Három héttel ezelőtt még azt a címet adtam év végi írásomnak: Áldott csend. Arról szólt, hogy a néhány napig tartó belpolitikai tűzszünet legalább átmeneti megnyugvást hoz, mert karácsony táján – hagyományosan és kölcsönösen – békét színlelünk. Már akkor eszembe jutott Örkény egypercese a kivégzőosztagról, de éppen a remélt áldott csend miatt nem kanyarítottam írásom címe alá az ironizáló alcímet: „Amíg a Fidesz-kormány újratölt.”
Rosszul tettem. Nem számoltam avval, hogy a szünet nélküli békétlenség az „unortodox demokraták” politikai alapkaraktere, Orbánnak pedig szusszanásnyi ideje sincs, ha rövid úton akarja átalakítani a köztársaságot fejedelemséggé. Vagyis a Fidesz rendszervisszaváltó igyekezete olyan gyorsulásban van, hogy nem tarthatják szárazon a puskaport; muszáj nekik advent idején is folytatni a szabadságharcot, újratölteni, és néhány nap alatt szinte szitává lőni, amit huszonkét év alatt fölépítettünk.
Egyszóval, amikor karácsony előtt én még az áldott csendre számítottam, a kétharmados különítmény olyan erővel indított totális támadást a jogállam ellen, hogy valóságos haditudósításokat adtak a törvényhozásról és az utcai eseményekről percről percre beszámoló internetes hírportálok. A közéleti csatatér krónikásait persze az is érdekelte: Európa nézi, elnézi, hogy egyik tagállama kiiratkozni látszik a klubból, vagy – diplomatikusan szóvá téve a történteket – valaki Brüsszelből „erőteljesen tanácsol” valamit a magyar miniszterelnöknek.

MTI-fotó
A Barroso-levéllel kapcsolatos hazudozás még csak az előjáték volt. Az Európai Bizottság elnökének Orbánhoz írt leveléről először is azt kellett tudni, hogy nincs. Pontosabban van. Van, de magánlevél. Ebből következően tartalma ismeretlen (Giró-Szász, szemrebbenés nélkül), ám ha mégis közli egy megátalkodott sajtómunkás, akkor vizsgálandó, hogy miként jutott hozzá az illető (Navracsics Tibor, összevont szemöldökkel), és többen már kilátásba helyezik, hogy majd vele is foglalkoznak, nemcsak a levél feladójával. Akiből, úgy látszik, kibújt az egykori kommunista („dajcstomi” éles megfigyelése), ne csodálkozzon hát, ha udvariasan, de önérzetesen nyelvet öltünk rá.
Volt egy kis játék az IMF-küldöttséggel, amely nyilvánvalóan a Jézuska miatt utazott haza (Lázár János gyermekmeséje), nagy hirtelen megszakítva azt a tárgyalást, amely – ha úgy vesszük – el sem kezdődött (Szijjártó Péter kommunikációs leleménye), de amely hamarosan folytatódik. Végtére is az IMF a mi bankunk (a miniszterelnök szíves közlése), legyen számukra megtiszteltetés, hogy rendelkezésünkre állhatnak, ha egyáltalán elfogadjuk, amit voltaképpen nem is kérünk, hanem akarunk. Egyébként elboldogulunk nélkülük is, nincs olyan nagy szükségünk arra a pénzre, Európa foglalkozzon csak a saját válságával. Nehogy már beledumáljon a mi nemzeti ügyeinkbe, a nemzeti jegybanktörvényünkbe, Nemzeti Bankunk devizatartalékainak szuverén felhasználásába, nemzeti adópolitikánkba. Abba, hogy „átmenetileg” végérvényesen nemzeti tulajdonba vesszük a befizetők pénzét amúgy is csak eltőzsdéző magán-nyugdíjpénztárakat. Abba, hogy a tizenhat százalékos egykulcsosat mi bizony tövig beleverjük a nemzeti alkotmányba, de úgy ám, hogy minden következő kormány attól kódul, és járhat a templom egeréhez nemzeti konzultációra.
