Hetilap kereső

Kóczián Péter írása

Orbán Viktorral egy olyan politikust választottunk meg, akinek számára a politikai elsőbbsége mindenek fölött álló. Ez nem azt jelenti, hogy csak politikai szempontjai vannak, hanem azt, hogy mindent a politikai szféra működési szabályainak rendel alá. Sem a szakértelem, sem a függetlenség, sem a politikai semlegesség nem alkot önálló értékekkel bíró, tiszteletet érdemlő kategóriát.

Orbán Viktor a szuverenitásra törekszik, de ez mindig a politika, s a benne cselekvő politikus szuverenitása.

Az IMF távozása óta a gazdasági szereplők szabályrendszerét próbálja alárendelni a politikának.

Stumpf István alkotmánybíró jelölésével a szakértelmiség koncepcióját dobja a sutba. Korábban nagy presztízsű jogászból – vagy az annak látszatával rendelkező egyetemi tanárból – lehetett alkotmánybíró.

Köztársasági elnök is csak abból lehet, aki apókás(Göncz), jogászos (Mádl), keményfából faragott demokrata autoriter ( Sólyom) volt, tehát a bölcs, az élettől elemelkedett figura valamelyik toposzát idézte fel. Schmidt Pállal a „jó fej srác”-ból lett „jó fej pali”mint a „jó fej ember” megtestesítője kerül a köztársaság első posztjára.

Orbán Viktor mindent alárendel a politikának, mert azt gondolja, hogy a politika az a tevékenységi forma, amelyen keresztül a világot át lehet formálni, ha annak rendjét elégtelennek érezzük.

A politika egyfelől az emberi szenvedélyek tere: Schmitt Pál az érzelmi ragaszkodás és az intellektuális semmitmondás embere, akinek huzata van, de nem sugároz ki bölcsességet. Schmitt élményt ad, s nem tekintélyt. Ez pontosan megfelel Orbán Viktor politikai intézményrendszerre vonatkozó változtatási szándékának.

A miniszterelnöki rendszer – Orbán Viktor szerintem nem prezidenciális rendszert akar, hanem egy hatalmas erejű miniszterelnök rendszert. Olyan miniszterelnöki rendszert, amelyben a politikai erő és szándék, s annak megvalósulása a legfontosabb szervező erő. Egyszerűen: a politikai hatalom gyakorlása minél nagyobb mértékben a miniszterelnök konkrét kezében van.

A miniszterelnök választja ki és választatja meg a köztársasági elnököt, a jegybank elnökét, a pénzügyi piacokat kontrolláló embert, az ÁSZ elnökét, bármikor dönthet a nagy állami gazdasági társaságok és kulturális intézmények kinevezéséről, s ezen keresztül az azok által folytatott politikákról. A nevezett tisztségek és intézmények a politikai szándék megvalósítására szolgálnak, amelynek gyökere a nép döntése.

Orbán számára a politikai szuverenitás növekedése nem az egyszemélyi diktatúra megerősítését jelenti, hanem a demokratikusan választott politikai vezető cselekvőképességének a fokozását.

A politikai döntések, akciók, tevékenységek sorozata, ha éppen egy átmeneti és építkező korszakban vagyunk, amilyennek Orbán a mostani időszakot tartja. Egy olyan időszak, amikor a felelősségteljesen cselekvő első számú akcióképes vezető nem engedheti meg, hogy intézményi vagy emberi különállások a tötvmörgésbe fullasszák az ország átalakítását.

A politika politikai személyiségek kezelése, s mindenkit azzal fog meg, s azzal fog le, amivel az megnyerhető. Minden parlamenti politikus számára a házelnökség azért maga a csúcs, bármennyire is protokolláris a funkció (Kövér László házelnöksége). Stumpf István számára maga a mennyország a tekintélyes Alkotmánybíróság tagjává válni. Rogán Antal szeretne pörögni és villogni: hát akkor mutassa meg majd fejlesztési főpolgámester-helyettesként, hogy mit tud.

A nagy integrátor – Orbán Viktor mindenkit integrál, mégpedig úgy, hogy az illető tekintélyes és személyének megfelelő, a lelke mélyén őt lebilincselő pozíciót, terhet, lehetőséget, projektet kapjon.

Orbán azért ilyen előzékeny, hogy mindenkit, aki a szuverenitását korlátozhatja, leszerelje, semlegesítse. Szerintem Gyurcsány Ferencet is maga kísérné ki miniszterelnöki kisbuszán Ferihegyre, ha azt megválasztanák az ENSZ-főtitkárának, mert ott szabadon foglalkozhat a világ megváltásával és e pozíció betöltése jelenleg nem befolyásolja a magyar miniszterelnök mozgásterét.

Az írás folytatását itt olvashatja.