Hetilap kereső

Ungvári Tamás írása

A francia születésű, francia–lengyel állampolgárságú, párizsi illetőségű Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt szeptember 22-én tartóztatták le a zürichi repülőtéren egy emberöltővel ezelőtt elkövetett nemi erőszak és kiskorú megrontása ügyében indított per folyományaképpen. Hollywood fellázadt.

Száz neves alkotó – Monica Bellucci, Wim Wenders, Debra Winger, Ettore Scola, Bertrand Tavernier és a többiek – kérelmeket írt alá. A francia külügyminiszter, a francia kulturális miniszter aggodalmának adott hangot: Ezek az amerikaiak! Aztán hangfogót raktak a nyilatkozataikra, mert elolvashatták az akkor 13 esztendős áldozat, Samantha Geimer vallomását a Los Angeles-i nagy esküdtszék előtt.

Ez a vallomás méltó egy Polanski-filmre.

1977. február 13-án cserkészte be Polanski a színészi ambíciókat is melengető kislányt azzal, hogy a párizsi Vogue újságban tenné közzé azokat a felvételeket, amelyeket készítene róla a kaliforniai alkonyatban.

Másodszor a Mulholland Canyonba hívta a lányt, aki nem tudta, kinél jártak először, ahonnan Roman felhívta Jack Nicholson házát, s oda nyertek bebocsátást. Itt is fényképezett Polanski, elébb teljes szerelésben hagyta a kislányt, majd a felsőrészt azzal a kérdéssel vétette le, vajon hord-e melltartót a gyermek.

Polanski a félelemmel zsarolt. A képek többségén Samantha pezsgőspohárral pózol, s a pezsgőt kellő mennyiségben töltötte belé a csábító. Az államügyész kérdésére, hogy fogyasztott-e már azelőtt is alkoholt, a kislány igennel felel. Egyszer, csakugyan. És a drog?

Arra a bizonyos drogra, amellyel Polanski megkínálta, egyszer bukkant rá, és megkóstolta, de alkohollal együtt még soha. Az államügyész persze ismerhette a quaalude néven forgalmazott hangulatjavító gyógyszert, amelyet először Indiában szintetizáltak, majd az amerikai előkelő társaságok rekreációs eszköze lett. A központi idegrendszerre hat. Eufóriát és túlérzékenységet okoz: afrodiziákum, azaz szerelmi bájital.

Polanski elkábította áldozatát, akinek a szer legyengítette az akaratát, egyre halványabban tiltakozott. A jakuzziba elébb a bűntárgyként felmutatott bugyiban szállt be, a nagymedencében már anélkül úszott. A csábító anyaszült meztelenül közelített hozzá.
A kislány végül kiszállt a habokból, törülközőt tekert maga köré, behúzódott a fürdőszobába, rosszullét környékezte. Asztmás vagyok, mondta Polanskinak, holott csak részeg és kábult volt. Bementek a szobába, Samantha lekuporodott egy pamlag szélére, mire – a jegyzőkönyv szerint – a rendező rátapasztotta ajkát a kislány szeméremajkaira.

Egyszerre csak azt érezte Samantha, hogy nyársra húzzák. Az államügyész klinikai érdeklődésére, honnan tudta, mi történik, furcsa válaszokat adott. Honnan? Hát lehet azt nem tudni? Csakhogy az államügyész arra játszott, hogy csakugyan olyan ártatlan-e a leány, vagy volt már összehasonlítható tapasztalata.

Polanskinak jók voltak az idegei. Megkérdezte a lánytól, mikor volt az utolsó havi tisztulása, s használ-e terhességmegelőző pirulát. Amikor a lány nem válaszolt, a neves filmrendező feljebb emelte a leány lábait, és hátulról hatolt bele. Az ügyészség még arra is kíváncsi volt, hol és hogyan élvezett el a mester.

Hölgyeim és uraim, a többit a képzeletükre bízom.

Roman Polanski lengyel szülőktől Párizsban született, Rajmund Liebling néven. A család 1937-ben költözött vissza Lengyelországba. Az ország német leigázásával a zsidótörvények vonatkoztak rájuk. A krakkói gettóból hurcolták el az édesanyát, aki koncentrációs táborban halt meg. Rajmund először volt cselédjüknél bujkált, majd egy parasztcsaládnál, utóbb az erdőkben.

Az anya nélkül maradt menekült élete egy újabb fejezetében elvesztette a feleségét. 1969 augusztusában Charles Manson és hippibandája megölte Sharon Tate színésznőt és annak Polanskitól származó, nyolc hónapos magzatát.

