Azt állítja Tóth Gy. László politológus a Magyar Nemzetben az LMP-ről és Schiffer Andrásról írva, hogy közismert baloldali család sarja, dédapja a rossz emlékű Szakasits Árpád, a magyarországi szociáldemokraták árulója, aki 1948-ban, a pártegyesítéskor így fogalmazott: széles az út, ketten is elférünk rajta.
„Nem sokáig tartotta magát saját kijelentéséhez: nyilván az útviszonyok változása miatt a szociáldemokratákat hamarosan eltüntette a kommunista párt.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem Szakasits nem tartotta magát a kijelentéséhez, hanem a kommunista párt, amely őt is eltüntette. 1950-ben ugyanis letartóztatták, és csak 1956-ban szabadult a börtönből. Volt ideje eltöprengeni azon, hogy a széles út mennyire elkeskenyedik.
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ne vadaskodjon Josza,majd a törtènelem fogja igazolni Gyurcsànyt, a hibai pedig megszèpülnek!
T. Szutor!
Én baloldali ember lévén nem viselek Fideszes szemellenzőt, ezért nincs mit levetni. Gyurcsányra, pedig azért haragszom elsősorban, hogy hosszú évekre tönkretette, lejáratta a baloldalt, mert a "hazugság"és a "lenyúlás" szót a "baloldal" szinonimájává tette. Mert a baloldaliság hazugságával a baloldali szavazók segítségével magához vette a hatalmat és minden eddiginél durvább módon szolgáltatta ki az országot a nemzetközi nagyburzsoázia kényére kedvére megvalósítva a korszak leg jobboldalibb gazdaságpolitikáját. Hogy regnálása alatt többszörösére növekedett a külömbség a szegények és gazdagok között, hogy a régió vezető gazdaságából sereghajtóvá váltunk.Hogy egekbe szökött a munkanélküliség és a hajléktalanság. Hogy tevékenysége nyomán feléledt a szélső jobboldal, a rasszizmus és a fasizmus és semmit nem tett ellene, hanem tehetetlenúl nézte-elnézte, ahogy erősödik és fejlődik. A korrupció felvirágzásáért, a síkvidéki viaduktért és alagútért. Most hirtelen csak ennyit írok Gyurcsány számlájára, de egy egész könyvet tele tudnék írni a bűneivel.
A miniszterelnök úr nem cigány,csak focista.
Torgyán is így gondolhatta, A kis cigány focista hamar kiderítette: kettejüknek szűk a pálya. Tóth Gy. uram meg úgy él meg, ahogy tud. Erkölcsnek, jellemnek, tisztességnek nincs helye a mai magyar társadalomban - a módosabbak között semmiképp. Minden kutya tiszteletben tartja kenyéradó gazdája érdekét. Ami irritáló, hogy a népnemzeti keresztény kurzus jeles képviselője elfeledkezik valamiről: "Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?" Mt 7,4.(forrás Szent Biblia, Károli Gáspár fordításában)
Politológusból,közgazdászból tizenkettő egy tucat.
...és mi van Kun Miklóssal Kun Béla unokájával?
Úgy tudom ő jól el van rémhír tv-nél:-)))
Bizony a gyerekek vissza menőleg felelősek a szülék tetteiért nem így van egyáltalán nem tisztelt jobbos elvtársak?:-))
Tóth Gy. László...... Nem is tudom.
Nagyon nehéz mélymagyar nyelv nélkűl megmagyarázni irói munkásságát.
A mélymagyar nyelv itt pedig nem volna szalonképes.
A kommentet a baloldalnak írtam, Fidesz Fan ugysem érti.
Volt már ilyen ostoba, aki apák és fiúk címen akarta számonkérni a szülők múltját ez volt Csurka, most egy másik ostoba akar ebből hasznot húzni.
Egyébként Josza! Mit tett Gyurcsány az ország ellen? A fidesz legocsmányabb viselkedése ellenére a hiányt 10%-ról levitte 4%-ra, mondernesített, az autópályák mentén lehet beruházni, a Bokros minisztersége alatt lenyomott nyugdíjakat egy terv szerint emelte, külügy tekintetébe a legsikeresebb volt. Hogy kénytelen volt konvergencia programot véghezvinni, azt a gazdaság hanyatlása tette szükségessé, majd jött a gazdasági válság. Azt is a nyakába varrod. Mi lenne ha reális lennél és nem ócsárólnád azt, aki mindent megtett az ország érdekében. Vesd le már a fideszes szemellenződet!
El lehet vitatkozni Szakasitson is és Schifferr megítélésén, de kinek a családjában nincsen kommunnista, vagy éppen szélsőjobboldali. Nálunk pl.minden magyarországi párt szimpatizánsa megtalálható. Mért kéne erről,engem, vagy például a fiamat megitélni?
