungár Klára), akár nem (Vona). Az ilyen vitákat világszerte azért szokták tartani, hogy a néző (a választó) lássa, ki mit beszél, hogyan viselkedik, milyen benyomást tesz (hogy komoly ember-e, venne-e tőle akár még autót is).

Valamilyen vitaszerű megütközés biztos lesz, de ha valamiért mégsem, engem jó előre az a technika érdekel, milyen megoldással hátrál majd ki Orbán, hogyan fut meg Bokros Lajos elől? Mit fog előadni az elnöki stáb, esetleg maga Szíjjártó, aki a lokális világszellem üzeneteit szokta volt nekünk tolmácsolni? Hogyan bújnak majd ki újra meg újra, hogyan hátrálnak meg a győzelem előtt, nehogy bármit is kockáztassanak?

Mert a nagy Fidesz-trükk itt áll előttünk (nem a Fidesz eszének, tehetségének, erkölcsi minőségének, hanem az MSZP tohonyaságának köszönhetően): úgy alakultak a dolgok, hogy hamarosan Orbán jön. Őt óhajtja a nép, úgyhogy éppen ezért lehetőleg nem kéne vitázni, lehetőleg nem kell semmit sem mondani, maximum olyasmit, hiszen azt beveszik, hogy a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat.



Megvéd a Fidesz más bolsevik ármányok ellen is, például az olyan népnyúzó intézkedésektől, mint a vagyonadó. Hogy mennyire komolyan gondolták, mutatja, hogy el is csapták Mádit, aki különben sem mondott egyebet, mint amit a Fidesz hozzáértői anno leírtak. Az volt vele a baj, hogy jól megjegyezte, amit régen leírtak, és rosszkor mondta el, pedig közben a szélkakas állása változott.

Az írást teljes terjedelmében a PalamentBLOG.huoldalon olvashatja.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

Vitat
2010-02-09 20:42:34   #16

Nem számoltam azzal, hogy elképzelhető hogy nem lesz vita.Sajnálom, igen szórakoztató szokott lenni.Tavaly, Pécsen az volt a "menő" hogy elfogadja valaki a tv-s vitára való invitálást, majd az utolsó pillanatban mondta le.

méra
2010-02-05 20:42:45   #15

Hogy félreértés ne essék, a budhisták már nem csak a spájzban vannak.
A neten is.
És nálunk a spájzban is.
Ha bemegyek.
Persze csak akkor, ha valaki engedi a neten, hogy budhista is lehessek.

Irogattyú
2010-02-02 19:28:56   #14

Jaj, hegyaljai! Mit tegyek, hogy ne csak a betűket próbáld összeolvasni, hanem értelmezd is, ha sikerül! Mondandóm lényege, hogy ezeken a fórumokon a magukat keresztényként aposztrofáló egyedek becsmérelnek másokat. Pedig én, mint együgyű ateista, úgy hallottam, hogy azok a keresztények azt vallják: mindenkit Isten teremtett. Namármost, aki hisz Istenben, honnan meri venni magának a bátorságot, hogy Isten teremtményeit minősítgesse? Legalább azzal lenne tisztában, hogy nem ő az Isten! De, ha valaki Isten teremtményeit becsméreli, akkor nem hiszem el róla, hogy keresztény! Vagy egyszerűen istentagadó. És a legaranyosabb, mikor mindez a templomban, a szószékről hangzik el!!!!

Irogattyú
2010-02-02 08:40:40   #13

A magyar helyesírás szerint a tulajdonneveket nagy betűvel kezdjük. Pl.: Bokros. Ha azt írjuk: bokros, akkor az aljnövényzet. Valaminek az alja. Pl.: hegyaljai. Ja, ő biztosan a szittya helyesírás szerint alkot. A rovásírásban nincs nagybetű. A sok keresztény! Isten másik teremtményének meg nem adná a tiszteletet...

frstccfvaros
2010-02-01 18:53:06   #12

Ez nem önnek szólt astory.

frstccfvaros
2010-02-01 18:51:45   #11

Lehet hogy a kórboncnok a te fejed megnyitásánál is lefog döbbeni azon amit talál.Ha talál.

astory
2010-02-01 15:31:07   #10

Önök szerint biztos, hogy szükség van egy ilyen vitára? De milyen vitára is? Mint Pl: négy évvel ezelött??? Ami igaz az igaz, abból sokat tanultunk, az egyik a másik--és a választói-- szemébe hazudott, a másik felelőtlenül igérgetett.

Irogattyú
2010-02-01 15:05:15   #9

Nem véletlen, hogy Orbán ennyire titkolja, mit akar, és lefejezi azokat, akik valamit is kidumálnak. Ha csak ő lenne, meg a hívei ebben az országban, nyugodtan elmondhatna mindent, mert úgy se értenének belőle egy rohadt szót se (max. néhány dakota közmondást!). Ő attól van begyulladva, hogy a szocik majd megmagyarázzák a sok agyamputáltnak, mit hogyan kell érteni, oszt akkor jól néz ki! Hogy is volt azzal a királlyal, meg az új ruhájával?

