Azt állítja Schmitt Pál, az Országgyűlés jövendő elnöke, a MOB elnöke, hogy a magyar lakosságnak mindössze 13 százaléka sportol rendszeresen.
A következő kormányzat ezért stratégiai feladatnak tekinti, hogy négy év alatt kétmillióra növelje az aktívan sportolók létszámát, vagyis húsz százalékra. A hosszú távú célok közé tartozik, hogy elérjük az uniós átlagot: harminc százalékot.
Ezzel szemben a tény az,
hogy néhány hónapja még csak a lakosság 7 százaléka sportolt rendszeresen, legalábbis a Fidesz által közreadott választási program szerint. Vagyis a 13 százalék csak akkor lehet igaz, ha a Bajnai-kormány az utolsó pillanatokban mindent beleadott, és megduplázta az aktívan sportolók számát, vagy ha a Fidesz választási győzelmétől felbuzdulva az elmúlt hetekben rengetegen jelentkeztek Felcsúton (a futballakadémián persze). Elképzelhető végül az is, hogy
a Fideszben a jobb kéz nem tudja, mit csinál (vagy ír) a bal. Mellesleg nem tudom, honnan vannak a számok, akár a 7, akár a 13 százalék. Az Eurobarometer ugyanis nemrégiben készített egy felmérést az uniós tagállamok lakóinak sportolásáról. E szerint rendszeresen csak az uniós polgárok 9 százaléka sportol, a magyaroknak pedig 5 százaléka, míg bizonyos rendszerességgel 31, illetve 18. Ennél pontosabb számok nem állnak rendelkezésre. Mellesleg az Eurobarometer rákérdezett egyéb fizikai tevékenységek végzésére is, mint például a sétálás, biciklizés vagy kertészkedés, ezekben viszont az arány 41–27 a mi javunkra, az uniós átlaggal szemben. Schmitt Pál mindenesetre sürgősen egymilliárd forintot kért a MOB-nak. A sok bizonytalan számmal szemben végre valami, ami biztos.
HozzászólásokÖsszesen: 18 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
És aki nem táncol,azt rabláncon elhurcolják gálya rabságra.
Szerintem itt nem a sport fog fejlődni, hanem a zene és a tánc. Hamarosan sokakat megtanítanak kesztyűbe dudálni, és mindenki úgy fog táncolni, ahogy ők fütyülnek.
MHK!2010:
Munkára Harcra Kész Schmitt Pál!
Nem így van. Nyert ő, igaz csak csapatban. Igazi csapatmunkás.
Pali az élsportolók körében is csak "fröccshordó" lehetett. A politikában sem látszik többre vinni.
Hölgyeim és Uraim, és tisztelt B.Gy. úr.
Legalább mi legyünk toleránsak. Végre van egy dolog, amihez már sportolói múltja miatt is ért. Már ezt sem engednénk Neki? Mi lesz, ha gazdasági, külpolitikai, vagy mint, ahogy a veszélye fennállt, főpolgármesterei dolgokban nyilatkozik?
Lehet persze jobboldali módon feléleszteni az MHK-t, de csak nem jutunk idáig? Bár a nagy Németországban a 30-as évektől ez is dívott. Ja, az ember nem lehet próféta saját hazájában sem.
Canadában lakótelepi házban /4emeletes/ medence is áll éjjel nappal a lakók rendelkezésére...vendéget is vihetnek...igaz nem mindegyik házban.
egyet értek azokkal, akik ugy gondolják, hogy fontos a sport, de vannak fontosabb, sürgösebb teendök is nálunk.
Kedves sip!
Jelenleg Londonban elek,de elotte volt szerencsem Isle of Wight-hoz es Liverpoolhoz is.MInd a 4 elozo lakhelyemen-IOW-n ketto is volt,Sandown ill. Totland-nagyon jol megkozelitheto helyen volt a sport-centrum.Liverpoolban kellett egyedul kb 40 perces setat tennem,de ez is az en "hibam" volt,a kozelebb levo sport-centrumban csak 20 meteres medence volt se nekem 25 meteres kell-minimum.Olyat pedig csak a messzebb levoben talaltam.
Erdekesnek tartom tsz elnok hozzaszolasat. Es in Angliaban dolgozom par eve. Valoban megvannak a sport centrumok, ahogy mondod. Tobbnyire a varoskozpontban (3/4 ora od es vissza is), amire se ido se penz. Most epp Kanadaban vagyok par honapig: a konditerem, kosar es squash fedett paly a korhaz(munkahely) epulateben van, munka elott, utan, ebed ido alatt jarnak az emberek (rengetegen), mert konnyen elerheto. Arra kovetkeztetesre jutottam, hogy a sportletesitmanyeknek nem szupereknek, hanem konnyen elerhetoeknek kell lenniuk, ahhoz hogy tomegek sportolni kezdjenek, huzva masokat magukkal.
