Nincs messze a nap, amikor egy választási győzelem hevében Orbán zsenijéről kezdünk majd el beszélni. Hogy ő már akkor is tudta. Hogy a kitartás elnyeri jutalmát. Hogy csak ő volt, aki tudta. De ez marhaság.
Orbán Viktor 2002 óta ugyanazt a nótát fújta. A vereség csak tévedés volt, szerencsétlen vis maior (választási csalás), a választók megtévesztése ( hazudnak és ámítanak). Az országot lezüllesztik, s rosszul kormányoznak.
Ezzel a retorikával hat éven át képtelen volt egy kicsit is megnövelni szavazóinak a táborát. Masszívan hozta a maga eredményét, de nem volt képes elérni, hogy a jobboldal hatalomra kerüljön.
A népszavazás hozta meg az áttörést 2008-ban a maga három millió szavazójával.
Amikor pedig a halálos csapást mérte 2009-ben az EP-választáson, akkor kevesebben szavaztak a pártjára, mint amennyire az várható és megszokott volt.
Az írás teljes terjedelmében
itt olvasható.
HozzászólásokÖsszesen: 51 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szerintem nem lenne jó,nem tenne jót egyetlen lapnak és online-nek sem,ha belterjes lenne.Legyen az akár az értelmiség lapjának kikiáltott.Mindenkinek lehet véleménye,mindenkinek legyen joga azt közölni.Ha nem értünk egyet a közöltekkel,cáfoljuk.De ne utáljuk és ne zárjuk ki azért,mert nekünk nem tetszőket mond.
Ez a Stanc mit keres itt az alpári hülyeségeivel? Ez az értelmiségiek lapja! Ott van részére a Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Demokrata, stb.Persze lehet, hogy fizetett véleményező. Mindenki tudja, hogy Orbán egy politikai szélhámos, mint ő maga mondta, ez a szakmája:miniszterelnök. És ennek az eléréséhez, mint tapasztaljuk, minden aljas eszközt bevet a bandájával együtt. Magas fokon űzi az emberek sárba taposását, a hülyébbnél-hülyébb ötletek elindítását, közben serényen gyűjti a pénzt.
Ez is egy vélemény.Egy zsigerből megfogalmazott vélemény.Tele pontatlan
sággal,csacskasággal.Emberke,holvannak már az ÁVH-sok?A gazdasági muta-
tók pontositásra szorulnak.Szóval,igazán nem az a vélemény ami vitára
érdemes.
astory2009-09-07 13:07:43 #26
Hadd válaszlojak Orbán ügyében.
Nos, én az mszpt és a baloldalt ki nem állhatom.
Mégpedig azért, mert a saját erőmből, nem sógorság komaság révén kívánok boldogulni. Sajnos az mszp és az mszps káderek a kontraszelekció élő példái. Az embernek a bicska kinyílik a zsebében, hogy ilyen emberek, akik semmit nem tettek le az asztalra, ilyen magasra jussanak.
Amit nem bocsájtok meg nekik az az, hogy saját hatalmi játszmáiknak alárendelték a gazdaságot. Következmény : az eladósodás és a magas adók meg a recesszió.
Ennek következtében sokkal nehezebb egyről a kettőre vergődnöm ( mivel csak szaktudásom, szorgalmam van és nincsenek ÁVÓs meg KISZes haerjaim ).
Orbánt is egyre kevésbé bírom. De
1. a Fidesz és az Orbán az üllő és a kalapács, amivel a posztszocialista kádereket és pártjukat össze lehet zúzni. (Bár lehet hogy hiú e remény). Ugyanis nem akarom, hogy az mszp visszajöjjön, adót emeljen, cigányt szaporítson, eladósítsa az országot, satöbbi.
2. 1998tól 2oo2ig legalább a látszatja megvolt annak, hogy az ember egyről a kettőre juthat. A gazdaságpolitika a jenelgeivel összehasonlítva nagyságrendekkel jobb volt, bizonyítja ezt a GDP arányos adósság akkor és ma.
Mind a két pártban vannak idegesítő emberek ( a Fideszben ott van Deutsch, Kövér, Kupper, stb ). Csak az a különbség, hogy a Fideszben azért vannak olyanok is akiket respektálni lehet (p.l. Varga Mihály, Pálinkás). Az mszpben két kategória van csak : hájfejű komcsi meg nyighaj KISZes "üzletember". Még véletlenül sem tudnak egy neves értelmiséget, egy hihető gazdaságpolitikust sem felmutatni.
Nagyon sajnálom, de nekem az mszp úgy, ahogy van, elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan
1. az a mód, ahogy pénzhez és hatalomhoz jutottak
2. tudásuk szinvonala
3. eredménytelenségük
4. "politikájuk" (a kóborkutyázás, a "kisebbségek támogatása", az ország opportunista eladósítása, a pofátlan, még Bacher Ivánnak is szemet szüró lopkodásuk)
A Fidesz sem szent, de azért ott legalább el lehet egy két embert fogadni és teljesítményük elött kalapot lehet emelni ( gyondolok itt Pálinkásra ). És hát ugye, ők legalább VALAMIT elértek, az mszps nagy büdös semmivel (adóssághalmazzal) szemben.
