A két tábor szombaton még csak farkasszemet nézett egymással, vasárnapra aztán kitört a tömegverekedés. A nagy erőkkel megjelenő rendőrök szétválasztották az egymásnak feszülő csoportokat, lezárták az utakat, és megkezdődött az immár szokásos kölcsönös vádaskodás. A jobbikosok szerint őket provokálták, a romák azt mondják, a gárdisták kötöttek beléjük.
Minden úgy zajlott, ahogyan egy jobbára már ismerős forgatókönyvből előre tudni lehet. A Jobbik fórumokat szervez a cigányok lakta falvakban, hogy ezeken a rendezvényeken felbukkanhassanak a betiltott gárda egyenruháját, avagy azonosító jelvényeit viselő csoportok is, mire persze borítékolható a roma reakció: önvédelmi járőrözés, tűzrakás melletti őrség az éjszakában, felindult tüntetők, avagy rettegő, bezárkózó családok. Aztán a törvényszerűen egyre feszültebbé váló helyzetben előbb-utóbb elpattan a húr: megtörténnek a beprogramozott incidensek.
A drámai események kiváltó oka mindig ugyanaz: a romák ellen nyíltan uszító politikai párt – toborzó-programismertető gyűlése ürügyén – félkatonai szervezetének „körítésével” bemasírozik a kiszemelt faluba, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a többségi lakosságot megnyerje küldetésének. A szervezők pontosan tudják, mire számíthatnak azok részéről, akiknek „fegyelmezését” magukra vállalnák – épp ezért provokálják őket. Bizonyítani akarják, hogy terjed a szervezett roma erőszak. És ehhez arra van szükségük, hogy felszítsák a célcsoport harci kedvét, kiváltsák önvédelmi reflexeit, mintegy elősegítsék, hogy félelmében hasonlóképpen alakulatokba szervezze magát.
Holott jól tudják, hogy noha vannak erőszakos cigányok, de cigány erőszak nincs. A cigányság nem állít fel milíciákat, esze ágában sincs paramilitáris hadsereget működtetni, és nem folytat hecckampányt a „magyarok” ellen. Az agresszív, illetve bűnöző cigány eseti jelleggel követi el tetteit, a roma önkormányzatok és szövetségek pedig valóban civil szerveződések, amelyek nem azért jöttek létre, hogy „móresre tanítsák” a többségi társadalmat. Akik azonban éppen azt akarják elérni, hogy megszülessen az etnikai alapú ellenállás, hogy a roma kisebbség legalább egy része a gárda mintájára – és vele szemben – valamiféle akcióbrigádokat hozzon létre, azok ennek érdekében nem is tehetnek mást, mint hogy fokozzák a roma közösségekre gyakorolt nyomást.
A Sajóbábonyban most történtek tökéletes mintát mutatnak. Miután a Jobbik rendezvénye annak rendje-módja szerint beváltotta a párt hozzáfűzött reményeit, vasárnap estére már ki is adta az eseményeket értékelő közleményét, amely a „sajnálatos és tragikus cigányterrorról” szól, és leszögezi, hogy a parlamenti pártok által leépített rendőrség immár nem képes megvédeni a magyar lakosságot. Éppen ezért ez a legyengített rendőrség „köteles” együttműködni az Új Magyar Gárda Mozgalommal – tekintve, hogy annak csendőrei készen állnak a „kellő törvényi felhatalmazás” birtokában helyreállítani a közbiztonságot Magyarországon. Történelmi példákból ijesztően ismerős ajánlat ez: a félkatonai alakulat először felszítja az agressziót, majd a megfékezésére legitimáltatná magát mint törvényes erőszakszervezetet.