Megfigyelő
2010-02-01 10:39:40   #8

Látom, jobboldali hittérítőnk amnéziában szenved, vagy még csak 8 éves, ami megmagyarázná nézeteit.
Én még emlékszem arra, hogyan verte szét a jobboldal a működő magyar mezőgazdaságot, fordult el a hatalmas orosz piactól politikai sértődöttségében, hogy a többi balfogásról és a különféle gazdasági botrányairól ne is beszéljünk. Neki köszönhető, ha az átlagos magyar paraszt rosszabbul él, mint 20 éve...
Az egykori Fidesz-kormány sem dicsekedhet sok sikerrel: a Széchényi-terv elsősorban a Fidesz-közelieknek hozott sikert, távolról sem az egész országnak. Nem volt véletlen, hogy nem folytathatták tovább a kormányzást.
Az pedig természetes, hogy azok, akik elégedetlenek, elsősorban azokkal elégedetlenek, akik kormányoztak - az utóbbi 8 évben a szocik...
A Fidesz nyerni fog, de mi nem.

sivatagihal
2010-02-01 06:51:49   #7

Érdekes dolgot vélek felfedezni a baloldali szimpatizánsok beírásaiból, nyolc év alatt lezüllesztették az országot és OV-tól "követelik", hogy álljon elő a farbával, hgoy mit akar csinálni, mi a programja:-))) álljon ki Tv vitára, amikor megtapasztaltuk ELQRÓ lendületes és mocskos hazugságait, "Elnök úr vonja vissza, hogy a maszop vizitdíjat akar bevezetni, ön nem akarhat igaztalan eszközökkel kampányolni" stb, stb:-) nos ilyen, és ehhez hasonló emberekkel nem lehet, és nem is akarnak mit kezdeni. Csak az ő szintjükre akarják a másikat is lehúzni:-)))) Ne keveredj korpa közé, mert megesznek a disznók, ez ilyen egyszerű:-)))

tomcat74
2010-01-31 23:48:07   #6

Kedves Imuci!
1, Azok akik nem szeretik Orbán Viktort, nem feltétlenül baloldaliak.
2, Nem a válogatottba keresünk csatárt, hanem szeretnénk megtudni, hogy bizonyos kérdésekben hogyan nyilatkozik és mit gondol az egyik lehetséges miniszterelnök.
3, Az, hogy valaki a szándékait titokban tartva, kampányában csak a másik oldal sárba tiprását és becsmérlését tartja fontosnak és minden kérdés elöl kitáncol az tényleg nem gyáva, hanem..???!

imuci50
2010-01-31 21:49:26   #5

Kedves balosok! Az hogy jobban tudnak beszélni(szerepet játszani) a képernyőn,nem jelenti azt hogy az ő politikájuk becsületesebb.Ez nem gyávaság!Miért nem hívják ki focizni?SZINÉSZEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

damika
2010-01-31 20:53:59   #4

Egyszerű a dolog. Bármi ami kiderülne a Fidesz programjáról, szavazatokat vinne el tőlük, mert általuk kiderül(het)ne, hogy nincsenek csodák. Mármint azok amelyeket a Nagy Csodatevő hirdet.

gyimi
2010-01-31 20:45:45   #3

Nem nehéz egyetértenem az előző két hozzászólással!
A fidesz szurkolók még mindig ott tartanak, hogy "na a Viktor aztán jól megmondja". És ez nekik elég!Igaza van a cikk írójának, valóban a mai Kormány bal.... ának nagyon sok köze van jelenlegi helyzethez!
Csak azt nem értem ki mer összehozni egy Vonát Bokrossal, milyen alapon??!!

nicolas
2010-01-31 19:54:21   #2

Tessék mondani,milyen országban történhet meg ilyen dolog?Egy biztos,
egy olyan országban ahol a demokráciát alapvető működési módszerként
kezelik,ilyen nem fordulhat elő.Mégis a FIDESZ jelöltje mit gondol magáról?Ő a mindenható?Én ezt a magatartást egy részt gyávaságnak,más-
részt az emberek semmibevételének tartom.

belakandrea
2010-01-31 19:33:06   #1

Ráugrottam a képre, a címre: nocsak, csak nem várhat valami érdekes vita, ahol megmozgatják egymás agytekervényeit. Az ilyen tévéműsor nézettsége igen magas szokott lenni.
Minthogy ez a cikk is csak találgat, én memondom a tuttit, nem lesz itt vita egyáltalán semmi,mert Bokrostól mindenki fél, Orbán pedig mindenkitől fél. Talán valami azért mégis elképzelhető: egy Mesterházy Attila-Bokros Lajos vita. Vagy talán még az LMP is beszállna ebbe a vitába, slusz, passz. Vona már megmondta, hogy Bokrost úgymond "nem tartja vitapartnerének", Orbán meg majd évértékel, ott csak a rajongóival kell találkoznia, és nyugodtan minden rosszat elmondhat a kormányról, ami csak a szívén van. Hatalmas vastapsot fog kapni érte, és az összes méiumokban idézni fogják. Politológusok megbeszélik. Kb. ez várható.

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Hmmm....

Rózsa Misi - 2010.03.14 20:19

VÁLASZTÁS — 2010

Dr Smart - 2010.03.14 20:12

SZDSZ

zoja - 2010.03.14 20:12

Hát milyen országban élünk?

drang+ - 2010.03.14 20:09

magyarfoci

Rózsa Misi - 2010.03.14 20:07

Lehet Más a Politika - Ki és mit tud róluk?

Rózsa Misi - 2010.03.14 19:39

Formula 1

piréz - 2010.03.14 19:11

Női kézilabda

vadegér - 2010.03.14 18:53

A Jobbik Európába

Mangal Ica - 2010.03.14 18:40
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink