Azt állítja Selmeczi Gabriella,
hogy Török Zsoltot megcsalja az emlékezete, amikor Orbán Viktor fizetését kifogásolja, ugyanis az előző Országgyűlés tagjaként maga is megszavazta a mindenkori miniszterelnök jövedelmét szabályozó törvényt. „Akkor bezzeg nem hallottuk, amikor kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének fizetése nyolcszor annyi, mint az amerikai központi bank szerepét betöltő FED elnökének” – jelentette ki a Fidesz szóvivője.
Ezzel szemben a tény az,
hogy az MNB elnökének fizetését még az első Orbán-kormány idején elfogadott törvényben határozták meg ilyen magasan, és akkor Török Zsolt még nem vitte a szót az MSZP-ben, ellentétben Selmeczi Gabriellával, aki szenátorként tevékenykedett. Ami pedig Orbán Viktor kifogásolt jövedelmét illeti, Török Zsolt a miniszterelnöki fizetést és a képviselői tiszteletdíjat összeadva jutott arra a következtetésre, hogy Orbán Viktor túlfizetett kormányfő. Akár így van, akár nem, a magas miniszterelnöki fizetést annak idején sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem vette föl.

MTI
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 50 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Legalább a képét ne adják Selmeczinek az ostoba kijelentéseihez, mert mindig felfordul a gyomrom, ha látom ezt az ápolatlan nőt.
Gabika te vagy a fideszes holló, csak olyan a pofádon a ránc mint a rolló.
De hát mind egy is hogy mennyit keres-sok,méltatlanul sok azért a rony,és nemtelen dologért amit csinál.Nemzet rombolásért nehogy már pénzt lehessen kapni!!
Van-e valami amit gabika jól tud? Mert szerintem semmi. Úgy tudja, ahogyan megmondják neki...
Buta vagy és ostoba is.
hoppá
2012-08-18 07:30:50 #35
Így van. És én a rendesen-re tenném a hangsúlyt. Ellenben ha Simor felvenné a Járainak 10 éve megállapított és meg is fizetett csillagászati összegű fizetést akkor bizony nagyon sírnátok. Pedig azt mindenki tudja , hogy a ma csillagászatinak számító összeg annak idején galaktikus volt. A szálka és a gerenda.
Gabika szenátor asszony ezt megint , szokásodhoz híven, jól megszívtad. Maradtál volna a kiflicsücsöknél.
A tények makacs dolgok azokat jobb lenne elhallgatni mint rájuk hazug módon hivatkozni.
Egyáltalán, mit tud jól ez a némber? Vannak elképzeléseim!
Szopós!
Nincs igaza Bolgár Györgynek!
Selmeci szenátor asszony pontosan tudja az igazságot.
De minket ennyire hülyének néz!
Elnézést, elütöttem a nevedet, helyesen Igor06!
Igoe06!
Szerintem hagyd hoppát, lehet hogy ő zozov álnéven. Bármit mondasz neki, a szemellenzőjét levenni úgysem tudod, agyat sem tudsz neki adni sajna...
A kiflis szenatorinya csak híven tükrözi a fideSS keresztyéni, polgári értékeit.
Azzal hogy hazudik, lop, etc, azzal még nem lóg ki a fideSS-ből, rossz lehet úgy kezdeni a napot, hogy lehányja magát a tükör előtt, de hiába, a harminc ezüst, az harminc ezüst........
Nem az a lényeg, hogy igaz-e, hanem az hogy azemberek ezt hallották és így ezt hiszik el!!
Ki ez a Selmeczi ,ja tudom már ehhez a nőhöz kell sok vodka és nagy törülközö.
SelmecziGabika nem elég,hogy szőke vagy még buta és bugyuta is vagy!A fogaidat is megcsináltathatnád mert nem nyerő ez a kósza fogsor!Vagy legalább is vissza mehetnél az atyai kocsmába pincérnek,ODA VALÓ VAGY!
Ez a Bolgár Gyuri bácsi csauda egy ember! Tán okosabb, mint a nagykállói Csodarabbi! A kulcsszó, amire beindul nála a tehetség az fideSS vagy Orbán. Egyébként igaza van, a jelenlegi 2/3-al megválasztott kormány már a látszatra sem ad, másfelől sokgyerekes családapa "nehogymá" az a kis pénz miatt úszna el a költségvetés! De 2 év múlva jön a politikai felelősségre vonás és el lehet zavarni őket, lesz jelentkező bőven a legkülönbözőbb zászlók alatt!
Selmeczi Gabika csak a seggnyalást tanulta meg jól sőt szuperül! A többi tudása szőke nő kategóriájú (bocsi a szőke nőktől, én is ismerek igazán okosat és intelligenset).
Nem tudom, hogy ez a fidess picsa hogy bír mindennap a tükörbe nézni, annyi baromság-, hazugságmondás után!
Hiába olyan vastag a bőr a mocskos képén!!
Orbán fizetése, ha azt tenné amit az ország érdekében tennie kellene, nem lenne sok.
De táppénznek azért hatalmas. Ráadásul túl sokáig kapja.
Selmeci pedig egy szóra sem érdemes, génkezelt hazudozó, fürjtojásnyi aggyal. De tudja, hogy kell pénzt keresni kicsi ésszel, kicsi erőfeszítéssel, de igen kellemes elfoglaltság közepette.