Minderre persze nem kerülhetett volna sor, ha a honi törvénykezés, az igazságszolgáltatás és a jogalkalmazás képviselői időben és a szükséges eréllyel léptek volna fel a szélsőjobbal szemben. A lombikliberalizmus azonban meghozta a maga gyümölcsét. Mire hosszú huzavona után sikerült a gárdázást bírói ítélettel betiltani, a Jobbik elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy rendezvényein rendszeresen negligálja a verdiktet; az „újjáalakult” gárdamozgalom tagjait a bátortalan igazoltatások és szabálysértési büntetések már nem tántorítják el az egyenruha viselésétől, az alakzatban való megfélemlítő köztéri akcióktól, akár a bírák fenyegetésétől sem. Ellenkezőleg: a Jobbik – közeledvén a választások – egyre többet vár kampányában a gárdisták fellépéseitől. Kezdettől az volt a célja ezzel a szervezettel, hogy rendpárti erőt mutasson, éles ellentéteként a parlamenti pártok „tehetetlenségének”; ideértve egyébként a Fideszt is. De a gárdajelenségnek most már komolyabb szerepet szán a szélsőjobb pártja. Amikor legutóbb a pesti Madách téren már mintegy ezer egyenruhás gárdista sorakozott fel, és a rendőrség meglehetős létszámú készenléti csapataival sem oszlatta fel gyűlésüket, az üzenet már másról szólt. Arról, hogy mindenki lássa: nem mernek hozzánk nyúlni. Hogy azt tesszük, amit akarunk, ott jelenünk meg, ahol akarunk, abban az uniformisban, amiben akarunk. Leiskoláztuk a ti jogállamotokat. Mert mi jövünk.
Sajóbábony ismétlődni fog.
Minden úgy zajlott, ahogyan egy jobbára már ismerős forgatókönyvből előre tudni lehet. A Jobbik fórumokat szervez a cigányok lakta falvakban, hogy ezeken a rendezvényeken felbukkanhassanak a betiltott gárda egyenruháját, avagy azonosító jelvényeit viselő csoportok is, mire persze borítékolható a roma reakció: önvédelmi járőrözés, tűzrakás melletti őrség az éjszakában, felindult tüntetők, avagy rettegő, bezárkózó családok. Aztán a törvényszerűen egyre feszültebbé váló helyzetben előbb-utóbb elpattan a húr: megtörténnek a beprogramozott incidensek.
A drámai események kiváltó oka mindig ugyanaz: a romák ellen nyíltan uszító politikai párt – toborzó-programismertető gyűlése ürügyén – félkatonai szervezetének „körítésével” bemasírozik a kiszemelt faluba, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a többségi lakosságot megnyerje küldetésének. A szervezők pontosan tudják, mire számíthatnak azok részéről, akiknek „fegyelmezését” magukra vállalnák – épp ezért provokálják őket. Bizonyítani akarják, hogy terjed a szervezett roma erőszak. És ehhez arra van szükségük, hogy felszítsák a célcsoport harci kedvét, kiváltsák önvédelmi reflexeit, mintegy elősegítsék, hogy félelmében hasonlóképpen alakulatokba szervezze magát.

szon.hu
A Sajóbábonyban most történtek tökéletes mintát mutatnak. Miután a Jobbik rendezvénye annak rendje-módja szerint beváltotta a párt hozzáfűzött reményeit, vasárnap estére már ki is adta az eseményeket értékelő közleményét, amely a „sajnálatos és tragikus cigányterrorról” szól, és leszögezi, hogy a parlamenti pártok által leépített rendőrség immár nem képes megvédeni a magyar lakosságot. Éppen ezért ez a legyengített rendőrség „köteles” együttműködni az Új Magyar Gárda Mozgalommal – tekintve, hogy annak csendőrei készen állnak a „kellő törvényi felhatalmazás” birtokában helyreállítani a közbiztonságot Magyarországon. Történelmi példákból ijesztően ismerős ajánlat ez: a félkatonai alakulat először felszítja az agressziót, majd a megfékezésére legitimáltatná magát mint törvényes erőszakszervezetet.
