Összeült az új Országgyűlés
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői. Vona Gábor Jobbik-elnök gárdamellényben esküdött, ezért Bajnai Gordon bejelentette: felkéri a rendészeti minisztert, hogy jelentse fel Vonát. Sólyom László köztársasági elnök szerint a parlamentarizmus megcsúfolója az a képviselő, aki a parlament alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg. A miniszterelnöknek felkért Orbán Viktor nagy horderejű változásokat ígért. Az is eldőlt: az MSZP vezeti a nemzetbiztonsági, a Jobbik pedig a költségvetési bizottságot.
Zoja: Vona levette a zakót. A kordonbontók cinkosan hallgattak. A választási beszámolókra pedig nemmel szavaztak. Mától aki a Fidesz és a Szálasi-fiókák ellensége, mind a barátom! Kiváltom az útlevelem, lejárt a régi. Itt minden megtörténhet...
Rózsa Misi: Tettenérés esetén nincs mentelmi jog. Vonát ezért őrizetbe lehetne venni. És kéne is. Sólyomnak ismét nagyon igaza van.
nostradamus: Vona mostani mellénye és Orbán egykori kordonja között elvi értelemben nincs semmi különbség. A mellény viselése és a rendőri kordon lebontása egyaránt jogszabálysértő, az állam autoritásával szembehelyezkedő cselekedet, és mindkettőt országgyűlési képviselői minőségben követték el. Egyetértek a mai Sólyom Vonával szembeni fellépésével, de nem emlékszem, hogy Orbán kordonbontását is elítélte volna. Hitele akkor lenne Sólyomnak, ha nem a személyt, hanem az elvet nézné, hiszen köztársasági elnökként ez lenne az alapvető feladata.
bávatag: Már az Országgyűlés alakuló ülésén is látható volt, mi az értelme a Jobbik parlamentbe kerülésének: a politikai elit többé nem tehet úgy, mintha nem lenne dolga a magyar náci múlttal és jelennel. A Jobbik megkerülhetetlenné teszi számukra a témát – mostantól négy évük van rá, hogy elszigeteljék és visszaszorítsák, vagy épp ellenkezőleg: akkorára növesszék, hogy őket is felfalja.
rig: A Jobbik jelenleg sokkal kellemetlenebb az Fidesz számára, mint az MSZP.
nonest: Lehet, hogy ez csak egy színjáték? Milyen aranyosan énekelték együtt a székely himnuszt! Várjuk meg a parlamenti munkát, utána vonjunk le következtetéseket!
leguan: Az OVB és a miniszteri beszámoló lényegi megállapítása az, hogy a 2010. évi országgyűlési képviselő-választás a törvényességnek megfelelő módon zajlott le. Aki ezt nem fogadja el, annak nyilvánvalóan ezzel ellenkezik a véleménye. Szegény forradalmi Országgyűlés! Már az alakuló ülésén kap egy rúgást a legitimációja!
morcos: Nem attól lesznek hivatalosak a választási eredmények, hogy az Országgyűlés elfogadja-e a beszámolót, vagy sem, hanem attól, hogy minden jogorvoslati határidő lejárt, s ezzel jogerőssé vált. Egyébként ha nem lenne az, meg sem alakulhatott volna, s így le sem szavazhatta volna.
Brendan: A Magyar Köztársaság Országgyűlésében egy parlamenti párt a koronára esküszik (köztük a jogtudós Morvai Krisztina), ez enyhén szólva szereptévesztés.
nonest: Schmitt Pál beszédéből: „Szent Korona háza... Lukács evangéliuma... áldott asszony...” És a Fidesz padsoraiból senki sem szólt oda gúnyosan, mint régen: „Térdre, imához!” Én mint római katolikus mondhatom ezt. Vannak köztünk hipokriták bőségesen! Nevetséges cirkusz az egész! A „korelnök” zavarát legalább megmagyarázta hajlott kora. A volt olimpikon „simulékonysága” viszont jellemhiba!