Volt egy kis cselezgetés a törvényen és az állami támogatáson kívül rekesztett kisegyházakkal, volt egy kis támogatásmegvonás a nem eléggé nemzeti színházaktól, a nem eléggé engedelmes kulturális közintézményektől. Mondhatni, csapataink kultúrharcban állnak, de minden fronton felülkerekednek, és persze folytatódnak a leszámolások is. A Klubrádió és a drága Bolgár úr hamarosan elnémítva, a rádiós fantomcég bejegyezve, Kaya Ibrahim nyíregyházi hajadonnak maszkírozva már a mi kottánkból fog muzsikálni a megnyert frekvencián – a nemzet örömére természetesen.
Karola asszony, médiamindenhatóságunk szóvivője – eleget téve a nyomásnak és az indoklási kényszernek – sebtében összehívott egy sajtótájékoztatót, majd hárompercnyi halandzsázás után tűsarkon fordult, és pá. Kérdezni persze lehetett – egymástól, ki mástól?
A nagy televíziós retusőrök egyikét kénytelenek voltunk eltávolítani (Majtényi Lászlónak üzenem: ma már a senkik küldik el a senkiket. M. Á.), de a másikat ügyesen átmentettük: hírfőszerkesztőből közéleti főszerkesztővé aláztuk, egy szépreményű ifjú hírhamisítónak ez is éppen elég büntetés.
Más ügyekben is látni való, hogy egyszerre vagyunk kemények és toleránsak, szigorúak és megengedők. Gondoskodtunk például Toi Toi vécéről a Kunigunda utcai éhségsztrájkolóknak; rájuk irányítottuk a figyelmet és a legvakítóbb reflektorfényt, bömböltettük nekik a legszebb karácsonyi zenét – mi kell még? Ketreccel is körülvettük volna őket, de hát más majmok ezt nem engedték. Igaz, járnak még oda és csatlakozó barátaikhoz a szolidáris termoszfutárok a meleg teával, de Nagy Navarróékkal már tudattuk, hogy hivatalosan is szélnek vannak eresztve. A csupa keresztényi szeretet Pálffy Pista kolléga (KDNP) már azt is kifejtette, hogy „az egész csak szánalmas politikai zavarkeltés, törvénytelen ellenzéki nyomásgyakorlás a közmédiára”.
Az év utolsó két hetében egyéb csodák is történtek. A láncaikat vesztő LMP-seket, a velük tartó szocikat, a Demokratikus Koalíció képviselőit (közöttük a volt miniszterelnököt is) előállították és a Parlament előtt bezsuppolták egy rendőrautóba. Ahonnan aztán – útban a Gyorskocsi utca felé – mobiltelefonon élő adásban tudósította a rádióhallgatókat az egyik tettestárs és alkalmi riporter, bizonyos Lendvai Ildikó.
A harcok és heccek szünet nélkül folytatódtak a parlamenten belül is. Hazugságból, hülyeségből, indulatból, idiotizmusból, gyermeteg, de bőszítően bornírt nemzeti öntudatból nem volt hiány. Így telt el ez a két-három hét a lekommunistázott Barrosótól a lenagyságosasszonyozott Hillary Clintonig.
Az esztendő utolsó napjának hírei is azt bizonyították, hogy ami korábban még őrületnek számított volna, mára magától értetődő. Nincs semmi különös abban például, hogy egy jobbszéli képviselő a nagy alkotmányozási hevületben beadhatott egy módosító indítványt az MSZP feloszlatásáról. Meg abban, hogy államtitkári utasításra jogtalanul behatoltak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács irodáiba. Meg abban, hogy Lázár János megzsarolta az Erste Bankot, mondván: vagy osztozunk a svájcifrank-alapú hitel kamatveszteségén, vagy „Hódmezővásárhely kérni fogja – figyeljük a többi banknak is szóló szofisztikált fenyegetést! – a parlament jogalkotási és a kormány végrehajtási segítségét”.
Nyugati lapokban sorra jelennek meg az elemzések és a találgatások, hogy vajon mit akar Magyarország fura ura. Miért nyomja a gázt a Trabantban, miért akar frontálisan ütközni a nemzetközi pénzvilággal. Idehaza is töprengünk: mi motorizálja, mi hajtja – bele egyenesen az államcsődbe. Miért viselkedik olyan kiábrándítóan, hogy már egyre többen kezdik mondani: Orbánnak buknia kell. Az már csak idő kérdése, hogy vakhitű csodálói mikor térnek magukhoz végre, és fordulnak – mert így lesz! – ellene. A magyar demokrácia visszafejlődés-történetének legriasztóbb hetei után talán már az egykori Fidesz-szavazóknak is kezd derengeni: Orbánban a csillapíthatatlan hatalomvágy legyőzte a demokratát.