Minderre persze nem kerülhetett volna sor, ha a honi törvénykezés, az igazságszolgáltatás és a jogalkalmazás képviselői időben és a szükséges eréllyel léptek volna fel a szélsőjobbal szemben. A lombikliberalizmus azonban meghozta a maga gyümölcsét. Mire hosszú huzavona után sikerült a gárdázást bírói ítélettel betiltani, a Jobbik elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy rendezvényein rendszeresen negligálja a verdiktet; az „újjáalakult” gárdamozgalom tagjait a bátortalan igazoltatások és szabálysértési büntetések már nem tántorítják el az egyenruha viselésétől, az alakzatban való megfélemlítő köztéri akcióktól, akár a bírák fenyegetésétől sem. Ellenkezőleg: a Jobbik – közeledvén a választások – egyre többet vár kampányában a gárdisták fellépéseitől. Kezdettől az volt a célja ezzel a szervezettel, hogy rendpárti erőt mutasson, éles ellentéteként a parlamenti pártok „tehetetlenségének”; ideértve egyébként a Fideszt is. De a gárdajelenségnek most már komolyabb szerepet szán a szélsőjobb pártja. Amikor legutóbb a pesti Madách téren már mintegy ezer egyenruhás gárdista sorakozott fel, és a rendőrség meglehetős létszámú készenléti csapataival sem oszlatta fel gyűlésüket, az üzenet már másról szólt. Arról, hogy mindenki lássa: nem mernek hozzánk nyúlni. Hogy azt tesszük, amit akarunk, ott jelenünk meg, ahol akarunk, abban az uniformisban, amiben akarunk. Leiskoláztuk a ti jogállamotokat. Mert mi jövünk.
Sajóbábony ismétlődni fog.












A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
És azok számára, akik csak pofáznak a Weimári effektusról, de egy mukkot sem értenek belőle. Mindenki megérdemli a sorsát. Olvassátok el a Legyek-et. Misspa elmondja hol lelhető fel. Pá!
Még mielőtt távozom, most látom, ezért mondom, "fals a cikk" címe a másik Gárdás produkcióban!
A kormány először Gárdát csinált, mártírt már nem a kormány csinál belőle!
Ilyen gubancos utat jelöl ki a történelem istennője azok számára, akik saját magukat, Őt pedig nem szeretik. Rosszabb, magukat szeretik Kleót semmibe veszik. (Sajnos, nem Ferót és a többit). Ő ugyan nő, (Kleo) de nem prostituált. Meg szokták erőszakolni, ám általában megbosszúlja.
Na, jól van! Tényleg csőcsumi.
Hátha érdekel valakit, a külföldi tapasztalatokból idézet.
"A terrorizmus megjelenése, a gazdasági, politikai újglobalizációval párhuzamosan, "hétköznapivá" válása, mint a társadalmi, politikai válság tünete, legalább három szempontból kérdőjelezheti meg a társadalom kormányozhatóságát.
Az első, hogy egyértelművé válik, miszerint az államhatalmi szervezetek nem tudják biztosítani az állampolgárok számára a félelemmentes életet.
A második, hogy az állam törvényeit tiszteletben tartó polgárok lélektani nyomás alá kerülnek a terrorcselekmények szaporodásával. Úgy érzik, kiszámíthatatlan terroristák kezében van sorsuk. Ez az állampolgári közérzet, a veszélyeztetettség, a védtelenség, kiszolgáltatottság tudata kétségessé teheti számukra azt, hogy az állam törvényeinek betartásával személyi biztonságuk garantálható. Más szóval: érdemes-e törvénytisztelőnek lenni, ha mások következmények nélkül megengedhetik maguknak, hogy ne tartsák be az állam törvényeit. Sőt, akikkel szemben az állam nem tudja megvédeni a törvénytisztelő polgárokat.
A harmadik szempont, amikor szélsőségesen megnehezül a terrorizmus elleni megelőző védekezés nem csak az állampolgárok, hanem az államhatalmi szervezetek részéről is".
Gyimi!
Egyetértek. A "ragyások" gondolkodásmódja nem balkáni. Teljesen megfelel azok gondolkodásmódjának, akik "világra segítették" a Gárdát.
Tisztelt exLacus!
