Hetilap kereső

Bölcs István írása

Tanúnak lenni nagy feladat, kínos feladat. Akkor is, ha gátőr az ember, akkor is, ha az Elnöki Tanács tagja. És persze professzor, akadémikus, itt elnök, ott elnök: forog mindenhol.

S meg-megszédül.

Nem naivan persze, hanem öntudattal. Naplójában Ortutay azt írja:
„A pletykákat mindig kedveltem. Szerettem mulatságosan évődő rosszindulatukat. Történész, író, néprajzi kutató értse a pletykák nyelvét!”

Ennek következtében szakmai alapon kezd pletykálni a napló írója. Az emberszólás a kortársak közül szedi áldozatait. Ortutay azokat is leminősíti, akiknek mára szobruk van, mitológiájuk, életművüket oktatják, disszertációk tárgyául szolgálnak. Ám e naplóban, amelyet az író halála után (1978) csak harminc évvel lehetett publikálni (2009), nincs benne még a történelmi távlat. Mindenki a kortársi rövidülésben látszik: törpének is akár.

Így lesz „szegény Bibó Pisti komikus politizálásából” groteszk anekdot.



A Petőfi körös Kardos Laciból sunyi gyáva. A Nagy Imre mellett kivégzett Gimest ekkor Ortutay „aljas baloldali denunciánsnak” látja. Déry gonosz, Méray rongy, Sőtér önző, bárgyú és geil. Szabó Magda „Bóka államtitkár úr/elvtárs” szeretője. Dezséry László evangélikus püspök és rádiós publicista korrupt és részeges, aki berúgva vadul zsidózott (miközben átmenetileg ő volt a Béketanács főtitkára). Közepes tehetség, mára teljesen roncs – parentálja el rosszmájjal az író.

Naplójában Ortutay szinte a durvaságig nyers. Népi író és miniszterkollégájából itt „rühes Darvas” lesz, Illyés zsarnokságversének visszadátumozását „önmegalázó hazudozásnak” minősíti, a politikai bizottságba emelt Marosánt a „szaros” jelzővel méltatja.

Közhírré teszi, hogy Barcs Sándor ostoba vagy provokátor (nem tudja eldönteni), Erdei Ferenc felesége „hitvány kurva”, s ugyanezt a jelzőt érdemli ki gróf Andrássy Ilona. Rossz pontokat kap Mérayné, akinél súlyosbító körülményként esik latba, hogy ÁVH-főhadnagy is és csinos.

Hihetnénk: e határozott ítéletekhez rezzenetlen életút társul. De nem. Váratlan helyzetekben Ortutay is nagy amplitudókkal ingadozik. 1956 októberében végigpróbál sokféle minősítést: vajon felkelők, zendülők (?), bandák (?), ellenállók (?) mozognak-e a pesti utcán. S ami zajlik: „forradalom-é, dicsőséges nemzeti szabadságharc vagy puszta ellenforradalom?” – kérdi. S aggódik persze a fegyverek beszolgáltatásának hírére. Feljegyzi: gondot okoz a négy puskám és a belga pisztolyom. Mit kezdjek velük? (És addig mit tetszett?)

Az ÁVH-nak állítólag 3600 jó autója volt, ezeket kezdték azokban a napokban a derék kisgazdák egymás közt osztogatni. Keleti Márton, a filmrendező azon aggódott, hogy mi történt a Rákosi-villában, ugyanis ott működött az ország két legjobb mozivetítőgépe. („Tied az ország...”)

A Nagy Imrével fogva tartott Lukács György is képbe kerül. Azt üzeni haza ironikusan: csak hálásak lehetünk a román elvtársaknak, akik oly figyelmesek, hogy még a gondolatunkat is lesik...



Ortutay értelmiségi volt a káderek közt, s káder az értelmiségiek között. Nincs kétség: a nómenklatúrához tartozott. Nemcsak a népfrontbeli funkciója miatt, hanem Elnöki Tanács-tagsága miatt is. (Ami – panaszkodott – annyit ért, mint szamár farkán a bojt. Érdemi kérdések nem kerülnek eléjük, s a cím legfeljebb arra jogosítja őket, hogy felháborodjanak, ha egy-egy külföldi pályaudvarra érkezvén nem áll ott a magyar követ készséges házigazdaként, autóval.)

Kívül volt a körön, kritizálta őket, s belül volt a körön, hisz mindenkit ismert. 1956 nyarán a későbbi első titkár még csak familiárisan „Kádár Jani”.

A hatvanas években a nagy hatalmú kultúrpápa: „Aczél Gyurika.” A Tisza-parti Moszkvát kormányzó klán tagja csak „Komócsin Milu”. Diskurálni Dobi Istvánhoz járt Ortutay, ott ijesztgették egymást hol Biszkuval, hol Kádárral, akit egyikük sem szeretett igazán.

Érdemes megnézni az Ortutay-féle Kádár-kép alakulását. 1957 augusztusában leszögezi: „Kádár higgadt, becsületes, puritán ember.” „Mögötte áll az egész ország” – toldja meg 1964 őszén, „Kossuth óta ezt a szeretetet senki nem vívta ki ilyen széles körben”. „Valójában boldogtalan, magányos ember” – finomít ’65 tavaszán. Többször bejelentkezik Kádárnál, de ő nem fogadja. Arra gyanakszik Ortutay: Kádárnénál áztatta el „Aczél Gyurikám”, majd meglepő következtetésre jut: „Kádárban fegyelmezetten leplezett ellenszenv él irántam... bosszantja őt népszerűségem.” (!) És társadalmi sikerei is ingerlik, iriggyé teszik – véli. (No, itt alighanem túl mélyen nézett bele a tükörbe a nárcisztikus Ortutay.)



Ortutay Gyula (1910–1978) néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémikus.
Az FKGP polgári tagozat (1943), majd a balszárny (1945) vezetője. A rádió, az MTI, a Filmhíradó elnöke (1945–47). Vallás- és közoktatásügyi miniszterként ő államosítja az iskolákat (1948). A Hazafias Népfront főtitkára (1957), majd alelnöke (1964), a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke (1964), az Elnöki Tanács tagja (1958–).
1938-tól titkos naplót írt, amelynek nyilvánosságra hozatalát a halála utáni 30 év elteltével engedélyezte.
(Folytatjuk.)