Hetilap kereső

Révész Sándor írása

Mester Ákos gondolatmenetével az a baj, hogy csak a választásokig ér. Mintha a választási eredmények értéke nem azután, a hatalomgyakorlás során dőlne el. Csak azt veszi tekintetbe, ki mit tagad. Mindenki velünk van, aki a Fideszt tagadja. Holott a demokratikus felhatalmazás nem a tagadásra, hanem a kormányzásra szól.

Ebben a rovatunkban hivatásos közírók és publikáló szakértők fejtik ki véleményüket, gondolják tovább a 168 Órában megjelent valamely témát, kiegészítve vagy vitatva, helyeselve vagy elutasítva. Lapunk fenntartja a rövidítés és szerkesztés jogát, akár egyezik az itt megjelent vélemény a szerkesztőség álláspontjával, akár nem.

Mester Ákos (Másik út, 168 Óra, 2011. szeptember 29.) elképzel egy iszonyú széles utat, amelyen együtt mozog, egy irányba tart mindenki, aki demokrata: a liberális, a konzervatív, a zöld, az ilyen és az olyan baloldali, a civil érdekvédő és a szakszervezet; mindenki, akinek valamilyen érdeke sérült: a nyugger, az egyetemista, a munkanélküli, a devizahiteles; a különböző meggyőződésű és világnézetű emberek, mert csak egy ilyen nagykoalíciós összefogás tudja megakadályozni, hogy „az ország tovább gyűrődjön”.

Szép és egyszerű kép, de attól tartok, nincs semmi értelme. A többpárti demokrácia a különböző meggyőződésű, világnézetű politikai csoportosulások versenyéről szól, és nem az egybeállásukról. Azok a demokraták, akik különböző politikai stratégiák, értékrendek érvényesítéséhez kérnek demokratikus legitimitást, nem szövetségesei, hanem versenytársai egymásnak A szövetséghez egyáltalán nem elég, hogy valamennyien demokraták, és föl akarnak lépni a demokrácia ellenségei ellen. A szövetség azt jelenti, hogy nem egymás ellen, hanem egymással vállvetve harcolnak a választói felhatalmazásért, tehát közös felhatalmazást akarnak. Közös felhatalmazással csak közösen lehet élni: közösen kellene valamerre vezetni siker esetén az országot. A különböző meggyőződés és világnézet pedig éppen azt jelenti, hogy másképpen vélekednek arról, merre kellene vezetni az országot. Az egyik szerint erre, a másik szerint arra. Mi a fenének mennék én egy irányba azokkal a demokratákkal, akik egészen máshová tartanak, mint én? A Mester Ákos által elképzelt képtelenül széles koalíció semmilyen közös irányt nem tudna kialakítani, sikere esetén semerre nem tudná vezetni az országot, s szegény ország bizony tovább „gyűrődne”. A választási siker kormányzási kudarcban folytatódna, s szépen visszatérnének az antidemokraták demokratikus választások útján, erős felhatalmazással.

Mester Ákos gondolatmenetével az a baj, hogy csak a választásokig ér. Mintha a választási eredmények értéke nem azután, a hatalomgyakorlás során dőlne el. Csak azt veszi tekintetbe, ki mit tagad. Mindenki velünk van, aki a Fideszt tagadja. Holott a demokratikus felhatalmazás nem a tagadásra, hanem a kormányzásra szól. Nagy tévedés, hogy a Fideszt valamilyen választási eredménnyel le lehet győzni. Nem. A Fideszt csak az alternatíva erejét, fölényét bizonyító sikeres kormányzással lehet legyőzni. A Fidesszel szemben sem érdemes bárkire és bármilyen összefogásra szavazni. Csak arra, amelynek a sikerében hinni tudunk, amelyikről egyáltalán tudjuk, merre akarja vinni az országot, s arra akarja, amerre szerintünk is a jobb világ van. Azért nem érdemes 2014-ben leváltani a Fideszt, hogy 2018-ban visszajöjjön. Annál már az is jobb, ha csak akkor megy el.

Persze vannak helyzetek, amikor nemhogy más meggyőződésű demokratákkal, de a legszörnyűbb diktátorokkal is össze kell fogni a még náluk is szörnyűbbek ellen. De ez a háború helyzete. Akit a háborúban legyőznek, az kiszolgáltatott vesztes lesz, s nem a jogainak birtokában lévő versengő fél. A győzelem után a különböző világnézetű szövetségesek szépen egymás ellen fordulnak, utóháborúkat vívnak, s ha nem sikerül ezek során elpusztítaniuk egymást, ha elkerülik a harmadik világháborút, akkor berendezik a maguk külön világát.

A demokraták viszont azért akarják a demokráciát megmenteni itt és most, hogy a legyőzöttnek többé ne legyen jaj (mint most nekünk), hanem jogainak birtokában lévő versengő fél maradhasson. Ilyen maradt Szlovákiában Fico pártja, ilyen Lengyelországban a Kaczyñski testvérek gründolta párt, s ahol legyőzőik kormányzása nem lesz meggyőző, ott majd szépen visszajönnek. Ficónak például egészen kiváló esélyei vannak erre, de a megmaradt Kaczyñski sem esélytelen.

Nem lehet elsiklani alapkérdések fölött azzal, hogy nem kívánunk beleszólni egy párt belvitájába, de mindenesetre erősen ajánljuk, hogy lehetőleg minél gyorsabban hagyják abba, mert ettől csak összezavarodik és kétségbeesik a szegény baloldali publikum.

Olyan párt, olyan koalíció, olyan kormány biztosan nem lehet sikeres, amelyben a kapitalista polgári társadalom hívei és ellenfelei együtt vannak. Az MSZP létrejötte óta ilyen párt, és ilyen koalíciónak köszönheti a Fidesz a kétharmados győzelmét, az ország pedig a hosszú-hosszú ideje tartó sodródást. Ezt biztosan nem érdemes tovább folytatni. Ilyesféle pártot biztosan nem érdemes fönntartani, ilyesféle koalíciót biztosan nem érdemes többé létrehozni, mert oda vezet, ahol vagyunk. Nem csoda. Egy rendszer fölépítésének és leépítésének szándékából ellentétes lépések következnek.

És arról még nem is beszéltünk, hogy valóban demokraták-e, és mennyire és meddig mindazok, akiket Mester Ákos arra a széles útra ráképzel. A Fideszhez képest könnyű demokratának lenni. Ellenzékben pláne. De amikor a hatalmat gyakorolva kell lemondani – jelentős részben a Fidesz vezette ellenzék lehetőségeit erősítve, a kormány egyébként is szörnyen nehéz dolgát tovább nehezítve – egy csomó jogosítványról, hatalmi előnyről, amelyet a Fidesz a kormánytöbbség számára felhalmozott, akkor bizony csak a legkövetkezetesebb demokraták fognak tudni ellenállni a kísértésnek. Az alkalmi demokraták aligha.

Révész Sándor

Mester Ákos Másik út című írása itt olvasható.