Sok mindenben egyet értünk, de azért "kikérem magamnak" hogy a ragyások gondolkodásmódját egyenlővé tegye a Balkáni gondolkodással!!Ahogy Ön írja sok cigány barátja van, nekem pedig sok jó ismerősöm van a Balkánról és bizton állíthatom tapasztalataim alapján hogy rájuk nézve ez a párhuzam sértő! Még akkor is ha Én is tudom hogy nagyon nehéz itt időnként higgadtan véleményt formálni! Sokszor elgondolkodom hogy itt most erősen PROVOKÁLNAK bennünket vagy ennyire buták, vagy ahogy Ők fogalmaznak "csőlátók"?!Kikérik maguknak ha valaki általánosít de ők minden másképpen gondolkodót idiótázhatnak
korra nemre pozícióra való tekintet nélkül!! De ha hasonló hangú válasz jön az aljasság!!Újra kérdezném egy Ragya-pártolótól mi vezérli Önöket amikor ilyen mocskosságokat írnak népcsoportról vagy egyénekről!!De ne feledjék "Amilyen az adjon Isten olyan a fogadj Isten!"
exLacus!
Mindezeket köszönd meg a kormánykoalíciónak. Legalább egy gárdát sikerült világra segítenie!
Teljesen nyilvánvaló, hogy provokáció az egész felvonulás, lakossági fórum, meg miegymás. Addig hergelik a cigányságot, amíg egyszer csak valaki elveszti a fejét (tudjuk, ebben a frusztrált társadalmi közegben, különösen ilyen helyzetben ez könnyen előfordul) és akkor aztán jöhet az elszabadult őrület a cigánybűnözésről. Mocskos és kisstílű játéka ez a Jobbiknak, mert aljas módon és veszélyes eszközökkel manipulálja az embereket. A szegény magyar meg rögtön ugrik rá.
Mi a Gárda? A jobbik paramilitáns hadserege, nem egyéb. Azaz, egy párthadsereg. Van még egy párt, amelynek saját serege van? Nincs. Akkor miről beszélünk? Hogyan lehet, hogy az egyik pártnak olyan csoportosulása van, amelyet a Magyar Bíróság betiltott, ám az mégis működik? Mi ez, ha nem jogtalan működés, szembefordulás a joggal. Ez a példa a magyar emberek számára? Így kell viselkedni mindenkinek és minden helyzetben? Mi lesz, ha majd egyszer a Jobbik is a hatalomban lesz és mások a mostani hozzájuk hasonlóan negligálják a jogszabályokat és a törvényeket? Majd ők is ilyen elnézőek lesznek? Kötve hiszem. Ez a jelenlegi helyzettel való visszaélés a politikai primitívség kategóriájába tartozik. Na ez az, amit nem kívánhatunk magunknak!
mata harry
A tények ott vannak fent a cikkben csak olvasd el figyelmesen. Van még aki veszi a fardságot, hogy barmit is leirjon "nektrek". Ehhez a cikkhez többet nem kell hozzatenni. Az ember feleslegesen ismételgetné. Ez a cikk magáért beszél haver. Ragya bandátok odament vonyitani mindazokutan, hogy a ciganysagot allandoan köpködtétek. Erre pár ciganynak elege lett és par gardistat felrugtak csupa figyelmeztetésböl. Jobb ha értitek az üznetet. Szellemi öseitek, akik hasonlo arpadsavos szarsagot viseltek a karukon, nyugodtan lekisérhették a Dunapartra ugy a zsidokat, hogy azok mint a birkak mentek de ez nem fog megismétlödni a ciganyokkal garantalom. Es egyet is értek velük. Sok cigany baratom van. akikkel beszélgettem mar a haverjaitokrol meg a félelmeikröl. Nagyon dühöseg! Van közöttük olyan aki Szolnok megye év rendöre volt és ugy érzi, hogy nem ezt érdemelte annyi év szolgálat utan. Azokkal a ciganyokkal értek egyet akik ugy pofán vágják elmélkedés helyett a ragya gatya garda tagokat és eszmei haverjaidat, hogy a balkanig repülnek(tök). Itt öreg nincs érvelés. Vona pondro párszor mélységesen lealazta a ciganysagot és a ciganysag nem fog érvelni. Az ö kulturajukban nem az érvelgetés az amelyik eredményre vezet. ezt ti is tudjatok és boldogan vonyitotok, hogy megmundtuk!! Elértétek a masirozasotokkal azt a küszöbszintet amikor az embernek hanyingere van mar amikor ratok néz. Mélységesen lealazzátok az orszagot kulturalatlan balkani eszméitekkel. Olvasd el figyelmesen a cikket mégegyszer ha tényekre vagysz én a pondrogarda hiveinek nem allok le többé érveli!