„Az most már mindegy, hogy Viktor az évek során milyen metamorfózison ment át, hogy a küldetéstudat vette el a józan ítélőképességét, vagy a szolgasereg buzgó hajlongása is elég volt ahhoz, hogy fölvegye a vezéri pózt” – mondja a miniszterelnök egykori diáktársa, aki valamikor lelkes híve volt a nemzedéki pártnak és a pártvezérnek, de aki már régóta kimutatkozott a csapatból. Nagyjából ugyanazt mondja, amit jó ideje már sokan gondolunk: Orbán Viktor a magyar politikai élet kirobbanó tehetsége volt, de most már egyre gyakrabban az a benyomásunk, hogy egy alcsúti futballista lábujjhegyre állva kedvtelve nézegeti magát a láthatatlan tükörben, és próbálgatja egy dacos államférfi melldüllesztéseit.
Egy biztos: ha egy hatalom megtébolyul, aszerint is kell kezelni. Nem orvosért kiáltok, csupán sürgetem a demokratikus pártok, a pártonkívüli demokraták, a szakszervezetek, a civil érdekvédők közös haragjából kibontakozó önvédelmi szerveződést. Szeretném távol tartani magam minden mértékvesztő túlzástól, túlfűtött indulattól vagy attól a hiszterizáló véleménytől, hogy Magyarországon már diktatúra van. Nincs. Nem is lesz. Nem azért, mert Brüsszel vagy Washington megsegít minket, hanem azért, mert nem félünk, nem kapitulálunk, és tudjuk, hogy itt az idő: összefogni, ellenállni, szembeszegülni.
Amíg nem késő.
Amíg a Fidesz-kormány az új évben újratölt.
HozzászólásokÖsszesen: 112 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
TONTON ...ugyvélem te még kádár idején nem éltél .Elmondom neked létbiztondág volt nem kellett attol félni hogy reggel bemész dolgozni és kezedben adják minden indok nélkül a munkakönyvedet.Nem kellett félned az utcán hogy pár forintér leütnek, továbbá ha nézeteltérésed volt a fönököddel a pártbizotságon panaszt tehettél s többnyire neked volt igazad most hova mehetsz.A mezögazdaságrol annyit hogy kár volt tönkre tenni a tsz-eket mer a mostani mezogazdasági dolgozoknak nincsennek meg a feltételei gondolok a gépekre továbbá a 450ft olajra amivel üzemeltetni tudják a gépeket.Ez azért nehogy a komonisták büne legyen.A vezérednek nagy pofája volt amikor az mszp volt kormányon hogy jövedéki adot kell csökkenteni most kussol mert az üzemanyag fele jövedéki ado.Szerinted mitöl fog fellendülni a mezögazdaság? Ö VOLT A LEGJOBBAN RAJTA HOGY A KELETI PIACOKAT MEG KELL SZÜNTETNI A NYUGAT MEG KAPOTT AZ ALKALMON ÉS ELVETTÉK TÖLÜNK AZT A PIACOT AHOVA BÁRMIT KISZÁLLITOTTUNK MINDNT ÁTVETTEK EZ TŐRTÉNT MOST MONDHATJA OSZT JONAPOT.
kissapuka
2012-01-09 12:37:35 #112
"Akik a sajtó szabadságért aggódtak...": http://www.168ora.hu/velemeny/szapary-mediatorveny-the-new-york-times-klubradio-sajtoszabadsag-88872.html
Nézd meg pl. a #25 beírást
kissapuka
2012-01-09 12:37:35 #112
"na de ez a sok indulatos és sértődőtt kommentelő ezért mit kap.... ????"
Árulkodó kérdés! Tehát szerinted az a természetes, hogy a kommentőknek pénz jár. Elárulod, hogy téged hogy fizetnek? (Karakterszámra, szószámra, tartalomra, stb.) Csak azért kérdezem, hogy ha netán megkeresnek, tudjak valami viszonyítási árat mondani.
Azt ne mondd, hogy ingyen, vagy meggyőződésből csinálod! A Fideszben mindennek ára van!