Cave: Egyfolytában a „nemzetre” hivatkoznak, ami abszolút megfoghatatlan. A lényeg az, hogy Orbán közli a helyettesekkel az óhaját, azok a pártkatonákkal, a szóvivő meg velünk. Azaz, visszabeszélés nincs, csak vak engedelmesség.
leguan: Röhögni kellett az egészen. Kivéve Bajnai valóban okos és teljesen helyénvaló beszédét. A csúcs: Orbán az Országgyűléssel kinyilatkoztatja, hogy a régi rendszert megdöntötte a fülkék forradalma. Azért valamit elkapkodott. Nyilatkozat helyett törvényt kellene elfogadtatni ez ügyben a kétharmadával. Mert akkor mindazok, akik nem értenek vele (vagyis a nemzettel) egyet, azok törvénysértést követnének el, és felelősségre vonhatóak lennének.
giacinto: Mindig csak a harc, a győzelem. Ez az ember nem veszi észre, hogy már régen mindenki békére vágyik. Mi lesz azokkal, akik nem akarnak forradalmárok lenni? Azoknak lesznek átnevelő táborok? Az esetleges ellenforradalmárokat száműzik a XIII. kerületbe, vagy rövid úton elintézik őket? Tudja valaki a válaszokat? Mert Orbán erről elfelejtett szólni nagy ívű beszédében.
nonest: Vonáéktól elvették a nemzetbiztonságot, az MSZP-től a számvevőszékit. Két legyet egy csapásra! Azért az valahol gyomorforgató, ahogy az MSZP ehhez a kérdéshez hozzáállt!
ebenezer: Nem gyomorforgató: politikai alku. Ezzel az MSZP igazán melléfogott: elkapta a cicát, és kieresztette a macskát a kezéből. Ismét kiderült, hogy számukra minek van prioritása: a pénznek. De Schmitt kibabrált velük. Aztán meg – gondolom – jól jön a kis privát zsozsó, mert a költségvetési bizottság élén kicsit rajta tarthatták volna az egész kormányzaton valamelyest a szemüket. Merthogy a pénz mozgatja a világot és persze az országot is. Mondom, hogy idióták, és külön meglep, hogy Gyurcsány is ezt választotta. Ha választani lehetne, mi legyek, pápa vagy nagybankár, én az utóbbit választanám.
Cave: Ezért kár volt ekkora vihart kavarni az éjjeliben! Jól kiszúrtak magukkal! Két ilyen bizottság csak arra jó, hogy páran kapjanak egy kis pluszpénzt! Mesterházynak annyi érzéke van a politikai harcokhoz, mint egy hathetes macskakölyöknek.
bávatag: Már húsz éve annak, hogy egyetlen parlamenti bizottság se tudott – soha egyetlen ügyben se – semmit se kideríteni, ha a kormánypártok úgy döntöttek, hogy ne derüljön ki semmi.
leguan: A házszabály szerint a bizottságok taglétszáma tükrözi a parlamenti frakciók létszámarányát. Vagyis sem a Jobbiknak, sem az MSZP-nek nem lesz sehol sem többsége attól, hogy az elnököt adja. És ha ehhez hozzávesszük, hogy e bizottságoknak csak igazán formális jogosítványai vannak, akkor nyilvánvaló: az egész bizottságosdi csak egyike a népvakítási cirkuszoknak.
bávatag: A parlamenti bizottságok fő funkciója, hogy a nyilvánosság bevonásával ellenőrizzék a végrehajtó hatalmat. Bizottsági működésükkel a parlamenti pártoknak a bizottságokba delegált politikusai megmutathatják a választóknak rátermettségüket, egyszersmind pártjuk minőségét is igazolhatják. Ezért alapesetben a bizottságok ülései nyilvánosak. Kivétel ez alól a nemzetbiztonsági bizottság. Ez többnyire zárt üléseken kell hogy megvitassa az elé kerülő ügyeket. Ha így nézzük, a következő választás szempontjából a nemzetbiztonsági bizottság elnöke és tagjai tudják viszonylag a legkevesebb politikai hasznot biztosítani pártjuknak. Ezért nagyon is kérdéses, mennyire hasznos az MSZP számára ez az eredmény. Az biztos, hogy a számviteli (meg a többi) bizottságban most majd még jobban fel kell kötnie a gatyáját az ott mezei tagként fungáló MSZP-seknek, hogy felhívják a figyelmet a maguk és a pártjuk értékeire, mint ha ők elnökölnék őket.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!