Én sem mentem oda ők jönnek mindenhol ott vannak és a sok szalon jogvédő áldásos tevékenységének köszönhetően egyre pofátlanabb és erőszakosabb az egész banda.exlacus ,próbáld meg magyarul,olyan olvasni a zavaros "gondolataidat" mint a győzike és a mónika show szövegkönyvét lapozgatnám.
Lehet engem azonnal "libsizni, bolsizni", már hozzászoktam úgy mint gondolom itt sokan mások is!?!A cikkíró minden szavával csak egyetérteni tudok! Én nem mentem oda és senki nem bántott, ilyen egyszerű!!Kíváncsi lennék hol készült a kép a Ragye gárdáról!?? Ha a helyszínen akkor sok minden érthető, kapásból ki lehetne osztani sok tíz évet!! Tudom csupa rosszindulat tőlem?!Az is érdekelne mi vezérli ezeket , abban lelik örömüket hogy másokat hergeljenek!?! A másik pedig hogy nagyon sokan vannak akiknek ez a minta és mindenben támogatják is ezt a TORZ kinövést?!Már csak abban "bízok" hogy hátha
a választások után megszűnik, mert Okafogyottá válik a fidesz-győzelem
után!?!Akkor már csak a fidesz gondolkodást kell megfejteni, az sem egyszerű ebben az esetben?!?!Néhány hsz-ező véleménye elkeserítő!!
oppsz
a híradóban azt mondták nem volt semmi "tömegverekedés" csupán a cigók összetörtek egy kocsit.
"Bizonyítani akarják, hogy terjed a szervezett roma erőszak."
a "szervezett" nem feltétlenül kell oda akkor nem lehetne belekönni(a 2. felébe)
T. exLacus...A helyesírásodat elnézve, nevetséges a javaslatod.. A mondanivalód sem tetszik, zavaros, semmi tényszerű nincs mögötte....DONJ-nak válasz: ne kivánj nekem ilyen vad dolgokat. Tanultam, több szakmám van, adózó állampolgár vagyok, megélek a saját emberségemből. Soha nem voltam büntetve. A mentalitásom gyökeresen más, tudok alkalmazkodni. Ez kb. a nagy többségről elmondható. Erőltetett a párhuzam, mi több, lehetetlen.
alpine
Ne akard mar az érvekkel teli okostojast eljatszani. Mintha Jobbikos Tibi valaha is hasznalhato érvekkel jött volna. Ennek a tagnak meg egyetlen érve sem volt ami igaz lett volna. (Jobbikos varom a November 26.-ai svajci népszavazast amire elöre megjosoltad a minaretek betiltasat hogy a szerencsétlen haverjaid ökörségeit svaj nemzeti politikajaval emlegessed) Latom alpine te is bealltal ezen szerencsétlen mögé. Legjobb lesz ha te is elmész a gardaval együtt vonyitani falura. Legalabb fontosnak érzitek magatokat alkalmatlansagotokban. Ha ezert egyszer elkapnak a ciganyok mert elegük van abbol, hogy beleköpködtök allandoan a képükbe akkor azutan duplan kiabalhat a tarsasag a ciganyeröszakrol.
A tyúk és a tojás problémája!
most már legalább tudom , hogy a Magyargárda és pere volt a tyúkper és az eddig szépen szőnyeg alá sepert megélhetési bűnözés(mai eldurvult változatát minősítsék a jogászok)a tojáspere lehetett volna , ha nem hagyják kikelni.