Akik a sajtó szabadságért aggódtak azoknak ajánlom az itt jegyzett kommentek egy részét.....
Akik pedig még mindig hisznek abban hogy a Polg.Szöv.helyett bármilyen más heteles politikai formáció van az országban amely kitudja lóditani a szekeret a kátyúból az finoman szólva naív.....
Az más kérdés hogy a pénzvilág és a multik nem hagyja hogy az "ő hátukat és pénzüket " is használva kerüljünk feljebb....
Látható hogy ez a folyamatos gyűlölködés nem vezet eredményre ....... minek fárasszák magukat? A 168 órát megértem mert neki ez pénz na de ez a sok indulatos és sértődőtt kommentelő ezért mit kap.... ????
Kedves Tonton!
Több mint 30 év külkereskedelmni-pénzügyi munka van a hátam mögött. Magyarország GDP-jének 80 %-át nem most, de ÉVTIZEDEK óta a külkereskedelem adja. Ma az export 80 %-a beimportált árukból, alkatrészekből stb. áll...
A háború előtt is volt külkereskedelem, közel 100 éves a külkereskedelmi bank. Én szoktam könyvtárban nézegetni vagy antikvár külkereskedelmi, statisztikai, értékpapír stb. könyveket venni, a 30-as évekből, a 40-es évekből.
Egyszerűen nem értem meg, hogy maguk mit képzelnek, azzal az iszonyatosan sötét Orbán Viktorral együtt. Magyarország nyitott gazdaság és soha, de soha nem lenne képes az önellátásra. Felejtsék el, mert több mint 100 év óta nyitott gazdaságként működik az ország, ahol a külkereskedelem az egyik legfontosabb tényező.
Ha már magának nincs annyi esze, hogy gondolkodjon, akkor iratkozzon be könyvtárakban és nézze meg, mi volt itt a II. világháború előtt, után ....rájön, hogy az elmúlt 21 év inkább tragédia az ország számára, mintsem előrelépés...
Ilyen sötét, buta vezetője az országnak talán Rákosi volt, mint Orbán, bár azt hiszem, még az is jobban értett a gazdasághoz...vagy legalábbis jó szakemberekre hallgatott.
Tessék legalább 100 évet áttekintetni Magyarország életében, akkor meg fogja érteni, Orbánnak soha többé semmi keresnivalója - Gyurcsánnyal együtt - a magyar politikai életben.
Az Uniót a magyar nép népszavazás útján választotta 2004-ben és ma is ott és benne akar maradni.
Üdvözlettel: Egy felnőtt nő
Stephen Hawking, elméletileg elképzelhetőnek tartja párhuzamos univerzumok létét, ahol a mi valóságunktól eltérően alakult a történelem folyása. Roppant érdekes lenne egy olyan párhuzamos világba belekukkantani, ahol a kommunizmus továbbra is tart, s meglesni egy-két mai politikusunkat, hogy épen milyen funkciót tölt be a abban világban.
Biztos érne pár nagy meglepetés (vagy nem).
Tomtom!
A szocik....ez nem azonos a komcsikkal, ugyanis akik államosítanak, és legtöbben az MSZMP-ben ültek, most kormányon vannak......arra hívják fel a figyelmet, hogy a piac, magántőke, aki finanszirozta az országot, gazdaságot nem finanszirozza tovább, azaz elveszítettük a bizalmukat!
Elsősorban a jogbizonytalanság, kiszámithatatlanság miatt........!
Akik szólnak azért szólnak, hogy vissza kellene szerezni........azon az úton tovább menve, amelyen elveszítettük nem lehet!
Vissza kell állitani a jogbiztonságot, kiszámithatóságot..........!
NEM AZ A LÉNYEG, HOGY MI MIT GONDOLUNK ERRŐL, HANEM A MAGÁNTŐKE, A PIACOK MIT GONDOLNAK ERRŐL!
Aki most beledumál azért teszi, mert nem érdekük a saját gazdaságukból elvont forrásokból....ez az IMF valutaalap.....hosszútávon finanszirozni az országot!
NEKÜNK IS AZ AZ ÉRDEKÜNK, HOGY A PIACI BIZALOM VISSZATÉRJEN ÉS NÖVEKEDJEN A GAZDASÁG, mert abból részesedünk!
