Hetilap kereső

Mészáros Tamás írása

Miniszterelnökké választása óta Bajnai Gordon jó néhány interjút adott már, és megnyilatkozásaiból mindinkább kirajzolódnak azok a stílusjegyek, amelyek a személyiséget elsősorban reprezentálják. Tudomásul kell venni, hogy a hangvétel, a gesztusok, a mimika jellemzői hamarabb és érzékletesebben mutatják be a közszereplőt a nézőknek, mint a mondandó maga – és ez Bajnai esetében sincs másképp, noha kormányfővé jelölésének váratlansága s kétségkívül drámai aspektusa a szokásosnál jobban kiemelte e fellépés tartalmi elemeit.

Ugyanakkor azonban mindaz, amit az új embernek el kell mondania, meglehetősen determinált a körülmények s az azokból következő kivételes feladat által. A válságkezelés szükségességéről meg annak kereteiről beszél, a kényszerekről és a lehetőségekről, a mozgástérről, a kompromisszumokról – illetve épp arról, hogy mi mindent nem tehet alkuk tárgyává. Ez a tematika világos, közérthető és egyértelmű fogalmazásmódot kíván; de nem mellékes, hogy olyan helyzetben, amely politikai értelemben épp azért súlyos, mert az utóbbi évek cikcakkos kormányzati lépéseit nemkülönben kevéssé következetes kommunikáció kísérte. Bajnainak tehát látszólag könnyű a dolga, hiszen elég, ha a korábbiakhoz képest egyenesebben beszél, és megmutatja, hogy őt nem politikai érdekek, hanem a pőre gazdasági realitások vezérlik.

Valójában viszont ez a legnagyobb kihívás. Aki őszinte, annak őszintének is kell látszania. Méghozzá itt és most, ebben a felzaklatott, összezavarodott és ezért egyre radikalizálódó világban, ahol a magyar emberek már legkevésbé az igazat hiszik el. Egyrészt azért, mert a politikában senkit nem tartanak igazmondónak, másrészt meg azért, mert miközben hetven százalékuk azt a pártot támogatja, amelyik semmiféle reformot nem vállal, ugyancsak ilyen arányban vannak azok, akik szerint a megszorítások szükségesek. A társadalom egy próféciás jövőkép és a racionalitás között ingadozik; és miközben olykor még hatni engedi magára a hozzá intézett szónoklatok delejét, igazában kiábrándult a demagógiákból. Persze ha választani kell, azért inkább arra hagyatkozna, aki politikai rózsaszínnel festi a nemzeti pannót – az illúziók vonzása mindig abban rejlik, hogy nem szorulnak hitelesítésre.

Bajnai Gordonnak itt muszáj megszólalnia, ha egyszer itt vállalta azt, amire elődje már, ellenfele még nem merte elszánni magát. Ehhez nem elég a keménység, mert a közvéleménynek a keménykedőkből is elege lett már. Nem válik be az emelt hang, mert tudvalevő, hogy harsogva is jókat lehet hazudni. És a széles gesztusok sem vezetnek sehová, mert már a közlekedési rendőr is bizonytalanul mutatja a haladási irányt. Aki most bármit el akar mondani, éspedig a hitelesség reményében, annak felettébb keresetlenül, visszafogottan, hogy a régi színházi instrukciót idézzük: eszköztelenül kell kifejeznie magát.

Bajnai képes erre. Mondhatni: mintha csak erre volna képes. Ez alkati adottság, amelyet tanulni nemigen lehet; ha egy szertelenebb előadó szeretné olyannyira levetkőzni felesleges attribútumait, hogy az új miniszterelnökhöz hasonlóan szeriőz legyen, az eredmény mesterkélt volna. Az egyszerűség, a külsődleges jellemzők iránti vágy teljes hiánya személyiségfüggő – ezzel a kifejezésbeli minimálprogrammal csak azok élnek, akik önmaguk számára magától értetődőek. Akik nem szorulnak rá arra, hogy énképüket folyamatosan szereppé formálják.

Az ilyen emberek – meglehetősen kevesek – kissé mindig befelé beszélnek, úgymond introvertáltak, és erejüket abból merítik, hogy a lényegre koncentrálnak. A saját lényegükre. Komoly összpontosítás és önuralom árán jutnak el a belső magabiztosságnak arra a fokára, ahol megengedhetik maguknak a csendességet. A nyugodt, kiegyensúlyozott állásfoglalást. Bajnai valószínűleg soha nem fogja felemelni a hangját, soha nem bocsátkozik veszekedésbe, soha nem feledkezik meg arról, hogy az ő természetes megnyilvánulási formája a szelíd-szerény határozottság. Erénye pedig az önismeret.

De ennek a kontrollált magatartásnak egy közszereplő esetében vannak kockázatai is. Előfordulhat, hogy adott szituációban kevésnek bizonyul a személyes intenzitás; könynyen monotonná válhat valamely beszéd. Kényes egyensúly kérdése, olykor meddig kell nyomatékosítani a hangsúlyokat. De az alapkarakter mindig megőrzendő – és Bajnait aligha fenyegeti a veszély, hogy erről megfeledkezik.

Õ nem óhajt politizálni, mondja. Ami kevéssé tartható elhatározás a kormány élén, minthogy vele szemben politikusok állnak. Mindenesetre nem lesz vele könnyű dolguk; az ellenzék a kormányfő – elődjétől annyira elütő – stílusán, egész habitusán nem tud fogást találni. És minél nemtelenebb módon próbálkozik, a módszerek majd annál inkább visszaütnek rá.

Bajnait védi a póztalansága.