A tojásból tyúk lett és az valóban tojik a "jogállamiságra" A tojásoknak meg persze hogy nem tetszik ha szarosak lesznek.
Szóval ha sokszor sétálok a bolt kirakata előtt ácsingózva akkor , már elítélnek a bíróságon, mert a sikkasztásokból élő bolt tulajdonosa fél, hogy én kiakarom rabolni.
Ez a társadalom igen csak letért a normális útról.
Nem kell csodálkozni , ha tojnak a jogállamiságra!!!
jobbikos tibi! 168-ban nem szabad ész érveket felvonultatni, mert azt itt nem értik! ( akinek nem inge,ne vegye magára )
exLacus! ugye nincs meggyőződve arról, hogy maga "tökös" fickó!??ne is legyen, mert nem az!
55555! Hegyaljai!latomas!önökkel egyetértek!
Kedves Exlacus!
Ez nem egy példa, hanem egy ember halálának a híre .
S mint tapasztalni ez ez a mi tapasztalhatóan nem érdekel senkit.
A kocsmát valóban eltaláltad , mert ittasan kocsmából kiszédelgő "magyarállampolgárok az első járókelőt agyonszúrkálták.
A gárda ügyeire :- sajnos hisztériát keltő politikai és etnikai kártyákat összekeverve annyit tudok mondani , hogy proszociális agresszióra hajlamos bohócok vonulása.
Az országosan elszabaduló agresszió pedig vonatkozik a cigányságra is és undorító, mikor a vonuló bűnbaknak kikiálltott "bohócok"-ra hárítják a már régen nem megélhetési bűnözés minden sarát.
Az tény , hogy a gárdisták józan esze megjöhetne, és civil önszerveződéssel , helyi lakossággal közösen felmérve és tiltakozva tehetnének egyben ajánlásokat a társadalmi problémák megoldására.
Ps: - ha érdekel valakit írhatok egy tucatot és mind jogszerű törvényes lehetőség.
summer
Nem artana ha kicsit te is többet dolgoznal és kevesebbet szittyulnál. Nem volna annyi idöd itt logni vagy a haverjaiddal bokadat csattogtatni a magyar ragya egesületben.
latomas,
Jo, hogy vannak példaid. ehetne par csaladon belüli erészakot is elöhozni. Jol ki lehetne ragadni par példat. Hany de hany kocsma toprongy késelés van! Igen rendet kellene csinalni. Ott van mindjart a bünszövetkezet magyarnak nevezett garda! A köztarsasag birosaga visszadugta Vona hatsojba jogerösen aparadés fuvaros tarsasagot de képtelenség rendet tartani az orszagba. Vona ujra kitolta az éjeliedényébe a diszes badat. Lecsinalja nagyivban az egész törvényt és közrendet! Tényleg felhaborito, hogy emnire nincs rend az orszagban!
mata harry
De legala elolvasod amit ide irnak es nem a Ragya nagdrag (magyar garda) egyesület propagandajan élsz. Elsö épésnek nem rossz! Persze egy szót sem értesz abbol, hogy miért is sulyos az amit a ragya gatya meg a Jobbik féle tarsasag csinal de nem baj. Erdölködj még egy kicsit!
Tisztelt állampolgárok sajnos a cím nagyon telibe talált, csak épp a média és felsőbb cenzúrák nem merték közölni, hogy a sajóbábonyi események után következő napra Felsőzsolcán késsel agyonszúrkáltak egy magyar embert a cigány származású honfi?társaink.
Féltek még egy kétsoros hírben is megjelentetni, pedig gyilkosság elég aljasmódon történt.Gyakorlatilag többen késsel meglincseltek egy embert. A cigány szegénységének a fájdalmát most már nem csa az italba ölik, egyre többször támadnak védtelenekre.
Ezt azonban nem tekintik sorozat gyilkosságnak , mert mindig másut és más romák követik el, Észre kellene venni ,hogy ezek az esetek már nem a csirkelopások esetei
Nézzenek már be a szőnyeg alá és kezdjenek rendet csinálni!!!