Okos ember elfogadja a segítő kezet, ha magától csak arra képes, hogy lerombolja saját gazdaságát!
Mi elkezdjük magyarázni azt, amire a piac azt mondta, hogy igy nem fektet be!!!!
Lehet védeni, magyarázni a magyarázhatatlant.......!
Kedves érintettek!
A bizalom elszállt,.........azt nem megmagyarázással lehet visszaszerezni, mert nem magyarázatoktól ment el!
Törvényektől, azok tartalmától!
Talán szíveskedjenek olyan törvényeket hozni, melyek mögött nem magyarázatok és igéretek.....hanem TÖRVÉNYI GARANCIÁK VANNAK!
Befektetők a törvényi garanciáknak hisznek!!!!!
Higgyük már el, hogy tudnak olvasni és szövegértésből sem buktak meg!!!!!
Tisztelt"Tonton!"
Az ember mindig abban reménykedik, amitől a sorsa jobbra fordulását várja. Önök alapvető tévedésben vannak. Nem a konzervatív kormányzás az, amitől az emberek félnek, hanem annak eltorzult formájától. Sok dologban vitatkozom, néhányban talán még egyet is értek Önnel. Vitatom, hogy a magyar mezőgazdaságot, a nyugat tette tönkre. Nem, mi magunk, 1990-ben. Többé-kevésbé hasonló a véleményünk az energia szektorról vagy a közművekről. Azt azonban ne felejtsük el, míg a nyugati tulajdonosok, a profitot igyekeznek növelni, a mi „kiskirályaink” meg a korrupciót. A nyugat lehet, hogy még örült is a kormányváltásnak, mert 2006 „Öszödi nyitánya” óta (ne menjünk bele a részletekbe, úgysem azonos a véleményünk), nem igazán megnyugtató kép alakult ki az országról. Most például azt vetik a volt liberálisok szemére, levelet írtak Barosonak. 2006 őszén, kik kürtölték világgá, hogy itt diktatúra van, pedig csak néhány száz huligánt kellett volna megrendszabályozni. Kik írtak (volt alkotmányjogászok) levelet, Brüsszelnek? Nincs mit egymás szemére vetni. Egyet látniuk kell, ha tetszik, ha nem, itt addig rend nem lesz, míg Orbán el nem vonul. Nincs az az ország, ahol az udvarias köszönésen túl, a magyar miniszterelnökkel valaki szóba állna, hitelesnek tekintené. Ezt vitatni olyan, mintha az ember becsukott szemmel, bedugott fülekkel élne. Még a diktátoroknak is volt időnként szövetségese, mondjon legalább egy országot, ahol minket komolyan vesznek.
Végezetül kedvenc témám. Gy. F. képes volt felmérni, milyen gátja az esetleges gazdasági hatékony kormányzásnak. Nem lehetett könnyű neki. Orbán miért nem látja be?
Az első beírásomban, cáfolhatatlan orvosi ténnyel igazoltam.
Itt már most diktatúra van. Ugyanis "irányított demokrácia" formájában, de az épül. És az épülő félben lévő diktatúra már diktatúraként működik.
Sajnálom Orbán Viktort, mert mint olvasom: Orbánban a csillapíthatatlan hatalomvágy legyőzte a demokratát. Micsoda kemény küzdelem, kemény adok-kapok lehetett! Látszik is rajta. Szegény egyre többször mutatkozik hajlott háttal, lógó fejjel, ujjaival halántékát masszírozva, mélyülő ráncokkal barázdáltan, meggyötört arccal.
És miért is? Csakis miértünk, magyar emberekért!
De én hálátlan vagyok, nem igénylem mindezt. Nem kérem, hogy értem áldozza kiteljesedő élete legtermékenyebb időszakát. Nem!
Sőt, egyáltalán nem bánnám, ha eltűnne az életemből és valahol (életében először) dolgozna -szinte- névtelenül.
Kedves Mester Ákos! Cikke, mint rendesen, kiváló, azonban van egy apróság: újratölteni és lőni mindenképpen csak száraz puskaporral lehet.
Ilyen pocsék hazug alávalló kormánya még nemvolt Magyaroszágnak takarodjanak!!!