Ezeket az eseményeket nem nevezhetjük az erkölcs iskolájának. Tapasztalatai Polanskit nem taníthatták bizalomra, hitre a jó diadalában. Művészetében így a démoni sötétség titkait fürkészte. A Zongorista című Oscar-díjas művében a gyermekkori trauma ördögűzése is megjelenik a nácik sajátos brutalitásának és szentimentalizmusának ábrázolásában.

Mindez csak magyarázat, és nem mentség. Amihez az is hozzátartozik, hogy a hetvenes évek szexuális forradalma, ha a törvény szerint nem is, de megengedőbbé tágította a szerelmi testgyakorlatok körét. Fellini tivornyái a képernyőn a késői római hanyatlással állították párhuzamba korunkat.

Picassónak tulajdonították azt a mondást, hogy a művészet felmentést ad a gyilkosságra is. A századfordulón Oscar Wilde idézte Benvenuto Cellinit, aki élő embert feszített fel a keresztre, hogy izomrángásait tanulmányozza. És Wilde helyeselte a szobrász eljárását.

Hollywood az uralkodó kultúra eldobott cafataiból sző új ruhát. A magaskultúra szennyes vizéből párol új erkölcsöt. Nincs biztosabb otthona a szodomitának Hollywoodnál.

Hollywood kedvenc szodomitáját – írja a Washington Post – most aláírásukkal gyászolják szolidaritási tüntetéseken.

Whoopi Goldberg, akit Obama beiktatása után egy szerencsétlen pillanatban Magyarországra invitált nagykövetnek egy volt magyar nagykövet, most pompásan bizonyította diplomáciai tehetségtelenségét. Arról kezdett el szavalni, hogy más az európai és más az amerikai erkölcsi felfogás. Európa megengedő, Amerika puritán. Ez kapitális szamárság. A jogrendszer különbözhet, de a liliomtiprás minden civilizált országban az, ami.

Hollywood élete múlik azon, mi lesz a deviancia, a gyilkosság és az erőszak uralkodó felfogása. Lemegyünk-e Tarantinóba, a teljes erkölcsi közönybe, a tehetséges, ám üres nihilizmusba, vagy mégis lesz mércéje a jó ízlésnek? Polanski személyes sorsa eltörpül e kérdések mellett, bár esete újrafogalmazhatja a friss erkölcsi kódexet, minden mozi és cselekmény igazolását és belső logikáját.

Amióta a csirketolvajlást nem büntetik halállal, a modern jogrendszer felmentést keres a bűnre. A jogalkotás szigorára az enyhítések sora felel. A zagyva jogrendszerű országokban persze még egy tank elkötése is bocsánatos. Az elévülés eszméje valójában az erkölcsi ítélkezés jogosságába vetett hitet ingatja meg. „Ki vagyok én, hogy Isten parancsa és a bűn közé álljak?” – kérdezte Hebbel Judit című drámája. A 19. század Káin pártjára állt Ábellel szemben. A bűn predesztináció, vagy éppoly ihletettség, mint a művészet. De Quincey másfél száz esztendővel ezelőtt a Gyilkosság mint magasrendű művészet címmel írt egy érdekes, itt-ott ironikus, másutt komoly értekezést az agresszió és a szépművészetek rokonságáról.

Az ilyen magas filozófiák habjából keveri ma Hollywood az igazoló fogalmazványokat Polanski érdekében. A felmentő ítélet a morális zavar és káosz megpecsételése lenne. „Tudta az a lány, mit csinál!” „Oda kapta a puszit, ahová köll.” „A mama pedig egy Warrenné volt, eladta a lányát.”

Családtagjai és ügyvédjei egyetlen órára látogathatják meg a filmrendezőt a zürichi börtönben. Közben repkednek a hírek, hogy maga az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton repíti haza Polanskit. Óvadék ellenében szabadon bocsátják. Eljárási hibák miatt felmentik.

Nagy valószínűséggel azonban az US Marshall-szolgálat egy marcona tagja szállítja Kaliforniába a művészt talpig bilincsben, ahol az elfogulatlan bíróság – tekintet nélkül arra, hogy Polanski a világ egyik igazán nagy művésze – a vádlottak padjára ülteti, és bevarrja. Mert a liliomtiprásra rárakódik a szökés is, továbbá a megbánás teljes hiánya. Martin Amis angol írónak azt nyilatkozta Polanski: ugyan már, mindenki kislányokat szeretne megdugni, az esküdtek meg a bíró is.

A kaliforniai bíróságokon nem rajonganak azokért, akik lekicsinylik a jogrend képviselőit. A „contempt of the Court”, az eljárás és a bíróság megvetése maga is bűncselekmény.

A szívem vérzik Polanskiért. Még inkább az áldozatáért.

A jogbiztonság az, ami megér minden áldozatot.