Június 16-án együtt koszorúztak, igaz, kissé már feszengve. A protokoll szabályai szerint az államfő haladt elöl, mögötte a házelnök. Június 29-e után a táncrend változik. Sólyom László augusztusban kiáll a sorból. Schmitt Pál országgyűlési elnök, olimpiai bajnok, volt nagykövet, a MOB elnöke, a NOB volt elnökhelyettese, majd protokollfőnöke, lemondott Fidesz-alelnök, EP-képviselő a csúcsra ér.
tökös: Bár emberileg nem kedvelem Schmitt Pált, de jelen helyzetben helyesnek tartom a pártkatona jelölését köztársasági elnöknek: minél több borsot tör a szocik orra alá, annál jobb. Pártkatonát a szocialisták találtak ki erre a posztra: Szili Katalint szerették volna, csak az SZDSZ kalapácsa lesújtott. Remélem, Schmitt még sok bosszúságot okoz a posztkommunistáknak!
JKata: Pár évvel ezelőtt az a lehetőség, hogy Sziliből köztársasági elnök lehet, határozottan idegesített. Most azt gondolom, mindazok, akik annak idején nem láttak semmi kivetnivalót abban, hogy egy pártvezető legyen az államfő, inkább hallgassanak. A Fidesz azt teszi ez ügyben, amit az MSZP csak szeretett volna.
Botond: Rendkívül erkölcstelennek tartom, hogy egy pártalelnök lesz a köztársasági elnökünk. Schmitt lesz az első, aki pártkatonaként ejtőernyőzik bele a legfőbb közméltósági székbe. Egyébként megérdemli a magyar, hogy valaki a bolgár tengerpartról üzenje: „A Pali lesz a magyarság elnöke.” Az államfőnek pártok felett kell állnia. Orbán szándéka az, hogy egyedül őalatta álljon. Nem illő dolog tízmillió ember hazájával, alkotmányával, törvényeivel és sorsával játszadozni, ennyire tiszteletlenül és cinikusan bánni ezzel a nemzettel.

Kovalovszky Dániel felvétele
Cave: Schmitt ideális marionettfigura. Arról nem is szólva, hogy Kövér Lászlónak is jár egy komoly tisztség!
Honlegány13: Schmitt a legalkalmasabb jelölt Orbán Viktor terveihez. Először azért, mert a közeljövőben meghozni tervezett törvényekkel nem fog akadékoskodni. Nem is várják ezt tőle, hiszen hol van az ő felkészültsége Sólyom Lászlóéhoz képest? De ami még ennél is fontosabb: hol van az a „tartás”? Nem véletlenül akarja átalakítani Orbán az alkotmánybírák jelölésének folyamatát is. Másrészt az alkotmányosan is átalakítani tervezett közjogi hatáskörök rendszerében az államfőnek jóval nagyobb súlya, az úgynevezett „prezidenciális” jogkör a végső cél. Ha a szükséges törvények és feltételek létrejönnek – kb. 2-3 év kell hozzá –, akkor ez a „tranzit” köztársasági elnök szépen feláll a helyéről, és átadja azt Orbánnak, akár mandátumának lejárta előtt is. El lehetne ezt az elvtelenséget képzelni Sólyom Lászlóról vagy akár az MSZP, akár az LMP jelöltjéről? Bizony nem, mivel nevezettek tiszteletre méltó, autonóm „személyiségek”, akiket lehet szeretni vagy nem szeretni, de van miért elismerni!
anyavaja: Van azért Schmitt Pállal is kockázat. Ha netán Orbán vagy a Fidesz meggyengülne, ő lenne az első, aki új főnök után nézne.
Rózsa Misi: Legfeljebb megint a következő olimpia bojkottjára buzdít majd, ebben is van már „független” gyakorlata. Egyébként meg, ha az SZDSZ-nek lenne kétharmados többsége, biztosan liberális ember lenne az államfő. Ez vélhetőleg a konzervatívoknak meg a szociknak nem tetszene. Eddig a legjobb köztársasági elnök a liberális Göncz Árpád volt. Oké. Nem akarjuk, hogy pártkatonákból legyen a köztársasági elnök. Megoldás lehetne, ha a nép közvetlenül választhatná meg. De ha itt most a nép választhatna, a pártszimpátia döntene a választásban. Így nagy valószínűség szerint ebben a megoldásban is Schmitt lenne az államfő. Ha kimondanánk, hogy elnök csak pártonkívüli lehet, akkor ezzel egyrészről korlátoznánk a választhatóság szabadságát, másrészről pedig holnap Schmitt kilépne a Fideszből, és „függetlenként” már lehetne. Hogy ne pártkatona legyen, ahhoz a többséggel bíró pártoknak kéne civilizáltsággal rendelkezniük. Na, ez nem jellemző a pártjainkra. Érdemi megoldást nem látok.
primax: Magyarázza már el nekem valaki, hogy miért kellett Schmittet erre az egy hónapra az Országgyűlés elnökének megválasztani? Nem tudom elhinni, hogy Orbánnak csak tegnap este jutott eszébe Schmitt mint a tökéletes köztársasági elnök.