Schiffer szerinted miért tehet felmenőiről? Felelős vagy e szüleid hibáiért, vagy éppen erényeiért. Miért releváns, hogy ki kinek a családtagja. Orbán apja párttitkár volt a mult rendszerben, az azért nem lehet rá mondani, hogy kommunista lenne. Schiffer pedig szerintem nagyon is jól, számomra támogathatóan politizál és egyáltalán nem kommunista módon. Egyébként lesz@rom, hogy ki kinek a rokona? Csak az számit, hogy ő mit tesz le az asztalra. Gyurcsánynál sem az volt a baj, hogy Apró Antal veje volt, hanem amit az országgal szemben elkövetett.
T Judy55!
Megtudhatnám, melyik mondatomat lehet úgy értékelni, hogy én a lapot kvázi le kommunistáztam? Én felháborodásomat fejeztem ki, hogy cikk Szakasitsot a szociáldemokrácia elárulójának nevezi, mint aki elárulta a szocdem mozgalmat a kommunistáknak, holott éppen őt csukatta Rákosi börtönbe. Ráadásul nem korrekt valakit származása szerint megitélni szerintem.
T.josza!
A valóság nem változik, az igazság igazság marad, még akkor is, ha le kommunistázod az újságot! Lehet, hogy te nem vagy hozzászoktatva az igazsághoz? Miért, te nem olyan újságot olvasol, ami igazat ír?
Ennél körmönfontan aljasabb koncepciózusabb és bulvárabb cikket még nem olvastam a 168 órában. Hogy egy magát baloldalinak nevező lap
"kommunistázzon" ez már lassan eléri a kurucinfo szinvonalát úgy módszertanában, mint hatáscéljában. Miközben elismeri, hogy Szakasitsot Rákosi börtönbe záratta, felrója Schiffernek a rokonságot. Schiffernek egyetlen nagy bűne, hogy ő és pártja elhatárolódott a magát hazugul baloldalinak nevezett, ámde valójában a nagyburzsoázia hátsórészét 100%-osan tisztára nyaló korrupt MSZP-től, miután az totálisan padlóra küldte az országot prominenseinek fokozódó illegális, szégyenletes gazdagodásával kísérve.
Menjetek a könyvtárba,keressétek meg Schifferné Szakasits Klára memoárjait - és olvassátok is el!
Fényképre köpködtök,egy agyvérzés előtti bértollnoknak bedőlve - ezért nem volt érdemes lejönni a fáról.
És akkór,nekünk, akik ugyancsak rendelkezünk ősökkel - mivel nem mindenki maszületett bárány - hányad iziglen kell kárhozottnak lenni, régmúlt őseink ilyen-olyan mai megitélése miatt? Nem boszorkány üldözés ez? Ez lenne p o l g á r i? ez lenne FIDESZ-f orradalmi ? ez lenne a jövő ? Hej, de szalad a ló.....
?
Inkább gyorsan rákattintottam a hozzászólás gombra, hogy ne lássam a tag fotóját. Máskülönben nem tudnám megállni, hogy rá ne köpjek a képernyöre. Hogy ez a embeszabású marha mit állít és mit mond az annyira érdekel mint a Málta bajnoki ligájának kupadöntöje.
T. jakabaa!
Ilyen rövid komment hogy lehet ilyen fertelmes?
Na, sebaj..
Akkor nézzük Tóth Gy. rövid életrajzát:
"Tóth György László
politológus, publicista. Békéscsaba, 1948. április 23. Szülei: Tóth György, Winkler Erzsébet. Nős (1971) Gyermekei: Axel Roland, 1981. Bianka Patricia, 1992.
Tanulmányai: 1976-1981. ELTE BTK.
Mukahelyei:
Fizikai és szellemi segédmunkás, 1986-től filmszínházvezető
1990-1996 az Artmozik Országos Szövetségének elnöke
1991- a Magyar Mozgókép Alapítvány filmforgalmazói és videó-kiadói szakkuratóriumának elnöke
1995 a Magyar Polgári Demokraták Társasága egyik alapítója és szóvivője 1998- a Miniszterelnöki Kabinet Kulturális Titkárságának vezetője
Publikációk:
Leletek a kommunizmus romjai alól (versek 1968-1974, 1992)
A kádárizmus örökösei és a polgári Magyarország (1997)
Az előre jelzett földrengés (1998)
Janus-arcú rendszerváltozás (társszerk., 1998)
Posztkommunista kormánykoalíció Magyarországon (1999)
Hobbi: olvasás, tenisz"
Amennyiben jól látom, ez az úr 40 éves koráig, bölcsész diplomával segédmunkásként dolgozott. Bizonyára ekkor szerezte "politológusi" képzettségét, amivel a gengszterváltás után hirtelen kemény "megmondóemberré" vált. Megnyilvánulásai általában szélsőségesen acsarkodóak és csak ritkán esnek egybe a történelmi tényekkel.
Az meg különösen "gusztusos", hogy valakinek a dédapját emlegetiazért, hogy ellehetetlenítse!
Lehet egy ilyen figurát szeretni, hiszen a hasonló a hasonlónak örül!