Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Több tekintetben is jellemző kijelentés a magyar külügyminiszter múlt hétvégi, Népszabadság-beli interjújából: „És világosan kell látni azt is: azoknak a megalapozatlan, túlzó és fájdalmas megállapításoknak, amelyek például a nyugati sajtóban szerepelnek Magyarországgal kapcsolatban, egyetlen kedvezményezettje lehet, a magyar szélsőjobb.”

Több tekintetben is jellemző kijelentés a magyar külügyminiszter múlt hétvégi, Népszabadság-beli interjújából: „És világosan kell látni azt is: azoknak a megalapozatlan, túlzó és fájdalmas megállapításoknak, amelyek például a nyugati sajtóban szerepelnek Magyarországgal kapcsolatban, egyetlen kedvezményezettje lehet, a magyar szélsőjobb.” Ez a mondat mutatja, még mindig mennyire nem érti – vagy nem akarja érteni – kormányának valós helyzetét Martonyi János, másrészt pontosan rávall, hogy hipokrita módon az Orbán-kurzus bírálóit próbálja felelőssé tenni az ultraradikálisok munícióval való ellátásáért. Martonyi megalapozatlannak és túlzónak nevezi a nyugati kritikákat, ugyanakkor – mert legújabban már ez a kényszerű módi – elismeri, hogy a „hihetetlen sebességű” törvényhozásban „óhatatlanul előfordultak hibák”. Ezt a rugalmas elszakadást a teljes tagadástól még az alkotmányozó Szájer József kezdte meg, amikor látta, semmiképp sem lehet az unióval lenyeletni, hogy Magyarország most lett csak igazán minden jogállamok legtökéletesebbje. A külügyminiszter pedig igyekszik tovább „árnyalni” a képet, mondván, hibáink eltúlzásával a világsajtó kelt nacionalista indulatokat.

Mármost szögezzük le, hogy a nyugati kommentátorok megállapításai kétségkívül fájhatnak a kormánynak, de éppen azért, mert a legkevésbé sem túlzóak. Mindaz, amit a magyar gazdaságpolitikáról és a demokrácia, valamint az alkotmányosság lerombolásáról írnak, hiteles és lényegre törő; s nemcsak az Európai Unió Bizottságának politikai véleményét, hanem jogi álláspontját is megbízhatóan tükrözi. Badarság folyamatosan azt hajtogatni, hogy még mindig nem ismerjük az unió konkrét kifogásait, s fogalmunk sincs, mire alapozzák Brüsszelben, hogy az új alaptörvény nem felel meg az alkotmányos jogállam európai eszményének. Kivált a külügyek felkentjének nem szabadna ehhez a szánalmas kibúvóhoz folyamodnia, hiszen neki igazán ismernie kell akár a Velencei Bizottság már hónapokkal ezelőtt elkészült jelentését, akár a magyar törvényhozás diplomáciai csatornákon forgalmazott, felettébb pontos hibalistáját.

De ha mindez nem volna elég a miniszter úrnak – és a Fidesz mindahány, jogban jártas képviselőjének –, akkor szíves figyelmükbe ajánlható Sólyom Lászlónak Az alkotmányosság esélyei című, a Hvg.hu által január 8-án közzétett dolgozata. Ebben a szerző szokott, tárgyszerű alaposságával, bízvást mondhatni, tönkreírja az orbánizmus alaptörvényét. „Az alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága” – ezzel a drámai felütéssel indít Sólyom, és aztán pontról pontra, kérlelhetetlenül levezeti, miként silányította a jobboldali „forradalom” hatalmi politikájának eszközévé az alkotmányt. Ne gondolják az urak, hogy ezt az elemzést a külföldi sajtó mások mellett nem fogja forrásmunkának tekinteni.

Úgyszintén oktalan feltételezés volna, miszerint a nyugati elemzők ne tudnák, ki fogalmazta meg Magyarországon először azt, hogy „az unión kívül is van élet”, s ki szította az utóbbi években a Brüsszellel és általában a „hanyatló” Európával szemben oly szkeptikus hazai érzelmeket. Martonyi ismételgetheti ugyan interjújában, hogy „soha semmi rosszat nem mondtam az IMF-ről”, és „soha nem osztottam a Nyugat-ellenességet”, de ugyanezt aligha állíthatná miniszterelnökéről. A magyar szélsőjobb – saját orákulumain kívül – mindeddig éppenséggel Orbán Viktortól kapta a leghathatósabb verbális támogatást.

Martonyi János retorikai bújócskájából is kitetszik tehát, hogy a regnáló jobboldal taktikai svindlijein túllépő, érdemleges politikai fordulatot csak egy majdani ellenzéki tömörülés győzelme hozhat. A kívánatos összefogástól azonban messze vagyunk; nem tudni, most éppen megerősödik vagy széthull-e az LMP, nem lesz-e a széles körű szövetségkötésnek inkább akadálya, mintsem stimulálója a DK, átlép-e saját árnyékán az MSZP. További alapvető kérdés, milyen viszonyba kerülnek a közeljövőben a pártok a civilekkel – és fordítva. Ez a bizonytalanság kétségkívül Orbánt erősíti. Egyelőre nincs személyes kihívója sem; mert Bajnai Gordon hallatott ugyan magáról egy fontos helyzetjelentéssel, de ettől még korai volna akár csak a potenciális ellenzéki vezetőt látni benne. A belpolitikai viszonyok túlságosan képlékenyek, legalább egy esztendőbe telhet, amíg jobban körülhatárolható lesz a köztársaság csakugyan hadra fogható híveinek tábora. Majd akkor kell fellelni azt, aki megszemélyesíti a választásokon eséllyel induló ellenzéket.

Most „homályzónában” vagyunk. Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete – a kormánypártiak szorongást leplező melldöngetése ellenére – olyannyira instabil, hogy politikai értelemben is hirtelen összeomolhat minden; az orbáni hatalomtechnika meglepetéseire nemkülönben számítani lehet.

De ki fogja megakadályozni, hogy a miniszterelnök egyéni csődje egyszersmind az országé is legyen?