Na, röviden ennyi lenne a Fidesz és Orbán "varázsa".
Az egyetlen szavahihető párt/tömörülés a "Lehet Más A Politika". Ők (még) nem hazudnak.
A többi párt közt igazán nagy különbség nincsen.
Tény:
Akár tetszik akár nem egyedül a FIDESZ tudta megőrizni a szavazótáborát és sikerült elkerülnie a párton belüli nagyobb civakodásokat.
Az MSZP előtt nagy lehetőség állt amikor 2006-ban újra nyertek választást, de nem tudtak élni vele. Ma már tény hogy nagyon elrontották. Bajnai köszörül ugyan a csorbán, de 2010-ig nagyon iparkodni kell ha vissza akarnak szerezni pár szavazatot.
Az MDF választásról választásra éppenhogycsak eléri a kötelezőt. Ilyen kevés MDF szimpatizánsal nem nagyon lehet hencegni. Vannak ugyan jó ötleteik de szerintem Dávid Ibolya jobban tenné ha venné a kalapját...
SZDSZ kritikán aluli :(
Egy JOBBIK féle párt csak az olyan országokban képes ilyen rövid időn belül ekkora sikert elérni, ahol nem mennek renben a dolgok. Félő hogy szavazótáboruk méginkább nő és pironkodhatunk miatta egész Európa előtt :(
Lesz itt cirkusz a jövő évi választásokkor :S
Bár ez az idézet a galluptól van "A Jobbik jelenlegi támogatói között a legtöbben azok vannak, akik a 2006-os választáson nem szavaztak. Az MSZP csalódott szavazói valamennyivel magasabb arányban vannak közöttük, mint a Fidesztől elpártoltak."
Én úgy látom, minden! demokratikus országnak van szélső jobboldali gondolkodású rétege -- normális esetben nem firtatja senki, miből nőt ki, mert értelmetlen, bebizonyíthatatlan--. Nekünk is volt van és lesz is. Azonban ennek a térnyerése elsősorban az ország morális, anyagi, hangulati álapotától függ. Szerintem az, hogy inkább a fidesz elöl nyulták le a szavazatokat, semmit sem bizonyít.
astory #45
...a fővárosnak nincs a kisfalvakhoz/szélsőségesek városához hasonló közbiztonsági hiányérzete...igy megérthető a Jobbikra adott szavazatok eloszlása ...
...egyetértek a dacból, a valami elleni szavazás tényével, és azzal, hogy a Jobbik "kéznél" volt... de, ez nem mond ellent az általam vázolt politikai tendenciáknak...
...ha emlékezetem nem csal akkor az elemzések arra az eredményre jutottak , hogy országosan a Fidesz szavazatából nyúlt le a legtöbbet a Jobbik...(korrigáljanak, ha tévedek!)
Azoknak, akiknek nem a vak bunkózás a lényeg, alánlom ezt a cikket:http://hvg.hu/velemeny/20090907_fidesz_orban_bauer.aspx
Szálljon ki Stanc a kommunikációból, mert önre zuhat a saját butasága! Vegyen példát az olyan világosan író, a véleményét tisztán megfogalmazóktól, mint pl. astory, akkor majd érdemes lesz önnel vitatkozni. Az elfogultság rossz tanácsadó. A sértegetés nem érv.
Egy pártelnök -ne adj Isten miniszterelnök-nem tűri,nem tűrheti,ha a szólásszabadságában bárkit meggátolnak.Senki,egyetlen felelős politikus miatt sem lehet kirúgni olyan valakit,aki kritikával illeti a politikáját.(Ilyen merész.)Legalábbis ezt hallom a magukat demokratikusnak nevezett pártoktól.Szijjártó azt nyilatkozta az ATV-ben,hogy a Fidesznek semmi köze sincs sem a Hír TV-hez,sem az Echóhoz,a Magyar Nemzetről és a Magyar Hírlapról nem is beszélve.Akkor miért rúgták ki ORBÁN MIATT Kócziánt?Csak úgy?Társadalmi munkában?Egyébként van egy rossz hírem,a diszlexia olvasási zavart jelent.A szövegértés hiánya leginkább a funkcionális analfabétákat jellemzi.Én nagyon is értettem amit leírt tisztelt Uram.Nem győzött meg.Ha Orbán miatt rúgták ki Kócziánt,akkor neki akartak hajbókolni.
" ...nagyon izgalmas felvetés, hogy a Jobbikot "az országnak túlontúl
liberális politika ébresztette fel"
...hozzátenném, hogy ebben talán nagyobb szerepe volt az "egy a tábor, egy a zászló" politikai-háló kivetésének a szélsőjobb-nacionalistáinak befogására (lásd: Kossuth téri szereplés)... "Erre csak azt szeretném kérdezni, mivel magyarázza, hogy a Kossuth téri szereplést elkövető futbalhuligánok, szélsőségesek városában ért el a jobbik legrosszabb eredményét. És a vidéki falvakban -- főleg a nagyszámú cigányok lakta településeken -- ahol talán nem is hallottak a Kossuth térröl -- szerepelt szinte elsöprően, többhelyen megelőzve az mszp-t.Szerintem ez igen is, dacból, valami ellen szavazás volt, és a jobbik volt kéznél.