Honnan a francbol vette ezt a 13%-ot?Mo-n egy dunantuli kisvarosban eltem,nev szerint ismerem azokat az embereket,ekik valoban rendszeresen sportolnak.22000 fos telepulesrol beszelek,ha igaz lenne a 13%,akkor ugyebar 2860 embernek kene sportolnia rendszeresen az en kis varosomban.Nos kozel sincsenek ennyien.
Mas.Nem csak azon mulik,hogy van-e minden igenyt kielegito szabadido-kozpont.Itt Nagy-Britanniaban majd minden telepulesnek van szabadiodo-kozpontja,jol felszerelt tornaterme,uszodaja.A tobbsege kong az uressegtol.Marmint ahhoz kepest,hogy mennyien jarhatnanak oda es mennyien NEM jarnak oda.A tobbseg ennek megfeleloen is nez ki:vagy kover diszno vagy sovany gebe,nincs normalis testtartasa;magyarul zero testkulturaval rendelkezik.
Nagyon boldog lennek es megemelnem a kalapom a fityesz elott,ha a rendszeres sportolast vegzok aranya elerne a 20%-ot.De valamiert eros bennem a szkepszis,hogy ez is-akarcsak az 1 000 000 uj munkahely-csak ures lozung marad.
Kisgyerekek! Hát nem látjátok? Mindenről lehet szó a gazdaságon kívül: Trianonról, külhoni magyarokról, rendőri áldozatokról, alacsonyabb létszámú parlamentről, sportról. Hát a gazdasággal mi lesz? Az majd működik magától?
Kedves (hasonlóan) öreg innovátor!
Azzal, hogy valaki a parlamentben (amiről éppen ma mondta a nagy mesemondó,Kósa Lajos, hogy nem az vezeti az országot) a sportolás mellett érvel az egy dolog. Semmit nem ér sem a felszólalás, sem 1 mrd Ft, még ha juttatják is. Nincs elég spotlétesítmény - főleg az amatőröknek - és nincs idő, energia a szabadidős sétára stb. Kell most is, kellett régebben is) a megélhetés biztosítására.(Hol van a 3 nyolcas???)
Ezek tények, bárkire szavazott az ember.
Az meg külön S P-t (szakértelmét)dícséri, hogy úgy citál számokat, hogy nem mondja meg, hogy mire gondol.
Tényleg lényegtelen, hogy kire szavaztunk, mert mindenki ilyenné válik, amikor bejut a hatalomba! Szavak, szavak, nesztek. Civódjatok rajta, ne figyeljetek oda, hogy közben mit csinálunk! Rodolfó után szabadon: csak a szöveget figyeljétek!
Nem mondom, hogy a sport akár szabadidős, akár amatőr nem fontos, de tényleg ez az ország legfontosabb dolga az árvíz, a magas árfolyamok, a nagy munkanélküliség stb , stb HELYETT. És innen nem mindegy, hogy kire szavaztunk.
"A vakok között a félszemű a király" Nem szavazott az ország a "vakokra", hanem jobb híján a "félszeműre"
Jónak jó, csak miből? Adócsökkentésbél?
A 13 és a 7 százalék egyaránt túl kevés. Az, hogy az emberek 13 vagy 7 százaléka mozog, persze definíciós eltérés is lehet: sportnak tekintjük-e pl. az esti sétát és a kerti munkát, vagy csak a szervezett formában, sportegyesületekben végzett mozgást? SP jól indított a parlamenti bizottsági ügyben. Ha elér valami eredményt a magyar lakosság megmozgatásában is, akkor megbecsülést érdemel, ha másra szavaztunk is, mert sajnos a lényegben igaza van: valóban sokkal többet kellene mozognunk. (Legyünk mi bölcsebbek, mint a hivatásos pártapparatcsikok és ne essünk mi is abba a hibába, hogy ha nem a mi kutyánk kölyke mond valamit, akkor az eleve nem lehet jó).
Dehogyis nem politikai ügy....
majd csak lesünk, hogy mennyi pénzbe kerül a zadó fizetö zembereknek a sport, is.....
Vízió a "bükkbergi" igazságra:
2014 (2018) megjelenik Gy F, esetleg V G, vagy más s...e.
Mindegy csak s.. legyen és szar. Az utóbbi az előbbitől függetlenül biztosítva lesz akkor is !
Egyébként érdekes megfigyelni, hogy bármelyik un politikai erő mielőtt hatalomra jut, egy kottából beszél. (Lásd: papagáj kommandó). Ha hatalomra jut, akkor már megtörik a kórus. Előbb a kórus, majd az érdekek is.(Lásd Matlcsy -kontra Csányi, Orbán kontra Pintér stb)
És visszajutottunk a kiinduláshoz.
Jol emlékszem amikor gyerekei és a felesége a TV képernyöjén ugralt a "kicsi torna mindenkinek kell, a karos székböl aljanak most fel..." dallamra. Akkor se sikerült rendszeres sportra ravenni a polgarokat. Ez belsö igény és nem politika kérdése.
Ime egy ember aki az elmult 40 az az negyven évben semmit se változott,csak a segek váltották elöte magukat.