Gais #93
„ Mester Ákos nagyot téved! Már diktatúra van! Nem kell ahoz lőni, bebörtönözni, elég, ha szabadon járva-kelve is börtönben érzi magát az ember. Elég lerombolni a sajtószabdságot és a többi demokratikus jogokat, az már akkor ditatúra.”
Így igaz!! kedves gais! A diktatúra legfontosabb jellemzője: a félelem!! Amikor bárkit bármikor le lehet tartóztatni és fogva tartani, amit a nyugati demokráciák az emberi szabadságjogokkal ellentétesnek tartják, amikor bárkit indok nélkül ki lehet rúgni a munkahelyéről, ahol nem mehetnek tüntetni ha a főnökük megfenyegeti őket, ahol nem merik az emberek még E- Mailben sem elmondani a kormányról a gondolataikat (vannak ismerőseim, akik addig „komcsiztak” amíg el nem mentek nyugdíjba, most már tisztábban látják a jelenlegi kormányt. Ez borzalmas!!)
Ahol félelem uralkodik ott már a diktatúra működik!!
De meg lehet buktatni a Fidesz egyeduralmát!! Nem szabad abbahagyni a tüntetéseket, közben az összes oppozíciós pártot rá kellene venni, hogy egységbe tömörüljenek. Külön külön semmi esélyük sincs csak az időt húzzák!! Meg kellene találni azokat a szakembereket, akik képesek és alkalmasak arra, hogy az országot vezessék.
Az idő sürget.
Tonton!
Valójában már megbukott, a Karácsony előtti utolsó parlamenti ámokfutás volt az utolsó lehelete, az Opera-bál meg ennek beismerése (ők mindent fordítva csinálnak: bejelentik, hogy nem lesz, aztán lesz).
Ezt a demagógiát is sikerült megenned, mi szerint nyugat diktál, gyarmatosít, a saját lábunkra kell állni, majd mi megmutatjuk! Ez eddig sikerült: megmutattuk, hogy kell központosítani a demokráciát egy kézbe, lenyúlni a magánnyugdíjakat, jogbizonytalanságot teremteni, A-t mondani, B-t cselekedni. Messze nem arról van szó, hogy mindenféle elvtelen megállapodásba bele kell menni, vagy, hogy pl. a bankok bármire is kompromisszum-készek lettek volna korábban (de ennyire kinyírni őket?!), stb. folytathatnám. A pénzvilág, a tőke olyan, hogy meg akar térülni, akkor is, ha a másé, akkor is, ha a miénk (tied, enyém, övé). Ügyesen kell bánni vele, bármelyik oldalon is vagy: hasznot hozzon, de közben adjon munkát, bért, fejlődést. Még mindíg jobb, ha a pénz/tőke "diktál", vagyis felügyelt mérceként szolgál, semmint ugyanezt egy ember - mondjuk diktátor - tegye.
Tonton
Számokat és tényeket, mint pl. gjozsi88.
Különben szerintem is veszen viktor, a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára!
Röviden,remélem nem fog bukni az Orbán kormány.Kell valakinek lenni aki ellenáll azoknak a pénzügyi köröknek akik nem az emberekkel törődik csak a saját profitjukkal törődnek.Nem biztos,hogy jól fogunk élni ha feltétel nélkül elfogadjuk a nyugat diktátumát.Már Kádár idejében is tudtuk,hogy nyugatnak nem érdeke országunk és azok lakóinak eu,s szintű élete.Aki mást állít az hazudik és igyekszik félrevezetni a közvéleményt.Nem kell nagyon keresni a példák között ugyanis itt van mezőgazdaságunk,aki egy kicsit is érdeklődik a történtek után könnyen utána járhat,hogy miért tart itt mezőgazdaságunk.Vagy akár ott vannak a közművek eladása külföldi kezekbe,még egy az energia szektor eladása,de ahogy elnézem és hallom vesszen az Orbán kormány és jöjjenek vissza a kommunisták.Nem hiszem hogy amit Demszky Rajk és Konrád tett a franciáknál hazafias tettnek minősül.Szívesen találkoznák velük az utcán nem felejtenék el a találkozást.Még egyszer a pénzvilágnak nem érdeke hogy mi jól éljünk,szerintem is saját lábra kellene állnunk.
zibenke
52-re!