Hogyan?Orbán KIRÚGTA a Hír TV-ből Kócziánt?Mióta volt tulajdonosa a médiának?Eddig úgy tudtam,hogy ilyet soha nem csinált és csinálna és egyébként a teljesen független hírszolgáltatók sem engedik hogy beleszóljon a politika a dolgukba.Minden Erkölcsök Legfőbb Ura csak nem mást prédikál mint amit megenged magának?S ha valaki erre rákérdez,ne adj Isten farizeusságot kiállt,az gyűlölködik?Tessék csak ájult tisztelettel figyelni minden tettét.Tessék csak szó nélkül hagyni minden visszaélését.Csak ne tessék a személyi kultuszt kárhoztatni,ha az áldását-velünk együtt-élvezni fogja.Tevékenyen részt tettszett vállalni belőle.
Szegényke stanc.Ugy látszik feltüzelte valami,hogy egy nekifutásra nem
tudja megirni zavaros,bugyuta gondolatait.Emberke!Ma még nem az törté-
nik Magyarországon amit Ön összezagyvál.Probáljon meg jobban tájékozód-
ni,többet olvasni.Nem haszontalan időtőltés,amennyiben szeretné gondo-
latait nyilvánosan elmondani.Az ilyen blődségekhez más véleményt nemi-
gazán lehet mondani.
Tisztelt astory!
Az MSZP-t illető diagnózisa helytálló. Abban bízom, hogy összekapják magukat a 2010-s szavazás kampánya idejére; ebben segítségére van a Bajnai kormány eredményei (lásd: IMF minősítés).
...miniszterelnök jelőlt ? tippjeim vannak, de nem akarom (nem merem?) közzétenni.
...nagyon izgalmas felvetés, hogy a Jobbikot "az országnak túlontúl
liberális politika ébresztette fel"
...hozzátenném, hogy ebben talán nagyobb szerepe volt az "egy a tábor, egy a zászló" politikai-háló kivetésének a szélsőjobb-nacionalistáinak befogására (lásd: Kossuth téri szereplés)... a "kettő" együttes szerepe a további vita tárgya lehet...
... hogy ki a kevésbé rossz?... számomra az MSZP...
Ugy érzem, ismerös lesz sokunknak OV kormányzása, volt benne részünk, a korai Kádár idöböl...felülröl vezérelt akármi.
Amenyiben kénytelen lesz Orbán koalicióba lépni a Jobbikkal akkor már kicsit roszabb a jogállamiság ügye.
Tisztelt Misspa!Irigylem optimizmusát, bár nem irja az időpontot az mszp erős középpártként való visszatérésére. Én gyanítom, vagyis ahogy az mszp-t elnézem az még nem most lesz. Semmi jele, hogy megkezdődne valami az mszp-ben, szétmorzsolódott az ideológiai bázis, több erővonal gyengíti tovább tulajdonképpen csak a gazdasági összefonódások tartják egyben lásd:bkv elterelés? Még miniszterelnök jelöltet sem találnak.
De ki ma a kevésbé rossz?
Tisztelt gyuri!
Hogy a fidesz keltette volna ki a jobbikot?
Én nem így gondolom! A jobbikot a Gyurcsány óta magát kereső és globális nyomásra, ennek az országnak még túlontúl liberális politika, élesztette fel. A jobbik csak kihasználta azt az érzékeny, és időszerű témát, amit a nagy pártok eddig lefedve kelesztettek. Nézze meg hol aratott a jobbik.Azokban a falvakban nem fasiszták élnek, csak emberek akik megörültek, hogy valaki megmeri nevezni a tolgokat a nevükön.
gyuri #32
nincs letisztult ideológia... a létmegmaradás azt diktálja, hogy az EU -val sodródjunk, kvázi ideológia mentesen... kivárva a letisztulást...a jelenleg még exponenciálisan erősödő globális hatások kikényszerítenek valami kvázi egységet, ami helyettesíti a klasszikus ideológiákat...
... valóban nemigen van kire szavazni...csak valakikkkel szemben...
szavazni pedig demokratikus elvárás, szavazzunk a kevésbé rosszra...
...kinek a pap, kinek a papné...
Csak kiderül, hogy szinte teljesen egyetértünk. Nagyon összeszedettek a gondolatai.Félelme, én is úgy látom ez világtendencia és egyben egy ördögi kör, a globálitás megsemmisít egy globális gondolatrendszert ami alápján elköteleződnénk. Az ideológiák egybemosása és elhalylítása és ezáltal az emberek megzavarása, --rossz értelembe vett-- irányítottsága ma globálpolitikai szándék. Nekem úgy tünik, próbál a fidesz ez ellen üzenni. Talán ma pont egy arrogáns és agresszív politikus kell ide.