Kérdőjel: Anno az Astoria főnökeként ő is nyilatkozott arról, hogy minden tudomására jutót azonnal.... De akkor nemigen tiltakozott ez ellen. Hogy mire készülnek, azt azóta lehet tudni, amikor a kétharmados Horn-kormány elegáns engedményeket tett, és nem akart mindent a saját képére formálni. Akkor azt mondták a fideszesek: hülyék vagytok. De a népnek ez kellett.
Obsitos: Az ominózus olimpia előtt Schmitt kijelentette: mindenkit felkészítettek a sportszerű küzdelemre, ha mégis lesz doppingvétség, azonnal lemond. Amikor a két nehézatlétánk lebukott, akkor viszont minden felelősséget elhárított, és Gyurcsányékra kent. Gerincoszlop....
nonest: Én nem szerettem két elődjét, de ők is szellemóriások voltak hozzá képest! Nem csalódtam a Fideszben: cinikus pimaszságuknál csak a butaságuk nagyobb! Ígérnek, de nem teljesítik; hazudnak, majd letagadják. Egészpályás letámadást alkalmaznak az élet minden területén. Alkalmatlan embereket (pártkatonákat) helyeznek fontos állami pozíciókba, és mellébeszélnek ezerrel.
Qkory: Az 1990-es rendszerváltás óta most történik meg először, hogy olyan személy lesz Magyarország köztársasági elnöke, aki a szocialista rendszer idején is sikeres politikai karriert futott be. Ilyen ez a Forradalmi Új Irány! Semjén szerint Schmitt plebejus. Az hát, mi más is lenne... A róla szóló film forgatókönyvét pedig nyilván írja már Káel Csaba és az Ezüsthajó Zrt.
bonbon: Ez az „emberek embere” minden időben nagyon simulékonyan tudott helyezkedni! Ritka tehetség, minden pozícióra alkalmas: a főpolgármesterségtől a köztársasági elnökségig. Lehet, hogy visszasírjuk Sólyom urat?!
dontworrybehappy: A köztársasági elnöki funkció a jelenlegi szabályozásban nem túl jelentős. Inkább státusszimbólumnak tekinthető, mint érdemi politikaformálónak. Tapasztalataim alapján az emberek többsége ezt támogatja. Tehát Schmitt aktivitásban az első két köztársasági elnökhöz fog inkább hasonlítani. Ezért az emberek többsége többre fogja értékelni, mint Sólyom Lászlót, annak ellenére, hogy sokkal kevesebbet fog tenni. Pontosabban: éppen ezért.
Joszip Vragics: Utálom, hogy Murphynek mindig igaza van: „A hierarchia minden alkalmazottja addig emelkedik a ranglétrán, míg olyan munkakörbe nem kerül, amelyre már alkalmatlan.” Szerintem már a házelnökség is ilyen poszt volt számára!
Csikar: Ugyanazt fogja tenni, mint eddig. Marad, mi volt: a mindenkori rendszer megbízható hűbérese.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Solyom László alkotmánybirósáqi ellnökséqe lejárta után a rezidenciát saját lánya vásárolta meq nevetséqesnél is nevetséqesebb összeqért.
Ennyit solyom lászló erkölcsi tartásáról.
#1
Ez az exelnöknek 250 milliós lakás vásárlása tényleg érdekes.
SL már az Alkotmánybíróság elnökeként is kapott egy "méltó" lakást.
Mi lett annak a sorsa?
Most tulajdonba kap egy másikat?
Hogy nem tudott egyet "összespórolni", olyan kevés a fizetése?
Jelenleg SP is lakik valahol.
Majd neki is jár x év múlva egy ...milliós ház v. lakás tulajdonba?
Nyilvánosak ezek az adófizetőket terhelő kiadások?
Honlegány13 ! Gratulálok az elemzésedhez. Hát, nálunk, így megy ez,- még ha Csintalan (ex elvtárs)Úr nem is így okfejti a ... tv.-ben
Ez így világos,- hiszen mindketten megdolgoztak tisztségükért,- kézzel,lábbal,...egyebekkel. De a "magyar ember" mit szóljon a 250 millió forintos ex-elnöki kégli vásárlásához ? Pláne, ha netán árvízkárosultként, biztosítás nélkül fejére esett a lakása...
Na, erre tessenek gombot varrni !