Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Győzhetett-e volna Szili Katalin Pécsett, az időközi polgármester-választáson? Mármint az országos Fidesz-előnnyel szemben? Hiszen nem kevesebb volt a feladata: megállítani a közvélemény-kutatásokban mért, egyre erősebb általános trendet, és megmutatni – nemcsak a baloldaliaknak, hanem mindazoknak, akik nem akarnak új Orbán-érát –, hogy a helyzet nem reménytelen. A jobboldal számára nemkülönben fontos tömeglélektani tétje volt ennek a választásnak: a legnagyobb ellenzéki párt vezére épp az övéi reményének nevezte a jobboldal várható pécsi diadalát.

Mert bizony várható volt. Szili semmiképpen sem nyerhetett. Kétségtelen, a szocialisták egyedül vele – az ország egyik legnépszerűbb politikusával, a város ismert lokálpatriótájával – indulhattak ezen a megmérettetésen, legalább abban bizakodva, hogy nem szenved súlyos vereséget, de a legkedvezőbb kalkuláció alapján is csak a még éppen „kommunikálható” eredményre lehetett számítani. A rivális Páva Zsolt azonban végül kétharmaddal előzött; s ettől kezdve Szili buktája már nem is szépíthető, noha a szocialisták azzal próbálják enyhíteni, hogy az őrá szavazók aránya mégiscsak kétszerese az MSZP országos támogatottságának.

De maga Szili is hiába mondja, hogy vereségének mértékét emelt fővel vállalhatja. Nem. Ha ennek a kudarcnak az okait akár csak vázlatosan is számba vesszük, látni való, hogy senkinek: sem a házelnöknek, sem a pécsi szocialistáknak, sem a párt felső vezetésének, sem az előző kabinetnek nincs mentsége arra, ami most történt.

Félreértések elkerülése végett: nem kizárólag azért, mert a kormánypárt 2006 óta amúgy is folyamatosan rontott népszerűségi mutatóin. A generális közhangulat természetesen meghatározó volt Pécsett is. Noha mind a szakirodalom, mind a tapasztalat azt mutatja, hogy akkora különbséget, mint amekkora most a két nagy párt országos támogatottsága között kimutatható, helyi szinten már nem lehet kiegyenlíteni. Mégis: a baranyai megyeszékhely kivételt képezhetett volna a szabály alól. Feltéve, ha...

Ha a 2002-ben aratott fölényes szocialista győzelem után nem veszi kezdetét Pécs átgondolatlan, téves döntések sorozatán alapuló fejlesztése, ami ráadásul beindította a kezelhetetlen adósságspirált. Öt év alatt a város mintegy harmincmilliárddal növelte hitelállományát. Ha a 2006-ban már csak nagy kínnal, elhanyagolható szavazattöbbséggel hatalmon maradt szocialista városvezetés azonnal nekilát konszolidálni a romló viszonyokat.

És ha ettől a kötelezettségétől a legkevésbé sem függetlenül komolyan, felelősségteljesen képes élni egy rendkívüli eséllyel: tudniillik azzal, hogy 2010-ben csaknem negyvenmilliárdnyi uniós forrásból Európa kulturális fővárosa lehet.

A város vezetői azonban – a kormány és a párt tétlen asszisztenciája mellett – dölyfös lustasággal lekésték a felkészülés minden ésszerű határidejét, s lényegében majd két évet egyszerűen elvesztegettek. Holott ez idő alatt már látványos haladást érhettek volna el a pályázatuk alapján létrehozandó beruházásokban, mára jószerével felújíthatták volna Pécs köztereit, és majdhogynem befejező szakaszukba érhettek volna az épülő közintézmények. Mindehelyett sorozatos személyi botrányok követték egymást, rendre a hozzá nem értés és a koncepciótlanság fájó adalékai kerültek nyilvánosságra. Az EKF, amely egy sikeres szocialista kampány kézenfekvő aduásza lehetett volna, eddig csupán a város vezetőinek elégtelen vizsgabizonyítványa.

Ugyan miként léphetett volna túl Szili Katalin ezen a kiábrándító helyzeten? Mivel ellensúlyozhatta volna pártjának és kormányának azokat a mulasztásait, amelyeket a pécsiek naponta megtapasztalnak? Miért adtak volna hitelt ígéreteinek a város polgárai? A házelnök tényleg nem mondhatott többet, mint azt, hogy Helló, Pécs! – és hogy ezzel a szerény tartalommal több mint tizennyolcezer voksot kapott, az csakugyan kisebb csoda. Ebben valóban benne van az ő lokális vonzereje – a többit hosszú évek becsülhető teljesítményével a pécsi szocialistáknak kellett volna hozzátenniük a kampányához. De nem tették. Pedig ha ezt a gyönyörű, ám régóta elhanyagolt települést akár csak az utóbbi öt évben nem „lazsálja le” továbbra is a párt és a kormány, akkor épp itt alighanem elkerülhető lett volna, hogy ma a Fidesz tort üljön a városi baloldal romjain. A végkifejlet keserű tanulsága oly nyilvánvaló, hogy szinte felesleges megfogalmazni.

Mindenesetre amikor az MSZP választási stábja felfogta, mi vár a házelnök asszonyra, a kampánycsend előtti utolsó napon levezényelt másfél ezer aktivistát Pécsre. Rohamszerű jelenlétük egyrészt alighanem kontraproduktív volt, másrészt ők is csak üres szlogenekkel traktálhatták a város meglepett lakóit. A pécsi polgármester-választás tehát minden bizonnyal drámai élménye marad Szili Katalinnak, jóllehet hamar megsejthette, hogy nem tud a vízen járni.

A szocialisták pedig hajlamosak lehetnek letargiába esni, ha a közeljövőre gondolnak.
Ez volna persze a legkönnyebb.

Ha Pécs végre felrázná őket, többre mennének.