Tudod ami 2010 juniusában stabil volt-ezzel indokolta Viktor az IMF szükségtelenségét-a költségvetés, gazdaság, közepes az adósság és világ elsők közt volt a hiány, azt elötte nem lehet elrontani!
Valóban a Viktornak kell az IMF hitelt törleszteni.........de a dolog pikantériája, hogy amikor az IMF hitelt felvettük, nem vettünk fel piaci hitelt, ugyanis azért volt rá szükség, mert a piac nem vette az állampapirokat........de nem fizetjük vissza, újra finanszirozzuk!
Az 5,5% IMF hitelt 10% feletti kamatozású papirok kibocsátásából!!!!
Tényleg jó üzlet!!!!
Miközben a szocik 175 bázisos CDS országkockázata miatt .....ha maradnak és folytatódik amit nem engedtetek, nem is folytattatok, nem 10% feletti kamatú hitelből kellene, hanem jóval olcsóbban......ugyanis ami akkor 175 volt az ma 680 bázis!!!!
DONJ
Teljes mértékben osztozom a véleményeden, én is olvastam a könyvet. Szerintem a legnagyobb baj, sajnos a mindkét oldalon meglévő fafejek (bár a jobbon mintha többen lennének) akik akkor is imádják kiválasztottukat, ha az, az utolsó gatyájukat is lehúzza róluk. Őket a tények nem érdeklik vagy nemjutnak hozzá.
Ajánlom mindenki figyelmébe, egy szenzációs film, örök igazságát (érdemes megnézni):
http://www.youtube.com/watch?v=sIqSalrPhtw
Bocsánatot kérek, hogy egy ilyen magvas vitába beleszólok, de hát 96 hozzászólás megismerése nem rövid idő. Még nem ocsúdtam fel az új Debreczeni könyv (A politika fertője) döbbenetes hatásából, mert az óta érzem, nekünk annyi. Olyan mély a "rák" politikai áttétele, hogy csak egy teljesen új generációnak van esélye. Ez a beteg már agonizál, van, akinek az Orbáni "morfin dumák" még fájdalomcsillapítóként hatnak, de a többség semmit nem kap. Most olvasom úgy mellékesen, aki nem fogy le, az nem kaphatja térítéssel a gyógyszereit. Hát nem "kulturáltabb" volt a "megsemmisítő" tábor? Akit oda elhurcoltak " munka címén", az biztos lehetett a pusztulásba, mi meg lassan elnyújtva kapjuk ezt.
1989-ben kaptunk egy esélyt. Elq...tuk. Nem kicsit, nagyon. Ma még sokan nem akarják megérteni, mit vesztettünk azokkal a törvényekkel, amiket átírtak, de egyszer eljön az igazság pillanata. Megszállottakkal nem lehet vitázni, föladtam. Egy pszichiáter ismerősömtől kérdeztem ennek a szellemi ámokfutásnak, amit a miniszterelnök tesz, van-e szakmai megfelelője. Viccnek szántam, és megdöbbentem, amikor a latin nevét kimondva, elmagyarázta a jellemzőit. Lényege, az emberek mindegyike álmodozik, de a többség rájön arra, hogy az álom soha nem lesz valóság. A mi Miniszterelnökünk viszont, a vágyakat valóságnak fogja fel, és ez bizony ebben az egészségügyi ágazatban jól definiált kórkép. Azóta már értem, miért nem érzékeli a valóságot. Értem, de ettől nem lettem boldogabb.
Samu
Nekem kerul ennyibe , ennyit romlott a forint , ennyit nyertem.
Viszont akiknek millioi vannak azok most minden olcson fel tudnak vasarolni.
Csak Soros nehogy eszrevegye.
Gais ,
Itt lejjeb ezeket mar leirtam , ugy latszik nem olvastad
Orban a Mol reszvenyeket a megmaradt IMF penzbol vette , tehat o is elismerte Bajnaiek
az utolso idokben jol dolgoztak.
1 forintert
Persze , hogy kovettek el hibakat de mutas egy jot amit ezek 2 ev alatt csinaltak.Egyetlen egyet!
Az orszag pot az o elso uralkodasatol kezdett romlani , akkor (f)osztogattak
Nekem csak jot tettek a forit 315 -os valtojaval..
De az orszagnak nem!!
Tanika
Ez a hasonlat mire vonatkozik? Bocs de nem értem.